Néptanítók lapja 15. évfolyam, 1882
1882-04-22 / 16. szám
képviseleti közgyűlés határozási jogosultságának. Tehát a miket Magyarország összes tanítóegyleteinek képviselői határoztak, s a mik közoktatásügyünk felelős m. kir. ministerének jóváhagyása által is megerősittettek, azokat s a központi választmány „nyilt kérdésekké" bontja szét s a végrehajtó bizottságot teszi azon leg is legfelsőbb fórummá, mely hivatva lesz dönteni a felett, hogy váljon elfogadja-e azokat vagy nem. Ez a felfogása a közp. választmánynak igen sajátságos helyzetet teremtett az Eötvös-alapra is. Nem arról van szó — szerintük — hogy miféle módozatok szerint adassék át az országos t. gyűlésnek az alap, hanem hogy egyáltalában átadassék-e az egy új „egyetemes tanitógyülés" meghallgatása nélkül vagy nem? Azt mondják, hogy a végrehajtó bizottság az Eötvösalapra nézve a IV-dik egyetemes tanitógyűlésig kapta a mandátumát, tehát tartassák meg okvetlenül a IV. egyetemes tanítógyűlés. Hisz ebben igazuk is van — betű szerinti értelemben. De tisztelettel kérdjük : az országos tanítói képviseleti közgyűlés nem az eddigi egyetemes tanítógyűlések helyett alakíttatott-e a legtörvényesebb módon ? Nem sokkal inkább kifejezi-e ez a hazai tanítóság közakaratát, tehát nem sokkal „egyetemesebb"-e, mint a régi, amely nem volt egyéb, mint egészen esetleges összejövetele egy csomó tanítónak és nem tanítónak ? És már mostan azt akarják, hogy egy ilyen, az „egyetemes" nevet joggal semmi esetre sem viselhető gyülekezet, melynek tagjai közül valószínűleg igen sokan az Eötvös-alappal semminemű viszonyban sem fognának állani, döntsön a felett, hogy átadassék-e ez alap az országos tanítói testületnek vagy nem? Sajnálatra méltó fogalomzavar ez, mely fájdalom, egy jobb ügyhöz méltó telozitással terjesztetik. Az országos tanítói testület, mely az alapot a határozat értelmében ügykörébe akarja venni, úgy tüntettetik fel, mint valami illetéktelen beavatkozó. „Reméljük — írja az „Alt. Tanügyi Közlöny" hogy a nagygyűlés (t. i. a végrehajtó bizottságé) a hazai tanítóság nagy többségének kívánságát fogja diadalra juttatni és az Eötvösalapot ki nem adja kezéből s tárgyalásokba sem fog bocsátkozni (t. i. az Eötvös-alap átvételére a mult országos tanítói gyűlés által kiküldött bizottsággal). Sőt ugyan ez a lap nem utalja azzal az otromba gyanúsítással állam elé, hogy ez a lapot a kormány akarja átvenni, s hogy az Eötvös-alap jelenlegi pangásának is csak ez az oka. Hogy ne láttassunk a dolgot nagyítani, ide igtatjuk a saját szavait. „Vagy nem eléggé intő példa-e az Eötvös-alap pangása, mióta a kormány át akarja venni ? a múlt évben tartott hivatalos tanitógyűlés eredménye? az országos tanitói nyugdíj kezelése ?" (Ez utóbbi kérdésére alkalmilag még visszatérünk). A naiv tudatlanság leplébe burkolt részakaratú beszéd ez, melyet nem lehet eléggé kárhoztatni! S arról a kormányról mondatik ez, melynek épen az Eöt-Ves-alap köszönhet legtöbbet, s a mely az ő nagylelkű adományai által épen kiragadta az egyletet abból a pangásból, a melybe azt a tanítóság csekély mérvű pártolása juttatta, s a mely kormány épen most adta beleegyezését ahoz, hogy az Eötvösalapot maga az országos tanítótestület vehesse ügykörébe , tehát hogy az még sokkal nagyobb mértékben a magyar tanítóság gondoskodása alá helyeztessék, miként eddig vat. Az Eötvösalap kérdésében keletkezett vagy előidézett e sajnálatra méltó confusio közepette szerencsére egy két egészen józan és higgadt nyilatkozatot is registrálhatunk, melyeknek a jelen körülmények között annál nagyobb értéket kell tulajdonítanunk. Ezek egyike a Sántha Lajos, budapesti tanítóé, ki a „Pesti Napló" f. é. ápril 16-ai számában nyíltan kimondja, hogy az Eötvös-alapot országos jellegűvé sokkal inkább lehet az új országos képviseleti tanítóegyesület által fejleszteni, mint a régi egyetemes gyűlésekkel, mivel az jobban képviseli a tanítóság egyetemét. Az egyetemes tanítógyűlés megtartását a végből, hogy az az Eötvös-alap sorsa felett döntsön, feleslegesnek tartja, mert ha a végrehajtó bizottság jövő pünkösti gyűlésén lehetőleg minden egylet képviselteti magát megbízottakkal vagy írásbeli nyilatkozatokkal — a tanítóság képviselve lévén, határozhat az Eötvös-alap felett, melynek különben is árthatna, ha ügye gyűlésről-gyűlésre vitetnék eldöntés végett." Sántha úr czikkét a következő correet és általunk is teljesen osztott, okoskodással zárja be : „A végrehajtó bizottság vagy akár az egyet, gyűlés nem tagadhatja meg az országos tanítógyűlés jogszerűségét s ha nem, akkor annak határozata értelmében az Eötvös-alap átvétele már elvileg el van fogadva. A végrehajtó bizottságnak most nem lehet más feladata, mint oly átadási módozatokról gondoskodni, hogy az alap kezelésében semmiféle fennakadás ne történjék. Erre nézve kell a végrehajtó bizottságnak javaslatot tenni, s ezt az országos tanítógyűlés megbízottaival tudatni. A tanítóegyleteken és a végrehajtó bizottságon áll most már ez ügyet higgadtan, tárgyilagosan elintézni. Az Eötvös-alapot veszély nem fenyegeti, alaptalan gyanúsításoknak helye nincs s csak a tanítóktól függ, hogy az Eötvös-alap kérdése röviden és óhajtásaik szerint megoldassák." Kétszeres jelentőséggel bír előttünk a Péterfy Sándor nyilatkozata, mely az „Egyetértés" húsvétvasárnapi számában látott napvilágot, azért is a mit mond s azért is a ki mondja. Hisz nem szükség olvasóinkat arra figyelmeztetni , hogy az Eötvös-alap megalkotása körül senkinek sincs több érdeme mint épen neki. Föl kell tennünk, hogy az Eötvös-alap sorsa senkinek sem fekszik annyira szívén mint épen neki, kinek az létrejöttét első sorban köszönheti. Tíz pontba foglalva adja elő, hogy mely elvekre véli ő az Eötvös-alap ujjászervezését alapítandónak, ezek fejtegetése közben az elvekből folyó részletekbe is belebocsát.