New Yorki Magyar Élet, 1971 (24. évfolyam, 1-51. szám)

1971-05-29 / 22. szám

Nem sokaság, hanem Lélek s szabad nép lesz csuda dolgokat... BERZSENYI NEW YORKI HUNGARIAN LIFE MAGYAR ÉLET Vol. 24. No. 22. XXIV. évfolyam, 22. szám, 1971. május 29. szombat. Mansfield szenátor és társainak nagy veresége: az USA-csapatok maradnak!! magyar szemmel Trudeau Moszkvában Heath Párizsban Az amerikai szenátus nagy többsége leszavazta Mansfield szenátor és néhány társának azt a javaslatát, hogy az Egyesült Államok csökkentse az Európában állomásozó csapatainak létszámát. — Trudeaut Moszkvában Ko­szigin fogadta, de már tárgyalt Brezsnyevel és Podgorijjal is. — Heath an­gol miniszterelnök Párizsba érkezett, ahol Pompidou elnökkel tárgyalt. — Szadat tovább tisztogat: újabb magasrangú tisztviselők letartóztatásáról ér­kezett jelentés. — Nixon elnök közbenjárása a vasutas sztrájkban eredmé­nyes volt: a munkaadók teljesítették — kérésére — a vasúti szakszervezetek béremelési követeléseit, így a sztrájk véget ért. — Eredménytelenül fejező­dött be a nyugatnémet—cseh tárgyalások második menete Bonnban; a meg­beszéléseket majd Prágában folytatják. — Argentínában feszült a politikai h­elyzet: letartóztatták a hadsereg vesztőinek egy csoportját, akik a jelenlegi kormány megdöntésére összeesküvést terveztek. — Bengáliában nyugat-pa­kisztáni csapatok tűntek fel az indiai határ közvetlen­ közelében, amit indiai részről nagy idegességgel figyelnek.­­ Lázasan dolgozik a török rendőrség az Isztambulban elrabolt izraeli főkonzul elrablóinak felkutatása érdekében; eddig több, mint 400 gyanúsítottat tartóztattak le és hallgattak ki. — Mexikó­ban letartóztatták azt a 19 bankrabló terroristát, akiket a mexikói szovjet nagykövetség taníttatott Észak-Koreában a gerilla harcmodor elsajátítására; a mexikói elnök 5 szovjet követségi hivatalnokot kiutasított az országból. ■ AZ AMERIKAI SZENÁTUS VITÁJA Ritkán volt ilyen egysé­ges az amerikai szenátus, mint az elmúlt héten, ami­kor nagy szavazattöbbség­gel elutasította Mansfield demokrata szenátor és né­hány társának javaslatát, hogy a 300 ezres létszámú, Európában állomásozó­­ amerikai fegyveres erők létszámát csökkentsék fe­lére. — Két volt elnök: Johnson és Truman után, maga — a valószínű de­mokrata elnökjelölt — Muskie szenátor is a javas­lat ellen szólalt fel. Nem is beszélve Rogers külügymi­niszterről, aki kijelentette, hogy: ,,Az amerikai csapat­csökkentés Európában ma történelmi nagyságrendű hiba lenne.­’ — És ez így igaz: most, amikor mind jobban kibontakoznak a „ping-pong" politika körvo­nalai, végzetes lépés lett volna a Szovjetunió vágyá­nak eleget tenni és enyhíte­ni a NATO csapatok súlyát Európában, hogy aztán a Szovjet teljes erejével Kí­nára nehezedhessen. Ez a szépen fejlődő „ping-pong" végét jelentette volna. ■ ÚJABB MOSZKVAI LÉPÉSEK Mert ezt­ az európai „szabadkezet” akarják a szovjet vezetők mindenáron elérni. Ezért hívatta Gro­­miko szovjet külügyminisz­ter a múlt héten magához az USA moszkvai nagykö­vetét és adta át azt a diplo­máciai levelet, amelyben a szovjet kormány felszólí­totta az amerikai kor­mányt, hogy kölcsönösen csökkentsék az Európában állomásozó csapatok