Szabad Nógrád, 1948. november (4. évfolyam, 45-48. szám)

1948-11-04 / 45. szám

A betörők már csak kísérleteznek Nógrádmegyerben pénteken éjjel há­rom gazdánál kísérelt­ék­ meg, még eddig ismeretlen tettesek, a betörést. Az egyik gazdánál már a teheneket ki is vezették az istállóból, hogy azt elhajtsák. Amikor az alvó család a zajra felébredt, a tet­te­sek az éjszakában elmenekültek­ Most a rendőrség széleskörű nyomozást indí­tott, hogy a békés és dolgozó paraszt­ságot lopkodó bandát felgöngyöl­­­je és méltó helyére juttassa. Hiúságunk élére áll Eposz Az Eposz ezen a télen olyan hatalmas kezdeményezést indít meg a falvgl­­ha­tni­­ága körében, amely a parasztif­júság művelődésének új korszakát nyitja meg Megindul a parasztif­júság művelődési mozgalma, hogy a tél folyamán bizto­sítsa a falu fiataljainak tanulását. Csatasorba hívja az Eposz szervezetek legjobb fiataljait a magyar dolgozó pa­rasztifjúság nagy művelődési mozgalmá­nak megteremtésére. Minden magyar fa­­luban létre kell hozni ezen a téren a »parasztifjúság művelődési körét«. Nagy őszi mozgalmi tervünk előkészí­tésére az ország 14 népfőiskolájában készítik e­ ö négyhetes tanfolyamon kü­lönböző községek kiküldött paraszt­i ta­tai Jait, hogy megszervezhessék s­ E­ 31 »00 ségük parasztifjusági művelődési körét. Dolgozó paraszti,alapságunk legfőbb kötelessége ma, hogy műveltséggel fegy­verezze fel magát, ismerje meg a dol­gozók mult­ját, nehéz küzdelmeit, a ma feladatait, a jövő ep­lésének tervét, tu­dományát. A művelt falusi fiatalsá­g ,a parasztifjúság­ művelődési mozgalmának megteremtésére hívja a fiatalokat, az »Egységes Parasztifjúság Országos Szö­vetsége«. Megváltozott a világ! • A falujárók és a Vöröskereszt építi Már sokat írtunk arról, hogy milyen hatalmas munkát végeznek a falujárók, a Vöröskereszt és az egész dolgozó társa­dalom, amíg egy iskolának nevezett romépületet újjáépítenek, amíg a midi rendszer és az egyház tudatos nemt örö­­k­órhségét helyrehozzák. Hogy ezek a munkálatok olyan szépen és gyorsan ha­ladnak­, annak is köszönhető, hogy nincs bürokrácia, nincs aklab­logo­l­ás és nem kell egy iskola megjavításáért fél esz­tendeig egyik hivatalból a másikba jár­ni. Csupán egy kérelmet adnak be, hogy szeretnék az iskolát rendbehozni. DOROGHÁZA például nemrég fordult kérelemmel az illetékesekhez. A bizott­ság,­ amelynek tagjai Kojnok elvtárs, MDP megyei falujáró felelős és Vrezs­­nyovszki elvtárs, a Vöröskereszt főtit­kára — személyesen győződik meg a bajokról. — Nincs kályhánk! Két székre és öt padra­­ lenne szükség... — panaszkodik az igazgató. — Egy héten belül meglesz! — nyug­tatják meg és már megyünk is tovább. MÁTRANOVÁKON semmi olyan kö­rülmény nincs, ami a tanítás menetét pillanatnyilag akadályozná. Azonban van egy terem, ahová soha nem süt a nap. Tanító és tanuló egyaránt megbetegszik, ha sokat itt tartózkodik. — Ezt a termet jövőre átépíttetjük! — kapja a választ az iskola vezetősége. Most egyenlőre még sürgősebb pótolni valók vannak. A megyében még 68 olyan iskola van, ami javításra szorul. Köztük olyanok is, ahol egyetlen egy pad, vagy kályha sincs. Ezt hagyta nekünk örökül az iskolákat a múlt és ezért a rendszerért agitálnak Mindszentiél­. MÁTRAVEREBÉLY községben is sok a baj. — Ablaküvegre lenne szükség- Nincs csatorna az épületen és tönkremegy a fal a lefolyó víztől. Uj lépcsőt­­ kellene csinálni. — sorolja az igazgató a tenni­valókat. — Rossz a kút vize is, a WC használhatatlan állapotban van. Mindjárt felveszik az adatokat. Ezek mind olyan dolgok, amelyek károsak le­hetnek a fejlődő gyermekek egészségé­re. Megcsinálásuk nem tűr halasztást. A nap közben eltűnik a hegyek mö­gött és Dorogháza, Mátrnovák, Mátra­­verebélg község dolgozói azzal a nyu­godt gofuHaital feküdhetnek le, hogy megváltozott a világ... N ..kik épül az or­szág! (bal) Aki a szövetkezet ellen agitál, az a dolgozókat akarja becsapni .A múlt héten, szerdán a szecsényi földmívesszovt­­kezet ülést tar­­tott, amelyen kizárta sorai közül Bu­der Antal volt „Futnia" tej.