Népszava, 2024. február (151. évfolyam, 27-51. szám)
2024-02-29 / 51. szám
NÉPSZAVA IQ 2024. február 29., csütörtök I X VELEMENY Egy főigazgatók Itt az idő újra megváltoztatni a gránitszilárdságot, átírni a B cikk 2. pontját: Magyarország államformája - ékes magyar kifejezéssel élve - holding. Úgyis az újabb milliárdokról van szó most is. Nem történt új a nap alatt, lassan tizenöt év is eltelt azóta, hogy Orbán Viktor kijelölte a centrális erőtér útját. Most Demeter Szilárd, az eddig sem kicsi kulturális birodalom feje az, aki újabb országrészt kap: létrejön a Széchényi Ferenc Közgyűjteményi Központ, holdingként működve, benne a Magyar Nemzeti Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár, a Petőfi Irodalmi Múzeum, a Természettudományi Múzeum, az Iparművészeti Múzeum és a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum. Visszhangzott az ürességtől a Magyar Nemzeti Múzeum sokat látott díszterme, ahol két ember ült egymással szemben: műsorvezető és miniszter. És mivel az egyperces mondanivaló és az M5 ötvenegy perces műsorideje közötti űrt ki kellett tölteni, beszéltek hát sok mindent. Beszélt a kultúra mellett innovációért is felelős miniszter a XX. század harmadik évtizedében arról, hogy „fel kell költöznünk az internetre”, és hogy a mobiltelefonok és az elektronikus eszközök csábítása egzisztenciális fenyegetést jelent. Dalra is fakadt, bizonyítandó, hogyha nem fordítjuk le angolra, hogy „szép selymes lódingom”, akkor azt bizony a mesterséges intelligencia nem fogja ismerni. Érzékeltetve a fontossági sorrendet, csak az éneklés után jelentette be Demeter Szilárdot, a kulturális forradalmárt, akinek kinevezését egy másik birodalom feje, a Szépművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója, a Liget-projekt miniszteri biztosa javasolta neki. Az ernyőtartással megbízott kulturális forradalmár szeret a figyelem középpontjába kerülni, tesz is ennek érdekében rendszeresen elképesztő megszólalásaival. Ám elég okos ahhoz, hogy ismerje képessége határait: az általa vezetett intézmény szakmai munkáját nem befolyásolják érdemben nagyívű gondolatai. Újabb kinevezése után is bízva abban, hogy ez nem változik, vállat von a szakma. A múzeumi dolgozók megtanultak együtt élni a főnökük megnyilatkozásai miatt érzett szekunder szégyennel, és közben büszkének lenni szakmai eredményeikre. Nyílhat kiállítás a szervilisnek igazán nem nevezhető Petri Györgynek szentelve, és nem hallottunk arról, hogy cenzúráznák a Térey-ösztöndíjasok műveit. Nincs itt semmi látnivaló, Presserrel szólva: „Én úgy emlékszem, hogy nem emlékszem, hogy ki volt a miniszter éppen, mikor...”. A milliárdok útját eddig is alig lehetett követni, és kicsi az esélye, hogy a NER következő nemzedékét képző Mathias Corvinus Collegiumból kikerülő fiatalok írói hagyatékok, százéves fényképek fölött akarnának görnyedni vagy Gundel Károly fakanalát szeretnék restaurálni céghálóépítés, kurzusfilm-producerkedés vagy jachtozás helyett. Igaza lehet a politológusnak, aki a megbízható káderek hiányára hívja fel a figyelmet. És az is adhat okot az optimizmusra, hogy úgy tűnik, a NER-elit megfeledkezett A kis gömböc meséjéről. Még csak ott tart, hogy a lódingot holdingra váltsa. HOMPOLA KRISZTINA Nem most jutottunk el oda, hogy a fogalmak nem jelentenek semmit, ha bizonyos emberek ejtik ki azokat vagy írják le. Túl sokan találhatóak ebben a körben, bár nem egyszerű körberajzolni azoknak az embereknek a halmazát, akik idetartoznak. Abban viszont biztos