lét­számát. De ezzel a problémával van összefüggésben Koszi­gin beszéde is, amit Tru­deau fogadásakor mondott Moszkvában, am­ikor is han­goztatta, hogy a „NATO és a Varsói Paktum csapatai­nak létszám csökkentése Európában ma a legfonto­sabb kérdés." Ugyanerről beszélt Brezsnyev és Pod­­gornij is. Feltűnő, hogy egyszerre milyen sürgős lett ez a kérdés az „elvtár­­sak” számára! ■ TRUDEAU A SZOV­JETUNIÓBAN Trudeau és Koszigin már aláírták azt a diplomáciai jegyzőkönyvet, amelynek értelmében állandósítják a politikai,gazdasági és kul­­­turális kapcsolatokat a két ország között. — A kanadai miniszterelnök feleségével már megkezdte országos körútját a Szovjetunióban, amelynek során 6 nagy vá­rost látogatnak meg. ■ HEATH PÁRIZSBA ÉRKEZETT Az angol miniszterelnök Pompidouval tárgyalt Ang­lia Közös Piac­i belépésé­ről. A tárgyalások eredmé­nyeit még nem tudjuk, de annyi bizonyos, hogy soha — amióta ez a kérdés na­pirendre került — a felté­telek a megegyezésre nem voltak ilyen kedvezőek, mint most.­­ Ugyanis az Európai Közös Piac orszá-­ gainak külügyminiszterei és Anglia „Európa-minisz­­tere” Brüsszelben megol­dották a belépéssel kapcso* * latos valamennyi lényege­sebb problémát. Négy fon­tos kérdésben jutottak egyezségre: 1 Anglia csatlakozik az •“ Euratomhoz, azaz a Közös Piac-országok atom­energia-szervezetéhez. 0 A Brit Nemzet­közösség ** nádcukrot termelő or­szágainak felajánlották, hogy kössenek szerződést a Közös Piac országaival. 0 Angliának csak 5 év ** alatt, 6 szakaszban kell a közös piaci szintre emel­nie a n­ezőgazdasági termé­kek fogyasztói árát és kell elfogadnia a közös agrár­piac szabályait. A Végül a közös terhekhez való angol hozzájáru­­­­lást a minimálisra csökken­­­­tették, sőt az átmeneti idő­­s­szakban Anglia tagdíjfize­tési kedvezményben is ré-­­ szesül, így lehetővé vált, hogy Anglia 1973. január 1-től a Közös Piac tagja lehessen! — Most csak Heath és Pompidou legfőbb szente­sítése hiányzik még. ■ SZADAT TOVÁBB TISZTOGAT Szadat helyzete Egyip­tomban — úgy látszik — erős. Ezt bizonyítja, hogy egyrészt keményen le mer sújtani ellenfeleire (300 tisztviselő letartóztatása), másrészt nem fél visszaál­lítani, — a naászeri dikta­túrában megszüntetett, — demokratikus szabadságjo­gokat. — „Új államot épí­tünk, — mondotta az elnök beszédében, — ahol min­den egyén szabadon és biz­tonságban élhet." És ez nemcsak szónoki szóvirág, hiszen már hatalomra ju­tásakor eltörölte a kisajátí­­tási törvényt, a földet visz­­i~Szaadra tulajdonosainak. — Riost pedig megszüntette a rendőrségi túlkapásokat, a levélcenzúrát és a telefon­­beszélgetések lehallgatását. — A nép lelkesen tüntet Szadat mellett, — örvend, hogy megszűnt a diktatúra és vele együtt a moszkvai terror­módszerek. inMiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiMiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiimiiiiimmiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuiiiiiiiiinmiiiiiniiiiiiiiiiiiiflHnmimittimR ■ A LABDA PATTOG TOVÁBB . . . Úgy látszik a ping-pong politika újabb fejleményei most már állandó helyet kérnek a politikai rovatok­ban. — A kis fehér labda tovább ugrált. — Kuwait, az „olajsejk­ség” elismerte Kínát, előre­láthatóan a többi Perzsa­­öböli „olajállamok” is kö­vetik példáját. — Az iráni sah két lány­testvére látogatóban van Pekingben, akiket fogadott Csu En-laj miniszterelnök is — Thaiföld külügymi­nisztere egy sajtóértekezle­ten bejelentette, hogy or­szága egy „harmadik or­szág” közvetítésével érint­kezésbe lépett Kínával és a tárgyalások jól haladnak a kölcsönös elismerés irányá­ban. Thaiföld e lépését a SEATO-beli szövetségesei is támogatják.