Népújság, 2010. június (62. évfolyam, 124-149. szám)
2010-06-19 / 140. szám
hétvégi s^-ór^ko^-t^tó ru/edifejet Szerkeszti: Ferenczi Ilona VI. évf. 22. (226.) szám, 2010. június 19 ., szombat ■■■■HWWHBBBMBMMMMBMBMPMIIilllllllMMIIillllllllllliBliMBIIIIIiHMWBBBMBMHBMW Műemlék épületek a Duna-parton A Fővám téri Központi Vásárcsarnok Gyönyörű látvány a két városrészt összekötő folyam a hajnali ködben. A hidak egymásután sejtenek fel, a hófehér Erzsébet, az átépítést rejtő Margit, a masszívan vigyázó Szabadság. A part menti veszteglő hajók még mozdulatlanok, de a Nemzetközi Hajóállomáson éppen most kötött ki és engedte le pallóját egy megpihenő kirándulóhajó. A parton, a Szabadság híd pesti hídfőjénél alig jár valaki, de a hajóról már kíváncsi turisták indulnak felfedezőútra. Az ébredező metropolis központi nagypiacára, a közeli Fővám téri csarnokba már beszállították az árut, 6 órakor nyitva, a vásárló elindulhat jól ismert pultjai felé, a turista pedig gyönyörködhet a belső elrendezésen, az épületszerkezet szépségén, az áruk kínálatán. Pecz Samu terve a Belváros és Ferencváros határán vált valóra Érdemes viszszapillantani a millenniumi évek e ma már műemlék épületének, a Nagycsarnoknak történetére. Egyidős számos, máig céljaihoz méltón megépített és műemlékké nyilvánított fővárosi középülettel, a Nagykörút bérházaival, az Andrássy út palotáival, a rangos kávéházakkal, az Erzsébet híddal, a régi szép mozikkal és színházakkal. Tervezője, Pecz Samu (1854-1922) nevével olyan középületek, templomok alkotójaként találkozunk, mint az Országos Levéltár, a fasori evangélikus templom és gimnázium, a műegyetem központi könyvtára, a beregszászi és munkácsi iskolák. Mindezek mellett köztük is legmaradandóbb alkotása a Vámház körúti Vásárcsarnok. Kiváló alkotókészséggel, az építészet iránti elkötelezettséggel megáldott, nagyívű pálya áll a tervező mögött. Budapesten született, a stuttgarti műegyetemen, a bécsi Művészeti Akadémián tanult, már egyetemi hallgató korában elnyerte a legrangosabb építészhallgatói díjat, a Preis stipendiumot. Itthon műegyetemi magántanár, a vasszerkezetek elterjesztésének megvalósítója. Az építészetről vallott nézetét máig megcsodálható, funkcionális épületei bizonyítják: „A szép épületnek harmonikusnak és hasznosnak kell lennie”. A munkálatok a vámház épülete mögötti Sóház-telken 1894-ben kezdődnek, a felavatást 1897-ben tartják. Ekkor begördül az épületbe az első szállítmány, az első tehervonat. A Duna felől pedig az áruval megrakott uszályok a föld alatti csatornákon jutnak be a piactere alá. Gyönyörű Zsolnay-kerámiák díszítik az épületet, a homlokzatot pedig Zsolnaypirogránit burkolja. A belső tér részekre, folyosókra, galériákra osztott, a tetőt tartó acélszerkezetet ma is csodálják. Abban az időben elkülönítették a nagykereskedők és a kiskereskedők standjait. A csarnok működése szigorú rendszabályok szerint történt. Hűtőpultok, felvonók működtek és gyűjtőraktárak. Mindemellett hosszú ideig tartott, amíg a piaci szabad árulás és a vásárlás rendszabályai kezdtek megszokottá válni. A II. világháború alatt teljesen megrongálódott az épület szerkezete, de végül 1991-ben a helyreállítási terv alapján élazon túl, hogy piaci elképzelések szerint itt minden megtalálható, a legszebben kiállítva, szinte mindennap valamilyen nemzeti nap van, amikor egyes országok termékeiből lehet kóstolgatni, vásárolni. Azt mondják a régi vásárlók az érdeklődőknek, hogy ott a legjobb az áru, ahol a leghosszabb a sor. Sonkák, kolbászok, szalámikülönlegességek tömkelege, pecsenyehúsok vonzanak a hentesekhez, de a legillatosabb a frissen olvasztott tepertő, ahonnan hazavitt a képzeletem, anyámat láttam, amint a krumpliprésen átnyomja a pirosra kisült „zsírnakvalót”, a tepertőt pedig friss kenyérrel, zöldhagymával, retekkel lehetett máris szemelgetni. Ilyen a csarnok, megindítja az ember képzeletét. A hal, a friss baromfi, a színes savanyúság-standok mintha eleven csendéletek lennének. A fürjtojástól a vadnyúlig, a báránytól a fácántyúkig, hogy a békacombról ne is beszéljek, van itt minden, mindenfajta gurmandnak. Egyébként gyönge álismereteim szerint minden olcsóbb, főleg a primőrök, mint bárhol a nagy áruházláncokban. Sok a turista, téliszalámit, paprikakülönlegességeket vásárolnak, de a galériákon zsűrizett, minősített népművészeti tárgyakat, kerámiát, bőrdíszműves egyedi dolgokat, üvegárut, csipkéket árulnak. Sok a vásárló, mert az ilyen kézművesmunkák nemcsak szépek, hanem kedves emlékek is lehetnek. A Nagycsarnok étterme zsúfolásig telt. Van önkiszolgáló rész, és külön felszolgáló étterem, az étel mindenütt