New Yorki Magyar Élet, 1972 (25. évfolyam, 1-53. szám)
1972-04-08 / 15. szám
Nem sokasig, NEW YORKI HUNGARIAN LIFE BERZSENYIMAGYAR ÉLET S szabad nép tesz csuda dolgokat... r v,,#% " col Largest. Independent Canadian Weekly is te Hungarian Language Vol. 25. No. 15. XXV. évfolyam, 15. szám. ______________________________________1972. április 8. szombat._____________________________________________ _________ Ara: 20 cent Az új USA nagyhatású bombák ellenére Dél-vietnami visszavonulás Málta Pekingtől kér segítséget Megmentették a Lindbergh expedíciót Bolívia 119 szovjet diplomatának és követségi személyzetnek egyhetes határidőt adott, hogy elhagyják az országot. A tömeges kiutasítás oka: kubai szálakat felgöngyölítve a bolíviai külügyminisztérium megállapította, hogy az állam invázióját készítették elő az oroszok (Bolíviában mintegy 500 szovjet állampolgár tartózkodik). A Fehér Ház bejelentette, hogy Henry Kissinger, Nixon elnök fő külügyi tanácsadója áprilisban Tokióba látogat. — Uganda elnöke felszólította az izraeli követséget, hogy hagyja el az országot. Az afrikai állam ..felforgató cselekményekkel” vádolja a követséget. A vádat Jeruzsálemben tagadják. — Kambodzsa visszautasította az észak-vietnamiak ..békeajánlatát”, miszerint tűzszünetet ajánltak egy Dél-Vietnamba vezető sáv szabadon hagyása ellenében. — Az élelmiszerhiány kormányellenes tüntetésekhez vezetett Bangla Deshben. — Egy ellopott gépkocsiban a belfasti Wellington Street-en felrobbant pokolgép kioltotta egy angol őrnagy életét, aki 32 hónap alatt a 292-ik személy volt, aki terrorcselekmények következtében vesztette el életét. — A georgetowni rendőrség (Guyana) a „hot pants” kacér viseletét okolja a sok közlekedési balesetért. — Chilében Allende marxista elnök ,,jobboldali összeesküvés" címén 10 személyt letartóztattatott. — A nyugat-berliniek elözönlötték a kelet-berlini templomokat, amikor 6 év után újra egyesülhettek szeretteikkel: a XIII. századbeli Mariakirche-ben ritkán látott tömeg: 800 személy fohászkodott a húsvéti ünnepek alatt. A látogatók három napig tartózkodhatnak Keleten. (Kelet-Németországot 20 éve nem látogathatták meg a nyugat-berliniek.) ■ MEGOLDATLAN IR KÉRDÉS William Conway bíboros első ízben vetette latba az egyház nagy tekintélyét, amikor a húsvéti ünnepek alatt önmérsékletre és békére intette az IRA embereit. A kardinális szerint a katolikusok nagy része elfogadja Észak-Írország ideiglenesnek mondott brit kormányzatát. Felvonuló ifjak fekete sapkában sötét szemüveggelvonultak ki a szakadó esőben a Belfast katolikus negyedében fekvő Milltown temetőhöz, hogy halottaikról megemlékezzenek. A kardinális felszólítása következtében a tüntetés zavarmentesen folyt le. ■ TÖRTÉNELMI GYÖKEREK A látszólag vallási ellentétnek mély históriai gyökerei vannak. Az írországi katolikus kelták, angol és skót monarchistákkal szövetkezve a Stuart dinasztiát akarták visszajuttatni 1649-ben az angol trónra, megelégelve a középkor angolszász uralmát. Cromwell Olivér azonban kardélre hányatta a felkelőket Drogheda városában, majd utána így szólt: „Isten igazságos büntetése volt ez a barbár elfajzottak szemben.” Ekkor a katolikusok a sziget kevésbé termékeny részeire menekültek s közben a termőföldeket Cromwell és utódai felparcellázták a protestáns arisztokrácia között. ★ A másik ma is emlegetett véres történelmi összecsapás: Az ír katolikusok reményei magasra hágtak, amikor II. Jakab, a katolikus hitre tért király lépett 1685-ben az angol trónra, akit azonban 3 év múltán saját veje, a kálvinista Orániai Vilmos elűzött a trónról. Jakab újra meg akarta szerezni a királyi hatalmat és ezért elsősorban ír alattvalóira számított. 