­­ Végül, a meg nem erősített hírek szerint, Csu En-laj értesítette a ha­noi kormányt, hogy Kína hajlandó elismerni egy független szaigoni kor­mányt, amely szabad vá­lasztások után alakulna meg és akkor a vietnami háborút — Kína a maga részéről — befejezettnek tekintené. ■ A PING PONG POLITIKA EDDIGI EREDMÉNYEI Érdemes elgondolkozni a ping-pong politika eddigi eredményeiről. Nem túl­zunk, ha azt állítjuk, hogy­ hatására már egy pár véres forradalom megszűnt, a fe­szültségek enyhültek és a politikai látkép tisztult. En­(Folytatás a negyedik oldalon) Emlékezzünk hőseinkre „Nem lehet nemzet az, amelynek nincsenek hő­sei!” — tanítja a történe­lem sokezeréves tapaszta­lata. A nemzetek hőseik vé­réből születnek és ezeknek vére tartja össze sziklaszi­­lárdan létüket. Nem a tömeg, a szám a döntő a népeknél, hanem fiaik hősiessége határozza meg egy nemzet nagyságát, vagy hanyatlását. Ma különösen szükség van hősökre, amikor pusz­tít sorainkban a materializ­mus fertőzése, amikor ifjú­ságunk vágyik hősi ideálok, példaképek után. Magyar nemzetünknek nincs oka a félelemre: ke­vés nép van a Földön, mely annyi hőst mutathatna fel történelmében, mint a ma­gyar! Történelmünk a hősi tettek dicső sorozata Ár­pád vezértől — 1956 ifjú hőseiig. A történelem másik nagy tanúsága, vigasza számunk­ra pedig az, hogy a hősök vére nem hullhat hiába, egyszer csak kihajt belőle a NÉP BOLDOGSÁGA, SZEBB JÖVŐJE! Ezért kell emlékezni hő­seinkre, az ő áldozatuk a jövünk legbiztosabb zálo­ga. Emlékezni évezredes történelmünk ki tudná mennyi millió és millió névtelen halhatatlanjáról, akik életüket adták hazáju­kért, a magyar nép szabad­ságáért. De különösen azokról emlékezzünk , mit itt az emigrációban — ma Hősök Napján, — akikről odahaza ma tilos a megemlékezés: a II. világháború és az 1956- os szabadságharc hősi ha­lottjairól. Róluk ma a meg­szállás alatt lévő Magyar­­országon nem szabad be­szélni, írni, helyettük min­denütt a szovjet-bolsevista leigázókat, a magyar haza meggyalázóit dicsőítik az újonnan emelt emlékmű­vek ezrei. De a „nyolcadik törzs” nem felejt és nem felejthet. Nem felejtette el dicső tet­tüket az otthoni magyar­ság sem, de 26, illetve 15 év távlatából hangot a kegye­letnek csak az emigrációs magyarság adhat. Hirdetjük és valljuk: a II. világháború és 1956 hő­seinek áldozata nem volt hiábavaló! Az ő áldozatuk­ból merítünk újra és újra hitet, erőt ma­g a megma­radáshoz, holnap pedig az ő szent harcuk folytatásá­hoz. Az ő kiontott vérük a legerősebb jogcímünk az élethez, szabadsághoz, Ma­gyarország függetlenségé­hez,­­ amit mi tankok és ágyúk százezreivel szembe­szegezünk és egyszer a győzelem a miénk lesz. Addig is amíg az emléke­zés nem formálhat odaha­za bronzba és