­. . ménykereskedőt, ki egész mosta­náig a szecsényi földmmvesszövetke­­zelmek alkalmazó­­­ja volt, mint ter­mén­ygyüjtő. Ebben a­ minőségben nem zavartatta magát­, ha arróll volt szó, hogy egyéni hasznát tartsa szem előtt. Hogyan csinálta ezt? Egyszerűen úgy, h­og­y felhívta a gazdákat, hogy rajta keresztül kössenek vetts­­magra szerződést. Ezt ugyan még tavasszal » sürárpá­nál megenged­ték, azonban meg, ezt az egyéni gazdagodás felé vezető, innt a szö­vetkezetek egyszer és mindenkorra megszüntették. He Bunder „úr“ annak ellenére, ... h °.?Y ». szövetkezetnek alkalmazó­­­­ja volt — és így megszűnt a szer­­­­ződése úgy a begyűjtésre, m­n a szálíításra, továbbra is csábítot­t a gondolat, mert nevezetesen Varsá­ly községben kiadta a felhívást m­eg­­bízottainak, hogy ne a M­­Ulmivis < szövg kezelefeel, hanem vele. Binder Antallal kössék a gazdák a szerző­­dést, már csak azért is, mert a­ szö­­vetkezőnél mindent be kell­­ zelgál­­t*tni­,­ amíg nála, a régi módszer szerint lesz a* elszámolás, de ter­mészetes. őneki a z­­ ebei is me­g fognak n­őni.­ A félrevezetés, a rossz szándék és a haszonlesés vezette elméi az «Mutációnál. Felhívásának, amit a szöve­kezet tudta, nélkül csinált Bunde,­ egészen addig, amíg a JIOSZK term­ényo­sz­ Ágytollat, melyhez legolcsóbban szállít VIGH JÓZSEF KI­S­KU­NFÉLEGYHÁZ k Kérjen árjegyzéket! Sáiva ezt leleplezte, '''ott V­ered­ ! Ez az eset i'i.ö példa mindenki ménye, mert a gazdák nála jelent­­i részére. Azok, akik a szövetkezet köztek szerződéskötésre. Ezek mos­­t ellen agitálnak, csak a nép ellen só­­valamennyien a juttatásból kima­­gei tehenek és aki velük tart, az vadtak... ! mindig megjár­ja a végén. EÜetazi e szabotáló kalákok idilljéi A kormány rendelettel biztosítja, hogy a gazdák az őszi szántás és vetési kötelezettségeiknek haladéktalanul elret­ tegye­nek. Az ősszel bevetett területnek a szántóföld legalább 35 százalékát el kell érni. A kötelezettség teljesítését a népi bizottságok, mezőőrök, a népi szervek és pártok megbízottai ellenőrzik és annak érdekében, hogy az ország jövő évi kenyérellátása biztosítva legyen, a mulasztásokkal szemben a hatóságok a legszigorúbban fognak eljárni. Azokkal szemben, akik szántóföldjük 35 százalékát nem vetik be ősziekkel, a 3 éves terv védelméről szóló törvény alapján büntetőeljárást tesznek folyamatba. A mu­lasztó gazdákat internálják. A szabotáló földtulajdonosok földjét az erre a célra alakuló bizottság átveszi, illetve kezelésre a földmíveseszövetkezetek földbérlő cso­portjának adja át. Azokat a traktorokat pedig, amelyek szántási kötelezettsé­güknek nem tesznek eleget, elkobozzák, s miként ez már néhány esetben meg is történt, a gépállomások részére juttatják. A dolgozók­ érdekében módosítják a Tervet Hermann Ferenc országgyűlési képvi­selő a törvényhatósági bizottság ülésén határozati javaslattal fordult, hogy az alább felsorolt utakat, az államépítészet karöltve a megye vezetőségével, lehető­leg soron kívü­l készíttesse el Nézsa, Nógrádsáp, Galgjgula, Bakó­ puszta és Csesztve, Bánk községen át­haladó kb. 2 km-es útszakaszt. A Bérces és Nógrádkövesd között a hegyen ke­resztül egy 3 km­-es út létesítését.