Népújság, 1973 (17. évfolyam, 1-48. szám)
1973-10-12 / 39. szám
A SZLOVÉNIAI MAGYAROK HETILAPJA XVII. évfolyam 39. szám Murska Sobota, 1973. október 12-én Ara Sopara A delegátus rendszer elé MINÉL ELŐBB KI KELL DOLGOZNI A MEGFELELŐ VÁLASZTÁSI PROGRAMOT A most kedden Lendván tanácskozást tartottak a Szocialista Szövetség muravidéki községi választmányainak képviselői. A tanácskozás fő célja az volt, hogy eszmeileg és politikailag felkészüljenek a jövő évi választásokra és jelölésekre. Mint említettük, a gyűlés regionális jellegű volt, és megrendezésére azért került Lendván sor, mert az új alkotmány szerint a nemzetiségi csoportok szerepe egyre nő. A tanácskozást Vlado Beznik, a DNSZSZ köztársasági választmányának alelnöke nyitotta meg. Részletesen ismertette a jelenlevőkkel a küldöttek jelölésének részleteit, valamint a választások levezetésének szabályzatát. Megállapították, hogy a küldött rendszer minél jobb megvalósítása az összes társadalmi politikai szervezeteik közreműködésétől, de főleg a Szocialista Szövetség és a szakszervezetek aktív tevékenységétől függ. Ezért még e hónap folyamán ki kell dolgozni a választási és szavazási programokat, továbbá megfelelő állást kell foglalni a káderpolitika elvei mellett. A fenti elvek kidolgozásához alapul szolgál a Szlovén Szocialista Szövetségi Köztársasági Választmányának 5. közgyűlésén elfogadott határozat. Ebben az okmányban konkrétan meg kell határozni azokat a káderkérdéssel kapcsolatos elveket, amelyek szükségesek a küldöttek jelölésénél és megválasztásánál. Lényegében itt az új alkotmány elveinek megvalósításáról van szó. Ezeket a programokat a Szocialista Szövetség Községi Választmányai kötelesek minél előbb kidolgozni. Az új küldöttek választásáról választási szabályzatot fogadnak el, amelyben meghatározzák a Szocialista Szövetség szerepét és feladatait a választásokon. A dolgozók társadalmi funkciókra való jelölése nyilvános és demokratikus úton történjen, hogy ily módon összhangban legyen társadalmi fejlődésünk alapelveivel. Tehát olyan légkört kell teremteni, hogy a dolgozóknak lehetőségük nyíljon a javaslatokra és jelölésekre és módjuk nyíljon e funkcióik és jelölésük megvitatására. Ezenkívül minden községben választási koordinációs bizottságokat is szerveznek. Ezek vezetik majd községenként a jelöléseket és megszervezik a szavazóbizottságokat. Figyelemre méltó az a javaslat is, hogy alapítsanak a politikai aktívák állandó káderpolitikai bzottságokat, olyanokat, amelyeknek munkája állandó lenne. A választási pályázatok kihirdetéséig legalább olyan létszámú küldöttséget kell jelölni, mint amilyen létszámot a községi delegátus rendszer megkövetel. Amint láthatjuk, a Szocialista Szövetségre és a szakszervezetekre újabb feladatok hárulnak. Ezt igazolja az a tény is, hogy az új lendvai községi képviselő-testületben 400 küldött lesz. Sikeres kimenetelű népszavazás Völgyifaluban Vasárnap Völgyifaluban a lakosság referendumon szavazott helyi járulék elfogadásáról. A referendumon ismét a falu népének közös elve valósult meg, hisz három évre elfogadták a helyi járulékot. A választók gyűlésén is már olyan határozatot hoztak, hogy be kell vezetni a referendumot a helyi járulékról. Nem első esetben döntöttek így, hiszen ők és a pincérenk kivételesen a köztársasági útra is fogadtak el helyi járulékot és már második éve fizetik is. Ezt pedig főleg azért teszik, hogy rábírják a köztársasági útalapot, hogy minél előbb aszfaltozza a Lendva—Pince közötti köztársasági útvonalat. A vasárnapi referendumon elfogadták, hogy három évig minden dolgozó az egyéni jövedelmének 1,5 százalékát a falusi utak aszfaltozására adja. Éppen így akülföldön dolgozó munkások is a lendvai község dolgozói átlagkeresetének 1,5 százalékát fizetik a helyi járulék alapjába. Azok a nyugdíjasok, akiknek