márványba emlékműveket, amelyek büszként hirdethetik a vi­lágtörténelem legtisztább és legszentebb szabadság­­harcának emlékét,­­ addig hősi tetteik szívünkben él­nek, odahaza csakúgy, mint mindenütt a nagyvi­lágban, ahol magyar és szabadságszerető ember él a földön. Jeltelen sírjaikon ma nem nyílnak virágok, de az övék a mai szomorú ma­gyar tavasz minden virága, bárhol is viruljon az ma­gyar földön, vagy idegen­ben. „Hősökről, vitézekről em­lékezünk” és a hősi ma­gyar népbe vetett törhetet­len hittel imádkozunk ma Hősök Napján: „Hála Neked, Uram, hogy ilyen hős fiakat adtál ne­künk! Adj erőt, hogy tud­junk méltóak lenni Hozzá­juk, hogy áldozatuk, vérük hullása ne lett volna hiába­való!” (Felhívjuk olvasóink fi­gyelmét, hogy a Hősök Na­pi ünnepségeken vegyenek részt minél nagyobb szám­mal, bárhol is tartják azo­kat.) WATSON KIRKCONNEL: GLORIA VICTIS Dicsőség a hős lányoknak s fiúknak Kik puszta kézzel is megfékezék Páncélosát a mezozoikumnak, Az éj honának vértes hüllejét! Ontották gyárak és vidám tantermek, S a tűzhelyek mellől is dőlt a nép, És minden rémség bénaságba dermedt, Hol zúgatták a Szabadság nevét. Veszteg a szörnyeteg, tetetve hőköl. Karmát behúzva s elfödve fogát, Nehogy, fölverve tán még szenderéből. Lecsapna rá a felbőszült világ. Nyugat nem mozdult, és a Brontosaurus Tiporva, bőgve vetette magát Mindenüvé, hol az ifjonti kórus Végsőkig zengte szabadságdalát. Lehet-e, hogy sírján örök lakat van? A költő gyötrődésén átremeg A magyar szellem, s első, halhatatlan Megváltani még az ember nemet. Angolból fordította: Köröndi András Nyisztor Zoltán: Törvény a sztrájk ellen Ennél groteszkebb és hu­morosabb jelenséget még n­em élvezhetett az emberi­ség, mint azt, hogy ugyan­azok a szociáldemokraták, akik kitalálták és törvény­be iktatták a sztrájk jogát, most ugyancsak a törvény­­hozás útján akarják korlá­tozni. S ez történik most Angliában és Svédország­ban.­­Az okok ismeretesek. Angliában 7 hétig tartott a postások sztrájkja s azalatt a közügy és jogos egyéni érdekek mérhetetlen kárá­ra megbénult a postára alapított élet. Élelmes vál­lalkozók szerveztek ugyan magánpostát a külföldi for­galom számára a francia partokkal, de az természe­tesen olyan drága volt, hogy csak a nagy­ üzletem­berek s a fülig szerelme­sek engedhették meg ma­guknak ezt a luxust. Svédországban a közhi­vatalnokok és egyéb uszály­­hordozók mellett még a ka­tonatisztek is részt vettek a sztrájkban, annyira, hogy a szociáldemokrata kor­mány ezrével függesztette fel azokat a sztráj­kólókat, akiket a keze elérhetett. Angliában ugyan jelenleg a konzervatívok vannak ha­talmon, de előzőleg már a munkáskormány is készült a sztrájk megrendszabályo­­zására. A sztrájkjog nagy vív­mány volt annak idején, mert a régi liberális világ nehezen látta be annak jo­gosságát. Pedig a sztrájk alapjában véve semmi más nem­ volt, mint a védekezés eszköze a munkások kezé­ben a vállalkozók önkénye ellen. Akik kigondolták és kitervezték,­­ semmi mást nem akartak, mint kikény­szeríteni a jobb munkabé­reket és a munka egyéb feltételeit. S ez lassan kint sikerült is. Minden kétsé­get kizárólag megállapít­hatjuk, hogy sztrájk nélkül sohasem emelkedtek