Népszava, 2023. december (150. évfolyam, 280-303. szám)

2023-12-18 / 294. szám

101 2023. december 18., hétfő __________________________________________________________________________________________VÉLEMÉNY Hóhányó és vizesnyolcas HOZOTT ANYAGBÓL Alig hiszem, hogy nem a magyar miniszterelnök volt a legtöbbet em­legetett személy a behavazott Euró­pában. Ennek persze nem a hó volt az oka, bár kétségtelen, hogy amikor a budapestiek belepöktek a mar­kukba, nem kevésszer és nem éppen dicsérő jelzőkkel emlegették a mi­niszterelnököt, mielőtt a hólapátot kezdték volna tologatni, így verték vissza a zoknimagasságú, humoros­nak szánt bejegyzését („a hó leesett, Budapest elesett”), jelezve, hogy ke­resztanyád esett el, nem Budapest. A budapestiek szerint: adtak volna csak annyi pénzt Karácsony Gergelynek, mint amennyit az előd, Tarlós István kapott, akkor lenne több hóeke, meg több hómunkás is mozgósítható lenne, oszt nem kel­lene várnunk a jó szerencsét. Mert azt jól tudják a budapestiek, mek­kora hóhányó a miniszterelnök, hányféle módon fojtogatja váro­sukat, hányféle büntetést eszelt ki amiatt, hogy nem az általa kisze­melt (bűn) szövetségi tagot válasz­tották főpolgármesternek. EURÓPA HÓHÁNYÓJA Ám ma már nemcsak a budapesti­ek, hanem Európa szinte minden szavazópolgára tudja, hogy mek­kora hóhányó a magyarok minisz­terelnöke, hiszen mindenki látta kínos feszengését, majd kézfogá­sát tartótisztjével, Putyinnal. Azt pedig minden európai sejti, hogy Putyin nem pusztán tömeggyilkos zsaroló háborús bűnös, de például hozzá vezetnek a szálak a London­ban a „novicsok” nevű idegméreg­gel, majd nukleáris anyagot tar­talmazó anyaggal meggyilkolt volt KGB-ügynök halálának ügyében. Nem kell ahhoz - az időközben már lemondott­­ „holland fickó”, azaz a holland kormányfő, hogy az európai adófizetők ráébredjenek: a hóhányó magyar miniszterelnök nem országa épülésére, hanem sa­ját (fogadott és vér szerinti) csa­ládjának gazdagodására használta fel a pénzüket. Miközben ők, euró­pai adófizetők segítik az ukránokat meg a „frontországokat”, hogy az orosz agresszor Putyin ne törhes­sen rá - az USA nélkül majdnem védtelen - Európára, addig a ma­gyar miniszterelnök az orosz gáz és olaj egyik vásárlója, azaz finanszí­rozza az agresszort, történetesen az ő pénzükből. Nem elég, hogy Európa vezetői közül egyedül ő mutatkozik Putyin­nal közös fotón és baráti megbeszé­lésen, de nem is hajlandó hozzájá­rulni az Európát az orosz agresszió ellen védelmező Ukrajna megsegíté­sét célzó közös alaphoz, sőt az ukrán csatlakozás lebegtetésével is folya­matosan zsarolt. Benne látják az eu­rópaiak azt a hírhedt politikust, aki minden szélsőjobboldali populistá­nak, vérnácinak a barátja, kezdve a brit Nigel Farage-tól a holland Geert Wildersen, a francia Marine Le Pe­­nen át az olasz Salviniig. Olyan em­berként tartják számon, aki képes és hajlandó az európai polgárok hét­köznapjainak nyugalmát bármikor felrobbantani. Még Kaczynski által vezetett lengyel elvbarátai is meg­­hökkenve vették tudomásul önző oroszbarát vonalvezetését, amely­nek megfelelően a valahai orosz űző ifjoncból muszkavezetővé vált. Hát ki mást neveznének az európai pol­gárok hóhányónak, ha nem őt? HÓOLVADÁS UTÁN Ezt a véleményt az ukránok és közöttük a kárpátaljai magyarok is osztják, hiszen, ahelyett, hogy felismerné: éppen Ukrajna uniós Enyhén szól­va megmo­solyogtató, hogy éppen a magyar miniszter­elnök, aki rokonai, barátai és üzletfelei boldogulá­sára költi el Magyaror­szág pénzét, mint bagoly mondja az ukrán vere­beknek, hogy a korrupció méretes volta miatt ők bizony nagyfejűek, csatlakozása az az alkalom, amikor kikövetelhetné a magyarok helyze­tének javítását, egészen a részleges kulturális autonómiáig, a magyar