Népszava, 2023. november (150. évfolyam, 255-279. szám)
2023-11-03 / 256. szám
2 Nyitott mondat FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL A vele való diskurzussal is zárul a regény, amikor az Érzelmek iskolája példájára azt olvashatjuk 556 oldalt követően: „A legtöbbet talán az érte, amiről nem tudtunk beszélni, amivel nem azt mondom, hogy hiábavaló volt beszélnünk. Beszélnünk kellett, hogy megmutatkozzon a kimondhatatlan. Tán ezért volt érdemes...” így tulajdonképpen a kimondhatatlan pandanját kapjuk a regénnyel De „az elbeszélés nehézsége” máskülönben is visszatérő eleme a megszólalóknak. Ennek regénybeli jelenlétét miért tartotta fontosnak? A kimondás lehetetlensége végigkíséri az egész kultúrát, ám amikor az ember nem pusztán filozófiai kérdésként találkozik vele, hanem írás közbeni közvetlen tapasztalatként ütközik bele, nem tud eltekinteni a megjelenítésétől. Ezért lett ez a zárlat, ami nem légből kapott, de nem is eleve tudatosan előkészített. Flaubert Érzelmek iskolája zavarba ejtő mű, a modern irodalom egyik alapkönyve, amiben furcsán keveredik a súlyos nagyvárosi dekadencia, hovatovább nihilizmus, a költői erő és a társadalmi szituációk megkövetelte personák karneválja, a szerepjátékok arzenálja. Nemcsak a kimondhatatlan miatt került említésre a könyvben, de utal arra is, hogy az Örök hely és mindenhol idő megrekedésekkel-megfeneklésekkel teli emberi kapcsolatok története. Aki ismeri önt, mit gondol, autobiográfiaként fogja olvasni a könyvét? Biztos, nagy számban, és nem is állok ellen ennek az olvasatnak, az életemből merítve gyúrtam nagy kedvvel az alakokat, alakítottam a szituációkat, tagoltam az időt, rajzoltam meg a helyeket. Az írói feladat azonban mindig ugyanaz, megtalálni a kellő távolságot az anyaghoz. Ha sikerül, mindegy, hogy húzódnak-e felismerhető jegyek a szövegben, vagy csak vízjelszerűen vannak jelen; a forma (a nyelv, a ritmus, a kompozíció arányai) szavatol a Lady biztonságáért. Az 1990-es taxisblokádig terjeszkedő regényidő történéseit egy „enumeráció” is tarkítja, amelyben felsorolja, hogy a szabadság kapuján átlépve mi minden válhat az életeseményekből a feledéssé. A könyvet ugyanakkor Dénes fiának dedikálta. A mált regényes archeológiai feltárása egyben leletmentés, archiválás is? - A fiam a legnagyobb - az anyjával közös alkotás az életemben. Nem neki írtam a könyvet, de az ajánlás nem afféle negédeskedés. Olyan irgalmatlan sebességgel zajlanak a dolgaik körülöttünk, egyre inkább felismerhetetlen és azonosíthatatlan tárgyak népesítik be az életünket, tulajdonképpen már egy sci-fiben élünk, ennek minden lidércnyomásával együtt azt szerettem volna, hogy a fiam tudjon arról a világról, amiből érkezett. Ha elér abba a korba, és leveszi a polcról az apja által írt könyvet, akkor egy olyan palackpostát tart a kezében, ami bejárhatóvá teszi számára ezt a néhai, akkorra már biztosan „tájvédelmi gondnokság alá vonható körzetet”. Nem tagadhatjuk le az életünket, nem csinálhatunk belőle történelmi Disneylandet, a Kádár-korszakban, amely szintén nem intakt korszak, generációk nőttek fel, tagjaik ekkor tanulták meg az anyanyelvüket, ott tájékozódtak, ott próbáltak boldogulni, választottak az integrált avagy diszkriminált hagyományrétegek között. És ezt meg kell mutatni, mert az elbeszélt, ekképp szóra bírt idő nélkül a világ lakatlan emberek sokaságából fog állni (már azokból áll) - és én nem akarom, hogy a fiam is közéjük tartozzon. +1 KÉRDÉS - Hajnóczy Péter regénye többször említődik a könyvben, de a perzsák másként is szerephez jutnak - ők a mindenen kívül állók, akik „mindenekelőtt jól akarták érezni magukat”. Mostanság is összefuthatunk velük? - Nem olyan régen találkoztam is egyikükkel, az Off-line-rezervátum egyik, nálam tán másfél évtizeddel fiatalabb jelesével, akinek pont olyan telefonja volt, mint nekem: csak telefonálásra alkalmas, meg szöget ütni a falba, ha éppen arra használnánk. Mutatta a matricát, amin a közösségük neve állt: off-line. Összejöveteleket szerveznek például olyan témában, hogy elképzelik a jövőbeli - valójában jelenbeli - embert, aki elfelejtett emlékezni, vagyis akit ismét meg kell tanítani emlékezni. Nagy élményt jelentett ez a találkozás - mert vannak ezek a minket körülvevő bornírt politikai körülmények, miközben lételméleti értelemben is megrendült az emberi világ státusza. Ezek számomra igazán imponáló reakciók, amelyek megpróbálják valamilyen módon megtartani a közösségnek, a gondolkodásnak és a léleknek azon formáit, amelyek erőt és tartalmat adnak