Népszava, 2024. február (151. évfolyam, 27-51. szám)

2024-02-26 / 48. szám

I VELEMENY NÉPSZAVA 2024. február 26., hétfő I Pedofília, politika, pénz E­dgar Maddison Welch 2016 december 4-én besétált a washingtoni Comet Ping- Pong pizzéria ajtaján és pus­kájával belelőtt a falba. Az Észak-Karolinából direkt ezért a fő­városba autózó férfi azonban hiába ragaszkodott hozzá, hogy mutassák meg neki a pincében fogva tartott gyerekeket, ugyanis a pizzériának nem volt pincéje. A rendőrök végül elvezették a magát a pedofíliaellenes mozgalom élharcosának vélő fiatal­embert, de a sztori ezzel még csak éppenhogy elkezdődött. Az inter­net sötét amerikai bugyraiból elter­jedt rémhír szerint ugyanis a Comet Ping-Pongban voltaképpen gyer­mekkereskedelemmel foglalkoztak. A Reddit nevű üzenőfalra feltett első névtelen bejegyzést azonnal felkap­ta a szél, milliók hitték el és adták to­vább, hogy a pizzéria egy szexuális ragadozókat kiszolgáló bűnszerve­zet központja. Amint kiderült, milyen heves indulatokat szabadít el a gyerme­kek elleni szexuális bűnözés puszta gondolata, a dologból tüstént poli­tikai termék lett. A futótűzként el­terjedt QAnon összeesküvés-el­mélet szerint Hillary Clinton volt a sátánista, gyermekek evésére (!) és szexuális céllal való adásvéte­lére szakosodott pedofilmaffia ve­zére, kuncsaftjai pedig hollywoodi csillagok és a komplett liberális mé­diaelit, tágabb értelemben Donald Trump összes ellenfele. Szakértők szerint jelentős orosz és kínai segít­ség is növelte a kampány hatásfokát, de ez ma már történelem. Ami még nem, az a Demokratikus Koalíció minapi közleménye, misze­rint „az orbáni pedofilhálózat fő fele­lőse Orbán Viktor”, az, hogy az MSZP ifjúsági szervezetének tagjai lera­gasztott szájú plüssállatokat ragasz­tottak Fidesz-irodák ajtajára, meg persze az influenszerek által össze­hívott tüntetés, amelyre 50,100 vagy még több ezer ember ment ki a Hő­sök terére. Nagy különbség, hogy az amerikai pizzagate-tel szemben itt nem elképzelt, hanem valódi pedofí­­liáról van szó, s az ügy eltussolásában a gyermekvédelmi szakma néhány képviselőjén túl részt vett egy közis­mert egyházfi, legalább egy minisz­ter, sőt még a köztársasági elnök is. A pedofília súlyos mentális be­tegség, a miatta elkövetett gyer­mekellenes tett pedig ősidők óta és világszerte az egyik - ha nem „a” - legerősebben elítélt bűncselek­mény. A társadalom haraggal, szi­gorú büntetés követelésével, az el­követő kiközösítésével válaszol, ez azonban nem oldja meg az alap­problémát. Pedofil bűnözők vol­tak és lesznek, a kérdés az, miként tudjuk megvédeni tőlük a potenci­ális áldozatokat. A mostani botrány is mindenkit felháborít, de azt ke­vesen tudnák megmondani, hogy a zsigeri reakción, a büntetési tételek szigorításán túl mit akar tenni a kor­mány, mit tartalmaz a DK tíz- vagy az MSZP hétpontos gyermekvédel­mi programja és mit gondolnak a szakemberek. A dolog végül, mint szinte min­den, oda fut ki, hogy hajlandók va­gyunk-e elég pénzt fordítani a gyer­mekvédelemre, vállaljuk-e a terhet akkor is, ha a leginkább veszélyez­tetett gyerekek nem a sajátjaink, ha­nem állami gondozottak vagy a peri­férián tengődő családokban élnek. Sikerült olyan önző és megosztott társadalmat létrehoznunk, ahol még ebben sem tudunk közösen csele­kedni. HORVÁTH GÁBOR / Óvatosan! A­merikában még az olaj­válság előtt az hívott társasági körökben a gazdagság illusztráció­jaként, hogy mindenki előadta, mennyit fogyaszt az autója és mennyi adót fizet. Azé lett az el­ismerés, aki a legnagyobb számot