Népújság, 1993. március (45. évfolyam, 41-62. szám)
1993-03-24 / 57. szám
. - ■ .................-I M MEGYEI NAPILAP Kiadja az IMPESS kft ISSN 1220 3457 | A......—— -------------------- L A nemzetközi normáknak megfelelőej* kapcsolatok minden adlamvnal * Ion Iliescu elnök március 22.-én, hétfőn a Cotrovceni palotában a parlament, a kormány, az egyházak, valamint egyes kulturális társaságok képviselőivel találkozott, hogy országos bizottságot hozzanak l létre, amelyet az 1918-as egyesülés 75. évfordulójának szentelt rendezvények megszervezésével bíznak meg. Röviden ismertetve az 1918. december 1-jei momentum jelentőségét és a nemzetközi konjunktúrát, amelyben az esemény lezajlott. Iliescu elnök levezető beszédében megjegyezte, hogy az ez alkalommal sorra kerülő rendezvények, reméljük, jelezni fogják óhajunkat, hogy az összes államokkal jó kapcsolatokat építsünk ki, a nemzetközi normáknak megfelelően. Az orosz föderációbeli eseményekre utalva, Iliescu elnök megjegyezte, hogy támogatja a román kormány nyilatkozatát, amelyben kifejezésre jut az a remény, hogy Jelcin elnök és a parlament között felmerült nézeteltérések politikai keretben maradnak és ott oldódnak meg a reformfolyamat továbbvitelének egyedüli módozataként. Egyébként, az oroszországi fejleményekkel kapcsolatban a kormány nyilatkozatához hasonló tartalmú állásfoglalást tett közzé a kormányzópárt (FDSN), a Nemzeti Megmentési Front, a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt. Betöréses rablási tanulságokkal IVezítláb a hóban , Vác után, Marosvásárhelyen történt az alábbi eset. Mindnyájan tanulhatunk belőle. A kárvallott 1. 1. (valódi nevét, lakcímét nem oldom meg, mert úgy érzi, valakik megfigyelik!) egy hóközpontban fűtőként dolgozik. Idén végzi látogatásnélkülin a jogi fakultást. Melegszívű, rendkívül művelt, értelmes fiatalember, így meséli el történetét: — Nézelődni és esetleg vásárolni mentem a csütörtöki piacra, vagy ahogy mostanában nevezik, az orosz piacra. Egy fiútól — mint később megtudtam, Vintila Silviu Rómeónak hívják és 17 éves , két kisebb hangszert vásároltam. Ezek voltak az utolsó árudarabjai. Megkérdezne: merre megyek? Megmondtam a negyedet, s azt is, hogy gyalog vagyok. Mert kért, hogy ő is pont oda megy valakihez, s vinném magammal. Jött utánam, mint egy kiskutya. Ekkor láttam meg cipőjét. Nagyon megsajnáltam. Akkor meg hó volt, nagyon hideg. Egyik, cipője talpa elől teljesen se volt várva Gyakorlatilag mezítláb járt a hóban. Emelett nagyon piszkos volt, valósággá, szeg, elitem, hogy mellettem van az utcán. Megkérdeztem, miért olyan piszkos. Miért nincs cipője? Azt mondotta, hogy az apja elment Németországba, amikor ő még kicsi volt, s az anyja, aki Szentkirályon lakik, munkanélküli. Azokról a tárgyakról, amiket az ócskán árult, megmondta, hogy lopottak. Nem mentem egyenesen haza, de ő mindenhova követett. Végül mégis odaértünk a tömbházhoz, s behívtam, hogy adjak neki egy pár cipőt Nem volt szívem úgy tovább engedni. Bent megkért, hogy megmosakodhasson. Bevallom érdekelt az esete, a gondolkodásmódja, az életmódja, a kilátásai, a saját családjáról alkotott véleménye. Ugyanis én éppen a kiskorú bűnözésről írtam államvizsga dolgozatomat. Megmondtam neki, hogy nálam alhatik. Majdnem egész éjjel beszélgettünk. Réggé, mondottam neki: ne csavarogjon, inkább menjen haza, az édesanyjához. Adtam neki vagy 350 lejt. A menyasszonyom egyetemista Kolozsváron. Nem volt nálam azokban a napokban. Kértem, hogy hozzánk többet ne jöjjön, mert nem tudom, és nem is akarom tovább segíteni. Mondotta, hogy villanyszerelői kurzusra jár a szakszervezeti házba. Kértem, végezze azt el, esetleg egy másik kurzust is, vagy menjen el inasiskolába, aztán majd csak kap valami állást. Rövid idő múlva újra