Szabad Nógrád, 1948. december (4. évfolyam, 49-53. szám)

1948-12-02 / 49. szám

Az embernek eláll a szeme, szája. Ilyen még nem volt az olaj­­fúrás történetében. A MAORT amerikai indítványa egészen új fel­tárási módokat kívánt bevezetni. Ez derül ki a közeli napokban ki­árusításra kerülő anyagok listá­járól. Többek között összevásároltak egy csomó szalagfűrészt meg fafúrót és asztalosbunkót, gondolván arra az időre, amikor olaj he­lyett a demokráciát lehet fúrni és mindenkit lebunkózhatnak, aki nekik nem tetszik. A dolog balul ütött ki, mert a végén olyan lyu­kat sem fúrtak, hogy belebújhattak volna félelmükbe. Miután meg­kapták Amerikából az instrukciókat, hogy, hamarosan kitör a har­madik világháború, meg Mindszenty is beígérte a közelgő vi­lágvégét, beszereztek egy raktárra való kapcsolószekrényt sziréná­hoz, hogy idejébe tudják jelezni a magyar demokrácia végét . Persze, arra nem is gondoltak,hogy mindezekért egyszer nekik fújnak. Egészen új eljárást hoztak forgalomba az olajnyerés terén. Ed­dig ugyanis az volt a szokás, hogy fúrótornyot állítottak fel és meg­fúrták a földet. Mire ők ezt úgy gondolták megoldani, hogy WC lehúzót akasztanak a fúrótornyokra, ha meghúzzák, jön az olaj. A dolgot csak ott lőtték el, hogy olaj helyett a demokratikus rend­őrség jött. Azután be lett téve a megvásárolt tükörajtó és a demokrácia szúnyoghálót borított az egész társaságra, nehogy megromoljanak. Az egész WC-dolognak most már csak a Truman issza meg a fejét, mert az olajtermelés szépen emelkedik és nincs az a hentes­kötény (ezt is ők vették!), ami alá el tudná rejteni derék szabó­­tőreinket. (­gh) Panasz érkezett hozzánk, mely­­>en a levélíró megkérdezte, hogy 1. Hány házat lehetne felépíteni abból a rengeteg féltéglából, amit Mizsérfán az útra kiszórtak? 2. A kerékpárosok nyaktörő mutat­ványáért, amit a mizserfai út vé­­gigkarikázása jelent, nem lehet­­ne-e a nevető nézőktől belépődíjat fizettetni? 3. Hány kocsi és autó­­tengely tért már el ezen az úton is végül negyedszer: az ott lakók kívánságára nem lehetne-e féltég­­ek, építkezési törmelék és miegy­más helyett útburkoló kővel meg­javítani­ az utat? Meghalt Wilde Oszkár barátja A magyar századforduló egyik érdekes kalandos alakja távozott az élők sorából. Rozsnyói Kálmán halálhírét kaptuk Nógrádverőcé­­ről, ahol magányban élte le élete utolsó éveit. Európai szalonoknak volt egykor híres szellemes tár­salgója, Wilde Oszkár barátja, eleven, színes tollú író fogadta ba­ráti körébe. Rodin megmintáztta arcvonását, amely jelenleg a Szépművészeti Múzeum tulajdo­nában van. Rendkívül érdekes gyűjteményében őrizte Balzac bot­ját és sok más különleges erek­lyét a XIX. század magyar és külföldi nagyjairól. A párttisztogatás eredményeit örömmel fogadták Balassagyarmaton Balassagyarmaton csütörtökön este az újonnan renovált megye­háza díszterme fényárban úszott. A Magyar Dolgozók Pártjának tagsága zsúfolásig megtöltötte a termet. A vezetőség lemondása után a tagság Szkladán Ágoston elvtár­sat bízta meg az elnökléssel. Majd Oczel János elvtárs ismertette a Politikai Bizottság határozatát. Rámutatott a tagság felülvizsgálá­sának jelentőségére. Az ismerte­tés után az arcok kipirultak, a he­lyeslés moraja futott végig a ter­men. De Révai elvtárs a Szabad Nép egyik vezércikkében nem vé­letlenül sorolta a reakciósok