Nimród, 2014 (102. évfolyam, 1-12. szám)
2014-05-15 / 5. szám
[ NIMRÓD 2014/5] 64 [vadászati kultúra] A vadászat varázsában egy életen át Nyolcvanéves Ferenczy Ferenc Sokszor használt közhely, hogy „repül az idő". Az ebben rejlő kétségtelen igazságot persze főleg az idősebbek veszik észre, hiszen az ő vállukat nyomja leginkább. Jómagam legutóbb áprilisban, Ferenczy Ferenc barátom immár nyolcvanadik (!) születésnapján szembesültem vele. Nagy ég! Feri barátom - bármennyire is szeretné - nem hetvenkedhet többé! Azok az évek már elszálltak fölötte. S belépett az éltesebb vadászok válogatottabb gárdájába. Van mire viszszaemlékeznie, az biztos. Édesapja a Mátrában vadászott, s gyakran magával vitte a kisfiát. Csodás környezetben oltotta belé a természet iránti szeretetet, sőt áhítatot. A fegyverhasználat szabályaival szintén korán megismertette. Alig kilencesztendősen, lesen lövette meg vele az első rókát. Ahogy a cseperedő éveiről írta Ferenc: „Fiatalkorom nagy részét Egerben töltöttem, azaz ott laktam a szüleimnél, de hát a legkevesebb időt otthon töltöttem. Hiszen amikor csak lehetett, az erdőt jártam, vadásztam, gombásztam." Közben fotósként dolgozott, majd Tatabányára költözött. Ma is ott él feleségével, leányával. Minden vadászatáról részletes naplót vezetett, s fotóalbumba szerkesztette az ott készített felvételeit. „Kedvenc vadam a szalonka - vallja. Meg a róka, meg a disznó, meg a réce, meg a többi, na jó, mind kedvenc." Azért egy árnyalatnyival mégiscsak megelőzi az összeset az erdők hosszú csőrű királynője. Amiből az elsőt 1974. március 27-én hozta terítékre. „Két tavaszon lőttem még a Bükkben ötöt szalonkát, akkor még fiatal voltam és bohó és mohó. Az ember életében az ifjúkor túlértékelt időszak, telve aggodalommal, hogy kevés szalonkát lövök - pedig egy is elég! -, telve kusza boldogtalansággal. Pedig a fiatalság nem érdem, csupán állapot." Bár vágyott rá, de sosem sikerült a parádés szalonkadoublé. Jómagam már ereje teljében lévő Nimródként ismerkedtem meg vele, több mint harminc esztendővel ezelőtt. Akkor kezdődött közöttünk a sűrű levélváltás, ami persze napjainkban is tart. Telefonon nem tudtunk soha ízesen nagyokat beszélgetni, lévén Ferenc barátom nem hall, teljesen megsüketült valamilyen gyermekkori betegség következtében. Személyes találkozásoknál ez nem jelent semmit sem, hiszen szájról olvas, mindent megért. Ezzel ellentétben vadászaton nagy hendikep, de nem kizáró, sőt még különösebben gátló tényezőnek sem mondanám. Nem ismertem-ismerek nála óvatosabb, etikusabb Nimródot. Pár évvel ezelőtt komoly egészségügyi problémája támadt, ezért muszáj volt abbahagynia a vadászatgyakorlását. Meg kellett válnia kedves fegyvereitől, a hagyományos csőelrendezésű 12-es IZS-től, az elegáns 20-as Merkeltől, s talán az volt a legnehezebb: a 8x57JS kaliberű Mauserétől ugyancsak. Azóta csupán elméletben, képzeletben tarthat velünk kanyargós vadászatainkon. Ámde ugyanolyan igaz vadászember maradt így is, mint amilyen aktív korszakában volt. Amikor - ha úgy hozták a körülmények - minden habozás nélkül bement a jeges vízbe, az oda lőtt vécéjéért, s nem puskacsövet, hanem kalapot emelt a szezon első szalonkájának. Sokfelé vadászott az országon belül. A Mátrában, a Bükkben, egyebütt. Lakóhelyéhez közel, a tatai Öreg-tó partján libázott, idő marta egészséggel. S amit remekül tett, három könyvet írt, jelentetett meg emlékeiről Vadászévek hordaléka, Szalonkától szalonkáig, Magaslesek holdfényben cím alatt. Ezekben nem esik szó vastagon aranyérmes bikák, kanok, bakok elejtéséről, káprázatosan nagy terítékű apróvadvadászatokról, amelyeken sosem vehetett részt. Egy kisjövedelmű, szerény ember visszaemlékezései mindezek, ámde jobban mutatják a 20. század második felének vadászati mindennapjait, mint a gazdag emberek művei. Jelen sorok szerzőjének nem imponálnak különösebben az olyan „nagy" vadászok, akik irtózatosan sok nagyvadat lőnek, trófeáikat féltve őrzik (vagy nem), de élményeiket megtartják maguknak, mint mohó uzsorás a rejtve őrzött értékeit, s nem teszik közkinccsé. Sokkal többet jelent az egyetemes magyar vadászatnak az, aki ugyan csak apró töredékét ejtheti el, tapasztalhatja meg ezeknek az élményeknek, ámde mindazt közre adja, hogy mások is okulhassanak belőle. Könyvei révén két „irodalmi fácánozásra" jutott el, a már sajnos elhunyt Tálosi István jóvoltából. Más előnye sem származott belőlük. Hálásan emlékszik sok-sok zöld kalapos barátjára: Péczeli Lászlóra, Kovács Károlyra, Kocsis Sándorra, Gömöri Józsefre, Öhm Lászlóra és másokra. Közülük, akik még életben vannak, velem együtt kívánnak Neked, Feri bátyám, egészséget és egyebekben is minden jót és szépet nyolcvanadik születésnapod alkalmából! Kovács László Rajzfilmes tábor Óbudán egész nyáron A Magyar Rajzfilm Kft. rajzfilmes tábort tart egész nyáron, Óbudán. Szeretettel várjuk a 6-17 éveseket rajzfilmes műhelyünkbe, ahol a gyerekeknek részük lehet abban a varázslatban, hogy rajzaik „életre kelnek”. Saját rajzfilm készítése, az elkészült filmeket hazavihetik. Tel: 06-1/250-1355 e-mail: clarus-tax@t-online.hu www.magyarrajzfilm.hu/gyermekoktatas.html weboldalon megtekinthetik a gyerekek munkáit!