tudta mondani. De a hitelek nyúj­totta támasz akkor is a mindennapi lét feltétele volt, amíg előbb pénz­ügyi, majd gazdasági világválságot eredményezett, hogy Amerikában a társadalom túlhitelezze magát. Aztán nálunk is bekövetkezett az elviselhetetlenül magasra kúszó devizakölcsönök kora. A 2000-es évek első évtizedének tanulsága, hogy mind a pénzinté­zetek, mind az ügyfelek óvatosab­bá váltak. A világjárvány okozta ne­hézségeket a magyar kormány úgy próbálta áthidalni, hogy az Unió leghosszabbra elnyújtott fizetési moratóriumát alkalmazta, amely­nek ugyan csak átmeneti hatása volt, de kétségtelenül - a bankok profitja kárára - politikai haszonnal járt. Ezt megfejelték az idén június 30-ig tartó, a jelzáloghiteleknél al­kalmazott kamatstoppal. Azonban a vágtató infláció remélhetően már mögöttünk hagyott időszakában - nem lehetett tudni, mit hoz a hol­nap - ez a piaci folyamatokat eltor­zító gesztus sem tudott lendíteni a hitelfelvételi kedven. Azután tavaly decemberben va­lóságos csoda történt, 54 százalék­kal több lakáshitelt és 56 százalék­kal több személyi kölcsönt vettek fel a háztartások, mint egy évvel koráb­ban. Úgy érezték, az év végi többlet­jövedelem elegendő fedezetet nyújt arra, hogy nagymértékben eladó­­sodj­anak. A realistább gondolkodást igénylő babaváró hitelek iránti ke­reslet viszont csaknem a felére zu­hant. A növekedéspárti Nagy Már­ton gazdasági csúcsminiszternek ez akár jól is jöhetne, s még többre vá­gyik, de ennek gátja a sokat kárhoz­tatott jegybank. „Egyelőre vakarom a fejem, hogy mi a helyzet” - mond­ja a tárcavezető. A válasz számára sem lehet meglepő: az óvatosság és könnyelműség párban j­ár! Hogy ennek ellenére a ma ismert formájá­ban létezik az már nem gazdasági csoda. Isteni kegyelem. Focializmus A­z NBA-bajnokság csa­patainak pénzügyeit összegző átfogó jelen­tés szerint az NB I-es klubok bevételeinek mindössze két százaléka származik jegybevételből. Lényegében tehát teljesen mindegy, hogy mennyien néznek meg a helyszínen egy mér­kőzést, mert a források 98 százalé­ka máshonnan folyik be. Közgaz­dasági fogalmak mentén működő rendszerben ilyesmi elképzelhe­tetlen, pláne, hogy a futball a szóra­koztatóipar része. Ebben az iparág­ban egyszerűen nincs, nem létezik olyan üzleti modell, amely kétszá­zalékos jegyárbevétel mellett el­tart egy produkciót. Hogy ennek el­lenére mégis él, egyenesen virágzik az NB I, az a NER egyik nagy talál­mánya. A jellemzően közbeszerzé­seken megtermelt profit egy részét a „vállalkozónak” illik visszafor­gatnia a sportágba, illetve az állam is megtolja a maga szerény eszkö­zeivel egynéhány tízmilliárddal a rendszert. Mármint az adófizetők­től származó milliárdokkal. Minderre a hanyatló Nyugat egyik legnagyobb hatású sport­szervezetének tanulmányából derült fény, ugyanis az Európai Labdarúgó-szövetség a héten is­mertette a sportág tavalyi évének átfogó pénzügyi jelentését. Le­hangoló magyar adatokkal lehetett szembesülni, feketén-fehéren lát­ni, hogy az NB I-nek mennyi köze van a piacgazdasághoz: a 12 csa­pat összbevétele 61 milliárd forint, ami az 55 bajnokságot rangsoroló listán a magyar ligát súlyánál sok­kal magasabb polcra, a 18. helyre pozícionálta. Csakhogy az összbe­vétel 47 százaléka egyéb, meg nem nevezett forrásból ered, de hogy ez miféle forrás, arra az UEFA tanul­mánya nem terjedt ki. A csapatok működési költségeinek minimum fele ilyen-olyan formában érke­ző állami dotáció. És ebben nincs benne a piaci bevételként elköny­velt, de drámaian túlárazott köz­vetítési jogdíj, amit persze