nyelv elismert és hivatalos haszná­latáig. A magyar hóhányó - hóolva­dáskor persze inkább vizesnyolcas erre is képtelen, nem is szólva a megtámadott Ukrajna cserbenha­­gyásos elgázolásáról. Enyhén szól­va megmosolyogtató, hogy éppen a magyar miniszterelnök, aki roko­nai, barátai és üzletfelei boldogulá­sára költi el Magyarország pénzét, rabolja le az ország javait, mint ba­goly mondja az ukrán verebeknek, hogy a korrupció méretes volta mi­att ők bizony nagyfejűek. Persze minden európai tudja, hogy bajban van, hiszen a dicsekvés­től hangos magyar gazdaságpoliti­kát a dán, a holland, a német, a fran­cia adófizetőktől kapott, átlagosan az ország éves bruttó összterméke (a GDP) 4-5 százalékát is elérő se­gélyre alapozta, attól volt oly rátarti. Azonban még ebből a tömérdek pénzből sem tudta érdemben mér­sékelni az államháztartás hiányát vagy legalább olyan robusztussá ten­ni az éves gazdasági növekedés üte­mét, mint a lengyelek vagy a romá­nok. Most, amikor a magyarországi éves áremelkedés üteme még min­dig legalább kétszer magasabb, mint az európai átlag, a költségvetés defi­citje pedig kétszeresen múlja felül a túlzottdeficit-eljárás elkerüléséhez szükséges 3 százalékos mértéket, és a lopás meg a demokratikus intéz­mények szétzúzása, valamint a há­borús agresszor Putyin támogatása miatt az uniós polgárok megelégel­ték, hogy a magyar hóhányó minisz­terelnök hülyének nézi őket, így nem jön a „megszokott” mértékű uniós pénz, látványosan növekszik a baj. Ám a magyar vizesnyolcas nem áll meg félúton. Az uniós pénzek pótlására a kínaiakhoz, távol-kele­tiekhez fordul, hogy ők a Magyar­­országon nagyon elnézően kezelt környezetvédelmi követelmények hátán akkumulátorgyártó teleppé tegyék hazánkat. Az akkumulátor­gyártó „fellegvár” egyetlen előnye - az általuk beárazott berendezé­sek behozatala miatt - a növekvő külföldi működőtőke és a nyilván ehhez csatlakozó (szép magas ka­maton mért) kölcsönök. Ám a tá­vol-keletiek, a kínaiak már hoz­zászoktak, hogy mindig vannak nemzeti sápszedői az általuk beho­zott tőkének, amelynek megfelelő­en az Európai Unióban ugrásszerű­en megnő az ő piaci részesedésük, hiszen a magyar vizesnyolcas ré­vén belül kerültek az uniós piac tag­országok által felállított képletes kerítésén. Világos, hóhányásáért ők sem mennek a szomszédba. NEM NYOMJÁK KRAHÁCSOT A magyar vizesnyolcas minden miniszterének azt adta feladatul, hogy nézzék meg és tanulják be az 1966-os Rádiókabaréból Agárdi Gá­bor és Csákányi László veretes szö­vegét, a „Nyomják Krahácsot” című kabarétréfát, majd bárhol járnak szerte a világban, ennek visszatérő poénját ismételgessék, elvégre Ma­gyarország azért nem jut hozzá „az őt megillető” uniós forrásokhoz, mert „nyomják Krahácsot”, azért nem kap megfelelő elismerést, mert „nyomják Krahácsot”, azért indítanak ellene eljárásokat, mert „nyomják Krahácsot”! Azt, hogy több múzeum, közgyűjtemény (ld. Hadtörténeti, Közlekedési, Ipar­­művészeti, Természettudományi, a Nemzeti Galéria egyik részben le­rombolt szárnya stb.) zárta be a ka­puit, mint bármikor, amikor orosz vagy osztrák elnyomás alatt síny­lődött Magyarország, azért történt, mert „nyomják Krahácsot”. Ha megkérdezik a magyar mi­nisztereket, hogy miért támogatja Magyarország a hihetetlenül drága orosz gáz vásárlásával is az oroszo­kat, miért nem támogatja az Ukraj­na életben maradásához szükséges európai pénz folyósítását, miért győzködi az amerikai republiká­nusokat, hogy ne szavazzák meg az amerikai kongresszusban Ukraj­na támogatását, akkor azt har­sogják: „nyomják Krahácsot”! A valóság még sokkal prózaibb és ala­csonyabb szintű, mint a forradalom évfordulójára Schmidt Mária ál­tal Desmond Childtól haláldrágán vásárolt emlékslágerből kihallott „Magyarország