Népszava, 2024. február (151. évfolyam, 27-51. szám)
2024-02-17 / 41. szám
Tárca - Televízió SZÉP SZÓ 17 M ■ retek utazni. Ülünk a Csaophraja folyó partján, egy többemeletes ^^izonyos érzésekért szelt , bár legfelső emeletén, —a ___ahonnan parádés kilátás nyílik a kivilágított, aranysárgában égő Vatirun templomra. Már öreg az este, de a Hajnal temploma ilyenkor a legmegnyerőbb. Nem az 1700-as években épült templom tehet róla, hogy azóta körbeölelte a fővárossá vált Bangkok a maga vonzó látványosságaival, és ő kicsit elszürkült a folyó kevésbé felkapott oldalán. Az este viszont kétségtelenül az övé, ragyogó aranyszínét visszatükrözi a víz, megkétszerezve a ránk gyakorolt hatását. Hatan vagyunk most ebben az alkalmi csoportban. Két idős amerikai hölgy, az egyik Texasból, a másik Észak-Karolinából, igen kedvesen csodálkoznak rá a világra, amit most láttak elérkezettnek birtokba venni. Illetve két német srác, akik Csangcsunban dolgoznak az Audi és a kínai tulajdonú FAW Group közös gyárában, ahonnan elektromos autók gördülnek ki. Kínában az újévi ünnepség miatt öt szabadnap jár, átugrottak hát Bangkokba, mert olyan jókat hallottak róla. És persze mi, a két magyar, akiket a régi családi lakásuk eladása hozott ide. Nekik láthatóan nem kellett eladniuk semmit ahhoz, hogy úgy utazgassanak a bolygón, mintha csak a villamosra szállnának fel a körúton. Mesélnek a világukról, az észak-karolinai házból látható óceánról, a Csangcsunban hulló hóról, és arról, hogy miért nem lesz soha jó sör Kínában. Két müncheninek ezt el is lehet hinni. Mi is mesélünk a bécsi és budapesti életünkről, ami valahonnan Romániából indult. Kacskaringós, de otthonos élet. Kerüljük a politikát, mert csak mindent összezavarna. Kinek tenne jót, ha a Dallasban élő csupa mosoly hölgyről kiderülne, hogy elvakult trumpista, mi viszont ki nem állhatjuk Orbánt, a fiúk pedig amúgy az AfD szavazói? Nem eszmék és rögeszmék bámulják most egymást, hanem kíváncsi emberek, akiket világpolgárrá emelt a szerencse és a jó sorsuk. És a véletlen, hogy ugyanazt a tuktuk körutat válasz PAPP SÁNDOR ZSIGMOND tottuk, amely autentikus ízeket és az esti város hangulatát ajánlotta. Van ebben a csevegésben valami tágas ismerősség, az együvé tartozásnak egy olyan barátságos hite, amely önmagában cáfol minden idegengyűlöletre épülő politikát. Ezt csak utazás adhatja meg az embernek (meg a könyvek). El is képzelem, ahogy erről a fülledt bangkoki éjszakáról Hemingway két novellát is írna, megspékelve néhány kocsmában hallott kalanddal. Én amúgy megkésett utazó vagyok. Az én életembe viszonylag későn érkezett meg az utazás páratlan és felszabadult élménye, amit többre tartok mindenféle presztízstárgy birtoklásánál. Harmincvalahány évesen, a nászutamon ültem először repülőn. Kréta felé tartottunk, s én kezdtem egyre inkább elememben érezni magam, mint az akváriumból a tengerbe visszaengedett hal. Talán kellett a diktatúra gőgös bezártsága ahhoz, hogy igazán méltányoljam az előttem hirtelen kitáruló világ nyújtotta szabadságot és otthonosságot? Minden bizonnyal. Sokan talán azért sem indulnak el, mert most is elhiszik a politikusoknak, hogy a világ veszélyes hely, semmi keresnivalójuk nincs ott. Meg azért sem, mert hiába ígértek oly sok mindent nekünk választásról választásra, még mindig nem értük el azt az életszínvonalat, hogy egy ledolgozott élet után (vagy