Népszava, 2023. augusztus (150. évfolyam, 177-203. szám)

2023-08-04 / 180. szám

VÉLEMÉNY______________________________________________I­9 Matuzsálemek­ é az öreg a háznál, de azért korból is megárt a sok, ha vezetőkről és törvényho­zókról van szó. A probléma nem az idősödő politiku­sokkal van, hanem a politikában megrekedt idősekkel, akik nem ismerték fel, mikor kell távoz­ni a színről. A sajtótájékoztató közepén lefagyott 81 éves Mitch McConnell és a bizottsági ülésen zavarodottnak mutatkozó 90 éves Dianne Feinstein múlt heti kínos epizódjai ékes példával szolgáltak erre a tengerentúlról. Az őszü­lő döntéshozók esetleges romló mentális vagy fizikai képessége azonban a kisebbik baj, az igazi gondot a morálisan meghajlott matuzsálemek j­elentik. A 73 éves Benjamin „Bibi” Ne­tanjahu izraeli miniszterelnöknél sem az a bökkenő, hogy szívrit­muszavarai miatt egy hete pace­makert kapott. Nála az a bibi, hogy hosszú politikai karrierje során felhalmozott hatalmát a szélesebb tömegek problémáinak megoldá­sa helyett saját helyzetének meg­erősítésére használta. Jelentős társadalmi ellenállást kiváltó illi­­berális igazságügyi reformterveit például alighanem azért erőlteti, hogy a bíróságok függetlensé­gének felszámolásán keresztül megúszhassa a felelősségre vo­nást korrupciós ügyeiben. A 60 éves, nemzetközi összeha­sonlításban még nem is túl éltes Orbán Viktor magyar miniszterel­nökön is az látszik, hogy túl sokat játszotta a törzsfőnök szerepét. A kormányfő az ország élén töltött 4+13 év után láthatóan unja a bel­politikát, érzékelhetően kevéssé érdeklik honfitársaink mindenna­pos problémái. Ezt bizonyítja az is, hogy a hanyatló oktatási rendszer fel­virágoztatása helyett a szerinte hanyatló Nyugatról értekezik, a magyar helyett a külföldi orszá­gok ellenzéki pártjaival keresi az együttműködési lehetőséget, illetve a világpolitikában próbál kitűnni korántsem eredeti, kire­kesztő kultúrharcosként. A 70 éves Vlagyimir Putyin még szélsőségesebb példája a koroso­dó vezetőkkel járó veszélyeknek. A hatalomban töltött 24 év alatt igen emberekkel vette körül ma­gát, paranoiddá vált és képtelen volt lépést tartani a technológiai fejlődéssel. Az orosz elnök - egy­kori bizalmasa szerint - sem in­ternetet, sem mobiltelefont nem használ. Ennél is súlyosabb prob­léma, hogy öreg elméjében biro­dalmi rögeszmék csökönyösödtek meg. Putyin hibái igazán az Ukraj­na elleni csaknem másfél éve tar­tó „háromnapos” villámháború­ban kristályosodtak ki, amelyben Oroszország minden tekintetben vesztésre áll. A 81. életévét taposó Joe Biden amerikai elnök viszont nem hoz szégyent az idősekre, sőt a gye­rekesen önimádó, demokráciára rárontó 77 éves Donald Trump utódjaként igyekszik menteni a szépkorúak becsületét. Lábával és nyelvével ugyan meg-megbot­­lik, de hivatalával legalább nem saját érdekeit vagy egoját, hanem a hazáját szolgálja. Arra törekszik, hogy fizetett szabadsággal, családi pótlékkal, ingyenes állami óvo­dával jóléti államot építsen, ami ellen a Fidesz tengerentúli pajtá­sai foggal-körömmel tiltakoznak. Talán tud jó lenni az öreg még a Fehér Háznál is, bár kétségtelen, hogy Washingtonra (is) ráférne a vérfrissítés. ROSTOVÁNYI ANDRÁS Gál Mária Irány a Bolsoj! G­ondolatban sokszor vé­gigsétáltam a Néva part­ján, a fehér éjszakában megcsodáltam a fel­­emelkedő hidakat, a be­futó hajókat, láttam a Téli Palotát és az Ermitázs kincseit. Képzeletben bolyongtam a végtelen orosz tajgán, a Vörös Teret sem kerültem el, s bár irtózom a múmiáktól, rápillantot­tam Lenin szakállára