felkeresett. Egyszercsak inszisztensen kopogtatott Kért, hogy a 350 lej mellé még adjak valami pénzt, hogy vehessen egy vonatjegyet Kolozsvárra, mert ott van MÁTHÉ ÉVA (Folytatás a 3. oldalon) MIT MUTAT A STATISZTIKA? Gazdasági parenciájunk A Maros Megyei Kereskedelmi és Iparkamara adatai szerint megyénkben a múlt év végéig a magánszektorban 716- an tudtak elhelyezkedni. A legmagasabb átlagfizetést az élelmiszeripar biztosította: 38 840 lejt. Aránylag magas volt még a fizetés a gázosoknál (átlag 30 383 lej), a vegyiparban (25 012 lej). A legkisebb volt a fémmegmunkálók átlagfizetése, mely alig haladta meg a 10 000 lejt. LÁTÓ-EST A Látó Irodalmi Színpadán 1993. március 26.-án, pénteken du. 6 órakor a Kultúrpalota kistermében bemutatkozik a Lakitelek Alapítvány kuratóriuma. A kuratórium elnöke Lezsák Sándor költő. Tagjai: Gálfalvi György, a Látó szerkesztője, Gheczy Iván közgazdász (Svájc), Gyarmati Dezső háromszoros olimpiai bajnok, Tollas Tibor költő, a Nemzetőr szerkesztője (München). Vendégünk Juhász László író (Fraknó, Ausztria), a Szabad Európa Rádió nyugalmazott szerkesztője. A találkozó keretében sor kerül Tollas Tibor szerzői estjére. Szeretnénk, ha jelenlétével megtisztelné ren-dezvényünket. Oldott hangulatban gyakorlati lépések a román-magyar kapcsolatokban Szombaton a magyarországi Gyula vendégei voltak Jeszenszky Géza magyar és Teodor Melescanu román külügyminiszterek. A meghívás a Magyarországi Románok Szövetsége részéről érkezett, abból az alkalomból, hogy ezen a napon került sor a román nemzetiségűek által is lakott Gyulán, Liviu Rebeanu mellszobrának felavatásá- ra. Az alkalmat kihasználva, a két külügyminiszter kétórás megbeszélést folytatott a gyulai városházán. A román külügyminiszter kíséretében jelen voltak Tokay György és Takács Csaba RMDSZ-vezetők is, ők azonban nem vettek részt a tárgyaláson. A nemhivatalos tárgyalás köz széppontjába a kétoldalú kapcsolatok kerültek, s konkrét gyakorlati lépések vetődtek fel azok előmozdítása érdekében — mondotta a megbeszélések utáni sajtótájékoztatón a magyar külügyi szóvivő. A találkozón szóba került a határátkelőhelyek ügye. Mindkét részről készség mutatkozott a két új átkelőhely megnyitására, illetve a meglévő határátkelőhelyek bővítésére. A gazdasági együttműködés terén a két külügyminiszter kifejtette, indokolt a kereskedelmi forgalom, az együttműködés javítása. Román részről kedvező reagálás fogadta a beruházásvédelmi és a kettős adóztatást kizáró egyes-Gyulai különtudósítás tény megkötésére tett magyar javaslatot. A kisebbségi kérdéssel kapcsolatban, Jeszenszky Géza hangsúlyozta: mindkét fél részéről tapasztalható az a megközelítés, hogy ennek a kérdésnek a kezelése a kétoldalú viszonyban is jótékony hatással jár. Az alapszerződésre utalva, a tárgyalófelek hangsúlyozták: Magyarország és Románia között határprobléma nincs, Magyarország érvényesnek tekinti az 1947-es békeszerződést, azokat az európai biztonsági és együttműködési folyamat keretében született dokumentumokat, amelyek erről a kérdésről szólnak. A magyar külügyminiszter felvetette történelmi dokumentumok kicserélésének szükségességét. A román fél, a levéltárak közötti együttműködés keretében tartotta lehetségesnek a probléma megoldását. A találkozón Melescanu megerősítette Jeszenszky Géza meghívását Romániába, és hangsúlyozta, a magyar vezetők közül mindenkit szívesen látnak Bukarestben. A magyar külügyi szóvivő, összegezve a találkozót, elmondta, oldott légkör jellemezte a megbeszélést, olyan légkör, amelyben minden kérdést őszintén, nyíltan fel lehetett vetni. A városházán lezajlott tárgyalás után a két külügyminiszter részt vett a gyulai román ortodox templom mellett PATAKY ISTVÁN (Folytatás a 3. oldalon) Jönnek az amerikaiak. Amire ötven éven át oly