Népszava, 2023. július (150. évfolyam, 151-176. szám)
2023-07-01 / 151. szám
Tárca 81 SZÉP SZÓ ! N#ok ajándékra vagyok Ä T büszke. Tőlem kapta például az első daruját. Akkoriban imádta az au- A W tokkal, építkezésekkel kapcsolatos internetes meséket, amelyek központi szereplője volt az olykor megszemélyesített emelőszerkezet. Amit vettem, majdnem akkora volt, mint ő maga, és annyira örült neki, hogy még azt a kiváltságot is kiérdemelte a szerkezet, hogy vele aludt. Ebben a kegyben addig egyetlen ajándék sem részesülhetett. Nagy sikert értem el az első, még műanyagból készült gitárral és a vele járó mikrofonállvánnyal - ezek adták a hátteret az első, még csak nekünk adott koncertjeinek. És azt sem felejtem, amikor kétévesen életében először arra ébredt fel, hogy ott áll a nappaliban a feldíszített, színes égőkkel teli karácsonyfa, és alatta az ajándékok. Épp időben készültünk el, mert amikor Duska berohant, a nejem még gyorsan a háta mögé dugta a seprűt és lapátot, ami nem igazán illett az ünnepi összképhez, ő viszont ragaszkodott hozzá, hogy felseperje a már lehullott tűleveleket. Szerencsére mindez egyáltalán nem érdekelte a gyereket, aki szó szerint remegett az örömtől. Lefegyverző volt ez az őszinte, kiáradó boldogság, mert akkoriban már a felnőttek kimért, sokszor megjátszott öröméhez szoktam, amivel a hozzájuk nem nagyon illő kényszerajándékokat veszik át a rokonoktól. De volt olyan is, amivel látványosan melléfogtam: olyan társasjátékok, amelyek szabályrendszerét háromszori nekifutásra sem értettük. Engem pedig eleve bosszant, ha egy-egy játék használati utasítása Heidegger nyelvét idézi, és kb. annyi befogadói energiát is kér, mint a német gondolkodó világon belüli magán-való-léte. Tényleg, milyen lehet egy filozófusoknak szánt társasjáték? (A Monty Python jóvoltából azt már tudjuk, hogy miként focizhat a Wittgensteinnel és Hegellel felálló német szuperválogatott a Szókratésszel és Platónnál nem kisebb erőt képviselő görögökkel.) Az ajándék ló foga PAPP SÁNDOR ZSIGMOND Ma már kicsit minden más. Duska a minap töltötte be a kilencedik születésnapját, rendszeresen kap zsebpénzt (heti három euró), amit egyéb hozzátartozói megfejelnek ad hoc adományokkal. Az összegyűlt vagyonkábel pár hete már magának vett játékot a Lego szakboltból, ami másfél megállónyira van a suliból, és bizony útba esik jövet-menet, állandó kísértéssel permetezve be hétköznapjainkat. Olyan megfontoltan, minden részletet mérlegelve (méret, korosztály, ár-érték arány, játékpotenciál, a legódarabok száma) válogatott a csupa kinccsel teli üzletben, a Harry Potter-, Ninjago-, Star Wars-, Avatar- és ki tudja még milyen univerzumokban, ahogy más lakást vesz, és még a szomszédokat is kikérdezi. A bolti árakat fejben összevetette az otthon tüzetesen átvizsgált katalógus (ezeket rendszeresen beszerzi) számaival, és igen elégedetten vette tudomásul az árkedvezményeket. Rémülten és némi szégyennel vallottam be magamnak, hogy én feleannyi időt töltök el, amikor ajándékot vásárolok neki, és a szempontok felét nem is veszem figyelembe. Jesszus, lehet, hogy végig tévúton jártam, szegeztem magamnak a kérdést. És akkor még nem beszéltem az alkalmi fogásokról: a minap három euróért vett magának a garázsvásáron egy igen praktikus backgammon (nálunk táblának hívták) szettet. Ki is próbáltuk, már csoki alapon játszunk (persze sosem Az első daru, amely majdnem akkora, mint a gyerek (képünk illusztráció) váltjuk be), ahogy apámmal egy lejt