Nimród, 2014 (102. évfolyam, 1-12. szám)
2014-07-15 / 7. szám
tuska szintén itt található, igen-igen vastag üvegtárlóban elhelyezve. Jól lefényképezni majdnem lehetetlen, nekem sem jött össze, pedig valaha Nagygyörgy Sándor és Magyar Ferenc is oktatott a fotózás alapelemeire. A további látnivalókat viszont már sikerült megörökítenem. Figyelemre méltó az egyik lápból előkerült gímszarvascsontváz (2. kép). Akkortájt igazán remek agancsú bikák éltek ezen a vidéken, mely megállapításomat a kiaggatott korabeli lelet java része megerősíti. Azért korunk gímállományával sem kell szégyenkezniük, ezt a tehenével együtt preparált, kapitális fejékű bőgő bika (3. kép) szemlélteti. Mögé, a falra erősítették fel az előző években levetett agancsát. Ha már gímről van szó, érdemes megtekinteni a világ legrégebbi, egész alakban kitömött szarvasát (4-5. kép). Ezt az agancsárt 1670 körül ejtették el, 1691 -ben került a dán király érdekességtárába - akkor még arany nyakörvvel ellátva(!) -, s 1967 óta gyarapítja a múzeum gyűjteményét. Még mindig a gímszarvasnál maradva, egy elpusztult bika agancsát körülnövő fa a természetjátékos kedvét hirdeti (6. kép). Sok-sok őzagancs is látható a falakon, több híres vadászuk ajándékozta figyelemre méltó gyűjteményét a múzeumnak. Betelepített vadként igen elterjedt Dániában a dám és a japán szika. Cseppet sincs panasz trófeájuk minőségére. Sokféle lőfegyvert szemlélhetünk meg a tárlókban. Mint afféle ízig-vérig „puskabolond" nimródnak, hamar feltűnt, hogy a modernebb MannlicherSchönauer, Mauser stb. forgó-tolózáras puskákban nincs benne a zárdugattyú, sőt a legtöbb elöltöltősről hiányzik a kakas. A teremőrtől kíváncsian kérdeztem ennek okát. Nem kertelt, politikailag nyugtalan korunkkal, a terrorizmus terjedésével magyarázta. Ha betörnének a múzeumba, ami nem lenne csoda manapság, csak használhatatlan fegyvereket tudnának magukkal vinni a bűnözők, mert a hozzájuk tartozó fő alkatrészeket máshol tárolják. Hát ide jutottunk... Szomorúan csóváltam a fejemet. Az ország szerencsés fekvésénél fogva, rengeteg vízimadarat zsákmányolnak a dánok, mondhatni évezredek óta. Talán ennek köszönhetően van annyi elöltöltős, ún. tópuska kiállítva náluk (7. kép). Ezen irgalmatlanul nagy kaliberű söréteseket ugyan itt nem a tavakon, hanem a tengeren használták előszeretettel. Partraszállás nélkül csak egyszer lehetett elsütni, megtöltéséhez ki kellett evezni a szárazföldre. Ámde ha ügyesen céloztak vele, akkor a vízen ülő víziszárnyasok csapatából akár tucatnyi madár is ott maradt. Csak össze kellett szedni őket. Nem túl vadászias, de praktikus zsákmányolási forma volt. A puskák mellett rengeteg csapdát is bemutatnak különböző méretekben (8. kép), mindenféle vadra való kegyetlen szerszámokat. Legtöbbet ma már tilos használni, szerencsére, csak múzeumokban láthatók. Egyenesen szenzációs az emeleten elhelyezett érdekességgyűjtemény. Található itt öngyógyított eurázsiai erdeiszalonka-preparátum (9. kép) és számos, a természetestől eltérő színezetű madár, emlősállat (10-11-12. kép). A rozmár-, fóka-, jegesmedve-, sarkimadár-trófeák persze Grönlandról kerültek ide, mely politikailag Dánia fennhatósága alá tartozik, szoros a kapcsolatuk. A múltba vezérel bennünket a falkavadászatokon elejtett szarvasok lábtrófeája (13. kép). Végezetül még egy érdekesség, a játékos bemutató. Vajon a kedves Olvasó eme popókiállítást szemlélve (14-15-16-17. kép) meg tudja-e állapítani, hogy melyik milyen szarvasfajhoz tartozik? írta és fényképezte: Kovács László (uiep=iL 'io=9i fwi6=SL 'ews=PL :esezoijeieAOLj ysdod y) [VADÁSZATI KULTÚRA] 03