sokan és oly hevesen vágytak, egyes hírügynökségi jelentések szerint rövidesen bekövetkezik. Nem pont úgy, ahogy annyi időn keresztül várjuk, állítólag néhány naszáddal lesznek jelen embargó ügyben a Dunán, de itt lesznek, és az már Valami. Éppen elégséges lehetne ahhoz, hogy a hivatásos és amatőr nemzetmentők magukból kikelve kongassák a vészharangot: az amcsik azért jönnek, hogy elcsatolják, eltereljék a Dunát s ezáltal szétszabdalják a haza ősi, szent földjét. De az éber urak magukból se kelnek ki, a harangot se verik félre. Ilyesmit csak akkor tesznek, ha feladatuk, továbbítani való „üzenetük“ van, vagyis ha a nyugati szomszédról, illetve rólunk, honi magyarokról van szó, ami az ő perspektívájukból, az ő szói használatukban egykutya. Ez az, amit ki lehet aknázni, fel lehet futtatni, a végtelenségig fokozni büntetlenül, sőt az állhatatos hazafiság glóriájától övezve, elvégre ők önfeláldozóan leleplezik, hogy mi álnokul Erdélyt akarjuk. Ezt sejtetik, suttogják, mondják, bömbölik, üvöltik, ki-ki vérmérséklete, gátlástalansága szerint. Ilyesmiben tulajdonképpen semmit se tekintenek túlzásnak. A józan embert pedig minduntalan rádöbbentik, hogy a nevetségességnek nincs határa. Rosszul fogalmaztam, ilyet jobb, ha nem mondok, még ilyen viszonylatban se kell szóba hozni a határokat, ez a kérdés is vörös posztó sokak szemében, az elszaporodó tabutémák közé sorolandó egyszerű említése is. Akkor mondjuk másképp: a nevetségesség határtalan (így jobb?). A pénteki parlamenti commedia dell’arte is ezzel válik igazán emlékezetessé, a tévés-humor antológiába illő nagyjelenettel, amikor a két nehézsúlyú, kis fajsúlyú *pojáca szerepe lejártával meghatottan egymás nyakába borult. Szép volt, fiúk. Igazán kijárt nekik az őszinte csodálatot kifejező baloldali ováció, a kormánypárti taps. A diverzió majdnem sikerült. Szinte elterelte a lényegről a figyelmet. De nem egészen. Mint ahogy az indítványozta ésszavazás előestéjén sugárzott vérmes elnöki állásfoglalás is csak félsiker volt. A kolozsvári tévéadásban csak mára tervezett interjúból a bevált sajtógyakorlattal ellentétesen már egy héttel korábban bejátszották a nagy gonddal megfogalmazott, kiválasztott részletet, amelyben az ellenzék, az RMDSZ és a magyarság megint megkapta a magáét, sokan láthatták, hallhatták is a központi adón főműsoridőben sn- NAGY MIKLÓS KUND (Folytatás a 3. oldalról) » js «3 «** =2 a ki n Jt ^ —k S ^ I' 3 O 00 T; 5 ü •? ' > S p « r- 2 Jy “3 'K " w j N £ N 3 á I > ~ .v- -5 •« ! dKs sl! ^ Ci ca 1-H O N | •9* i ai -■m ... ■■rrTTT,-.-::.. • :=S Rekviem egy város fáiért Valaki (vagy valakik) nagyon gyűlölik a fákat, a zöld lombokat, úgy gondolom, Önök is észlelték, kedves az Utca Emberei: napok óta folyik a fák gyilkolása, módszeres, megkockáztatom, szakértelmmet hiányoló csonkítása, a zöldállomány barbár irtása. Fűrésszel, tejszével, kötéllel és rendőrségi segédlettel, hogy a merészebb járókelők fejébe ne zuhanjanak a hatalmas ágak, a lombkoronák énszei, s hogy az ágáló okvetetlenkedőket el lehessen hessenteni a tett színhelyéről. A druzsba maradovt, valószínűleg ezután fog elővezettetni. Mert kedvenc szülővárosom, ez az áldott Maros- (azelőtt Székely-) Vásárhely amúgy sem hivalkodhatott azzal, hogy dzsungelszerűen járhatatlan lenne az útmenti lombos fák mián. Lie, ami volt (még maradt a modernizációk után), már-már elfogadhatóan szűrte az ólomgőzt, a port és mocskot, némi ózont is termelt (bár ez a termelési eredmény sohasem szerepelt az ünnepi cécók beszámolóiban), védelmet nyújthatott az infarktusos kánikulák támadásaival szemben. T. i. árnyékot is tartott az a néhány száz, ezer fa, tetszik tudni, fanyűvő bácsi. Meg szép is volt, ám kitörődnék itt most az esztétikummal, amikor pri- SZEMANTIKA (Folytatás a 2. oldalon)