az állam fizet, ha ezt is idevesszük, akkor maximum 30 százalék körüli a sa­ját jogon termelt bevétel. Hogy en­nek ellenére a ma ismert formájá­ban létezik a magyar klubfutball, az már nem gazdasági csoda. Isteni kegyelem. De kegyelmi ügyekben egyébként is erős a párt. VINCZE ATTILA a magyar klubfutball, Felemás hazatérés ATLANTISZ - irodalomban ritkán történik meg, hogy ab­ból hosszabb-rövidebb időre kiiktatnak szer­zőket. A hazai írók kö­zül kétségkívül ilyen Márai Sándor, aki nem tartozott egyetlen nemze­déki vagy esztétikai csoportosulás­hoz sem. Magányos volt, noha nem élt elefántcsonttoronyban, a legsi­keresebb szerzők között tartották számon, és olyan műfajokban is ott­honosan mozgott, amilyen a hírlapi publicisztika. A Kassán 1900. április 11-én pol­gári családban született Márai fi­atalemberként belekeveredett a Tanácsköztársaságba. Szerepe marginális volt, írt néhány, a bolse­vik forradalommal rokonszenvező cikket, majd annak bukása után a várható kellemetlenségek elől Nyu­­gat-Európába távozott. Évtizedek­kel később derült ki, hogy a frissen megalakult Csehszlovákiában ka­tonaszökevénynek minősült, így ez sem a Kassán maradás mellett szólt. Akik olvasni szeretnék a Márai-élet­­művet, kénytelenek szembenézni vele, hogy az terjedelmi­leg Jókaié­hoz mérhető. Lipcsében, Frankfurtban és Berlin­ben élt, tanult, de leginkább dolgo­zott, írónak, újságírónak készült, a szakma alapjaival korán tisztában volt, majd lakhelyét Párizsba he­lyezte át, innen érkezett haza 1928- ban, ahogy mondani szokás: teljes írói vértezetben. Újságíróként he­lyezkedett el, mellette évente adta ki regényeit. Rövid idő alatt komoly olvasó­tábora lett, főfoglalkozású íróként dolgozhatott, noha a lapoknak nem tudott és nem is akart hátat fordí­tani. Széles olvasóközönsége meg­ismerkedhetett azzal a rá jellemző stílussal és hanggal, ami regényei­nek (Válás Budán, Az igazi, A gyer­tyák csonkig égnek, A nővér, Ven­dégjáték Bolzanóban) alaptónusa. Aki abban az időben volt olvasó, Márait nem tudta ki- és elkerülni, ám a pálya hirtelen fordulatot vett, amikor 1948 augusztusában a szer­ző az emigrálás mellett döntött. Bármilyen hosszú életet élt, 1989- ben bekövetkezett haláláig nem tért haza. Távozása elvi jellegű volt. Min­denestül elutasította a kommu­nista ideológiát és annak megvaló­sult magyar gyakorlatát. A fennálló hatalom ezt azzal viszonozta, és a maga eszközeivel - ezek számosak voltak - mindent megtett, hogy kitörölje a magyar irodalomból. Könyveit nem adták ki, neve ki­mondhatatlanná vált, lassan, de biztosan a feledés homályába ke­rült egy terjedelmét és minőségét tekintve is fontos, bár még lezárat­lan életmű. Nemzedékek nőttek fel úgy ide­haza, hogy nem ismerték nevét és műveit. Ezt a hiányt nem egysze­rű pótolni. Negyven év ilyen vo­natkozásban eposzi hosszúságú idő, és akik olvasni szeretnék a Má­­rai-életművet, kénytelenek szem­benézni vele, hogy az terjedelmileg Jókaiéhoz mérhető. A befogadás, az irodalmi visszatérés szempontjá­ból ez korántsem mellékes. A baj nem járt egyedül. Popu­láris megfontolások miatt itthon a fenti felsorolásban szereplő si­kerregényeket állították az életmű újrakiadásának középpontjába. Né­mileg váratlan volt, hogy ezeknek a regényeknek nyugat-európai sikere erőteljesen visszahatott a magyar olvasókra, így szélárnyékba kerültek az Egy polgár vallomásai, a Hallgatni akar­tam és a Föld, föld!...című önéletraj­zi művek, valamint a Naplók, ame­lyek irodalmunk egészen kivételes darabjai. Nagy kár, hogy így történt. BOD PÉTER

Next