is. Az orosz irodalomból ismert Oroszország gyönyörű, lehetne akár Kelet-Európa Olaszországa is, de eh­hez aligha lesz elég a kedden beje­lentett - igaz, egyelőre csak 55 baráti országnak, szóló - vízumkönnyítés. Lehet, hogy Putyint maga alá temeti ez a háború, de sötét rezsimje és an­nak szelleme még sokáig ott fog le­begni Oroszország és a térség fölött, márpedig a szellemek legfeljebb a katasztrófaturistákat vonzzák. Mi magyarok, pártunknak és kor­mányunknak hála, a Kreml ked­vezményezettjei vagyunk. Mégsem volt hasztalan pénzpocséklás Szij­­jártó Péter szorgos Moszkvába járá­sa, a baráti felárral biztosított orosz gáz mellé újabb ajándékot kaptunk a Kremltől. Mostantól már csak né­hány kattintás a neten, kitöltjük az űrlapot, s pikk-pakk megvan a 16 nap oroszországi tartózkodásra feljogo­sító vízum, irány a Bolsoj Tyeatr. Sohasem jártam Oroszország­ban, pedig az orosz irodalom rajon­gójaként mindig vágytam rá. Kez­detben csak a sok macera - útlevél, vízum - miatt halogattam, később a moszkvai-oroszországi horror árak is súlyosan nyomtak a latban. Legin­kább azonban az tartott vissza, hogy eszem ágában sincs diktatúrákba ki­rándulgatni. A nagy szaúdi síkságot is elképzeltem már sokszor, de fizi­kai valóságában sohasem fogom lát­ni. Mint ahogy nagy valószínűséggel a végtelen orosz tajgát, Szentpéter­várt és Moszkvát sem. Amerikába sem kapok digitális beutazási enge­délyt, mert nem a mai Magyarország területén születtem. Csak remél­ni tudom, hogy nem lesz újabb kor­mányzati ajándék, mert nagyon vá­gyom már Svédországba. JEGYZET JELADÓ /m cgu van ixreki! PÁPAI GÁBOR RAJZA MUHARI JUDIT Orbán Vik­tornak, aki egyben az Idősek Ta­nácsa elnöke is, vélhetően nem maradt ideje a 2,5 millió em­bert érintő kérdéssel foglalkoz­ni, hiszen közbejött két meteor, Tusványos, meg a Fradi veresége. • • Ünnep A kormány diszkrecionális joga arról dönteni, hogy november előtt kiegé­­szíti-e a januári nyug­díjemelést, ahogy azt az elmúlt években több alkalommal 2021 és 2022 nyarán­­ meg is tette. A többi között ez a kioktató mon­dat is szerepel abban a levélben, ame­lyet Varga Mihály pénzügyminiszter küldött válaszul a Nyugdíjasok Or­szágos Egyeztető Tanácsa elnökének. Az idősek képviselője a nyugdíjak 3 százalékos, januárig visszamenőle­ges emelését kérte a kormányfőtől. Ám Orbán Viktornak, aki egyben az Idősek Tanácsa elnöke is, vélhetően nem maradt ideje a 2,5 millió embert érintő kérdéssel foglalkozni, hiszen közbejött két meteor, Tusványos, meg a Fradi veresége. A miniszterelnöknek is megvan­nak persze a diszkrecionális jogai, például azzal és arról beszél, akivel és amiről akar. Csak szavakkal védi a nyugdíjasok méltó életét, vagy tet­tekkel is. Persze vannak olyan idősek, akik­nek ez mindegy. Akik első randevús szerelmes lányka izgalmával várják Orbán Viktort, ha felszólal valahol. A tusványosi találkozóra is „egy éve ké­szültek”, hogy „szemtől szembe lát­hassák” őt. „Mi nyugdíjasok vagyunk, mindent megkapunk tőle, amit kell, és nekünk minden úgy jó, ahogy van” mondták. De a miniszterelnöknek és kor­mánya minden tagjának diszkrecio­nális joga, hogy azok hangját is meg­hallja, akik nem foglalkoznak a po­litikával, csak szeretnének finomat enni, kiváltani a szívgyógyszert, vagy az unokákat elvinni az állatkertbe. Szerencsés, aki megtermelheti ma­gának a paradicsomot és elfér pár tyúk, na meg röfi az udvarban. De mit csináljon az, akinek erre sincs le­hetősége? Lehet, hogy a kormányfő­nek nincs olyan gyerekkori barátja, akiből boltos lett, talán mégis