Nimród, 2022 (110. évfolyam, 1-12. szám)
2022-07-01 / 7. szám
Ciwhelemfie, bakái&jáahjcv, vculáá/uxifui EBBEN AZ ÉVBEN GASZTROROVATUNKBAN NEM ÉTELEKKEL, RECEPTEKKEL, HANEM ITALOKKAL, MÉGPEDIG A HAZAI DŰLŐKÖN TERMETT BOROKKAL FOGUNK FOGLALKOZNI. ARRA MÁR MOST SZERETNÉM FELHÍVNI A FIGYELMET, HOGY AKI BORÁSZATI SZAKSZAVAKAT ÉS KIFEJEZÉSEKET REMÉLEME RÖVIDKE ÍRÁSTÓL, AZT KI KELL, HOGY ÁBRÁNDÍTSAM, UGYANIS ÉN OLYAT NEM TUDOK. Még messzire kellett utaznom, hogy ezt a bort - vagyis annak utolsó palackját - megihassam, egészen pontosan Tanzániába. Természetesen fogyasztottam már a kiruccanás előtt is belőle - ne képzeljék, hogy nem -, de úgy gondoltam, hogy az afrikai tábortűz mellé csak viszek egy üveggel. Szerencsésen túl is élte a tizennyolc órás út viszontagságait, kellemesen utazott a nagykofferban a ruhák közé rejtve. Azután - kellő hűtést követően -, amikor már ropogott a tűz, egy csodás vadásznapot követően, a határtalan csillagos égbolt alatt egyszer csak kipattant a dugó, és a Grant gazella-steak előtt koccintottunk mindenre, ami szép, és mindenre, ami jó ebben a csodálatos életben. Szerelemre, barátságra, vadászatra. Az életre, a halálra, a mindenségre... Mert akkor, abban a pillanatban azt éreztük, hogy csak ezekre érdemes. És az a bor, amely mindezeket „kiérdemelte", nem más volt, mint a mátrai Dubicz-pincészet 2019-es Irsai Olivérje. A díjnyertes szelekcióból. Mint már említettem, ez a palack egy nagy beszerzés utolsó darabja volt, és ott, a nagy, semmihez sem fogható afrikai éjszakában elfogyott. Sajnos... Nagyon kedvemre való volt. Minden megvolt benne, aminek egy borban ott kell lapulnia. Kellően savas, kellően ízletes, kellően gyümölcsös, amit az afrikai este és felettünk a Tejút még megsokszorozott. A szőlőt 1930-ban nemesítette bizonyos Kocsis Pál a Csabagyöngye és a pozsonyi fehér fajtákból, tehát nyugodtan mondhatjuk - még itt, Tanzániában is, a Maszáj-fennsíkon -, hogy valódi magyar szőlőről van szó. A fajta jelenleg Magyarország egyik legkedveltebb szőlőfajtája, legalábbis a Wikipédia szerint, de ha engem kérdeznek, ezt csak megerősíteni tudom. Gyümölcsössége kiemelkedő, zamatéban ott van a hajnali napfelkelte és a felkelő hold csendessége. Nyugalmat, békét, szeretetet áraszt, de mindemellett tüzessége sem elhanyagolható. A nevét tekintve, sok legenda kering a köztudatban, többek közt, hogy nevezett Irsai Olivér mesebeli figura volt. Természetesen ez nem igaz, mert valóságos személy volt, és a nemesítő a barátja iránti tiszteletből nevezte el annak fiáról ezt a kiváló szőlőfajtát. De ez már történelem... A bor elfogyott, a steak jó volt, az üres palack pedig ott maradt a táborban. Olyannyira, hogy még le sem tudtam fotózni. Úgyhogy az üveg helyett most álljon itt egy zsiráf, Tanzánia nemzeti állata, amely itt nem vadászható - helyesen -, és mi majd mindennap találkoztunk vele. És hogy a végére legyen egy kis érzelgősség is: legalább annyira örültünk neki minden egyes pillanatban, mint e jó magyar bor összes cseppjének. Ui.: Rettenetes finom a Grant-steak BoRi