Népújság, 2015. május (67. évfolyam, 98-120. szám)
2015-05-23 / 115. szám
6 _/I/1m0^" Elhunyt Kibédi Varga Sándor Kibédi Varga Sándor (eredetileg Varga Sándor; Marosvásárhely, 1946. október 14—2015. május 17., Budapest) erdélyi származású újságíró, író, tanár, a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskola román-magyar szakának elvégzése után öt évig falusi általános iskolákban tanított. 1978-ban újságíró lett a Maros megyei Vörös Zászlónál, a művelődési rovat szerzőjeként recenziókat, színikritikákat írt. Négy év múlva a Bukarestben szerkesztett Előre tudósítója lett. 1988. május 1-jén Karlovy Varyba indult pihenni, de nem érkezett meg, mert Budapesten leszállt a vonatról. Az „új hazában” az újságírói hivatást folytatta, de a Varga Sándor nevet kiegészítette a Kibédi előnévvel, ugyanis meg kellett különböztetnie magát a hasonló nevű kollégától. Más indítéka is volt: közeli rokonai, akik az első világháború után érkeztek Budapestre, szintén ezt az előnevet vették fel. Apja unokatestvére, az 1902-ben Szentgericén született, 1986-ban Münchenben elhunyt Kibédi Varga Sándor a kolozsvári filozófiai iskola neves képviselője volt. Négy évig dolgozott a Magyar Rádióban, az egymilliós példányszámú RTV Újságnál, majd nyolc évig a Kurír című országos politikai napilapnál. Sokáig parlamenti tudósító is volt. Különböző időszakokban a Mai Nap, az Új Magyarország és a 168 Óra című hetilap állandó külső munkatársának mondhatta magát. 1999-ben az MTI Kiadói Kft. szerződtette, majd hamarosan ismét tanár lett. Nyugdíjazásáig, 2006-ig, magyar nyelvet és irodalmat tanított egy újpesti általános iskolában. Újságírói pályájával párhuzamosan, 1973 és 1982 között körülbelül száz novellája jelent meg, főleg az Utunk című kolozsvári szépirodalmi hetilapban. 1979-ben színpadi művel szerepelt az Utunk Évkönyvében, 1986-ban pedig rövidprózával szerepelt a Kriterion Könyvkiadó Ajtók című antológiájában. 2001-ben a marosvásárhelyi Impress Kiadó elkészítette A megváltás ezután következik című novelláskötetét. Egy pesti alapítvány felhívására szociográfiát írt az 1990-es rendszerváltás előtt Magyarországra menekült több mint háromszázezer erdélyiről. 1998-ban részt vett a Másság Alapítvány cigányellenes diszkriminációkat feltáró Ácsi! című riportkötetének (Osiris Kiadó) készítésében. Az Üveghegyen túl - Erdélyi ki- és bevándorlók az ezredfordulón című kötetét a Mentor Kiadó gondozta és publikálta 2009-ben. 2002-ben megírta munkahelyének, a Langlet Valdemar Általános és Felnőttképző Iskolának centenáriumi évkönyvét (az intézmény névadója a svéd vöröskereszt zsidómentő főtitkára volt Budapesten a vészkorszak idején). Források: Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2011. Udvardy Frigyes: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006. Kibédi Varga Sándor, 2001. november 7. Élet és Irodalom, 2010. május 7. Láng Zsolt: Becsületes antimese. Recenzió Kibédi Varga Sándor Az Üveghegyen túl című kötetéről. Duna tévé, a Kívánságkosár vendége Kibédi Varga Sándor. Interjú, 2010. május 31. Káfé Főnix internetes irodalmi és fotóművészeti lap. Kibédi Varga Sándor: Rövid szakmai életrajz 130 éve halt meg Victor Hugo Százharminc éve, 1885. május 22- én halt meg a francia romantika legnagyobb alakja, Victor Hugo. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának portréja. Besanconban született 1802. február 26-án. Apja, aki tábornokként szolgált Napóleon hadseregében, nem sokkal később elvált feleségétől. A szakítás fő oka ellentétes világszemléletük volt: Hugo tábornok Voltaire-iánus szabadgondolkodó, felesége viszont királypárti katolikus volt, aki fiait is ebben a szellemben nevelte. Az ifjú Victor a párizsi Nagy Lajos Líceumban tanult, ahol minden energiáját az írásnak szentelte, ontotta a verseket, Vergiliusz fordított, tragédiákat írt. Tizenöt éves volt, amikor a Francia Akadémia kitüntette egy verses darabját, két év múlva Arany liliomot nyert a híres toulouse-i Virágjátékokon. Első verseskötete Ódák és vegyes költemények címmel 1822-ben jelent meg, királypárti hangvételéért évi ezer frank királyi kegydíjat kapott. Ettől kezdve egész életét az irodalomnak és a közéleti szereplésnek szentelte. 1823-ban adták ki első regényét Izlandi Han címmel, tagja lett a Charles Nodier vezetésével működő Cénacle irodalmi körnek. Erre az időszakra tehető a gondolati és ízlésbeli fejlődésében bekövetkezett fordulópont: királypártisága fokozatosan visszaszorul, egyre liberálisabb lesz, verseivel, da Victor Hugo 1853-ban rabjaival egyre inkább elkötelezi magát a romantika mellett. 1826-ban fejezte be 6 ezer soros (egyébként előadhatatlan) Cromwell című darabját. A színmű védelmében írott tanulmányában — melyet az irodalomtörténet-írás Cromwell-előszónak nevez — fejtette ki esztétikai nézeteit. 1829-ben bemutatott Marion de Lorme című színművét zsarnokellenes hangvétele miatt a cenzúra betiltotta. Válaszképpen megírta az Hernanit, amelynek nevezetes, 1830. február 25- i bemutatója és színházi „csatája” a romantika győzelmét hozta a klasszicizmussal szemben. Victor Hugo lelkesen üdvözölte az 1830. júliusi forradalmat, amely hatalomra juttatta Lajos Fülöpöt, a polgárkirályt. A következő évben jelent meg A párizsi Notre-Dame című történelmi regénye, a torz külsejű, ám nemes lelkű Quasimodo és a szépséges Esmeralda megható története, melyből azóta számos feldolgozás, film és rajzfilm készült. Az 1830-as fordulat után költőként is termékeny időszaka következett, verseskötetei sorra követték egymást, és új drámákat is alkotott. Közülük A király mulat címűt ugyan betiltották, de 1851-ben Verdi Rigolettójának szövegkönyveként mégiscsak színpadra került. 1838-ban készült el legköltőibb drámája, a Ruy Bias, amelyet A királyasszony lovagja címmel is játszottak nagy sikerrel. 1841-ben - többszöri próbálkozás után - tagjává választotta a Francia Akadémia, 1845-ben pedig Franciaország pairjévé nevezték ki. Közéleti tevékenysége (a börtönök emberségesebbé tételéért, a halálbüntetés és a gyermekmunka eltörléséért harcolt) egy időre háttérbe szorította az írást. Az 1848-as forradalmat reménykedve üdvözölte, Párizs képviselője lett az Alkotmányozó Gyűlésben, majd a Törvényhozó Gyűlésben, támogatta Louis-Napóleon Bonaparte herceg elnökké jelölését. Az 1851. évi államcsíny és III. Napóleon császárrá koronázása után azonban száműzetésbe kényszerült, csak 1870-ben térhetett vissza hazájába. A csaknem húszéves száműzetés pályájának legtermékenyebb időszaka volt, verseit három terjedelmes kötetben foglalta össze, A tenger munkásai és A nevető ember mellett megírta a világirodalom egyik legszebb regényét, A nyomorultakat. Jean Valjean történetét számos nyelvre lefordították, világsikert aratott, sztárokat felsorakoztató filmek, rajzfilm és musical is készült belőle. Hazatérése után árnyat vetettek életére a családi tragédiák: kisebbik lánya megőrült, felesége, majd nem sokkal később két fia is meghalt. 