Népújság, 1991. november (43. évfolyam, 216-237. szám)

1991-11-08 / 221. szám

­s-------------------------­Újító szellők a Köteles Sámuel utcában Sikeres bemutatóval nyitotta idei évadját a marosvásárhelyi Stúdió Színház. A Színművésze­ti Akadémia Szentgyörgyi István tagozatának végzős hallgatói Dürrenmett Play Strindberg cí­mű drámáját adták elő Lohinszky Loránd érdemes művész rende­zésében. Ezen az évfolyamon hárman végeznek. Elenyészően kicsi ez a szám, ha színházaink krónikus színészhiányára gondo­lunk. A rendezői szakon pedig még csak I. és II. év van. De ven. És ez már jelez valamit. Persze, ettől még igazuk lehet azoknak, akik azt mondják, hogy a romániai magyar színházi mozgalom több éve tartó válsá­ga a színész- és rendezőképzés­­ben is érzékelhető, ezzel szoro­san összefügg. Hogyan látják ezt a kérdést a színiakadémián? Er­ről beszélgettem Béres András dékánnal, a magyar tagozat ve­zetőjével. — A válságból kimozdultunk, legalábbis a számszerű változá­sok tekintetében. Köztudott, hogy a letűnt diktatórikus rendszer nemzetiségellenes, művészetölő politikája következtében beisko­lázási lehetőségeink egyre csök­kentek, az utóbbi években már csak két-három hallgatónk volt egy-egy évfolyamon. Ez nevet­ségesen kevés, már-már lehetet­lenné tette a munkánkat. A ta­valy végre 15 fiatalt vehettünk fel első évre, az idén tizenkettőt. Újraindult a rendezői szok­ás, a múlt évben négy, az idén három hallgatóval. Ez a szám is kicsi, ahhoz viszonyítva, hogy évtize­dekkel ezelőtt, hány színészje­­lölt kerülhetett intézetünkbe, de mégis­ biztosítja színházaink igé­nyeinek a kielégítését. Sajnos, ma még nem, habár az ügy ha­laszthatatlannak tűnik, holnap azonban már elégséges lesz a színészutánpótlás. — Vannak, akik felróják az intézetnek, hogy tartalmilag nem képes megújulni, nem elég korszerű a színészoktatás. Való­ban a minőség kérdése legalább olyan fontos, mint a számbeli növekedés igénye. Ilyen vonatko­zásban 1989 után történt-e lé­nyeges változás? — Egyértelmű igennel vála­szolhatok. Finoman fogalmazva, intézetünkben a minőségi kér­dések megoldása folyamatban van. Azáltal, hogy mi magunk dolgozhatjuk ki a tantervet, mó­dosíthatjuk az oktatás szerkeze­tét, lehetővé vált a színészkép­zés megújítása. A több diák je­lenléte már önmagában is egy­fajta pezsgést hozott a főiskola életébe. Egyben új tanárok al­kalmazását is megkövetelte, így újabb művészi tapasztalat ke­rült az intézetbe. Abból a teljes színész- és rendezőgárdából pró­báltunk toborozni pedagóguso­kat, amivel az erdélyi magyar színjátszás rendelkezik. Főleg a rendezőképzésben vannak nagy hiányaink, ezt marosvásárhelyi viszonylatban nem lehet megol­dani. Tompa Gábor Kolozsvár­ról, Parászka­ Miklós Szatmárné­metiből jár le hozzánk rendsze­resen tanítani. — A tavaly szóba került, hogy magyarországi színészpedagógu­soktól, rendezőktől is segítséget kapnak. — Igen, úgy látszik, megol­dódnak az anyagi nehézségek, a Soros Alapítvány támogatásával négy budapesti vendégtanár köz­reműködésére számíthatunk. A rendező-tanár Székely Gábor, Nánay István, a Színház folyó­irat főszerkesztőhelyettese, Elek Judit rendező és Regős Pál Fe­renc jön tanítani Marosvásár­helyre. Elek Judit mesterkurzust is tart a színészképző szakon, és elvállalta a főiskola és a ma­rosvásárhelyi Nemzeti Színház közös Rómeó és Júlia produk­ciójának a megrendezését. Regős Pál Ferenc az előadás koreog­ráfiáját készíti el, és ő is tart­­ mesterkurzust. — Nem ez lesz az első ilyen közös produkció városunkban. Az utóbbi időben kibővült a fő­iskola és a színház kapcsolata. — Ez is egyfajta változás je­le. Teljesebb nyitás a színház felé, amelyből mindkét fél nyer­het. A Stúdió színpadot külön­ben a többivel egyenértékű, ön­álló színházként­ tartja számon a közönség. Mostani bemutatónk után Füst Milán