Népújság, 2017. május (69. évfolyam, 99-123. szám)

2017-05-04 / 100. szám

Maros megye legolvasottabb napilapja• Új utcán a Maros-hídra „Áprilisi” sofőrlecke Április utolsó szombatján adták át Ma­rosvásárhelyen a gépjárműforgalomnak azt az új útszakaszt, amely az Egyesülés negyedből a Maros-híd, illetve Maros­szentkirály felé vezet. A március köze­pétől épülő körforgalom fele elkészült, így a Marosszentkirályról a főtér irá­nyába tartó járművek újra a Maros­­hídon át közlekedhetnek. Szer­kálosy Piroska Szombaton délután megnyitották az Egyesü­lés negyedi postahivatal és az ANL-s tömbház között elhaladó Burebista utcát, amelyen a Tempo szálloda érintésével lehet tovább haladni jobbra Marosszentkirály felé, a Maros-hídon át pedig a megyeszékhely különböző övezeteibe. Félreértésre adhat okot azonban egyik román nyelvű napilap honlapján vasárnap beharango­zott hír, miszerint befejezték a „projektet”. Nem kell ahhoz észlénynek lenni, hogy a helyszínen bárki megtapasztalhassa: a körforgalomnak csu­pán egyik fele készült el. Ez pedig azt jelenti, hogy a hídról az Egyesülés negyed felé tartó jár­művek továbbra sem tudnak Marosszentkirály irányába balra térni, csak kerülővel. Ahhoz az egyirányú Tisza utcán végighaladva, majd a volt 8-as számú iskola előtt elhaladva, a Baraganului - Decebal utcák kereszteződésében egyenesen előre tartva, azt követően kell csak balra kanya­rodni. Maros-híd - Tisza utca - a Decebal utcai 8-as iskola - Burebista utca - Tempo szálloda. (Folytatás a 4. oldalon) Fotó: Szer Pálosy Piroska 20% KEDVEZMÉNY* a napszemüvegekre és a heliomatikus lencsékre pia­ca Trandafírilor nr.­ 1 2017. május 4., csütörtök LXIX. évfolyam 100.(19589.) sz. Ára: 2 lej (előfizetőknek 1 lej) KÖZÉLETI NAPILAP Unger Enikő az év tanára Az Év Tanára díj célja a pedagógusok munkájának az elismerése - hangzott el az ünnepségen. A jelölések nyomán szakmai bizottság döntött arról, hogy ki kerüljön a döntőbe, majd a honlap olva­sóinak szavazata alapján dőlt el, hogy kik legyenek a díjazottak. _____________­. Prof. dr. Khoor András a transzplantációról A tüdőtranszplantáció az előrehaladott korú vagy a tüdőbetegség végstádiu­mában levő betegek életét hosszabbít­hatja meg. Ezeknél a betegeknél bármilyen kezelés ellenére olyan lég­zési elégtelenség állhat fenn, amire az egyetlen terápiás beavatkozás a tüdő­átültetés lehet. ______________7. Szegénységi bizonyítvány Mózes Edit. Úgy látszik, nem tesz jót az ország népének a sok szabad­nap. Amint a rendszerváltás utáni nagy szabadság sem. Mai „demokratikus” világunk inkább anarchiához hasonlít. Elég, ha a múlt hét végi majálisról szóló híreket nézzük. De ugyanez mondható el egyes aktív vagy mára kibiccé „avanzsált"politikusokról is. Például arról a valamikori ko­lozsvári tévériporterből lett pártelnökről, aki utóbb képviselő is volt, majd két egymással versengő politikus „ kampányfő­nöke”, jelenleg „politikai elemző”. Cozmin Guleáról van szó. A hosszú hétvégén pattant ki a pihent agyából, hogy Trianon 100. évfordulója „intelligens, szegregacionista bomba”, amely egy Orbán Viktor által kiötölt átfogó, a régió destabilizálását ki­váltó program része. Az,, elemző ” nem kevesebbet állít, mint hogy a magyar kormány már egy speciális ügyosztályt is létrehozott csak azért, hogy keresztbe tegyen minden, a román kormány által a „ nagy egyesülés ” évfordulójára tervezett kezdeményezésnek. Az „elemző” szerint a román politikum tehetetlen, a pórnép meg túl műveletlen ahhoz, hogy felmérje a dolog súlyát. Az ál­lamelnökkel „ nagy problémák vannak, amikor keménynek kel­lene lennie nacionalista témákban", és bár „jó románnak” vallja magát, nem az az ember, aki szükség esetén „ harcba szólítaná a katonáit ”. (Folytatás a 3. oldalon)

Next