Népújság, 2023. május (75. évfolyam, 97-122. szám)

2023-05-25 / 117. szám

10 NÉPÚJSÁG____________________________________________ OKTATÁS - KULTÚRA _______________________________________ 2023. május 25., csütörtök Egy dicséretben, négy harmadik és egy második díjban részesültek a marosvásárhelyi diákok! Tízéves az Alfa és omega országos fizikaverseny Tizedik alkalommal gyűltek össze Erdély legjobb hetedi­kes és nyolcadikos fizikusai a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumban, hogy összemérjék tudásukat az Alfa és omega országos fizi­kaverseny döntőjén. A meg­mérettetés 10. kiadására 9 erdélyi megye 56 iskolájából 512 tanuló nevezett be, 177 diák küzdötte végig az első három fordulót novembertől márciusra. Az előzetes munka eredményei alapján 87 versenyző nyert jogot a döntőn való részvételre, amelyet május 19-21. között bonyolítottak le Székelyudvarhelyen. A döntőn 62 tanuló jelent meg, közöttük a marosvásárhelyi diákok igen eredményesen szerepeltek: egy dicsérettel, négy harmadik díjjal és egy második díjjal öregbítették is­koláik, az Európa Általános Iskola és a Bolyai Farkas Elméleti Líceum hírnevét. Amint azt Székely Zoltán, a szé­kelyudvarhelyi Tamási Áron Gim­názium tanára, a verseny szervezője beszámolójában olvashatjuk, az ün­nepélyes megnyitón dr. Sándor Bul­csú, a BBTE fizika karának egyetemi adjunktusa, a versenybi­zottság elnöke méltatta a rendez­vényt, majd Laczkó György, a gimnázium igazgatója köszöntötte a résztvevőket. A megnyitó hangu­latát Murtán Zoltán tizenegyedi­­kes diák előadása tette emelkedet­tebbé. A háromórás döntő során a ver­senyzőknek elméleti és gyakorlati feladatokkal egyaránt meg kellett küzdeniük. A kiértékelőn dr. Sándor Bulcsú a kolozsvári székhelyű Ma­gyar Fizikai Intézet két különdíját ajánlotta fel a legeredetibb megol­dásokért: az egyiket a sepsiszent­györgyi Székely Mikó Kollégium hetedikes tanulója, Erese Ferenc ér­demelte ki, a másikat Köpe Eduárd, a brassói Áprily Lajos Főgimná­zium nyolcadikos diákja kapta. Az összesített pontszámok alap­ján a hetedikesek korosztályában dicséretben részesült Széles Regina (Székelyudvarhely, Móra Ferenc Általános Iskola), Török Szófia (Sepsiszentgyörgy, Mikes Kelemen Elméleti Líceum), Péli Brigitta (Csíkszereda, Petőfi Sándor Általá­nos Iskola), Becsek Cristian (Brassó, Áprily Lajos Főgimná­zium), Tóth Eszter (Négyfalu, Zaj­­zoni Rab István Középiskola), Györgyi Dániel (Parajd, Áprily Lajos Általános Iskola), Meszesi Nándor (Kézdivásárhely, Petőfi Sándor Általános Iskola), Varga Áron (Marosvásárhely, Európa Ál­talános Iskola), Román-Zippenfenig Sarolta (Négyfalu, Zajzoni Rab Ist­ván Középiskola), Dénes Tímea (Székelyudvarhely, Benedek Elek Pedagógiai Líceum) és Major Attila (Székelykeresztúr, Petőfi Sándor Általános Iskola). III. díjas és bronzérmes lett Imre Szabó Tamás (Marosvásárhely, Eu­rópa Általános Iskola) és Soós-Hen­­zel Kata (Marosvásárhely, Bolyai Farkas Elméleti Líceum). II. díjat és ezüstérmet kapott János Gergő Krisztián (Csíkszereda, Petőfi Sán­dor Általános Iskola), valamint Kocsis Bolond (Marosvásárhely, Bolyai Farkas Elméleti Líceum). I. díjban és aranyéremben részesült Sajter Klaus (Csíkszereda, Petőfi Sándor Általános Iskola) és Erese Ferenc (Sepsiszentgyörgy, Székely Mikó Kollégium). Hargita megye tanfelügyelősége az első kilenc he­lyezettet oklevéllel tüntette ki. Az okleveleket Lapohos Annamária szaktanfelügyelő adta át. A nyolcadikosok korosztályában dicséretet kapott Mátyás Barna, Német Hunor és Mike Zsuzsanna (mindhárman a kézdialmási Kele­men Didák Általános Iskola tanu­lói), Mihályi Tímea (Bögöz, Általános Iskola), Papp Andor Zsolt (Brassó, Áprily Lajos Főgimná­zium), Kerekes Dávid (Kézdivásár­hely, Petőfi Sándor Általános Iskola), Kovács Péter (Kézdivá­sárhely, Nagy Mózes Elméleti Lí­ceum), Kovács Katinka (Bardoc, Benkő József Általános Iskola), Gagiu Cristian (Székelyudvar­hely, Orbán Balázs Általános Is­kola), valamint Kis Katalin (Felső­­boldogfalva, Fülöp Áron Általános