jó, magyarosan európai. Friss salátakompozíciók, borjúpörkölt nokedlivel (mintha otthon Vasadi híres vendéglőjében készült volna). Hely alig van, mintha minden külföldi éhesen jönne ide, esznek, isznak, fogy a bor, a sör, a rétes, a palacsinta. Bármerről jöhetünk, a Szabadság híd pesti hídfőjénél szálljunk le a villamosról, járjuk be ezt a csodálatos csarnokpalotát, ne menjünk el előtte anélkül, hogy felfedeznénk az épület szépségét, harmóniáját, hangulatát. Világvárosi piacokat láthatunk máshol is, de itt meghallgathatjuk Kodály játékos dallamát, amint óránként eljátssza nekünk a Csarnok órája. Én elmentem a vásárba fél pénzzel... Rózsa Mária kezdődtek a munkálatok, és 1994-ben a csarnok, a pesti háziasszonyok kedvence elkészült és műemlék lett. Minden, ami szem-szájnak ingere A Csiky család és a Bolyaiak Sipos Lajos: Marosvásárhelyi mesélő házak (Disprescar, Marosvásárhely, 1999) kis könyvében elolvastam a „Csiky Emil palotája, Győzelem tér 32. szám” c. fejezetet. Megemlítődik benne, hogy „a Csiky család 1666-tól Erdélyben élő örmény kereskedő” dinasztia. Utódaik ma is kiváló értelmiségi és Maros-parti városunknak. Azonnal rájöttem, hogy a Csiky család egy nevezetes tagja, pontosabban tekintetes Csíki Gergely a Bolyaiaknak is egyik legfontosabb szolgáltatója volt. Csíki Gergely rendszeres járatot üzemeltetett Bécs és Marosvásárhely között, persze már akkor is volt konkurencia. Nem ő volt az egyetlen, mert még volt egy Petraskó nevű örmény kereskedő (aki nevét ugyancsak a Bolyaiak révén jegyeztük fel), aki szintén rendszeres kereskedőjáratot tartott fenn. Bolyai Farkas és János Marosvásárhely-Bécs közötti levelezését Csíki Gergely intézte. Bolyai Farkas többször tervezte, hogy Csíki Gergely kereskedő szekerén egyszer meg is látogatja Bécsben tanuló fiát, de sajnos a tervét nem sikerült kiviteleznie. Bolyai Jánostól azt is megtudtuk, hogy Csíki Gergely banki szolgáltatást is ellátott. Nevezetesen az akkor induló „pénzápoló” intézet hivatalos ügynöke is volt. Bolyai János egyik feljegyzésében ez olvasható: „Egyéb arányit az egész ügyben minden akármely a' nevezett intézetnek a' Monarchia nevezetesebb városaiban fölállított Agens ... eljárhat mely itt Maros- Vásárhelytt név szerént ugyan jelenleg nincs, de Tekintetes Csíki Gergely Úr csakugyan gyakorlatilag vagy tettleg szürösködik magára vállalni e tárgyat; kihez tehát közvetlenül folyamodni minden ezt illető dologban” Bolyai János azt is feljegyzi, hogy az egyik legelső monarchiabeli „pénzápoló intézetbe” betett egy kis pénzt a három gyermeke részére. Bolyai Farkas ezt írta fiának 1821. szeptember 10- én: „Édes Anyádnak a Csíki úrtól küldött leveled igen jól esett; azért is, hogy azt kezdette volt venni a fejébe, hogy meghaltál...” Keresztes Gyula a következőket írja: „A 32. szám alatt a Csiky-ház áll. A gazdag fűszer-, csemege-, majd vaskereskedő család építtette saját és leszármazottai részére. Az építési engedélyt egyemeletesre kérte a tulajdonos, de Bernády György kötelezte az építettet a második emelet ráépítésére. ” Bolyai Farkas 1840. június 15-én pedig levelet küld az akkori Tudós Társaság főtitkárának, Toldy Ferenc tekintetes titoknok úrnak Csíki Gergelytől. Juhász István Fogarasi Sámuel könyvének bevezetőjében írja: „A városképhez olyan kereskedelmi tevékenység is hozzátartozik, amilyent a Fogarasi által is emlegetett idős vagy ifjú Csíki Márton boltosról jegyzett fel a késői emlékezet”. «még ma is vannak öregjeink, akik élénken emlékeznek vissza arra az időre, midőn néhai Csíki Márton két derék kivalat csupán a célra tartott mindig készen, hogy a város közepén lévő Sáros utcában elterülő feneketlen sártengelyben süllyedő szekereket mérsékelt díjért vonatták ki. Fogarasi Sámuel a fent említett Marosvásárhely és Göttinga c. memoárjában ezt írja az 1780-as évekről: „Ekkor Marosvásárhelyt leghíresebb boltos volt a vén Csíki Márton, a mostaninak az apja, aki egészen világtalan volt, mégis portékákat adott elé, mert, és a pénzt megszámlálta. ” Ez csak néhány kiragadott dokumentum. Mind a két Bolyainak nagy bizodalma volt Csíki Gergelyben. (A kereskedő nevét a Bolyaiak Csikinek írták, később írhatták Csikynek.) Milyen jó is volna, ha ma is ilyen megbízható szolgáltatók és kereskedők volnának! , Oláh-Gál Róbert IRODALOM: Benkő Samu: Bolyai-levelek. Kriterion, 1975.; Fogarasi Sámuel: Marosvásárhely és Göttinga, Kriterion, 1974.; Keresztes Gyula: Marosvásárhely szecessziós épületei, Disprescar Kiadó, Marosvásárhely, 2000, 131. old.; MTA Bolyai-Gyűjtemény, K 24/41.; Sipos Lajos: Marosvásárhelyi mesélő házak (Disprescar, Marosvásárhely, 1999) A Csiky-ház