halszagú” mondat: a hatalomra jutott csőcselék vizes - nyolcas vezetőinek lábszagú érve­lését kell nap mint nap meghallgat­nunk. Honnét is kerülne a PISA-felmé­­rés korábban is alacsony szintjét legalább tartani képes pedagógus az iskolákba akkor, amikor a vizes­­nyolcas és hóhányó vezetők maguk semmire sem becsülik a tudást? Mi­től emelkedne a munkatermelé­kenység, ha a vezetőknek ugyanaz a megszokott, rég lejárt, síron túli szöveg jut eszükbe, hogy ne úgy tán­coljunk, ahogy évtizedek óta szeret­nénk? Pedig a folyamatosan zavart Szabad Európa Rádióból (SZER) titkon hallgatott Beatles vagy Rol­ling Stones, esetleg Bee Gees tak­tusára táncoltunk, nem úgy, ahogy a magyar miniszterelnök az orosz csasztuskákra, esetleg a türk nép­zenére. Most érzelemmentes hó­hányók és vizesnyolcasok húzzák nekünk a talpalávalót. Nyilván erre a zenére szavaznak a lábukkal a gyerekeink is, amikor itt hagyják ezt a lepukkant kocsmát. CSILLAG ISTVÁN közgazdász BUDAPESTI HO­Q> O oc: Az oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére. SZERINTEM Vétó Az Unió Bizottsága megnyitott 10,2 milliárd eurót Magyaror­szág számára. Az ország mi­niszterelnöke előtte megzsarolta az Unió Tanácsát: vétózni fog, mert Ukrajna még nem érett meg a csatlakozási tárgyalások megkezdésére. Az Unió Tanácsa visszazsarolt: vétó esetén nem kapsz egy centet sem. Megszüle­tett az út, sosem volt formula: a konstruktív kivonulás. Az Unió történetében ez újszerű és előre­mutató fejlemény. Rés keletke­zett a vétószabály mindenáron való fenntartásán. Ezen a pici résen rápillanthattunk a föde­­ralitás felé vezető útra. A 22-ből lehívható 10 milliárdnak örü­lök, de sajnos bepiszkították. És az is kérdés marad, hogy ezek a milliárdok az erősebb ellenőrzés és monitorozás mellett az orszá­gunk javát fogják-e szolgálni vagy ezek nagy része is elillan? KOVÁCS ISTVÁN / Árfolyam 2010 óta a forint állandóan gyen­gül a vezető valutákhoz képest. Ez azt mutatja, hogy a magyar gaz­daság alulteljesít, és a kormány nem akar és nem tud változtatni ezen. Az MNB szükségtelenül alacsonyan tartja az árfolyamot, s ha alapvetően nem változik a monetáris politika, akkor a fo­rint tovább gyengülhet. A GKI Gazdaságkutató becslése szerint már a következő évben újabb hat­­százalékos lehet a gyengülés. Ez azt jelenti, hogy minden magyar elveszti vagyonának hat száza­lékát. Mindez jelentős károkat okoz az országnak, hisz ezzel párhuzamosan magas az infláció is. A gyenge forintnak ma szinte mindenki kárvallottja, a magyar turisták éppúgy, mint a hazai im­portőrök. A jelenlegi árfolyam ki­árusítja az országot és leértékeli a magyar béreket. Ennek követ­kezményeként az exportőrök jut­nak indokolatlan extraprofithoz, amit osztalékként kivesznek a cé­gekből, de azt már külföldön köl­tik el. A gyenge forint lassítja a termelékenység javulását, a tech­nikai fejlődést is, pedig jelenleg a magyar gazdaság a leggyengébb a visegrádi négyek között. A hi­ányzó gazdasági versenyt és a magas korrupciót, valamint a gyenge oktatási eredményeket látva a jövőben sincs esélye a fo­rint erősödésének. MIKULÁS FERENC Új idők Az év végén megszűnik az Or­szágos Meteorológiai Szolgálat, röppent fel a hír. Ezt követően a Nemzeti Levelibékák Rendszere veszi át az előrejelzést. Ezzel egy időben fokozzák majd a befőttes­­üvegek gyártását is, így aztán új munkalehetőségek adódnak, to­vább fog szárnyalni a gazdaság. Hajrá, Magyarország! Hajrá, Kétéltűek! SPÁNYIK MIKLÓS / Órarend Színhely egy hazai általános isko­la. - Gyerekek! Ki tudja megmon­dani, mi Anglia fővárosa? - De tanárnő! Ez nem földrajzóra, ha­nem matek. - Köszönöm, kisfiam! Akkor mennyi négyzetgyök kettő? LADÁNYI ANDRÁS Olvasóink leveleit a következő címre várjuk olvasoi levelnepszava.hu

Next