Nimród, 1921 (9. évfolyam, 1-21. szám)
1921-09-15 / 15. szám
1921. SZEPTEMBER HÓ 15. NIMRÓDVADÁSZLAP 215 haditervvel: csinálok egy kb. 300 lépés átmérőjű félkört, s így belülről a kákából kifele jövet próbálom lövésre kapni a libákat. Neki is indultam tehát, de beljebb kerülve mind sűrűbb lett a káka s így a pontos irányt elvesztvén, mikor nagy óvatosan megint kikerültem a szélre s a káka szélén megpillantottam az egyik libát, mintegy 120 lépésre tőlem, láttam, hogy rövid ívet csináltam. A sűrűbe bújtam tehát ismét, hogy újabb ívvel igyekezzem a libák közelébe jutni. Közben 6—7 vadruhát zavartam fel, de a libákra való tekintettel, sajnálva bár, lövés nélkül engedtem őket elmenni. Mikor már magammal egy vonalban gondoltam a libákat, óvatosan közeledtem a szélhez s ekkor láttam, hogy vállalkozásom ismét nagyon bizonytalan. A hely, hol a libákat előzőleg láttam, egy kb. 30 lépés körzetű kákafolt külső szélén volt s e foltot az engem rejtő kákarengetegből mintegy 100 lépés széles nyílt sáv, — a marhajárástól letarolt zörgő száraz káka, — választotta el. 6-os sörétes töltényt csúsztattam most a csőbe (a tárban 8-as maradt) s lehagyván magamról minden fölös terhet, négykézláb csúszva neki indultam, hogy a kákacsomó fedezete alatt mégis megpróbáljam lövésre megközelíteni a libákat. Fele utat sem csúsztam még meg, midőn a jelzett kákafoltból három tőkéskacsa kelt fel. El lehet gondolni meglepetésemet, első pillanatban azt hittem, hogy először tévedtem, a kacsákat láttam meg s azokat gondoltam a keresett libáknak. Már fel akartam állni s bozssúságomon egy dühös imádsággal könnyíteni, midőn mégis arra gondoltam hátha! Tovább csúsztam tehát még néhány lépést, midőn hirtelen mintegy 60 lépésnyire megpillantok egy figyelő libát a káka szélén, egy pillanat s fölkel, de még méternyire sincs a földtől, lefordítja lövésem , hirtelen némi izgalom fog el, a másik három már repül a második lövésem nem tudom hova eresztettem, nyugodtabb leszek, lövök a balszélsőre, nem esik, lövök a középsőre, meginog, de repül tovább, már messze vannak, az ötödik patront nem pocsékolom utánuk. Az első liba mozdulatlanul fekszik már a földön, a balszélső egyenesen Bandi bátyám felé repül, majd figyeli ő , magam pedig figyelem a középsőt és jobbszélsőt. A középső tényleg kapott, nehezebben repül, mint a másik (otthon a «vallatásnál» kiderült, hogy négy szem 8-as sörét volt benne), de azért nyugodtan repül s 600—700 lépésre leszáll mindkettő a kaszáló szélébe a boglyák közé. No majd később arra nézek, gondolom magamban, azzal visszafordulok s látom, hogy messziről Bandi bátyám szalad felém. Bemegyek a kukában hagyott holmimért s magamban dühösködöm, hogy amiért imádkoztam, íme megtörtént: négyet furulyáztam ki a Browningból, de sajnos, csak egy liba az eredmény. Felszedvén a holmimat s a libát (2 szem 6-os sörét volt benne), kijövök a kukából s látom, hogy Bandi bátyám már megfordult s megy vissza a tanyánk felé. Magam is oda indulok, de nini mit visz a kezében? Persze a «balszélső» liba volt, mely a kapott 3 szem 8-as sörétet még 150—200 lépésre bírta elvinni s ott esett le. Ez után szaladt hát ő az előbb! Együtt örvendeztünk