Iskola). III. díjat és bronzérmet Székely- Szentmiklósi Áron (Marosvásárhely, Európa Általános Iskola), valamint Imre Zoltán (Marosvásárhely, Bo­lyai Farkas Elméleti Líceum) vehe­tett át. II. díjban és ezüstéremben Nagy Tamás Roland (Székelyke­resztúr, Petőfi Sándor Általános Is­kola) és Szabó Dániel (Felsőbol­­dogfalva, Fülöp Áron Általános Is­kola) részesült, az I. díj és a vele járó aranyérem boldog tulajdonosai pedig Köpe Eduárd (Brassó, Áprily Lajos Főgimnázium) és Gáli Árpád (Torda, Jósika Miklós Elméleti Lí­ceum). A nyolcadikosok korosztályában az eső hat helyezettnek Lapohos Annamária, a versenybizottság alel­­nöke Hargita megye tanfelügyelő­sége részéről adta át az okleveleket, a díjazottak a székelyudvarhelyi Rotary Club jóvoltából pénzjuta­lomban is részesültek. A díjakat Várday Zsolt, a Rotary Club elnöke adta át, a támogatók jóvoltából a ve­télkedőn részt vevő minden diák emléklapot és részvételi csomago­t kapott - áll Székely Zoltán össze­foglalójában. (Knb., Fotó: Bernád Rozália Sikert aratott a Kincsásó néptánccsoport a San Remó-i fesztiválon Kinyílt a világ, számtalan lehetőség van arra, hogy a vidéki emberek akár amatőr táncosként kilépje­nek településük vonzáskörzetéből, sőt arra is van alkalom, hogy óriásit lépjenek, egészen Olaszor­szágig vagy Franciaországig. A mezőbergenyei Kincsásó néptánccsoportot az a megtiszteltetés érte, hogy meghívást kapott a San Remó-i néptánc­fesztiválra, ahol április végén mutattak be székely mezőségi táncokat. Mezey Sarolta Táncoltak Cannes-ban és Diana Marinában is Nem tudjuk, hogyan esett ránk a választás, valószínűleg követték a tevékenységünket, s láthatták, hogy a Kincsásó néptánccsoport közösségi oldalán több felvételt közzétettünk. Szerintem a filmek, felvételek láttán döntöttek úgy, hogy meghívnak. A meghíváson még mi is csodálkoztunk. Nem mi vagyunk az első erdélyi néptánccsoport, amely részt vett a fesztiválon, tavaly a Boróka néptáncegyüttes, idén - előt­tünk két héttel - a csittszentiváni Gyöngyvirág néptánccso­port volt hivatalos a fesztiválra. A Kincsásó nép­tánccsoportból 15-en utaztunk el, 14-en táncoltak. Felléptünk San Remóban, Cannes-ban, a híres vörös szőnyegen, illetve Diano Marinában. Amatőr, nem profi néptáncosoknak kitalált fesztiválról van szó. Minden országból amatőrök érkeztek, népmű­vészeti iskolák diákcsoportjai, felnőttcsoportok, ki­sebb és nagyobb létszámúak. A részvétel nem volt sem korosztályhoz, sem létszámhoz kötve. Az volt az egyetlen feltétel, hogy legyen egy 10 perces, ki­mondottan népi jellegű koreográfiánk - mondta Gálfi Gizella, a Kincsásó néptánccsoport vezetője, aki hozzátette: felejthetetlen élmény volt részt venni a fesztiválon. Érdemes népi kultúrával foglalkozni, néptánccsoportot működtetni Elmondhatatlan, milyen nagyszerűen éreztük magunkat. Nem is álmodtuk volna, hogy egy nap eljutunk oda, és ráadásul sikert aratunk, nagyszámú közönség tapsolt nekünk. A szervezők elképzelése .I.. ....................... az volt, hogy a csoportok felvo­nulnak az utcán, közben egyet­­egyet táncolnak. Ezt tettük mi is, a sétáló turisták megálltak, körbevettek, néztek, csodáltak. Az erdélyi táncokat nem na­gyon ismerték, furcsának tar­tották, hogy gyorsan és lendületesen táncolunk. Mi ra­gaszkodunk ahhoz, hogy a szé­kely mezőségi táncokat nép­szerűsítsük, mezőmadarasi és mezőkölpényi táncelemekkel. ...... Oktatóink Kásler Magdi és Farkas Sán­dor Csaba - mondotta Gálfi Gizella. A fesztiválon számos európai ország­ból voltak csoportok A kiszállást úgy szervezték meg, hogy a résztvevők megismerjék a környéket. Voltak Velencében, meglátogatták a grasse-i Fragonard parfümgyárat, Nizzát, Monacót, látták a készülő Forma-1-es autópályát. A fesztiválon való részvétel és a sok élmény megerősített minket abban, hogy érdemes a népi kultúrával foglalkozni, érdemes továbbra is folytatni a hagyományt, a táncot, k­fz­­ködtetni a csoportot - hangzott el Kincsásó néptánccsoport vezetőjének zárógondolata. Fotók: A Kincsásó Néptánccsoport Facebook-oldala

Next