Nimród, 2014 (102. évfolyam, 1-12. szám)

2014-07-15 / 7. szám

tuska szintén itt található, igen-igen vastag üvegtárlóban elhelyezve. Jól le­fényképezni majdnem lehetetlen, ne­kem sem jött össze, pedig valaha Nagy­­györgy Sándor és Magyar Ferenc is ok­tatott a fotózás alapelemeire. A továb­bi látnivalókat viszont már sikerült megörökítenem. Figyelemre méltó az egyik lápból előkerült gímszarvas­csontváz (2. kép). Akkortájt igazán re­mek agancsú bikák éltek ezen a vidé­ken, mely megállapításomat a kiagga­tott korabeli lelet java része megerősí­ti. Azért korunk gímállományával sem kell szégyenkezniük, ezt a tehenével együtt preparált, kapitális fejékű bőgő bika (3. kép) szemlélteti. Mögé, a falra erősítették fel az előző években leve­tett agancsát. Ha már gímről van szó, érdemes megtekinteni a világ legré­gebbi, egész alakban kitömött szarva­sát (4-5. kép). Ezt az agancsárt 1670 körül ejtették el, 1691 -ben került a dán király érdekességtárába - akkor még arany nyakörvvel ellátva(!) -, s 1967 óta gyarapítja a múzeum gyűjtemé­nyét. Még mindig a gímszarvasnál ma­radva, egy elpusztult bika agancsát kö­rülnövő fa a természet­játékos kedvét hirdeti (6. kép). Sok-sok őzagancs is lát­ható a falakon, több híres vadászuk ajándékozta figyelemre méltó gyűjte­ményét a múzeumnak. Betelepített vadként igen elterjedt Dániában a dám és a japán szika. Cseppet sincs panasz trófeájuk minőségére. Sokféle lőfegyvert szemlélhetünk meg a tárlókban. Mint afféle ízig-vérig „puskabolond" nimródnak, hamar fel­tűnt, hogy a modernebb Mannlicher­Schönauer, Mauser stb. forgó-tolózá­­ras puskákban nincs benne a zárdu­gattyú, sőt a legtöbb elöltöltősről hiányzik a kakas. A teremőrtől kíván­csian kérdeztem ennek okát. Nem ker­telt, politikailag nyugtalan korunkkal, a terrorizmus terjedésével magyarázta. Ha betörnének a múzeumba, ami nem lenne csoda manapság, csak használ­hatatlan fegyvereket tudnának ma­gukkal vinni a bűnözők, mert a hozzá­juk tartozó fő alkatrészeket máshol tá­rolják. Hát ide jutottunk... Szomorúan csóváltam a fejemet. Az ország sze­rencsés fekvésénél fogva, rengeteg ví­zimadarat zsákmányolnak a dánok, mondhatni évezredek óta. Talán ennek köszönhetően van annyi elöltöltős, ún. tópuska kiállítva náluk (7. kép). Ezen ir­galmatlanul nagy kaliberű söréteseket ugyan itt nem a tavakon, hanem a ten­geren használták előszeretettel. Part­raszállás nélkül csak egyszer lehetett el­sütni, megtöltéséhez ki kellett evezni a szárazföldre. Ámde ha ügyesen céloz­tak vele, akkor a vízen ülő víziszárnya­sok csapatából akár tucatnyi madár is ott maradt. Csak össze kellett szedni őket. Nem túl vadászias, de praktikus zsákmányolási forma volt. A puskák mellett rengeteg csapdát is bemutatnak különböző méretekben (8. kép), mindenféle vadra való ke­gyetlen szerszámokat. Legtöbbet ma már tilos használni, szerencsére, csak múzeumokban láthatók. Egyenesen szenzációs az emeleten elhelyezett ér­dekességgyűjtemény. Található itt ön­gyógyított eurázsiai erdeiszalonka-pre­­parátum (9. kép) és számos, a termé­szetestől eltérő színezetű madár, em­lősállat (10-11-12. kép). A rozmár-, fó­ka-, jegesmedve-, sarkimadár-trófeák persze Grönlandról kerültek ide, mely politikailag Dánia fennhatósága alá tar­tozik, szoros a kapcsolatuk. A múltba vezérel bennünket a falkavadászato­­kon elejtett szarvasok lábtrófeája (13. kép). Végezetül még egy érdekesség, a játékos bemutató. Vajon a kedves Ol­vasó eme popókiállítást szemlélve (14-15-16-17. kép) meg tudja-e álla­pítani, hogy melyik milyen szarvasfaj­hoz tartozik? írta és fényképezte: Kovács László (uiep=iL 'io=9i fwi6=SL 'ews=PL :esezoijeieAOLj ysdod y) [VADÁSZATI KULTÚRA] 03

Next