havi nyugdíja meghaladja a 600 dinárt, havonta a nyugdíj 1 százalékát fizetik a helyi járulékként. Újszerűnek ihat az a javaslat, amely szerint azok a polgárok is fizetnek helyi járulékot, akiknek völgyifalu határában ingatlanuk van, mivel az utakat ők is éppen úgy használják, mint a völgyifalusiak. Azoknak, akiknek csak szőlejük van, évente 50 dinárt, azoknak, akiknek pedig pincéjük is van pedig évente 100 dinárt. Mivel erre az utóbbira törvény még nincs, azért a lendvai községiképviselő-testületnek szabályrendeletet kell erről elfogadni. Tehát a vasárnapi referendum sikeres volt, és a leszavazott polgárok 85,3 százaléka a helyi járulék mellett, vagyis a falusi utak korszerűsítése mellett szavazott. A helyi járulékkal 36 millió régi dinárt szeretnének összegyűjteni, de mivel a az út építése 52 millió régi dinárba fogkerülni, ezért a különbözetet önkéntes munkával és saját kavicskitermeléssel igyekeznek pótolni. Úgy értesültünk, hogy a hosszúfalusi-hegyi és a lendvahegyi helyi közösségek is foglalkoznak a helyi járulék elfogadásának gondolatával, mert ők is szeretnék korszerűsíteni a falusi utakat. jog Ingolstadt küldöttség Muraszombatban A muraszombati község meghívására a múlt hét végén két napos látogatásra Muraszombatba érkezett egy nyugat-németországi küldöttség Ingolstadt városából, ahol az AUDINSU gyárban több mint ezer munkás dolgozik Muravidék területéről. A tárgyalásokat Peter Schnell, Imgoltstadt város elnöke és Boris Goljevscek, muraszombati községi elnök vezették. A két város már két éve tart fennkapcsolatott egymással és tulajdonképpen ezeket a kapcsolatokat szándékoznak elmélyíteni azzal, hogy művelődési csoportokat küldenek egymáshoz, rajzkiállításokat rendeznek akét városban. A jövő nyárra úgy tervezték, hogy még több gyereket küld nyaralni a muraszombati község Németországba, és megfordítva. Miro Zupancic szövetségi képviselő szerint még szorosabb gazdasági együttműködésre van szükség a két város között, ami által lehetővé válik, hogy időben el tudják Muraszombatban helyezni az AUDI -NSU vállalatból hazakerült íraunkásókat. Választási gyűlések a KSZ alapszervezeteiben A Kommunista Szövetség lendvai községi választmánya keretében hozzáláttak az alapszervezetek választási értekezleteinek megszervezéséhez. Az aktívákban október közepétől november 15-ig mindenütt megtartják a választási értekezleteket, amelyeken egyidőben megvitatják a Jugoszláv Kommunista Szövetség X. kongresszusának kiindulópontjait. Többek között az alapszervezetek vezetőit is alaposan fel kell készíteni a jövő évben esedékes választásokra és a választási programok kidolgozására. jog Megnyílt a ljubljanai elektronikai kiállítás Dr. Anton Vratusa ,a Szövetségi Végrehajtó Tanács alelnöke a ljubljanai Gospodarsko razstaviscen ünnepélyesen megnyitotta a huszadik nemzetközi elektronikai kiállítást. Összesen 352 kiállító, köztünk 37 hazai és 315 külföldi vállalat mutatja be felszerelését ismerteti az elektronika, hírközlés, automatizáció stb. területén elért legújabb vívmányokat. A kiállítás alkalmából két szimpóziumot tartanak. Az elektronikai bemutató október 13-ig tart. A legdurvább izraeli erőszak idézte elő a jelenlegi helyzetet A SZOCIALISTA SZÖVETSÉG KÖZLEMÉNYE A KÖZEL-KELETI FEJLEMÉNYEKRŐL A JDNSZSZ Szövetségi Választmánya a legújabb közel-keleti fejleményekkel kapcsolatban az alábbi közleményt adta ki: "A JDNSZSZ Szövetségi Választmánya úgy véli, hogy Izrael makacs szembeszegülése az ENSZ határozataival, a közel-keleti válság politikai megoldásának Izrael általi elutasítása, a nemzetközi közvélemény egyöntetű tiltakozásának és az el nem kötelezett országok követeléseinek semmibevevése, az arab országok elleni tartós izraeli agresszió és a legdurvább erőszak további alkalmazása idézte elő a jelenlegi súlyos