Nimród, 2022 (110. évfolyam, 1-12. szám)

2022-07-01 / 7. szám

Ciwhelemfie, bakái&jáahjcv, vculáá/uxifui­ EBBEN AZ ÉVBEN GASZTROROVATUNKBAN NEM ÉTELEKKEL, RECEPTEKKEL, HANEM ITALOKKAL, MÉGPEDIG A HAZAI DŰLŐKÖN TERMETT BOROKKAL FOGUNK FOGLALKOZNI. ARRA MÁR MOST SZERETNÉM FELHÍVNI A FIGYELMET, HOGY AKI BORÁSZATI SZAKSZAVAKAT ÉS KIFEJEZÉSEKET REMÉL­EME RÖVIDKE ÍRÁSTÓL, AZT KI KELL, HOGY ÁBRÁNDÍTSAM, UGYANIS ÉN OLYAT NEM TUDOK. Még messzire kellett utaznom, hogy ezt a bort - vagyis annak utolsó palackját - megihassam, egészen pontosan Tanzániába. Természetesen fogyasztottam már a kiruccanás előtt is belőle - ne képzeljék, hogy nem -, de úgy gondoltam, hogy az afrikai tábortűz mellé csak viszek egy üveggel. Szerencsésen túl is élte a tizennyolc órás út viszontagságait, kellemesen utazott a nagykofferban a ruhák közé rejtve. Azután - kellő hűtést követően -, amikor már ropogott a tűz, egy csodás vadásznapot követően, a határtalan csillagos égbolt alatt egyszer csak kipattant a dugó, és a Grant gazella-steak előtt koccintottunk mindenre, ami szép, és mindenre, ami jó ebben a cso­dálatos életben. Szerelemre, barátságra, vadászatra. Az életre, a halálra, a mindenségre... Mert akkor, abban a pillanatban azt éreztük, hogy csak ezekre érdemes. És az a bor, amely mindezeket „kiér­demelte", nem más volt, mint a mátrai Dubicz-pincészet 2019-es Irsai Olivérje. A díjnyertes szelekcióból. Mint már említettem, ez a palack egy nagy beszerzés utolsó darabja volt, és ott, a nagy, semmihez sem fogható afrikai éj­szakában­­ elfogyott. Sajnos... Nagyon kedvem­re való volt. Minden megvolt benne, ami­nek egy borban ott kell lapulnia. Kellően savas, kellően ízletes, kellően gyümölcsös, amit az afrikai este és felet­tünk a Tejút még megsokszorozott. A szőlőt 1930-ban nemesítette bizonyos Kocsis Pál a Csabagyöngye és a pozsonyi fehér fajtákból, tehát nyugodtan mondhatjuk - még itt, Tanzániá­ban is, a Maszáj-fennsíkon -, hogy valódi magyar szőlőről van szó. A fajta jelenleg Magyarország egyik legkedveltebb szőlőfajtája, legalábbis a Wikipédia szerint, de ha engem kérdeznek, ezt csak megerősíteni tudom. Gyümölcsössége kiemelkedő, za­matéban ott van a hajnali napfel­kelte és a felkelő hold csendessé­ge. Nyugalmat, békét, szeretetet áraszt, de mindemellett tüzessé­­ge sem elhanyagolható. A nevét tekintve, sok legenda kering a köztudatban, többek közt, hogy nevezett Irsai Olivér mesebeli figura volt. Természetesen ez nem igaz, mert valósá­gos személy volt, és a nemesítő a barátja iránti tiszteletből nevezte el annak fiáról ezt a kiváló szőlőfajtát. De ez már történelem... A bor elfogyott, a steak jó volt, az üres pa­lack pedig ott maradt a táborban. Olyannyira, hogy még le sem tudtam fotózni. Úgyhogy az üveg helyett most álljon itt egy zsiráf, Tanzánia nemzeti állata, amely itt nem vadászható - helyesen -, és mi majd minden­nap találkoztunk vele. És hogy a végére legyen egy kis érzelgős­ség is: legalább annyira örültünk neki minden egyes pillanatban, mint e jó magyar bor ös­­­szes cseppjének. Ui.: Rettenetes finom a Grant-steak BoRi

Next