vagyok, hogy Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője, a Hír TV Sajtóklubjának állandó vendége igen. Már régen nem kínzom magam, hogy megnézzem ezeket a gyűlölettől és utálattól átitatott műsorokat. Elég, ha botrányosabbra sikerült adásokról szóló cikket elolvasom, ez legalább nem tart egy-két percnél tovább. Nem tudom, mennyi értelemmel bírnak Gyurcsány Ferenc évértékelői, de ezen most lendüljünk túl. A volt miniszterelnök szombati beszédében kihagyhatatlan volt, hogy ne foglalkozzon a pedofilügy kapcsán kirobbant politikai botránnyal, és az ennek nyomán adott kegyelmi döntéssel. Bencsik a jelzett műsorban Gyurcsányra utalva így fogalmazott: „(...) tulajdonképpen újfent meghirdette a szuperbaloldali összefogást, és annak érdekében használta fel ezt az egész pedofilbalhét, műbalhét - mert ez egy műbalhé.” Álljunk meg egy szóra! Most akkor balhé vagy műbalhé? A kettő nagyon nem ugyanaz. Jelentésük olyan mértékben különbözik egymástól, hogy felvagy összecserélésük nem menthető az élőbeszéd esetlegességével. Olyannyira nem, hogy a két kifejezés egymás ellentéte, noha Bencsik ezeket jól érzékelhetően azonos jelentésű fogalmakként használta. Öreg hiba, különösen egy olyan embertől, aki újságíróként a nyelvvel, a szavakkal és azok jelentésével is foglalkozik. Legalábbis ennek így kellene lenni. Ahhoz képest - egy élő klasszikust idézve -, hogy a pedofilügy csak „egy műbalhé”, elég sokan belebuktak. Egy köztársasági elnök, egy EP-listavezető, a korábbi igazságügyi miniszter és egy református püspök, Bagatell. A nehezen követhető utakon járó Nagy Márton gazdasági csúcsminiszter mellett akad a jegybank tevékenységének egy soha nem lankadó ostorozója, Parragh László. NEMZETI DEAL Kamatcsata A látszat (vagy a felszín?) gyakran csal. Matolcsy György jegybankelnök és Varga Mihály pénzügyminiszter februári, közös, mosolygós kávézását követően közleményt adtak ki: „...szóba került az infláció elmúlt időszakban látott csökkenése és a felek megegyeztek abban, hogy a két intézmény továbbra is együttműködik a fenntartható növekedés megteremtése érdekében.” A minden variációban „előttem az utódom” találka nyomán élhetett az a remény, hogy a tapasztalt közgazdászok végre belátták: a kölcsönös acsarkodás helyett érdemesebb mindkettejüknek csak a saját területükön villogniuk. Ennek esélyei ugyan eleve csekélyek voltak, de mégis élt a remény. Mindhiába. A nehezen követhető utakon járó Nagy Márton gazdasági csúcsminiszter mellett akad a jegybank tevékenységének egy soha nem lankadó ostorozója, Parragh László. Az MKIK elnöke a januári, 3,8 százalékos, évesített infláció fényében azt üzente, hogy „a gazdaság elvárja az MNB-től a kamatok erőteljesebb csökkentését a gazdasági növekedés támogatása és a magyar gazdaság versenyképességének fenntartása érdekében. 2-3 százalékos infláció melletti 7 százalékos alapkamat lenne ideális a gazdaság felpezsdítésére.” Nyilvánvaló, hogy a kamarai elnök itt a vállalkozások - általa vélelmezett - finanszírozási nehézségeire utalt. Virág Barnabás, az MNB elnöke szerint viszont a rendelkezésre álló adatok „homlokegyenest ellentétesek ezzel”. Ma ugyanis nem azért visszafogottak a beruházások, mert nehéz hitelhez jutni, hanem a vállalkozások óvatosak, csak lassan ocsúdnak fel a világjárvány, majd a hirtelen megemelkedett energiaárak okozta krízisből. A Monetáris Tanács legfrissebb döntése természetesen „átnézett” Parragh túlzott kívánalmain, amikor „csak” egy százalékponttal, 9 százalékra csökkentette