tudja, mennyivel emelkedett idén a tej vagy a fogkrém ára. Meg azt is, hogy ha az infláció 27 százalék fölött volt febru­árban, akkor kevés a 15 százalékos januári nyugdíjemelés. A novembe­ri korrigálás reményét még egyelőre nem fogadják el a pénztáraknál. A kormány talán a várakozás örö­mét akarja megadni az időseknek, hogy novemberben aztán ünnepé­lyesen, a Holdról is látszódó csin­nadrattával átnyújtson egy kis ala­mizsnát. / Eletszilánkok TÜZES LÓ­ lhagyatott kis ház a határ túloldalán, egy bájos erdélyi faluban. Magányosságát ta­lán ideig-óráig enyhítik az élettel teli szomszéd házak, de itt csend van. Csak a rigó szólal meg ugyanúgy haj­nalonta, s a békák kuruttyolnak kitartóan a patak kö­zelében, mintha mennének tovább a hétköznapok, mint korábban. Ta­lán emlékeznek az idős asszonyra, aki a súlyos vászonterítőket, ta­karókat, lábtörlőket ide hordta le, hogy aztán a fából készült, faragott súlyokkal addig szappanozza, ver­je, csapkodja azokat a súlyos kö­veken, míg kioldja belőlük a port, a foltokat, a mindennapok szagát. Teregetni aztán a két körtefa közé szokott. Vajon azok évgyűrűi meg­­őrzik-e a műanyag szárítókötél sú­lyát, ami úgy lett egyre könnyebb és könnyebb, ahogyan a patak víz­­cseppjei elpárologtak a levegőben? Milyen különös látni, hogy az emberi élet megszakadta után a­z~ A szövőszék, amelyen va­laha szőnye­gek, ágytaka­rók, térítők születtek, mintha fáj­dalmasan nyikordulna egyet, em­lékeztetve önmagát az esztendőkön átívelő tét­lenségre. hátrahagyott élő és élettelen dol­gok egy pillanatnyi levegővétel múltán ugyanúgy működnek to­vább, ahogy korábban. Az egymás mellé rakott gazdasági épületek szilárdan állnak, a hajdan szinte mérnöki pontossággal felpolcolt fahasábok legfeljebb a kiszáradás miatt gördültek egymáshoz kö­zelebb, de ritmusukon nem vál­toztattak az elszaladt évek. Sártól letisztogatva sorakoznak az ős­­szel megélesített, megjavított, itt­­ott megcsiszolt kapák, gereblyék, ásók, metszőollók és dudvázó kis­kapák. Kékre festett vaskos ku­koricadaráló jelzi, valaha tyúkok, kacsák, talán még disznók is éltek a mozgalmas udvarban, ahol mára a mozdulatlanság lett az úr. Csikorogva fordul a nehéz, szé­pen erezett, festetlen faajtó zárjá­ban a kulcs. Nem ám „Elzett” vagy ötpontos biztonsági, hanem még az a régi, széles tollú, nagy karimá­jú, igazi nagypapás nyitó. Odabent sötétség. Ahogy elhúzzuk a szépen hímzett „firhangot” a batisztfüg­­gönyt, ami talán a puritán belső egyetlen éke, árad be némi fény, s félhomállyá szelídül az árny. A szö­vőszék, amelyen valaha szőnye­gek, ágytakarók, térítők születtek, mintha fájdalmasan nyikordulna egyet, emlékeztetve önmagát az esztendőkön átívelő tétlenségre. Az ágy bevetve, a tányérok az üveg­ajtós kis szekrényben békésen megférnek a poharakkal. Egyik­ből sincs sok, négy-négy, fehérek, dísztelenek. Egy kis dobozban cér­­naspulni, haj­tű, mellette kopott fésű, ruhakefe, református éne­keskönyv. Ha valaki hajdan temp­lomba indult innét, ki sem lépett anélkül, hogy megmosta volna az arcát, az asszony kontyba fésülte volna haját, még akkor is, ha aztán kendővel takarta el fejének egyre ritkuló ékét. Pókháló keretezi a fényképeket. A sudár tartású, ünnepi kalapot vi­selő férfi és a ráncos szoknyát fel­öltő, széles csípőjű asszony mintha egyenesen a szemünkbe nézne. Nem fogják egymás kezét, nem ölelkeznek, még csak az ingujjuk sem találkozik. Állnak méltóság­­teljesen, mintha tudnák: egyszer ez a kép maradt csak meg belőlük, egy ledolgozott, hosszú élet me­­mentójaként. DOBOS JUDIT

Next