helyzetet és újjította fel a hadműveleteket a Szuezi-csatorna, a Sinai-félsziget és a Golán-fennsík övezetében. A JDNSZSZ Szövetségi Választmánya erélyesen elítélve Izrael imparialista és terjeszkedő politikáját kifejezésre juttatva a szocialista Jugoszlávia dolgozóinak és polgárainak hangulatát, teljes mértékben támogatja Egyiptom és Szíria népének igazságos és törvényes harcát az 1967. évi júniusi háborúban Izrael által megszállt arab területek felszabadításáért. A Szövetségi Választmány felhívja a figyelmet a világ reakciós és imperialista erőinek a felelősségére, amelyek támogatásukkal lehetővé tették az izraeli kormány számára a bekebelezést, az agreszszió és az erőszak politikájának gyakorlását és hangsúlyozza: az arab nép elidegeníthetetlen joga szembeszállni az agresszorral és felszabadítani nemzeti területének tőle erőszakkal elragadott részeit. A Szövetségi Választmány úgyszintén figyelmeztet az összetűzés kiterjedésének veszélyére; az összetűzések fokozódása az izraeli hatalombitorló és a nemzetközi imperializmus közötti szövetség aktivizálása miatt ismét bekövetkezhet. A Szövetségi Választmány hangsúlyozza, hogy az izraeli csapatok álltal megszállt arab területek sürgős és feltétel nélküli kiürítése és a palesztinai nép törvényes jogainak elismerése alapvető feltétele a válság igazságos megoldásának és a világ e részében uralkodó helyzet tartós rendezésének a szilárd béke, a biztonság és az e területen élő összes népek szabad fejlődése érdekében.« Munkatén a mandátum végéig A SZÖVETSÉGI KÉPVISELŐHÁZ ELNÖKSÉGÉNEK ÜLÉSE Mijalko Todorovic vezetésével Belgrádban hétfőn ülést tartott a Szövetségi Képviselőház Elnöksége, és elfogadta a Képviselőház tagjai mandátnának végéig terjedő időszak munkatervét, valamint a törvényalkotási tevékenység programját A feladatok és a munkaterv meghatározásában, továbbá a teljesítésüikre vonatkozó határidők megszabásában abból a már elfogadott álláspontból indultak ki, hogy akövetkező időszakiban a képviselőház munkájában elsőbbségben részesül a JSZSZK új alkotmányának, valamint az alkalmazásáról szóló alkotmánytervének és az alkotmány érvényesítésével kapcsolatos több más előírásnak előkészítése és elfogadása. A leendő képviselőház, a Szövetségi Végrehajtó Tanács, Szövetségi Bíróság, szövetségi közigazgatási szervek stb. küldötteinek megválasztásáról és visszahívásáról szóló törvényekről van szó. A jelenlegi mandátum lejártáig a Szövetségi Képviselőház az elmondottakon kívül megszabja a társadalmi -gazdasági fejlődés politikáját, és gondoskodik az ország gazdasági rendszere i időszerű problémáinak megoldásáról. Az év végéig elemezni fogják az 1973. évi és a középtávú fejlesztési tervben meghatározott célok és feladatok teljesítését, s kiváltképpen a gazdaságszilárdítási program megvalósulásának eredményeit, a termelés és a fogyasztás, az életszínvonal és a foglalkoztatás alakulását. A Szövetségi Képviselőház ugyan csak újévig meghatározza az 1974. évi társadami-gazdasági fejlődés politikájának alapjait, valamint a jövő évi költségvetést, továbbá foglalkozik az 1980. évig terjedő középtávú terv előkészítéséről és meghozataláról szóló törvénnyel. Az elmondottakon kívül a képviselők elfogadják azokat a törvényeket, amelyek tökéletesítik az általános honvédelmi rendszert, továbbá megvitatják a szociálpolitika, az egészségvédelem és a tudomány bizonyos problémáit, a nemzetek közötti kulturális együttműködés eddigi tapasztalatait. A külpolitikát illetően a képviselőház figyelemmel kíséri az el nem kötelezett országok negyedik értekezlete határozatainak alkalmazását, foglalkozik a külföldi ,gazdasági kapcsolatokkal és más időszerű külpolitikai kérdésekkel. Jól halad a lendvai posta építése. Ha így folytatják a munkát, időben hozzáláthatnak a belső szerelési munkálatokhoz is.