mindannak, ami emberi mivoltunkat jelenti, és ezt szépnek találom. Ha ezt kevesen is csinálják, ahogy mindig is kevesen csinálták, attól sem vagyok lesújtva. A könyvem, ha úgy tetszik, a kevesekről szól, anélkül, hogy a többség fölött ítéletet mondana. ‘U-l o•o OLVASÓBARAT Teremtő kimozdulás Áfra János: Omlás Nem adja könnyen magát Áfra János ötödik verseskötete: összetett poétikájú, többszörösen rétegzett költői művet kap, aki kezébe veszi az Omlást, tudatosan szerkesztett, komoly, sőt komor, tört ritmusú és képi világában is töredezett, olykor váratlanul lágy, lírai szöveget. A Margó Fesztiválon zajlott könyvbemutatóján Áfra egy ponton arról vallott, hogy mottóit jórészt már tudatosan elhagyta versei elől, de most újra előfordulnak az Omlásban - többek közt Borbély Szilárdtól, Takács Zsuzsától, akikhez szoros szellemi kötelék fűzi. A legelső vers, Az éberítő elrugaszkodás mottója rögtön bevonzotta a figyelmem, Áfra a ChatGPT-től idézi: „A romok a fejlődés magvai.” A ChatGPT vélhetően arra gondolhatott, a helyzethez adaptálódva költői emelkedettséggel, hogy az új csak a régi romjain épülhet fel, a mag a romokon fog kicsírázni, ezért a fejlődéshez időnként valaminek a pusztulása szükséges. A vers viszont valami másról szól, ott a lírai én arra vágyik, hogy „célt találjon bennem / a boldog tervezetlenség, / és szabadon bolyonghassak a történetnélküliség erdejében, / ahol nincs kikényszerítve s a vége semminek.” Ezt a köteten és akár versen belüli széttagolódást és folytathatóságot sugallja az elővers, tartalmával és szerkezetével egyaránt; utalásrendszere pedig egy többszintű poétika szabályainak megismerésével bontható ki részleteiben. Oszlop. Alapfal Anyagfáradás. Hidak. Entrópia. A cikluscímekből olvasatomban egy történet áll össze egy roskadozó házak és hidak tagolta elhagyott városról, amelyet jórészt visszafoglalt a természet. Az elővers mottója beleilleszkedik ebbe a motívumba, a romba dőlés - romokból újjászületés gondolatköre mentén, vagy a Repedező ég című vers az Alapfal ciklusban, a Felezési idő az Anyagfáradásban. Utóbbi vers a csernobili atomkatasztrófára és következményeire reflektál erőteljes, látnoki képekben, ráolvasás-, avagy átokszerű refrénsorral: „Ess hát darabokra, atomkárosult test/ „Fontos, hogy a versek sokféle irányból, különféle hagyományrétegeket megidézve szólalnak meg, és a kötet szólamai nem kívánnak összeállni egyetlen bölcs beszélő intelem folyamává” - írja Krupp József figyelemre méltó recenziójában a Rítusról, Áfra János előző verseskötetéről (Jelenkor, 2017/2.). Ez a fajta sokágú és széttartó megszólalásmód megfigyelhető az Omlás vonatkozásában is. Könnyű eltévedni a szöveglabirintusban, amelynek megvannak a világos szabályai és szigorú logikája, de szellemi rugalmasságot, teremtő kimozdulást vár attól, aki közel akar kerülni hozzá. Fontos irodalmi előképe a Weöres Sándor-i hagyomány, illetve annak részeként a személytelenné tett megszólító/megszólított, aki nem ragaszkodik többé az én, a tudat integritásához, inkább az univerzális tudattal való egyesülést célozza meg. Ezt gondolja tovább a Hiányzó részek című vers az emberi test irányában: a fizikai hiányok, csonkítások nem vezetnek többé a test széteséséhez, a testi integritás megszűnéséhez. Immár minden pótolható implantátumokkal, a gépekkel folytatott lassú egyesülés szinte észrevétlen átmenetet hoz a kiborg létezésbe, mely a tudat határait és mibenlétét is átalakítja. A RÉM című vers jó példája a kötetben többször felbukkanó mágikus realizmusnak. A költemény vázát adó gondolatritmus íve elegáns, olyan, mint egy kecses híd. Az álomról és az álmodás folyamatáról, természetrajzáról mutat sodró, színes tablót, álomtörténetekkel, embertelen alváskísérletekkel, a rémálmok ábrázolásával, de ennél többet tesz, amikor teremt egy önálló nyelvi univerzumot. Ez az izgalmas világ beszippantja, megborzongatja, néha megrágja és kiköpi az olvasóját, de mindig egy friss, szinte provokatív nézőpontot kínál, amibe izgalmas belehelyezkedni: számomra ez Áfra János költészetének hajtóereje. Tisztán álmodóknak mondja a tudatos álmodás gyakorlóit, akik álmukban is éberek. Ott maguk irányítják a cselekményt, szervezik az álom belső logikáját: „Felébredhetnek kedvük szerint, majd újra folytatják a félbeszakított álmokat, ahogy az istenek tennék.” (Kalligram, 2023.144 o.) SIMON ADRI Omlás. Költő- és kötetbemutató: Ráday Utcai Színházi Találkozó (RUSZI), Vershaker, Kettőspont Színház (Bp., Ráday u. 39.), november 4., 15.30. Áfra Jánossal Zoltán Áron beszélget. Omlás o ■d co