volna emberhez méltó színvonal­ra a munkabérek és a mun­kaidő, családi bér, baleset­­biztosítás, stb. sohasem nyert volna törvényes elis­mertetést. Evés közben jön meg az étvágy — mondja a magyar közmondás és ez a sztrájk­joggal is beteljesedett. Ha a sztrájkkal gazdasági vív­mányokat lehetett kikény­szeríteni, miért ne lehetne azt politikai síkon is érvé­nyesíteni? Nehéz elhinni, hogy maga a munkásság jött volna rá erre a gondo­latra, de szakszervezeteit hamarosan megszállta volt egy intellektuális sisere­­had, mely jól jövedelmező és kitűnő ugródeszkát lá­tott a sztrájk kiterjesztésé­ben minden vonalra. Jól sejtették, hogy az egyéni hasznuk és emelkedésük mellett ez a munkásság ön­érzetét is fogja emelni. Elkezdődött tehát a po­litikai színezetű sztrájkok sorozata és a sztrájk esz­közeinek tarka összeválo­­gatása. Jöttek az ijesztő felvonulások, lázító gyűlé­sek, a sztrájktörők megfe­­nyítése, az összetűzés a rendőrséggel, rombolás, gyújtogatás és számos vál­tozatos más eszköz. A polgári kormányok jel­legzetessége, hogy a mun­kásság minden megmozdu­lásával szemben csak kar­hatalmi beavatkozásra, vagy meghátrálásra, behó­­dolásra tudnak gondolni. S ez utóbbi történik mostan­ság. A kormányok gyenge­ségük tudatában hallgató­lagosan máris elfogadták a szakszervezetek diktatúrá­ját és egyenrangú tárgyaló félnek tekintik azokat. (Folytatás a 3-ik oldalon) XX JO1 largnl [ndrnjrul Cnaillu­s «Ily a (Le Hugviu Laagiuge Ara: 20 cent ■ J­ass Albert: Az NBC (National Broadcasting Company) hullámhosszán, a jól is­mert „Today” televízióprogram keretében egy héten keresztül gyönyörköd­hettünk a mai Románia pompás fejlődésében, úgy kulturális, mint ipari és politikai vonalon. Szándékosan használtam a „gyönyörködhettünk” ki­fejezést, mivel valóban gyönyörű képeket láttunk és az elhangzott beszél­getések során megismerhettünk egy olyan országot, melynek létezéséről mindeddig fogalmunk sem volt. Egy országot, ahol mindenki boldogan, megelégedetten és aránylag jómódban él, egy országot, ahol egy Amerikát­­járt fiatal költőnő szavai szerint nincsenek problémák,, mivel nincsenek „ethnic kisebbségek”, melynek lakossága egyöntetű, azonos nyelvű és kul­túrájú s mely ország múltja szervesen egybeforr a hajdani római biroda­lom dicsőségével.­­ Annak ellenére, hogy reggel hét és kilenc között csupán háziasszonyok és unatkozó nyugdíjasok érnek rá arra, hogy­ a televíziót bámulják, mégis elmondhatjuk, hogy ez a sorozat, mely az amerikai román emigráció buz­­gólkodásából, a román kommunista kormány kívánságára és az amerikai ipar segítségével jött létre, kitűnő propaganda munkát végzett Románia számára. Főképpen azért, mivel minden propaganda-színezetet óvatosan el­került, egyetlen hang, egyetlen szó nem esett, mely valamiképpen is föléb­reszthette volna az emberben a gyanút, hogy Romániának takargatni­valói is lennének. Erdélyről csak futtában esett szó, a bukaresti „falu múzeum” bemutatásával kapcsolatban, mint az ország egyik provinciájáról, ahol szép parasztházak épültek a múltban. Történelemről nem esett szó, csu­pán eszmetársítás és gondolat-kapcsolat formájában. Constanca kikötője lerakta a román kultúra görög alapjait