mellett) nyugodtan pakoljuk tele a bőröndöt, és vágjunk neki a fiatalkori vágyak célpontjának. Ahogy a hajónkon a sok száz német nyugdíjas tette, akik láthatóan nem a pénzügyi vagy kereskedelmi szektorból kerültek ki. Nem bankárok és üzletláncok tulajdonosai. Ők a középréteg közepe, a gerinc, amely egy egész országot elbír, és megadja annak a karakterét. Amit mindmáig nem lehetett megteremteni nálunk, vagy talán csak pillanatokra. De nálunk hiányzik az ehhez szükséges nyugodt élet, és a hátizsákos kalandvágyat is csakhamar kiölik a mindennapok. Pedig a világ lüktetését, kulturális sokszínűségét megtapasztalva hirtelen sokkal élesebben láthatnánk át a politikusaink hazugságain. Persze Krétáig, és még azon túl is, pár évig az utazás inkább nyaralást jelentett, s nem többet. Nem kielégíthetetlen kíváncsiságot, majd mindenre kész nyitottságot, hanem pár nyugodt délutánt a tenger partján, hogy aztán bronzbarnán dicsekedjünk el az otthoniaknak a világjárásunkról. Talán az utóbbi évtizedben kezdtem úgy igazán utazni. Úgy, ahogy hátizsákos diákként venném nyakamba a világot, ha újraszülethetnék, vagy ahogy talán majd Duska fogja. Ma már tudom, hogy nem az autó (jelenleg nincs) és a szépen belakott ház (hosszú ideje nem a sajátomban élek) mutatja meg az emberi élet valódi minőségét vagy eredményességét, ahogy azt ma is oly sokan hiszik nálunk. Engem az utazások (meg a könyvek) tettek azzá, aki ma is vagyok. Addig csak készülődtem, formálódtam. Ha ma, kit tudja, miért, kapnék egy terepjárót, azonnal pénzzé tenném, hogy a még fel nem fedezett tájakra utazzunk a családdal. A mostani utazás sajnos már véget ért. Az utolsó bangkoki este élményét pötyögöm immár itthon a gépemen, kicsit még mindig a jetlag hatása alatt. De pár nap múlva, ha elmúlt, már indulnék is tovább. Túl rövid az élet ahhoz, hogy egy helyben toporogjunk. 2024. február 17., szombat BS £ S âs2F 5EES «akt A kivilágított, aranysárgában égő Vat Árun, a Hajnal temploma Bangkokban Herczegmintás képernyő „Gyerekes dolog volna ma komoly képpel újságolni sorra az író kitűnő kvalitásait, mesélő biztosságát dicsérni, fegyelmezettségét, mesterségtudását, pengeéles intelligenciáját, ízlését. Mindezeken túl vagyunk. Herczeg Ferenc is - mint kívüle még egynéhányan a maiak közül már akarva-akaratlan benne van mindnyájunknak, moderneknek és reakciósoknak (ha alig észrevehető árnyalatokban is) a rutinjában, egy-egy radikális és könnyed összefogásban, néha egy átható, eleven, rövid hasonlatban, egy megoldásbeli nehézség retusírozásában, szóval: (de nem beljebb) a tollunk hegyében.” Ezekkel a nagyvonalú, találó mondatokkal kezdi Herczeg Ferenc A Fehér Páva című regényéről írt recenzióját Kaffka Margit a Nyugat 1911-es első számában. A mű egy hete, a Dunán bemutatott adaptációja kapcsán a tévénézők is elmondhatnának valami hasonlót. Hála Kálomista Gábor Megafilmjének, az MTVA-nak és a Nemzeti Filmintézet támogatásának, Herczeg Ferenc világa beköltözött a képernyőnkre. A 2020-as Don Juan kopaszodik (r.: Dombrovszky Linda) és a 2022-es Kék róka (r.: Pacskovszky József) után most itt van a Majdnem menyasszony, és ha marad ez az ütemezés, 2026-ra várhatnánk a következő feldolgozást. Amivel önmagában semmi baj nincs. Nemesen szórakoztató szépirodalmi forrásról van szó, amelynek értékeit szintén remekül összegzi Kaffka Margit: „ha vidéki boltosok a hősei, azokkal épp olyan