Népújság, 2007. szeptember (59. évfolyam, 203-227. szám)
2007-09-01 / 203. szám
Gyökereink - Erds cí nádoi Lezajlott az erdőcsanádi táborozás is. A Csa- ház tanácstermében láthatók vasárnap déltől, náci alkotótábor részvevői ezúttal is Marosra- A megnyitón Szabó András Csíkszeredái sárhelyen állították ki a művészetelepen szülő- muzeológus ajánlotta a válogatást a nézők fizeti munkáikat. A Gyökerek témakörben alko- gyelmébe. Az alábbiakban az ő gondolatait kötött művek a Teleki Házban, a református egy-zeljük. ,, Mihelyt a természet rendjéből helyet kezdett szakítani magának a jog rendje, megszületett a mítosz is, azaz az örökösen elfogult, intoleráns, alkalmanként hiányos, és mindiga valós megmérettetést megelőző közösségi tudatkép. " - fogalmaztam Hamvas Béla nyomán tavaly őszszel Csíkszeredában Szopos Sándor, idén februárban pedig Debrecenben a jelenleg hiányzó társunk Vincze László grafikus kiállításának megnyitóján. És ugyanerre az összefüggésre alapoztam egy hónappal ezelőtt Kohán György gyulai festő kiállításának Csíkszeredai megnyitóját is. És amint hallották, most is ezt az idézetet hívtam segítségül. Tudniillik, hajdanában a mi népünk és más népek mítoszai is megszülettek, ám a sors úgy rendelte, hogy amazok váljanak egyetemesekké, azaz világigazító tudatképekké, a sajátunk pedig csak házi használatos, önképző jellegű maradjon. (Vae victis!) Éppen emiatt fútatnak gyülekezőt immár harmadik esztendeje Erdőcsinádra, hogy a művészcsapat - Csutak Levente brassói grafikus, Farkas László magyarbánhegyesi szobrász, Horváth Zoltán szegedi festő-szobrász, Kolumbán Kántor Árpád marosvásárhelyi ötvös, Kolumbán Kántor Zita marosvásárhelyi textiles, Kovács Sándor orosházi fafaragó, Lukácsy Szilamér erdőcsinádi református lelkipásztor (táborigazgató), Máté László és Máté Miklós szovátai szobrászrestaurátor, Miholcsa József marossárpataki szobrász (táborvezető), Molnár Dénes erdőcsinádi, Orbán Endre Csíkszeredái, Puskás Sarolta marosvásárhelyi grafikus, Sajgó Ilona marosvásárhelyi textiles, Szabó András csíkszentkirályi designer, Tóth Ferenc szovátai festő együttes törekvése enyhítse a legyőzöttek jajszavát! Mert nekünk, képzőművészeknek ábrázolva kell tudatosítanunk azokat a lehetséges képzeteket, amelyek a temészetesség mellett szentté nemesíthetik azt az örökösen elfogult, intoleráns, alkalmanként hiányos és mindig a valós megmérettetést megelőző mítoszunkat, amelyik hajdanán, a természet és jogrend párharcának hőskorában, Emese álmában teremtette meg fajtájának mítoszát. Nem véletlen tehát, hogy a tavalyi táborzáráskor idei munkatémánknak a gyökereink fogalmát választottuk. Mi csapatszellemben gondolkodva és alkotva szólítjuk meg honi magyar részközösségünket, és annak segítségére törekszünk önállósága elnyerésében, rendtartása kialakításában, területének megtartásában, figyelmeztetve, hogy az utolsó vérig kitartva ne csupán fogyassza önmagát - per memóriám aetemam. Tessék alaposan végignézni a kiállított műveket! Tessék alaposan megfigyelni azok plasztikai jelrendszerét, s megérteni annak alkotói és egyben befogadói mondanivalóját! Tessék megjegyezni mindazt, amit látnák, amit értenek, és tessék azokat kommentálni, megbeszélni, illetőleg propagálni! Összességében tessék segítséget nyújtani szándékunk továbbításában, hogy ez a kiállítás ne csak egy kedves gyülekezési alkalom, hanem szellemi egyesület legyen! Szabó András designerfőmuzeológus Erdőcsinád-Marosvásárhely Puskás Sarolta: Erő Miholcsa József alkotása Fotó: Szász Károly *Elhangzott 2007. augusztus 26-án a marosvásárhelyi Teleki Házban rendezett kiállítás megnyitóján Fazakas Attila Tóth Krisztinának Az erdőgyilkolás jó üzlet... Üzent az eltévelyedett forró éji, nyári szél, a városra aláboruló finom, bornírt, virradati pára, levélkék friss szimfóniája jött, megtelepedett a félsztől fényesen, fészkeket rakott rá a szájra, elöntötte néma torkomat, elöntötte a nyelvet, a csontokba ősz gyűlt s a szemekben fényt ringatott, rengetett angyali árvasága annak, ahogyan a vadmurok friss, fehér ernyője a magasba rebbent, felszállt, felröppent, majd félőrülten nevetett fel, s betört az éjszakánkba az ösvények megeredt csupasz nyári háta hordott be fáradt, özönvízszerű esőket, becipelt mindent leírt öregemberként a házba, s a bükkfalevélkék susogó, hirtelen támadó szimfóniája amikor besodortatott, a függönyökre tapadt, rá a könyveinkre, a tükrökre, a félig vetett ágyra, boldog kezeid árva ujjaiba akadt, melyek éppen a társalgásban eveztek, szédelegtek kinn, a kigyulladt konyhánkban... A poros szőnyegen hullanak el mind most, rátelepednek a villámló, meghibbant tévére, körben a zongorára; mások kigyúlva, ájultan egybeesnek, s furcsa halálra izzanak szőke kérészként az aranysárga kádban... Miféle szerzet, szervezet az, mely leomlik jámboran, némán az alkonyat forró tányérjában, s ágyékán ütve agyon dől ez az erdőpamlagon? Tölgyek, nyírfák, holdfényverte bükkök lombsusogása mind: szívem rokonai, mozdíthatatlan füssönyök... A hajnali erdők sötét bölényháza üzent, a távolból idáig hullámzó idegbeteg pára, hogy az erdőgyilkolás mennyire jó üzlet lett mára már felhizlal, kocsit ad és még ki tudja mi mindent...; a földnek friss, nyers illata, mely a lótrágya meleg, állati szagával keveredett el, hozta ma a postát, a kitüremkedő szívnek, a lelkiismeretnek furcsa, dögszerű rothadása; kora hajnalban, macskaköveken, a könyvtár felé menet... • •Üzenetek