és Ovidius szobra a száműzött köl­tőn keresztül megalapozta az ország római múltját. Ugyancsak egy odave­tett megjegyzés, mosolygó asszonyi szájból, mely szerint a román nyelv esik legközelebb minden tekintetben a régi latinhoz. Amikor a száműzetésben élő erdélyi magyar a televízió előtt ülve ke­serű szájízzel mered rá Bukarest ismerős utcáira, ahol 1932-ben, mint nyelve és származása miatt megbélyegzett katonalegény szenvedte a Tria­nonban ráerőszakolt kisebbségi sorsot, mindössze sóhajtani tud fájdalmá­ban, hogy az ő fajtája ennyire lemaradt a románok mögött az amerikai propaganda szabad versenyterén. Keveset segít fájdalmán az a tudat, hogy két tanult fiát nagy amerikai vállalatok már előkészítették arra, hogy a vállalat megbízásából Romániába menjenek új gyárak beindítására és hogy ezek a fiúk máris mindent elkövetnek, ami tőlük kitelik, hogy ezek az új gyárak Erdély magyarlakta vidékein épüljenek és csak magyar mun­kásokat dolgoztassanak. Az a régi jó idő már sajnos eltelt, amikor egyéni bajvívásokkal országot lehetett nyerni. Ma szervezett tömegmegmozdulá­sok irányítják a világ dolgait s bár az amerikai magyarság létszáma több, mint hússzorosa az itt élő románoknak és elnyert pozíciók szempontjából toronymagasságban áll fölötte, mégsem lehet tömeggé szervezni ezt a ma­gyarságot, s ezáltal ütőképessé tenni. Nyomasztó fellegek súlya alatt nehéz derűlátónak lenni. Ez a száműzetésben élő e­rdélyi magyar azonban nem adja még föl a harcot. Felszólítja az összes Erdélyi Szövetségeket, Társaságokat, Baráti Köröket, hogy álljanak össze és legalább a következőt tegyék meg: Kétséggelen, hogy ennek a propa­gndának a hatására nagy idegenfor­galmi áramlás indul meg ezen a nyáron Amerikából Romániába. Tegyük hát össze erőnket, eszünket és pénzünket, mi erdélyi magyarok és lepjük el az összes utazási irodákat egy szépen, színesen és ízlésesen kiállított utazási könyvecskével, mely felhívja a Romániába utazó turisták figyel­mét Erdély magyarlakta vidékeinek szépségére, érdekességére, történelmi és kulturális múltjára és nem propaganda mellékízzel, hanem néhány szé­pen megfogalmazott, szívhez­ szóló sorban megkéri az utazót, hogy láto­gassa meg a kisebbségi sorban élő őslakó székelyeket és magyarokat is és győződjék meg személyesen arról, hogy miképpen élnek ma azok, saját hazájukban, akik valamikor a nyugati kultúra előharcosai voltak a Duna­­völgyében. Ez csak egyike a sokféle lehetőségnek. A Haraszti-könyv már készü­lt­­­lőben van, mely történelmi dokumentáció alapján bebizonyítja úgy törté­nelmi, mint kulturális jussunkat Erdélyhez. Ugyanezt támasztja alá egy másik oldalról Török Sándor „Település Történet”-e, melynek kiadása a­­ , sok színes térkép miatt túlságosan költséges ahhoz, hogy valaki egymagá­ban kiadhassa. Az Istenért, emberek, mutassuk meg, hogy élünk még, mert ha nem, úgy eltemetnek élve is, hogy unokáink már soha sem ásnak ki többé. BiiiinniiiiiiiiiiiiiuiiiiiiiiiiiiiHiiiiBiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiwuiiiiiiiiiiiiiiiniiaiiiiiiiiiiiiiniiiiiimiinmBiiiiwiiHiiiiBiiiiiiHiinmiiiitmiiBuiiHiuiMimiiimmiiimniMtiiiniiiiiiiiHiitiiiiiiiiiniimuiiniiniiiiniiimmiiii.......mi

Next