30.000 protestáns ulsteri polgár azonban nem hódolt be a katolikus királynak és 105 napos ostromot állt ki Londonderry falai között. Orániai Vilmos 36.000 emberrel feloldotta az ostromzárat és a Boyle folyó mellett megverte Jakab seregeit. Azóta az „Orangemen” kifejezés (Orániai Vilmos hívei) egyenlő az elnyomással a katolikusok körében. ■ ÚJ CSODAFEGYVER A jelentések szerint újszerű ejtőernyős bombát alkalmaznak az amerikaiak, valahányszor rögtönzött repülőteret akarnak létesíteni, vagy nagyobb csapatösszevonásokat támadnak. Az ellentétes hírekből a következőket szűrhetjük le: a BLU—82 jelű bomba robbanótöltete kb. 6 ezer kiló, hossza 11 feet. A kijelölt cél felé való szállítását a C—130—E jelzésű szállítógépek végzik. nagy ma(Folytatás a 4-ik oldalon) Lapzártakor közölte washingtoni munkatársunk: Nixon elnök távirata Mindszenty hercegprímáshoz Nixon elnök az alábbi táviratot küldte a bécsi amerikai követségen keresztül Mindszenty hercegprímáshoz 80-ik születésnapja alkalmából: My Dear Cardinal Mindszenty It is a pleasure for me to extend tc. you congratulations and best wishes on the occasion of your 80th birthday. May your celebration of this significant anniversary, find you in good health. Sincerly Richard Nixon A külföld magyarsága nagy örömmel vette az amerikai elnök e szép gesztusát. Éppen ideje volt, hogy egy ilyen meggyőző tettel bizonyítsa be az elnök igazi meggyőződését és együttérzését a „legnagyobb élő magyar hitvalló" iránt. »*■..."linn...................................................................................................mini.......................................................................................................iiiiiiihhwiiiiiiiiiiii.......................................................................i,lij,ilim,llil,[|l|,l„ll,i..... Az 1947-es párizsi békeszerződés előzményei: Ki a bűnös? 25 évvel ezelőtt érte Párizsban, Trianon után másodszor hazánkat a legnagyobb igazságtalanság történelmünkben, amit a párizsi „békeszerződés” néven jegyez a történelem. ELŐZMÉNYEK: A HÁBORÚBA LÉPÉS Hazánkat „háborús bűnösként” kezelték ezen a konferencián, habár a lelkiismeretes magyar politikusok (Teleki, Kállay, Eckhardt, stb.), írók, tudósok, szakemberek kezdettől azon voltak, hogy Magyarország ne lépjen be a háborúba, — s amikor ez mégis megtörtént, — hangoztatták, hogy erre a végzetes lépésre Magyarországot a német túlerő és erőszak kényszerítette. Már 1943-ban, a hadbalépést követő második évben, titkos tárgyalások folytak a nyugati nagyhatalmakkal Magyarország „kiugrásáról”. Ebbe a munkába, az angolamerikai győzelem utáni békeszerződés előkészítésébe bevonták az ellenzékbe vonult magyar politikusokat, a „Teleki Pál Tudományos Intézet”-et és az Országos Statisztikai Hivatalt, felkértek több szakembert a részletek kidolgozására. Ezt az elkészített béketárgyalási anyagot eredetiben kiküldték Svájcba, hogy minden eshetőségre való tekintettel kéznél legyen, másolatban pedig Budán elásták, amikor a németek 1944. március 19-én megszállták az országot. A HÁBORÚ UTÁN A háború utáni koalíciós kormánynak nem volt diplomáciai kapcsolata egyetlen országgal sem. A Szövetséges Ellenőrző Bizottság elnöke, Vorosilov orosz marsall az angol és amerikai missziók tiltakozása ellenére megakadályozott minden lépést a magyar kormány részéről a béketárgyalás előkészítése érdekében azzal, hogy a Moszkvában aláírt fegyverszüneti egyezmény, amely visszarendelte Magyarországot a trianoni határok mögé, egyúttal a békeszerződés tervezetének is tekintendő. A koalíciós kormány az etnikai elv alapján kívánta a területi kérdéseket rendezni, amivel egyedül a kommunista párt nem értett egyet. A moszkovita magyar kommunista vezetők az orosz érdekeket képviselték, ami azt jelentette, hogy