udvariasan és kedvesen bánik, mint bánt dzsentrikkel, mágnásokkal, nagyFORGÁCS IVÁN zsidókkal és főhivatalnokokkal. Mint a jó és előkelő orvos, nem tesz különbséget a sokféle rangú páciens között, egyformán foglalkozik mindjükben azzal, amiről hiszi, hogy rája tartozik; ám tovább hajszállal sem megy, és önmagától hűvös és gőgös úri jómodorral távoltartja valamennyit.” Ennek az elegáns, megértő arisztokratizmusnak a derűjét mesterien vizualizálták a tévéfilmek. A Majdnem menyasszony is szép, önfeledt, mosolygós nyújtózkodásra késztető, napfényes képeken meséli el A Fehér Páva történetét. Pacskovszky József a Kék róka „mélylélektani” csavarjai után érezhető örömmel veti bele magát egy múlt század eleji magyar kisváros nyikorogva polgárosodó miliőjének hangulatos stilizálásába. Gózon Francisco képei a régi reklámplakátok, lektűrillusztrációk illatát csiholják elő. Finoman karikírozó, mívesen naiv, enyhén idézőjeles ábrázolásmód ez, amelybe játékosan illeszkednek a habzó álomjelenetek, a hősnő kibeszélései a nézők felé, melodrámák toposzai. Andalodva, megengedően hagyjuk végigpörögni Ábel Marika (megformálója: Kelemen Hanna), a Fehér Páva kelmeüzlet tulajdonosa lányának öneszmélő bukdácsolását. Udvarol neki a konkurens boltot birtokló családból kikerült, technikai progressziót hirdető, a kisvárost sínekkel Budapesthez kapcsoló snájdig vasútmérnök (Hajdú Tibor), vőlegénye lesz, de szívét nem képes elnyerni. Mert a lánynak inkább a rezignált, kifinomult báró (Koltai-Nagy Balázs) kéne, aki viszont már nős. Ó, micsoda konfliktus! Lesz is belőle szökés és váratlan csalódás: a báróval nem működik a kémia. Kutya világ! Lehet menni Budapestre, nőegyletbe. „Eltűnődhetünk rajta, hogy ez a történet milyen gyönyörűen, megdöbbentően mély és gyökeréig eleven, igaz lehetne. Pl. az, ami a közbejött, hosszú nyáron át e leányban és vele történik! Csakhogy az írótól hiába akarnánk erről megtudni valamit, vannak dolgok, amik fölött úri tartózkodással, diszkréten, fölényesen, hidegen és kényelmesen siklik el” - írja a regényről Kaffka. És a film nézése közben is többször támadhat fel hasonló hiányérzet. Mondhatnánk persze, ez is csak azt bizonyítja, az alkotók remekül éreztek rá Herczeg világára. Itt azonban inkább következetlenségből ered a fejcsóválás. Nem sikerül folyamatosan kitartani azt a stilizációt, amely szándékos, hangsúlyozott „felszínességet” jelez. A szerelmi őrlődés szálainak fűzésében sokszor megtörik a játékosság, lepottyannak az idézőjelek, és egy konvencionálisabb filmes elbeszélés elmozdít a lélektani sík irányába. Ahol viszont semmit nem kapunk, minden üresen, közhelyesen kong. Ez pedig olyasféle gondolatokat szül, hogy minek nekünk ez a Herczeg Ferenc. Az egész olyan lapos, avítt, provinciálisan kispolgári. Nem készül ma annyi tévéfilm, hogy kulcsszerzővé kéne válnia. Valahol igaz, mégis igazságtalan gondolatok. Ha komoly cél a visszatalálás az igényes szórakoztatás felé, Herczeg világa valóban megbízható alapanyag. A filmesek számára kellemes kihívás ennek az irodalomnak a vizualizálása, s a színészek is jól érzik magukat a századelő és a két világháború közötti szünet jelmezeiben, díszleteiben. Jók ezek a kiruccanások a jelenből, a mai közélet „mélylélektanából”. Csak ne ragadjunk bele a herczegi napfénybe! Kelemen Hanna és Hajdú Tibor a Herczeg Ferenc művéből készült Pacskovszky József-filmben g