ért a nyert játszma. Azzal, hogy már ő maga is befektet a játékparkjába, és ennek kapcsán kiderült, hogy bizonyos termékek nem éppen olcsók, némiképp visszaadta a játékoknak a presztízsét. Abban sajnos mi is hibásak vagyunk, hogy a sok helyről érkező mérhetetlen mennyiségű játék miatt hamar elinflálódik az újak értéke. Volt olyan, amely csak a közmondásos tizenöt percnyi figyelmet tudta kiharcolni magának, és már be is került a polcok mélyére, hogy ott felismerhetetlen törmelékké váljon. Mivel Dusi nyáron született, van egy előre hozott születésnap az osztálytársakkal, majd jön a családi, aztán ünnepel apa-apával, majd azokkal a rokonokkal, akik lusták voltak kiutazni Bécsbe. Ráadásul ilyenkor mindenki úgy érzi, hogy ki kell tennie magáért. És ez csak a születésnap, erre jön még a húsvét, halloween, mikulás, karácsony. Nekem összesen volt annyi játékom, amennyi a gyereknél úgy másfél évenként összegyűlik. Hiába kértük, könyörögtünk, a végén már fenyegettük a rokonokat a nejemmel, hogy ne vegyenek annyi mindent, csak részeredményeket értünk el. Mindenki szeretne örömöt okozni, mindenki vágyik arra a hírhedt, egyszeri remegésre. Most már ott tartunk, hogy fényképként küldjük majd el a hasznavehetetlenül kallódó játékokat, ahogy a cigarettás dobozokon láthatóak elrettentésképpen a felelőtlen bagózás eredményei. Az új jelszó: az élmény. Vagyis búcsút intünk a kézzelfogható, tárgyias világnak, legyen bármilyen jó is a vétel, és igyekszünk arra költeni, ami felbecsülhetetlen. Azokra az emlékekre, amelyek egy életen át elkísérnek. Macerás, még könnyebb vele melléfogni, de ha bejön, szinte vérré válik, mint a jó bor. Ehhez persze még inkább ismerni kell azt, akinek az ajándék szól. Nincs alibi, nincs mellébeszélés. De hát eredetileg nem erről szólt az egész? <mocn O Takács Zsuzsa a gyilkos tavaszban Egy olvasó vallomásai 21. Nincs nálam az irodalmi bölcsek köve (ki plagizálta el? - kérdezhetné a posztmodern emlőkön nevelkedett olvasó) Takács Zsuzsa verseit olvasni este érdemes, hosszú, fárasztó nap után, mikor az embernek már csak leheveredni van kedve, de aludni nem, mert olvasni még van erő. Odabünn a város fényei kigyúlnak, a madarak a körút porától koszos lombok között készülnek az éjszakára csicseregve, idebenn pedig a félhomály veszi birtokba a szobát, na, ez az a pillanat, a blue hour, ilyenkor kell a Takács Zsuzsa-verseket kapni elő! Persze, szándékosan hagytam, hadd rímeljen a két első sor, és szándékosak benne a képek is: Takács Zsuzsa lírájának prózában fogant jellemvonásai. Hiszen az ő gyönyörű verseiben vetülnek egymásra a város és a természet képei, sőt, a költő nem is egymásra vetíti, hanem összevegyíti a természet látványát az épített környezet képeivel. Ízig-vérig városi költő, amit nem biográfiai értelemben mondok, hiszen személyesen nem ismerem, az életéről pedig nem tudok semmit - a költészetét mondom urbánusnak, mert gyakori motívum nála az utca, a körút, a villamos, s feltűnnek írásaiban konkrét helyszínek is, főleg budai helyek, a Fény utca vagy a Böszörményi út. Urbánus költészet ez, de telis-tele van növények és állatok képeivel, nézzék csak ezt a szép versrészletet: „Csak álmaim / rigói szállnak. Farkas vacogásom / küszöbödön ül.” (Szerelem, ez a vers címe, ha a teljes művet el akarják olvasni.) Vagy nézzék csak a Lámpák, madarak című verséből ezeket a gyönyörű sorokat: „A hegytetőn gallyak keresztje egyszer. / Hová mutat, utolsó nyíl a fában / évek múlnak, hogy felkiáltok, / kiáltásom