aztán a nem remélt eredményen , ittunk rá egyet , vagy 20 perc múlva elindultam megnézni, mi van a középső s jobbszélső libával. A megfigyelt hely közelébe érve, jól körülnéztem, de nem láttam sehol semmit. Minden óvatosság nélkül neki vágtam tehát az iránynak s íme : 80 lépésnyire egy boglya mellől fölkel az egyik liba, rálövök, nehány tolla jön, de repül tovább s egyet kanyarodván, a nyílt víznek tart. — No majd figyeli Bandi bátyám, — gondolom s óvatosan megyek tovább, — mi van a másikkal , az már nem kelt fel többet, lecsuklott nyakkal, kiszenvedve találtam meg a boglya mellett. — No hát mégis! — a Browning kitett magáért, négy lövésből meg van három liba! Visszatérve a tanyahelyhez, kérdem Bandi bátyámat : hol szállt le a negyedik liba? — Nem láttam én színét sem, biztosan másfelé kanyarodott el. Ebbe bele kellett nyugodnom, bár utóbb kisült, hogy nem figyelt az öreg, másnap ugyanis száz lépésnyire onnan, ahol ő ült, a csordás megtalálta a káka között ezt a libát is, persze már romlottan. A szárazság azóta még erősebb, víz nincs, s az őszi vizekig azt hiszem Fülöpszálláson sem lesz több l lba vásár. EGY RITKA ZSÁKMÁNY. Irta Túry Zoltán. Célzok. A tavaszt meghúzom és a következő pillanatban egy szép tarka tőkegácsér utolsó szárnycsapkodással tér ki az élők világából. Az isterbáci nagy rét valamennyi vízi vadja szárnyra kel és iszonyú sürgés-forgás után igyekszik újból leereszkedni. Kutyám, miután kötelességének eleget téve látja a gácsért az aggatón, nyugodtan leül mellém és figyeli a levegőben röpködő vadat. Nem is kellett figyelnem mást, csakis az öreg «Bob» okos pofáját, melynek mozdulatából majdnem minden esetben pontosan meg tudtam állapítani, hogy mikor és mily távolságban ereszkedett le a kacsatársaság. Egyszerre erős szárnysuhogás a fejem felett, mire «Bob» damba helyezkedik, előttem egy 15—16 tagból álló csapat a tükörsima vízre leereszkedik. Nyugodtan figyeljük őket. Kutyám csak a fejét emeli lassan, igyekszik kilátást szerezni, majd pedig felém fordítja okos szemeit és mintha kérdezné, miért nem lesz közibéjük? A társaság rövid figyelés után nyugodtan kezd úszkálni, játszani a vízben, olyannyira, hogy némelyik három-négy lépésnyire jutott hozzánk és valóságos farkasszemet néztek «Bob»bal, kinek a foga csak úgy vacogott az izgatottságtól, de azért egy mukkanást se tett volna. Megsajnáltam szegény állatot és előléptem a fedezék mögül, mire a sereg nagy robajjal a levegőbe kerekedett. Kiválasztva egyik legnagyobb gácsért, lőttem, mire «Bob» boldogan hozta ki, de sehogy sem volt megelégedve azzal, hogy a második lövést nem adtam le. Hű vadásztársam nem is sejtette, hogy ma nem kacsára vadászunk, hanem egészen másfajta vizivad hozott ide ki. A két gácsért is csak azért lőttem, hogy a rét lakóit kiriasszam megszokott rejtekéből és ekkor látcsővel figyelemmel tudjam kísérni mindannyiukat. Egyszer csak a látcsövön keresztül észreveszem, hogy a várva-várt madarak közelednek a messzeségből, de minden valószínűség szerint a rétre igyekesznek. Kezdtem reménykedni és még jobban a bokor mellé húzódva figyelem tovább, majd a látcsövet vettem le a szememről, miután már abban a hitben