Népszava, 2023. július (150. évfolyam, 151-176. szám)

2023-07-01 / 151. szám

Tárca 81 SZÉP SZÓ ! N#­ok ajándékra vagyok Ä T büszke. Tőlem kapta például az első daruját. Akkoriban imádta az au- A W tokkal, építkezésekkel­­ kapcsolatos internetes meséket, amelyek központi szereplője volt az olykor megszemélyesített eme­lőszerkezet. Amit vettem, majdnem ak­kora volt, mint ő maga, és annyira örült neki, hogy még azt a kiváltságot is ki­érdemelte a szerkezet, hogy vele aludt. Ebben a kegyben addig egyetlen ajándék sem részesülhetett. Nagy sikert értem el az első, még műanyagból készült gi­tárral és a vele járó mikrofonállvánnyal - ezek adták a hátteret az első, még csak nekünk adott koncertjeinek. És azt sem felejtem, amikor kétévesen életében először arra ébredt fel, hogy ott áll a nap­paliban a feldíszített, színes égőkkel teli karácsonyfa, és alatta az ajándékok. Épp időben készültünk el, mert amikor Dus­­ka berohant, a nejem még gyorsan a háta mögé dugta a seprűt és lapátot, ami nem igazán illett az ünnepi összképhez, ő vi­szont ragaszkodott hozzá, hogy felseper­je a már lehullott tűleveleket. Szeren­csére mindez egyáltalán nem érdekelte a gyereket, aki szó szerint remegett az örömtől. Lefegyverző volt ez az őszinte, kiáradó boldogság, mert akkoriban már a felnőttek kimért, sokszor megjátszott öröméhez szoktam, amivel a hozzájuk nem nagyon illő kényszerajándékokat veszik át a rokonoktól. De volt olyan is, amivel látványo­san melléfogtam: olyan társasjátékok, amelyek szabályrendszerét három­szori nekifutásra sem értettük. Engem pedig eleve bosszant, ha egy-egy játék használati utasítása Heidegger nyelvét idézi, és kb. annyi befogadói energiát is kér, mint a német gondolkodó világon belüli magán-való-léte. Tényleg, mi­lyen lehet egy filozófusoknak szánt tár­sasjáték? (A Monty Python jóvoltából azt már tudjuk, hogy miként focizhat a Wittgensteinnel és Hegellel felálló né­met szuperválogatott a Szókratésszel és Platónnál nem kisebb erőt képviselő görögökkel.) Az ajándék ló foga PAPP SÁNDOR ZSIGMOND Ma már kicsit minden más. Duska a minap töltötte be a kilencedik szüle­tésnapját, rendszeresen kap zsebpénzt (heti három euró), amit egyéb hozzá­tartozói megfejelnek ad hoc adomá­nyokkal. Az összegyűlt vagyonkábel pár hete már magának vett játékot a Lego szakboltból, ami másfél megállónyira van a suliból, és bizony útba esik jö­vet-menet, állandó kísértéssel perme­tezve be hétköznapjainkat. Olyan meg­fontoltan, minden részletet mérlegelve (méret, korosztály, ár-érték arány, já­tékpotenciál, a legódarabok száma) vá­logatott a csupa kinccsel teli üzletben, a Harry Potter-, Ninjago-, Star Wars-, Avatar- és ki tudja még milyen univer­zumokban, ahogy más lakást vesz, és még a szomszédokat is kikérdezi. A bol­ti árakat fejben összevetette az otthon tüzetesen átvizsgált katalógus (ezeket rendszeresen beszerzi) számaival, és igen elégedetten vette tudomásul az árkedvezményeket. Rémülten és némi szégyennel vallottam be magamnak, hogy én feleannyi időt töltök el, amikor ajándékot vásárolok neki, és a szem­pontok felét nem is veszem figyelembe. Jesszus, lehet, hogy végig tévúton jár­tam, szegeztem magamnak a kérdést. És akkor még nem beszéltem az alkal­mi fogásokról: a minap három euróért vett magának a garázsvásáron egy igen praktikus backgammon (nálunk táblá­nak hívták) szettet. Ki is próbáltuk, már csoki alapon játszunk (persze sosem Az első daru, amely majdnem akkora, mint a gyerek (képünk illusztráció) váltjuk be), ahogy apámmal egy lejt ért