Catullusa kö­vetkezik. Rendező Kovács Le­vente. Parászka Miklós Singe A nyugati világ bajnoka című da­rabját állítja színpadra. És a már említett Rómeó és Júlia mellett valószínűleg Kincses E­­lemér is rendez egy színművet nálunk. — A szerencsés darabválasz­tás is a minőség egyik biztosí­téka. Milyen újdonság szolgál-(Folytatás az 5. oldalon) SZOTYORI ANNA kompozíciója Bölöni Domokos Az előadóművészt hatalmas, kövér ember szedte le az autó­buszról. — Ugye, maga tetszik lenni? — kérdezte, a formaság kedvéért. A művész felnézett rá, aztán megcsóválta a fejét. — A­­zért gondoltam — simított végig sima haján a kövér ember —, mert ugyebár a sofőr az nem lehet ön. — Hát igen — kacagott a mű­vész. — Bár én voltam már so­főr is. — Nagyon várjuk — ragadta meg a művész táskáját a kövér. — Már mindenki megérkezett. A művészt ez a közlés felvil­lanyozta. Nagyszabású rendez­vényről volt szó, modern külsöltők verseit kellett szavalnia, műve­lődési vetélkedőt is említettek a meghívó levélben, na és azt, hogy jelen lesz a NYAVICA e­­gyüttes, különszámaival. Három­száz jegyet küldött postán, tíz nappal ezelőtt, ekkora a község­ben azonban, úgy vélte, a közön­ség fél fogára sem lesz elég. A sötétség ellenére elég gyor­san haladtak, a művész lelkesen bukdácsolt a kövér mögött. Kínai ■pagodára emlékeztető épület e­­­­lőtt állottak meg, a kultúra háza. Darumadár szuszogott a kövér. — Siessünk, várnak. S azzal az épület hátsó trak­tusa felé kormányozta a mű­vészt. Egy kisebb helyiségbe lép­tek, iroda lehetett, hat, nyakken­­dős férfi ugrott fel az asztal mö­gül, s később egy titokzatosan mosolygó nő is felállt s kézcsók­ra nyújtotta a kezét. — Imolka — mondta ábrándos Tegnapi lapi­ ban a kövér. — A mi üdvös­kénk, a kultúrában. Az asztalon fehér abrosz, tá­nyérok, villák, , kések, fogpisz­káló. — Bejöhetünk? — kopogtak az ajtón.­­Két testes szakácsnő gyö­möszölte át magát az egybegyűl­teken, s friss mititert tett a mű­vész elé. — Mustárral tetszik vagy tor­mával? — kérdezték kedvesen, s miután kitették a mustárt is, a­­zonnal elvonultak. — Tessék fogyasztani — biz­tatta a kövér. — Aztán meg tet­szik ismerkedni az értelmiséggel. — Köszönöm, előadás előtt nem tudok enni — szabadkozott a művész. A nyakkendős férfiak össze­néztek. — Akkor jöhet a bor — jelentette ki a kövér. Mindenki koccintásra nyújtotta a poharát, nem ellenkezhetett. — Ez itt a falu krémje — mondta büszkén a kövér. Ki­szólt az ajtón, s kisvártatva zene szálait meg a folyosón. — A mi műkedvelő zenészeink. Bejöhettek, Béla. Béláék bejöttek. Béla prímeit, Csurdé Mózsi kontrázott, s Béka Peri bőgőzött. A művész meg­hökkent: ennyi figyelmesség! — Tessék megmondani a nótá­ját — kérte Imolka kulturáltan. Nagy fehér kebleit meglengette a művész orra előtt. — Darumadár fenn az égen — makogta a művész. A társaság hahotázni kezdett. — Ne tessék megharagudni — fuldoklott a kövér. — De erre ma mindétig aszondjuk, s kuszt vissza­nyel... — Nem igaz! — vágott közbe (Folytatás a 6. oldalon) t­a­l­ mazza meg a jobbító változáso­kat? — A nemzetközi­ tapasztala­tok értékesítése terén is sikerült egy pár dolgot elérnünk. A ta­valy testületileg eljutottunk egy budapesti nemzetközi színészpe­dagógiai kollokviumra. Hasonló meghívásunk van a jövő tavasz­ra. A nyáron négy diákunk részt vett az avignoni színészfesztivá­­lon. Rendezőszakos hallgatóink ott voltak a magyar színházak kaposvári seregszemléjén. Talán intézményesíteni tudjuk, hogy diákjaink eljussanak Budapestre előelőadásokat nézni. Nyilván, Bukarestbe is. Valami tehát el­kezdődött, megteremtődött a le­hetőség arra, hogy a romániai magyar színészképzés is eredmé­nyesebb legyen. Nem azt mon­dom, hogy ténylegesen megtör­tént az áttörés, de hogy a fel­tételei megvannak,­­azt állítom. (Folytatás a 4. oldalról) VARGA-SZIA ANDRÁS tála N. M. K.

Next