­­Fel­hívta a törvényhatóság figyelmét ezern kívül, h­ogy a vámosmikolai, szol­., vala­mint a balassagyarmati j­árás dolgozói­nak régi kívánsága valósulna meg ak­kor, ha Dejtár és Ipolyvece között 11 és fél kilométeres út építését valóra válta­nák. Ezzel az építkezéssel közel 16 km-es kerülőtől kimérnék­ meg a dolgozókat. Ennek az útnak az építése az ötéves terv folyamán a nyolcadik helyen sze­repel. A képviselő javasolta ezt az első helyre áttenni. A törvény­hatóság a ja­­­vaslatot helyeslőleg vette és minden re­mény meg­van arra, hogy a tervépítke­­zések sorrendjét a dolgozók érdekében módosítják. jtfos éllapolbasi q rend­őröket is msgignialisták Szerdáira virradó éjjel a Karancs ut­cában botrányos verekedést rendezett Telek Ferenc, Blaskó József és Kov­ jzt. János salgótarjáni lakos. A verekedés­nél közbelépő rendőröket is megtámad­ták, mire előállították a notórius vere­kedőket. A rendőrségen kiderült, hogy alaposan felöntötték a garatra az illetők. A cs­ődúábor.tűsért, valamint a f.al.,­. sági közegek cáci erőszakért -city.cz.K­­liie.tó büntetésüket. Kétéves a görög­­ demokratikus hadsereg Október 28-án volt a Görög De­mokratikus Hadsereg fennállásá­nak második évfordulója. A had­sereg Mat­kosz tábornok vezetés­é­vel alakult meg, 194­1 október 16­­át az új Görögország népi fejlő­désének kiindulópontjaként te­kinthetjük. Az elmúlt két év alatt megmu­tat­t­ák a Görög Demokratikus Hadsereg katonái, hogy nem­ akarnak az amerikaiak gyarma­tosított dzsungeljeivé válni. Mar* l­osz tábornok a hadsereg vezére,­­az Ideiglenes Demokratikus Kor­mány elnöke, a legmagasabb esz­­ményeket testesíti meg, visszaveri a m­onarch­o-fasiszták minden tá­­madását és utat tör a görög nép szabadsága és függetlensége felé­ .Nem első eset, h­ogy a görög nép nemzeti függetlenségéé­­t küzd, így volt ez 1­921-ben is, ami­kor a török uralom alatt évszáza­­dokon át szenvedő görög nép ki­ bontotta a nemzeti szabadulásért vívott harc forradalmi zászlaját. Nyolc éve küzd újra a görögi nép szabadságáért az idegen és belső reakció ellen. Az olasz és német fasiszták elnyomsáa alól szabadították fel az angol­ szászok, de ennek nem örültek, mert az ellen­ség helyét az angol imperial lista foglalta el. Az angol-amerikai imperialista célok, amelyek Görögországból hídfőállást akarnak kiépíteni a ke­­leti demokráciák ellen, már évek óta megtörtek a Görög Demokra­­tikus Hadsereg ellenállásán. A hadsereg példátlan bátorság­gal küzd a demokratikus kormány, népi politikája megvalósításáért s egyre közelebb hozza a görög kér­­dés megoldásának időpontját. Lljfáépíés SzofcoSyén A német fasiszta rombolás a szokolyaiakat sem kerülte el. A kőbánya gépi berendezését telje­sen tönkretették és az üzemben működő három mozdonyt és az iparvasúti síneket vagy elpusztí­tották, vagy elszállították. A dolgozók az üzemeket szer* p­­ mas munkával hozták helyre ** október 28-án ünnepélyes keretek között átadták használatra az el*­ső mozdonyt. Ezzel egyidőben fo­gadalmat tettek az üzem dolgo­­zói, hogy a másik két mozdonyt a legrövidebb időn belül újjáépítik,» Küzd ezer gyermek nyárért ez idén Kógróf Hica Magyarországon eddig még egy nyá­ron sem bonyolódott le olyan belső ide­genforgalom, mint az idén. E­bből a b<’tsd_ idegenforgalomból, a nyaraltatási akciók­ból Nógrád megye is alaposan kivette részét. A népjóléti minisztérium, a Vöröske­reszt és az MNDSz megyei szervezetéi­nek segítségével pestkörnyéki gyárváro­sok közül Pestszentei­zsébebről 300 gyer­­mek Ludányban, Pest­szén Uöm­örgJ pedig 160 gyermek Romhányban üdülhetett. A Börzsöny alatt lakó Diós­jenőn 200 kecs­keméti, Salgóbányán pedig 70 hatvani gyermek élvezte a nyarat. De gondolt a szociális szolgálat a vármegyei gyerme­kekre is.Így Salgóbatyán Hó­tarján­;, Mátraszülösön pedig 65 gyaránti gyer­­mek nyaraltatása bon­yolódot le.

Next