a nyert játszma. Azzal, hogy már ő maga is befektet a já­tékparkjába, és ennek kapcsán kiderült, hogy bizonyos termékek nem éppen ol­csók, némiképp visszaadta a játékoknak a presztízsét. Abban sajnos mi is hibásak vagyunk, hogy a sok helyről érkező mér­hetetlen mennyiségű játék miatt hamar elinflálódik az újak értéke. Volt olyan, amely csak a közmondásos tizenöt perc­nyi figyelmet tudta kiharcolni magának, és már be is került a polcok mélyére, hogy ott felismerhetetlen törmelékké váljon. Mivel Dusi nyáron született, van egy előre hozott születésnap az osztálytár­sakkal, majd jön a családi, aztán ünnepel apa-apával, majd azokkal a rokonokkal, akik lusták voltak kiutazni Bécsbe. Rá­adásul ilyenkor mindenki úgy érzi, hogy ki kell tennie magáért. És ez csak a szüle­tésnap, erre jön még a húsvét, halloween, mikulás, karácsony. Nekem összesen volt annyi játékom, amennyi a gyereknél úgy másfél évenként összegyűlik. Hiába kér­tük, könyörögtünk, a végén már fenye­gettük a rokonokat a nejemmel, hogy ne vegyenek annyi mindent, csak részered­ményeket értünk el. Mindenki szeretne örömöt okozni, mindenki vágyik arra a hírhedt, egyszeri remegésre. Most már ott tartunk, hogy fényképként küldjük majd el a hasznavehetetlenül kallódó já­tékokat, ahogy a cigarettás dobozokon láthatóak elrettentésképpen a felelőtlen bagózás eredményei. Az új jelszó: az élmény. Vagyis búcsút intünk a kézzelfogható, tárgyias világ­nak, legyen bármilyen jó is a vétel, és igyekszünk arra költeni, ami felbecsül­hetetlen. Azokra az emlékekre, amelyek egy életen át elkísérnek. Macerás, még könnyebb vele melléfogni, de ha bejön, szinte vérré válik, mint a jó bor. Ehhez persze még inkább ismerni kell azt, aki­nek az ajándék szól. Nincs alibi, nincs mellébeszélés. De hát eredetileg nem erről szólt az egész? <m­ocn O Takács Zsuzsa a gyilkos tavaszban Egy olvasó vallomásai 21. Nincs nálam az irodalmi bölcsek köve (ki plagizálta el? - kérdezhetné a poszt­modern emlőkön nevelkedett olvasó) Takács Zsuzsa verseit olvasni este érde­mes, hosszú, fárasztó nap után, mikor az embernek már csak leheveredni van kedve, de aludni nem, mert olvasni még van erő. Odabünn a város fényei kigyúl­­nak, a madarak a körút porától koszos lombok között készülnek az éjszakára csicseregve, idebenn pedig a félhomály veszi birtokba a szobát, na, ez az a pilla­nat, a blue hour, ilyenkor kell a Takács Zsuzsa-verseket kapni elő! Persze, szándékosan hagytam, hadd rímeljen a két első sor, és szándékosak benne a képek is: Takács Zsuzsa lírájá­nak prózában fogant jellemvonásai. Hi­szen az ő gyönyörű verseiben vetülnek egymásra a város és a természet képei, sőt, a költő nem is egymásra vetíti, ha­nem összevegyíti a természet látványát az épített környezet képeivel. Ízig-vérig városi költő, amit nem biográfiai érte­lemben mondok, hiszen személyesen nem ismerem, az életéről pedig nem tudok semmit - a költészetét mondom urbánusnak, mert gyakori motívum nála az utca, a körút, a villamos, s fel­tűnnek írásaiban konkrét helyszínek is, főleg budai helyek, a Fény utca vagy a Böszörményi út. Urbánus költészet ez, de telis-tele van növények és állatok képeivel, néz­zék csak ezt a szép versrészletet: „Csak álmaim / rigói szállnak. Farkas vacogá­­som / küszöbödön ül.” (Szerelem, ez a vers címe, ha a teljes művet el akarják olvasni.) Vagy nézzék csak a Lámpák, madarak című verséből ezeket a gyö­nyörű sorokat: „A hegytetőn gallyak keresztje egyszer. / Hová mutat, utol­só nyíl a fában /­­ évek múlnak­­, hogy felkiáltok, / kiáltásom