a Szovjetunió háborús hódításaiért és területrablásaiért az érintett országokat a magyarság rovására kívánták kárpótolni. Magyarlakta területekkel jutalmazta Moszkva a háborúból idejében kivált országokat és a csatlakozásukat a Németország elleni harchoz. Románia, Észak-Bukovina és Besszarábia ellenében megtarthatta Erdélyt, Kárpátalja elcsatolásáért Csehszlovákia a Felvidéket, sőt Pozsony alatt még három (a trianoni határokon belüli) községet is kapott. A BÉKETÁRGYALÁS ELŐKÉSZÍTÉSE A magyar külügyminisztérium először 1946. április 27-én nyújthatott át egy jegyzéket a győztes nagyhatalmak képviselőinek, amelyben 22 ezer négyzetkilométernyi terület és 1,6 milliónyi magyar lakosság visszacsatolását kérte Romániától. Ezt a javaslatot bizonyos mértékig alátámasztotta az amerikai kormány felfogása, miszerint a jogos magyar területi igények kielégítése, elsősorban Erdély egy részének visszaszármaztatása nélkül tartós rendezés nem képzelhető el a Duna völgyében. A győztes nagyhatalmak külügyminisztereinek londoni ülésén az amerikai küldöttség az erdélyi határkiigazítás mellett foglalt állást, amit a Szovjetunió ellenzett, így a külügyminiszteri tanács párizsi ülése, szovjet előterjesztésre (1946. május 7.) a trianoni határok visszaállítása mellett döntött. Auer Pál, párizsi magyar követ még tett egy utolsó erőfeszítést a román—magyar területi bizottságok együttes ülésén 1946. augusztus 31-én: azt javasolta, hogy Románia engedjen át félmillió lakost 4 ezer négyzetkilométernyi területtel Magyarországnak. A román fél a javaslatot elutasította. Kárpátalja bekebelezésekor (1945. június 29.) a magyar külügyminisztérium javasolta, hogy az áttelepítésre kijelölt 120 ezernyi színmagyar lakosság területtel együtt térjen vissza Magyarországra. Moszkva azonban hallani sem akart róla. Ugyancsak a magyar—cseh lakosságcsere tárgyalások során 1946-ban a magyar külügyminisztérium javasolta, hogy a kitelepítésre ítélt 200 ezer magyar földdel együtt térhessen vissza hazájához. A Szovjetunió az ilyesféle megoldásokat eleve elutasította. A „BÉKETARGYALÁS” Ezek után ült össze az 1946. július 29-iki párizsi béketárgyalás, amely teljes egészében a szovjet javaslatot fogadta el a közép-európai rendezés ügyében. Az 1947-es döntés csupán formalitás volt. ★ Nem nehéz tehát a címben feltett kérdésre: „Ki a bűnös?” — a válasz. Elsősorban és főleg a Szovjetuniót terheli a párizsi döntés igazságtalan határozata, mely hazánkat másodszor is megcsonkította. Moszkva mereven ragaszkodott a trianoni határokhoz és a többi nagyhatalmak végül is elfogadták ezt az álláspontot. Bűnösök természetesen a többi nagyhatalmak is, amelyek — kivéve az amerikaiakat — mindenben behódoltak a moszkvai elveknek. Sajnos az Egyesült Államok kiküldöttje sem nyújtott be végül tiltakozást a döntés ellen. Ezt a Szovjetuniót, — amely brutális politikájával hazánkra a történelme legnagyobb csapását mérte, — ünnepli most április 4-én, mint „felszabadítót”, mint a magyar nép „önzetlen”, „hű” barátját a budapesti lakáj-kormány! (A Magyar Bizottság, amelynek tagjai — tisztelet a kivételnek — mind vezető szerepet játszottak az 1947-es magyar politikai életben, most nyilatkozatot adott ki, amelyben mentegetni próbálja a magyar kiküldöttek dicstelen szereplését a béketárgyalásokon. Hangsúlyozzuk: Magyarországot a tárgyalásokon nem képviselte olyan küldöttség, amely hazánk érdekeit meg tudta és meg akarta volna érdemileg védeni. Auer Pál kivételével mindannyian a szovjet delegáció utasításait követték. A szerk.) iiiiiiiiiiiiiiüiiiiiiiiiiiijiiiiiiiiiiiiiiíiiiiiiiiiijijjiiiiiiilitjiiiiitiiijiiijiifiiiiiijiiiiiiiiiiiiiiiiiijiiiiiiK Dr. Varga László newyorki ügyvéd legutóbbi torontói szereplése olyan feltűnő