az alapkamatot. Az MNB tart attól, hogy egyáltalán nem kizárt az inflációnak a korábbinál kisebb mértékű ismételt növekedése. A geopolitikai kockázatok változékonyságára felkészült a világ, s a jegybank óvatossága ennek is betudható. BONTA MIKLÓS Basszus NÉZELŐDŐ Lajosnak abszolút hallása volt. Ennek hasznát főként maga K. Lajos élvezte, mivel szinte hibátlanul le tudta fülelni Paul McCartney basszusjátékát, ami, tekintve az állandó rádiózavarást, nem is volt annyira egyszerű. És akkor még ott voltak az egyéb szólamok, amelyeket szintén le kellett lesni a kőkorszaki módszerekkel. Mindegy is: a közönség minden hangért hálás volt, és talán jobb is így, hogy az utókor emlékezete csak néhány fotót őrzött meg, magnófelvételeket nem, így sem lehet semmi panasz a nyilvánvalóan szörnyű korabeli valóságra, a zenekar játékára, amelyet mára kiszínez az emlékezet, és a szándék tisztasága: hogyan is kellett volna Beatlest játszani a hatvanas évek közepén. Hogyan volt bátorsága, persze - az Illést nem számítva - bárkinek Beatlest játszani? De kicsit előre futottunk: mire a zenekar feloszlott, lett hangszer is. Csak a basszus lett szinte torAz álomvilág maga volt a valóság, amibe menekülni lehetett, a zene valóságos volt, nyomuló probléma. K. Lajos azonban - mindamellett, hogy abszolút hallása volt - még ráadásul makacs is volt. Mert, ha már basszus, hát egy Höfnernél alább nem adhatta, ha már Paul McCartney azon játszott. Leírhatatlan az az aprólékos munka, amellyel K. Lajos zenésztársai idegeire ment, mire a basszus elkészült. Csenevész másolata volt ez egy igazinak, de kit érdekelt ez: az álomvilág maga volt a valóság, amibe menekülni lehetett, a zene valóságos volt. A hangszer pedig akkor is hangszer, ha csak silány másolat. Arányait hosszasan méricskélte K. Lajos, amint színezését és lakkozását is a korabeli fényképekről leste el. Csak a bundozást bízta szakértő hangszerkészítőre. Évek teltek el, míg K. Lajos társa ráébredt saját tehetségtelenségére. Addig K. Lajos füléből élt, mert neki magának szorgalma volt ugyan, de füle hozzá nem. Hiába tornyosultak akkor már erősítők a cselédszobában, hiába vett szülei pénzén, hitelre drága hangszert, hosszas gyötrődés után eladta azt is, kellett egy farmer. Aztán, már a katonaságnál, meghallotta azt a cigánygyereket játszani. Egy Django Reinhardt gondolta, és nem vett többé a kezébe hangszert. K. Lajos ma a falra akasztva őrzi basszusát, ami akkor is szörnyű, ha amúgy megmaradt gitáros embernek, néha álmodik is vele. A Beatles forradalma pedig az emlékezetbe vész, azokkal az álmokkal együtt, amelyeket egy iskolai zenekar oly hiábavalóan kergetett. Csak az a tisztaság maradt meg talán, amellyel egy nemzedék hiábavalóan a világba üvöltötte, hogy itt van, megérkezett. Ötvenegy év telt el, hogy McCartney visszakapta valamikor ellopott basszusgitárját. Az ex-Beatle hangszerének megtalálására tavaly Lost Bass Project néven szerveztek mozgalmat, amely sikerre vezetett. A Höfnert egy furgonból lopták el 1972-ben, a hangszerre tavaly ősszel egy sussex-i ház padlásán akadtak rá. A basszusgitárt McCartney még a Beatles világhírűvé válása előtt, 1961-ben vásárolta 30 fontnak megfelelő német márkáért Hamburgban, ahol a csoport hónapokon át éjszakai klubokban zenélt. A hangszer végigkísérte pályafutását a Beatlesben, olyan daloknál használta, mint a Love Me Do vagy a She Loves You. A lopás 1972 októberében Nyugat-Londonban történt, és a Höfner 500-asnak évtizedekig nyoma veszett. FRISS RÓBERT