kék éjszakában / rezeg. Madár emeli szárnyát.” Nem véletlenül említettem írásom elején a „blue hour” kifejezést, a fény­képészek oly kedvelt szakkifejezését és időszakát, ez az az alkonyi óra, ami­kor már szinte leszállt az este, de még nincsen sötét, igen, ilyenkor olyan kék a város, mint a fönt idézett versben a hegytető. Fontos eleme Takács Zsuzsa köl­tészetének a politikai, vagy szebben mondva a társadalmi és közéleti líra. Nem politikus költő abban az értelem­ben, mint a nála pár évvel fiatalabb kor­társa Petri György volt, de őt sem hagy­­ták-hagyják hidegen hazánk hóhérai (ó, micsoda alliteráció, akarom mondani, halliteráció). Van egy verse, amelyet egészen biztosan Nagy Imre vagy a töb­bi kivégzett mártír emlékére írt 1958- ban, s amelyet 2017-ben átdolgozott, Az őrülési jelenet, ez a címe, ebből idézek: „Egyedül voltam és szégyenkezve utaz­tam, / ahogy az utóbbi időben nemegy­szer, Budapesten. / Ilyenkor mellém ül, és beszélget velem.” Mondom, keletke­zési dátumként az 1958-as évszám van ehhez a költeményhez megadva, de ez a politikai látlelet, sőt, mártírhalotti szemle éppen olyan aktuális ma is, mint 1958-ban volt, csak manapság már nem akasztanak, a kivégzés módja moder­nizálódott a XXI. század új normáinak megfelelően... Hiszen, mint a fentebb idézett vers elbeszélője mondja, való­ban mennyire egyedül érzi magát az ember manapság ebben az eszét vesz­tett tömegben, és elönti a szégyen, ha a szülőhazájára gondol, s ilyenkor való­ban, igen, valóban a múlt árnyai lépnek elő, hogy biztatón a vállukra tegyék a kezüket és beszélgessenek velünk. Volt már rosszabb, talán lesz még jobb, ezt mondják Takács Zsuzsa szellemidéző politikai-közéleti versei - legalábbis nekem. Hogy aztán mások, vagy éppen ő maga miképpen értelmezi ezeket a verseket, az nem rám tartozik. Takács Zsuzsa szépséges lírájához adok még kulcsszavakat: álom; együtt­érzés; szeretet; szerelem; alázat; kö­­nyörület; ész; megfigyelő, éles tekintet, felfokozott érzelmi világ. S ha már a szerelmet említettem, nem hagyhatom ki, hogy Takács Zsuzsa a mai magyar kortárs költők közül kiemelkedik a sze­relmes verseket illetően, de ezt nem is folytatom, mert nem akarok megbán­tani senkit. Mindenesetre ha odakünn a város fényei kigyúlnak, a madarak a körút porától koszos lombok között készülnek az éjszakára csicseregve, ide­benn pedig a félhomály veszi birtokba a szobát, na, ez az a pillanat, amikor sze­relmes verset olvasni jó, méghozzá Ta­kács Zsuzsától. Idézem az Ó, mennyire című versét, ami annyira „takácszsu­­zsás”, hogy az egészet ideírom, tudom, ugyanúgy imádni fogják, mint én: „Ó, mennyire égek érte! / Nem ismerem meg arcomat. / Hagyom, szél hordjon, itt vagyok, / Széthullok, szétesem és nem vagyok. // Hagyom a tél, hagyom az ősz­­ / A Lánchídon, a Körúton / Lengessen, messze felmutasson, / Vilá­gítok, hát hagyhatom.” Látják, ebben a versben is feltűnnek a nagyváros motívumai (a Lánchíd és a körút), s mégis mennyire bensőséges, mennyire természeti, mennyire érzéki a kép, mintha nem is egy nagyvárosban volnánk, hanem a lelki őszben, a lelki télben, amely a tavaszban remél. Azért hangsúlyoztam ennyire a ta­vaszt, mert Takács Zsuzsától az És meg­jön a tavasz, a fák című vers az egyik kedvencem, hadd búcsúzzam ezzel: „És megjön a tavasz, a fák / kihajtanak a vá­ratlan hazugságra. / Élni! - gondolom én is. Eső esik / langyosan, gyilkosan.” KÁCSOR ZSOLT Takács Zsuzsa ízig-vérig városi költő, de fontos eleme költésze­tének a politi­kai-közéleti líra £< öz o

Next