Néptanítók lapja 2. évfolyam, 1869
1869-04-22 / 16. szám
tinda-Pest, 11. évfolyam. 16. szánt. 1869. április 22 néptanítók lapja. HETI KÖZLÖNY a magyarországi kisdedóvodák, elemi- és felső-népiskolák számára. Kiadja a vallás- és közoktatáügyi m. kir. minissterium. A szerkesztőségi és kiadó hivatal van Budin a vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisztériumnál az országházban. A „Néptanítók Lapját" minden magyarországi népiskola tanítója és kisdedóvoda vezérlője díj nélkül kaphatja következő feltételek alatt : 1-er, hogy azt segédtanítóival olvasás végett közölje, 2-ér hogy azt mint az iskola tulajdonát megőrizze, és utódának átadja. Nem népiskolai tanítók előfizethetnek . Egy évre 3 írttal , fél évre 1 írt 50 krral. Minden a szerkesztő vagy kiadói hivatalt illető közlemény a szerkesztőséghez küldendő. Iskola és élet „Hajdankorban egy napkeleti bölcs lihegve szomjazá az igazságot. Fölkeresem magát a forrást, igy kiálta fel epedtében, csak maga az eredeti meríték képes enyhíteni égető szomjamat. Megyen, mendegél, gyakran éjet is toldva nappali utazásához, s végre vagy kikerülve, vagy átgázolva az előítélet mocsárját, a babona posványát, az önzés ingoványát, tiszta, szelid légkörtől évedze, egyenes, bár meredek ösvényen feljut az igazság szent forrásához. Istenem ! mily kies forrás ez ! kiált fel vándorunk elragadtatva, s miután szomját enyhité belőle : mily megújító, mily éltető hús ital ! a csepegő aranyt, a csillogó kristályt megszégyenítik habjai ! Oh mi lehet oka, hogy gyarló ember nem nyerheti italául ez eredeti tisztaságban azokat ? Oka az, felel a forrás nymphája neki, hogy e szent vizet minden halandó a nevelés és oktatás földi csatornáin keresztül szivárogtatja le magához, s e miatt útjában sok idegen részeket szed fel azon mocsarakból és ingoványokból, miket te szerencsésen átgázoltál." Nem találtam méltóbb kulcsot ez elmélkedésem megnyitására, mint hazánk átszellemült kenostorának, szép lelkű Fáy Andrásunknak e találó allegóriáját. Tegyük szívünkre a kezet ! szálljunk önmagunkba csak egy perezre is lehetetlen, habár más irányban, át nem értenünk az anathemát, melylyel az igazság nemzéjének e szavai a mi oktatási eljárásunkat is sújtják. Merész kitétel, elismerem , de csak egy parányi türelmet kérek, nemsokára magától kifejlik igazoltsága. Hol azon forrás, melyből az életre szükséges ismereteket meríthetjük ? 18 Maga az élet az és a természet. Mi iskoláinkba vezetjük tanulóinkat, s mi czélból ? Hogy velük az életet és természetet megismertessük, úogy népiskoláink nevelési rendszerében két ellenkező irány végsugarai találkoznak : oktatás az élet számára, s elvonás az élettől. Mire mutat ez ? Arra, hogy korunk szelleme még nem hatott be népiskoláinkba. Pedig ez sokat kíván. Most már azzal sem elégszik meg, ha az iskola az élettel kölcsönösen összeműködik, hanem azon pozitív követelménynyel áll elő, hogy az ifjúság későbbi gondolkozásmódjára, érzületére és életnézeteire tettleg befolyjunk. Azért a paedagogia mai álláspontja szerint a népiskola arra van hivatva, hogy a zsendülő ijúság életrevalóságát képezvén, gondosan számbavegye mindazt, mi a jellem veszély nélküli kiforrhatásának alapjául szolgál. A gondos észlelő tapasztalhatja, hogy vannak a gyermekkornak benyomásai és egyes eseményei, melyek nem ritkán döntő hatással vannak gondolkozására és jellemképződésére, sőt néha elhatározó mérvét adják jövőbeli szerencséje vagy szerencsétlenségének. Gondoljunk csak vissza, s éleszszük fel emlékezetünkben gyermekéveinket, s meggyőződünk, miként azon viszonyok, látványok és tapasztalatok legélesebben vésvék emlékezetünkbe, melyekkel zsenge imukorunkban találkozunk. Gröthe, az emberi életnek e mély észlelője, az első nevelés hatásairól ekként elmélkedik : „Senki se higyje, hogy ifjúsága első benyomásait eltörölheti. Ha valaki okszerű szabadságban, szép és nemes tárgyaktól környezve jó emberekkel társalkodva növekedhetett ; ha mesterei arra tanították, mit előbb kellett tudnia, hogy a többit annál könnyebben sajátjává tehesse ; ha azt tanulta.