kék éjszakában / rezeg. Madár emeli szárnyát.” Nem véletlenül említettem írásom elején a „blue hour” kifejezést, a fényképészek oly kedvelt szakkifejezését és időszakát, ez az az alkonyi óra, amikor már szinte leszállt az este, de még nincsen sötét, igen, ilyenkor olyan kék a város, mint a fönt idézett versben a hegytető. Fontos eleme Takács Zsuzsa költészetének a politikai, vagy szebben mondva a társadalmi és közéleti líra. Nem politikus költő abban az értelemben, mint a nála pár évvel fiatalabb kortársa Petri György volt, de őt sem hagyták-hagyják hidegen hazánk hóhérai (ó, micsoda alliteráció, akarom mondani, halliteráció). Van egy verse, amelyet egészen biztosan Nagy Imre vagy a többi kivégzett mártír emlékére írt 1958- ban, s amelyet 2017-ben átdolgozott, Az őrülési jelenet, ez a címe, ebből idézek: „Egyedül voltam és szégyenkezve utaztam, / ahogy az utóbbi időben nemegyszer, Budapesten. / Ilyenkor mellém ül, és beszélget velem.” Mondom, keletkezési dátumként az 1958-as évszám van ehhez a költeményhez megadva, de ez a politikai látlelet, sőt, mártírhalotti szemle éppen olyan aktuális ma is, mint 1958-ban volt, csak manapság már nem akasztanak, a kivégzés módja modernizálódott a XXI. század új normáinak megfelelően... Hiszen, mint a fentebb idézett vers elbeszélője mondja, valóban mennyire egyedül érzi magát az ember manapság ebben az eszét vesztett tömegben, és elönti a szégyen, ha a szülőhazájára gondol, s ilyenkor valóban, igen, valóban a múlt árnyai lépnek elő, hogy biztatón a vállukra tegyék a kezüket és beszélgessenek velünk. Volt már rosszabb, talán lesz még jobb, ezt mondják Takács Zsuzsa szellemidéző politikai-közéleti versei - legalábbis nekem. Hogy aztán mások, vagy éppen ő maga miképpen értelmezi ezeket a verseket, az nem rám tartozik. Takács Zsuzsa szépséges lírájához adok még kulcsszavakat: álom; együttérzés; szeretet; szerelem; alázat; könyörület; ész; megfigyelő, éles tekintet, felfokozott érzelmi világ. S ha már a szerelmet említettem, nem hagyhatom ki, hogy Takács Zsuzsa a mai magyar kortárs költők közül kiemelkedik a szerelmes verseket illetően, de ezt nem is folytatom, mert nem akarok megbántani senkit. Mindenesetre ha odakünn a város fényei kigyúlnak, a madarak a körút porától koszos lombok között készülnek az éjszakára csicseregve, idebenn pedig a félhomály veszi birtokba a szobát, na, ez az a pillanat, amikor szerelmes verset olvasni jó, méghozzá Takács Zsuzsától. Idézem az Ó, mennyire című versét, ami annyira „takácszsuzsás”, hogy az egészet ideírom, tudom, ugyanúgy imádni fogják, mint én: „Ó, mennyire égek érte! / Nem ismerem meg arcomat. / Hagyom, szél hordjon, itt vagyok, / Széthullok, szétesem és nem vagyok. // Hagyom a tél, hagyom az ősz / A Lánchídon, a Körúton / Lengessen, messze felmutasson, / Világítok, hát hagyhatom.” Látják, ebben a versben is feltűnnek a nagyváros motívumai (a Lánchíd és a körút), s mégis mennyire bensőséges, mennyire természeti, mennyire érzéki a kép, mintha nem is egy nagyvárosban volnánk, hanem a lelki őszben, a lelki télben, amely a tavaszban remél. Azért hangsúlyoztam ennyire a tavaszt, mert Takács Zsuzsától az És megjön a tavasz, a fák című vers az egyik kedvencem, hadd búcsúzzam ezzel: „És megjön a tavasz, a fák / kihajtanak a váratlan hazugságra. / Élni! - gondolom én is. Eső esik / langyosan, gyilkosan.” KÁCSOR ZSOLT Takács Zsuzsa ízig-vérig városi költő, de fontos eleme költészetének a politikai-közéleti líra £< öz o