provokáció a magyar emigrációval szemben, hogy azt nem lehet szó nélkül hagyni. Az emigrációs közélet azon alapul, hogy az otthon élő magyarokat elnémították s a nemzet szabadságvágyának, érdekeinek csak a szabad földön élő politikai menekültek adhatnak kifejezést. Ebben az emigrációs közéletben azonban saját maga állított korlátot maga elé, aki arra az álláspontra helyezkedik, hogy a magyar nép ma már kinyilváníthatja akaratát. Különös súllyal esik latba, ha ez a kommunista propagandát előmozdító kijelentés magyar emigránsok részéről a nyilvánosság, méghozzá amerikaiak és az ENSZ-ben dolgozó delegátusok előtt hangzik el. VARGA LÁSZLÓ, KOVÁCS IMRE, KISS SÁNDOR Ezt tette dr. Varga László, aki Kiss Sándorral és Kovács Imrével együtt 16 oldalas röpiratot írt és adott ki New Yorkban. Az angol nyelvű szöveget 1964-ben küldték szét s hármuk közül mindmáig egyik sem tudott annyi bátorságot összeszedni, hogy ezt az (enyhén szólva) balfogásukat legalább egy „tévedtünk” szóval jóvátenni igyekeztek volna. Súlyosbítja a dolgot, hogy mint diplomatákhoz intézett levelükben állították. ,,a magyar nemzet minden részét és rétegét képviselő . . . munkabizottság” nevében szólaltak meg. A röpiratban kidomborították, hogy a háború után tagjai voltak a parlamentnek, Kiss a kisgazdapártnak, Varga a demokrata néppártnak, Kovács pedig a Balogh-pártnak volt a képviselője. A hírhedt Balogh gal való politikai szövetségét s a Balogh-pártban vitt szerepét Kovács Imre nem említi. Ilyen háttérrel prezentálták a röpiratot, amely mindjárt az elején, a bevezetés ötödik szakaszában ezt mondja: | „A rabnépek már nem egészen, nem reménytelenül, nem tehetetlen rabok többé; | a nyugattól való elszigeteltségük csökken | és most egészen rendkívüli dolognak vált gyünk tanúi: ez a zárt kommunista társadalmi megnyílásának drámai folyamata. | A csatlós vezetők egyre megértőbbek és | engedékenyebbek (more and more recep- I tive and responsive), a kommunista sajtó | kénytelen a világ eseményeit az igazságnak bizonyos fokáig megfelelően ismer- | tetni, az elnyomott népek kimondhatják | gondolataikat és problémáikat." | BUDAPEST NEM FÜGG TÖBBÉ | TELJESEN MOSZKVÁTÓL | Ezután a három szerző olyan jelenségeket ír le, amelyek Sztálin és Gerő módszereinél valóban enyhébbek. Majd így folytatják: | ,,. . . a magyar kommunista párt többé | nem függ teljesen Moszkvától . . . Amiről | szovjetszakértő tudósok, valamint a polit stika intézői évekkel ezelőtt azt mondták, hogy a kommunizmus fokozatos liberalizálását' vagydemokratizálását’ jelenti, az ma nyílt politikai erő Magyarországon, s ezt a Kádár-rezsim elismeri s fél tőle . . . A liberalizálódás jelszavával operáló , kommunista propagandával esik egybe a Varga—Kovács—Kiss-féle röpiratnak az a része is, amely a Nagy Imre első miniszterelnöksége idején fölmerült úgynevezett „második politikai központ” gondolatát állítja be úgy, mintha ennek felújítása 1964- ben, tehát nyolc évvel 56 után, a magyar nép szabadságát szolgálhatta volna. Erről a röpirat azt állítja, hogy a kommunisták ,,1953. július 4-ikén új kurzust vezettek be . . . engedményeket tettek . . . | és Nagy Imre amásodik politikai köz- I pont’ megalakítását tartotta az egyedüli biztonsági szerepnek. Nagy Imre a társ- I utas népfrontnak egy független hazafias | népfronttá való átalakítását kezdeménvez■ te, reaktivált minden nem-kommunista | politikust, aki kész volt együttműködni és a nemzeti politikában résztvenni. A ha- s zafias népfront mozgósította a tömege- két és hamarosan olyan sikerrel épített föl egy nem-kommunista, nagyon realisztikus és dinamikus (spirited) politikai is erőt, hogy a (kommunista) párt a maga hatalmi pozícióját fenyegetettnek érezte , és elhatározta, hogy