1871- ben, a Kommün idején — melyet egyébként helytelenített — Brüsszelben, majd Luxembourgban tartózkodott, és csak 1873-ban tért vissza végleg Párizsba. 1878-ban agyérgörcsöt kapott, s ettől kezdve 1885. május 22-én bekövetkezett haláláig viaskodott a betegséggel. Holttestét a Diadalív alatt ravatalozták fel, majd - végakaratához híven - a szegények halottaskocsiján szállították a Panthéonba hatalmas tömeg kíséretében. 2015. május 23., szombat Shakespeare hiteles portréjára bukkantak egy négyszáz éves botanikai könyvben Egy négyszáz éves növénytani könyvben bukkant rá egy brit tudós Shakespeare mindeddig egyetlen olyan portréjára, amely még életében készült. Mark Griffiths egy korabeli kódot feltörve azonosította a színműírót egy 16. századi metszeten. „Így nézett ki Shakespeare élete virágjában” - mondta a botanikus és történész, akinek felfedezése a Country Life magazinban olvasható. Mark Hedges, a magazin főszerkesztője „az évszázad irodalmi felfedezéseként” értékelte a portré azonosítását. Úgy vélte, a most fellelt Shakespeareportré „az egyedüli ismert hiteles portré a világ legnagyobb írójáról, amely még életében készült” - olvasható a BBC News honlapján. A metszet 33 évesen, élete virágjában ábrázolja a bárdot, amikor már megírta a Szentivánéji álmot és hamarosan hozzáfog a Hamlethez. „Olyan jóképű, mint egy filmsztár” — fűzte hozzá. Griffiths akkor fedezte fel a portrét, amikor az úttörő botanikus, John Gerard (1545-1612) pályafutását kutatta. Gerard volt a szerzője a The Herbal of Generals Historie of Plantes című munkának, amit 1598-ban adtak ki. Az első kiadásból Griffiths szerint tíz példány maradt fent, a kötetek címlapján William Rogers metszete látható. A metszeten megjelenő négy * alakot korábban képzeletbeli figuráknak vélték, Griffiths azonban felfedezte, hogy a körülöttük lévő dekoratív minták megfejthetők, és ezzel kiderül a figurák valódi identitása: John Gerard, Rembert Dodoens ismert flamand botanikus és Erzsébet királynő kincstárnoka, Lord Burghley. A negyedik figura egy harangvirágszerű növényt tart és egy kukoricát - ezek a növények Griffiths szerint Shakespeare Vénusz és Adonisz című költeményére, valamint Titus Andronicus című színművére utalnak. A szakállas alak alatt egy, a korabeli arisztokrácia által kedvelt rejtvény található, és a tudós megfejtése szerint ebből kiderül, hogy William Shakespeare látható a képen. Griffiths és kollégája, az oxfordi Worcester College professor emeritusa, Edward Wilson öt évig konzultált a latin nyelv és Shakespeare kutatóival, mielőtt előálltak volna a felfedezéssel. Mint mondták, nem hiszik, hogy bárkiben kételyek támadhatnának. Nem ez az első alkalom, hogy hasonló, szenzációsnak kikiáltott Shakespeare-portré került elő — emlékeztetett a BBC News. 2009-ben a Shakespeare Birthplace Trust mutatta be Cornelis Janssen flamand festő munkáját, amely a Cobbe család tulajdonában volt. A kép vélhetően vázlatként készült a Shakespeare színműveit tartalmazó első gyűjteményes kötet borítójához. A Cobbe-gyűjtemény örököse csak 2006-ban jött rá, hogy kit ábrázol a kép. A Trust azt állította, hogy az 1610-ból származó kép autentikus portré Shakespeare-ről, ám néhány kritikus ezt hevesen cáfolta. DMHCZ COMMUNITAS rVrlL/OA. ALAPÍTVÁNY TÁMOGATÓ AZ RMDSZ ÉS A COMMUNITAS ALAPÍTVÁNY —_____________________ |