Népújság, 2016. május (68. évfolyam, 101-124. szám)

2016-05-04 / 102. szám

Szentgericei történet Torony és temető Megdöbbentő hírrel hívtak fel az elmúlt hét végén. A telefonáló szerint a kutyák embercsontokkal a szájukban sétálnak Szentgericén. Ezt követően a Facebook közösségi oldalon lát­tam is a képeket, és olvastam a szöveget a „sírgyalázásról", mi­szerint „emberi csontokkal teli földet visznek az árvamogyorói temetőből töltésnek a... tiszteletes úr udvarára és egyes pres­biterek kertjébe, ahonnan a kutyák hordozzák a csontokat szét a falu közt!!!!" Bodolai Gyöngyi Érdeklődésemre kiderült, hogy az RCS-RDS mobiljel-erősítő anten­nájának az unitárius temető közelében való felállításakor, a munkálatok során valószínűleg több száz éves temetkezési helyet bolygattak meg, s onnan kerültek elő az emberi csontok. Turbók Zoltán polgármester kellemetlennek tartja a történteket. A bo­zótosban kétszáz éves sírok voltak elsüllyedve. Ezt egy, a föld alól elő­került sírkő is tanúsítja, amit a templom udvarára vittek. Amikor az ott dolgozók észrevették a csontokat, le kellett volna állni a munkával - te­szi hozzá. Mivel a legyalult földet el kell szállítani, kérésre ő is felaján­lotta, hogy a községközpontban végzett vízügyi munkálatok helyszínére (Folytatás a 7. oldalon) Fotó: Nagy Tibor A SZEMÜVEGET VAGY A SZABADSÁGOT VÁLASZTOD? FELEJTSD­­ A DIOPTRIÁKAT! ActiveWatch jelentés Korlátozzák a magyar közösség szólásszabadságát A román hatóságok az előző évhez hasonlóan tavaly is több ízben próbálták korlátozni a magyar közösség szó­lásszabadságát és időnként sikerrel is jártak - állapította meg az ActiveWatch nevű bukaresti civil szervezet, amely kedden tette közzé a romániai sajtószabadságról készült legfrissebb jelentését. A 120 oldalas dokumentum a magyar közösségnek szentelt ötoldalas fejezetben felidézte, hogy a Székelyföldnek autonómi­át követelő tüntetőket, a kétnyelvű utcanévtáblák kifüggesztőit és a magyar közösségi jelképek kitűzőit is bírságokkal sújtották, a magyar nyelvhasználatot korlátozó törvénytervezetek kerültek a parlament elé, Klaus Johannis államfő pedig olyan kijelenté­séért fosztotta meg Tőkés László EP-képviselőt román állami érdemrendjétől, amely a véleményszabadság keretei közé illesz­kedik. Kitér a jelentés arra is, hogy a kolozsvári városháza egy Auto­nómiát Erdélynek! feliratú hirdetőtáblát tiltott be, Nagyváradon pedig a székely zászló magántulajdonú épületekre történt kitű­zését is törvénytelennek nyilvánították. Az ActiveWatch szerint ezen esetek közös jellemzője, hogy a román hatóságok az (Folytatás a 3. oldalon) 2016. május 4., szerda LXVIII. évfolyam 102. (19290.) szf­éra: 1,50 lej (előfizetőknek 0,88 lej) KÖZÉLETI NAPILA A spanyol király feloszlatta a parlamentet és kiírta a választásokat VI. Fülöp spanyol király kedden reg­gel aláírta azt a rendeletet, amellyel feloszlatta a parlamentet, és kiírta a választásokat június 26-ára. _________________3. Premier a Stúdió Színházban Habaré­­ ez a címe azon előadás­nak, amelyet május hetedikén, szombaton mutat be a Marosvásár­helyi Művészeti Egyetem Magyar Karának elsőéves magiszteri szí­nészosztálya. _________________5. Ki lehet tenni a kétnyelvű utcanévtáblákat! Nemrég tudósítottunk arról, hogy a fővárosi legfelsőbb bíróságon eluta­sították a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség (MMDSZ), a Romá­niai Magyar Orvos- és Gyógysze­részképzésért Egyesület (RMOGYKE), az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Er­délyi Magyar Néppárt (EMNP) fel­lebbezését. •__________9. Budapesten az UEFA 40. kongresszusa Budapesten hétfőn este az ünnepé­lyes megnyitóval elkezdődött az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) 40. kongresszusa, amely­nek legfontosabb kérdése Koszovó tagfelvétele volt. _______________________10. Újabb kezdet Antalfi Imola A hírek szerint június 1-től elkezdik — vagy inkább folytatják — az erdélyi autópálya újabb szakaszait. Az Aranyosgyéres — Nyárádtő közötti részt három sza­kaszban árverezték, a Maroskece - Marosugra sza­kaszt az Astaldi, a Marosugra - Nyárádtő szakaszt a Strabag és a Straco közösen „vitte el”. A kormányfő infrastruktúrával kapcsolatos kérdésekben illetékes tanácsadója azt nyilatkozta, hogy kiadták a munkála­tok megkezdését lehetővé tevő rendeletet a Marosugra - Nyárádtő szakaszra, a kivitelezési idő 12 hónap, a negyedmilliárd lej értékű beruházást a Strabag és a Straco cég végzi. A mintegy 60 kilométe­res, Aranyosgyéres - Marosvásárhely közötti sztráda­­szakaszt eredetileg még a Bechtelnek kellett volna megépítenie, azóta kormányok váltották egymást, osz­­tották-szorozták a pénzt, rajzolgatták a nyomvonalat de úz még nincs. Szerencsére ezt az új szakaszt nem avatta fel kor­mányfő, bár kampányidőszak van. Mint annak idején, amikor Victor Ponta vágott ünnepélyesen szalagot a Koronka - Nagyernye terelőút munkatelepénél. Rossz ómen lenne. Az nem biztos, hogy a bejelentésnek nincs köze a választásokhoz, hamarosan kiderül. Egyrészt a (Folytatás a 3. oldalon)

Next