kiküszöböli ezt a veszélyes politikai konkurrenciát.” „Fölösleges mondani — folytatták ájtatosan néhány oldallal odébb a röpirat írói — hogy a magyarok és politikai menekültek minél előbb egy minden megkötöttségtől mentes szabad, független és demokratikus Magyarországot szeretnének a legjobban. Mindazonáltal a jelenlegi bonyolult és zavaros nemzetközi helyzetben a legvalószínűbb megoldás egy gyorsított fejlődési folyamat lenne efelé a végső cél felé.” Ennek előmozdítására a három társszerző tíz dolgot ajánlott, köztük sok okos és jó, csak éppen megvalósíthatatlan reformot, így javasolta Kovács, Kiss és Varga egy legalább részben szabad ,,második politikai központ” felállítását s erről úgy írnak, mintha ilyesmi egyáltalán lehetséges lett volna — elhallgatva, hogy egy ilyen homlokzat mögött kiépített politikai gépezet mindenben egyedül a kommunisták hatalmi apparátusát szolgálná, nem a magyar nép érdekeit és szabadságát. KOMMUNISTA FEJLŐDÉS A SZABADSÁG FELÉ Ennek ellenére a röpirat írói úgy javasolják a „második politikai központot”, mintha az „igazán független” lehetne és hogy ha kellene is korlátoznia tagjainak tevékenységét, a központ ezt „saját lelkiismerete és felelősségérzete szerint” tehetné vagy tehette volna. „Amásodik politikai központ — teszi hozzá Varga. Kovács és Kiss — a nemzet összes demokratikus és haladó elemeit képsetelné, akik vonakodnak csatlakozni a kommunista párthoz, de szeretnének résztvenni a politikában és egy olyan kormányban, mely megértőbb a nép iránt... Természetesen amásodik politikai központnak’ szabadon kellene jelölteket állítania és választási hadjáratot folytatnia” — írták, mintha orosz megszállás és kommunista rezsim alatt ilyesmiről egyáltalán szó lehetne. Ilyesmit csak azok mondanak lehetségesnek, akik azt akarják a nyugattal elhitetni, hogy a kommunista rezsimek ilyen irányban is fejlődhetnek. BARANKOVICS VÁDIRATA Vargának, Kovácsnak, Kissnek erre a röpiratára Barankovics István válaszolt egy New Yorkban magyar nyelven kiadott 27 oldalas tanulmányban. Ebben fejükre olvasta, hogy a Magyarországon uralkodó állapotokról „lényegesen félrevezető” képet adtak és ezzel megnehezítették a kommunista propaganda ellensúlyozását. „Nagy Imre még 1956 nyarán is vádnak, sőt egyeneste rágalomnak’ minősítette azt az alaptalan állítást, hogy ő a hazafias népfrontot nem a (kommunista) párt szolgálatába akarta állítani . . . Igen jellemző, hogy a (Kovács, Varga, Kiss) által reálisként javasolt ,második politikai központnak’ eszméje olyan történelmi valótlanságból indult ki, olyan hamis állításból, amelyet Nagy Imrerágalomnak’ minősített” — írja Barankovics, majd így folytatja (az aláhúzás fentebb is, alább is Barankovicsé): „A magyar nép utoljára a forradalomban mondhatta ki gondolatait, és első gondolata a kommunista párt uralmi monopóliumának felszámolása volt. Azóta a magyar nép csak gondolhatja, amit akar, de nem mondhatja ki, amit gondol. Mi az oka, hogy a Free Europe Committee magyar alkalmazottai úgy írtak, mintha erről nem tudnának semmit? A szólásszabadság elnyomása a kommunista diktatúra egyik leglényegesebb karakterisztikuma. Aki tehát azt állítja, hogy a magyar nép kimondhatja gondolatait, az nem kevesebbet állít, mint azt, hogy a mai magyarországi kommunista uralom kiküszöbölte a kommunista diktatúrának egyik leglényegesebb elemét. Súlyosbító körülmény, hogy a három magyar emigráns többszáz külföldi tényező előtt nemcsak a maga nevében beszélt, hanem meg nemnevezett emigráns magyar tudósok, politikusok, diplomaták, művészek és jogászok tekintélyével izek? . . . Csak nem titkos társas van tudni, magyaroknak joguk magyar tudósok. (Folytatás a harmadik oldalon) "A magyar nép már kimondhatja akaratát”