vá­rosa közé Balassagyarmatot. Nem maradt el a lebecsülő ajkbiggyesz­­tés sem. Az élcsapat megtartásá­ról beszélt Oczel elvtárs. Termé­szetes, az ilyen ajkbiggyesztők ve­szélyeztetik az élcsapat jelleget. Nem lehetnek a magyar proletárok hatalmas pártjának sorai között ezek. A felülvizsgáló bizottságok elvégezték kötelességüket. Balas­sagyarmaton megtisztult a Párt. Néma csendben hallgatta a tag­ság Oczel elvtárs szavait, mikor felovasta azok neveit, akik a párt­ban továbbra is megmaradhatnak. Majd utána a tagjelöltek és ki­zártak neveit ismertette. Az ismertetés után újból a he­lyeslést és a becsületes párttagok megnyugvását lehetett látni a tagságon. Az ironabányai brigádok eredményei Rónabányán két brigád alak­ult, amelynek vezetői: Pintér Já­nos II. és Pintér Antal. Az egyes brigádcsapat vezetői és tagjai elvállalták, hogy a palatartalmat­ 5 százalékról 4 és fél százalékra csökkentik. Az első két hét ered­ménye már meg is mutatkozott, mert a palatartalmat 3 és fél szá­zalékra csökkentették. A kettes brigádcsapat vezetője és a csoport tagjai vállalták, hogy az 5 szá­zalékos palatartalom helyett 4 szá­zalékos palatartalmat fognak el­érni. Az eredmény itt is szép volt, mert a palatartalmat 4 százalék­ról is 3,49 százalékra csökkentet­ték. üalákok értekezlete a isaraeli főnénií­­ven Aki kívülről nézi a dolgot, azt hihetné, hogy odabenn a korcsmá­rén az egész falu apraja-nagyja szorong. Hangos az egész környék­i korcsmából kiszűrődő zajtól. Pedig nincsenek sokan. Az egyik asztalnál öten-hatan, a jó módtól m­ajd kicsattanó arcú gazdák tar­ának megbeszélést. A rögtönzött Hősnek mindjárt szónoka is akad. Nem parancsol a demokrácia Ez a kép fogadja a berceli Kö­­rcény-féle vendégébe belépő idé­tlent. A szónok hevesen magyaráz, a többiek­ nagy figyelemmel kísérik minden szavát. Bercelen a Föld­bérlő Szövetkezet megszervezte a táblás gazdálkodást. Erről folyt az asztaltársaságnál a vita. — Mi abba úgy sem megyünk bele, nekünk nem parancsol a de­mokrácia... A kommunisták, ha csinálták a törvényt, hát dolgoz­zanak ők. — így hangoskodik a szónok, amiből nyilván kiderül, hogy nem nagy barátja a népnek és a demokráciának. A többiek fölöttébb helyeselték a szónok megnyilatkozásait. A szónokuk még tovább beszélt és szemmel láthatólag élvezte a megtiszteltetésnek eme magas fo­kát. Az asztalnál ülők pedig va­­lahányszor szónokunk »odamon­dott a demokráciának«, mindan­­­nyiszor nagy morgással adtak kifejezést elismerésüknek. Csak ]öt enek az angolok Mindjárt ott helyben megtud­tuk, hogy kik ezek. Aki a hangos­kodásban élni járt. Nádori Mihály kulák. Amióta nem lehet a sze­gény parasztokat szabadon ki­zsákmányolni, mindég az angolo­kat várja és már nem egyszer kijelentette: »Csak jöjjenek az angolok, majd fára húzom én az összes demokratákat«. A másik nagyhangú, Blaskó Mihály, aki­nek nem tetszett a demokratikus kormányzat haszonélvezeti rende­lete és Géczi falusi mészárossal egyetemben igyekeznek kijátszani. De nem sokkal maradt el ezek mögött Kertész György és fia, akik a legbuzgóbban helyeselték fentebb említett szónokunk kije­lentését. Kertésznek legfőbb vágya az, hogy a népi szervek vezetői közül fejbe verjen valakit, így folyik Bercelen a kulákok megbeszélése. Szidják a demokrá­ciát. Meg akarják verni a vezető­ket és kijátsszák a kormány ren­deleteit. Nagy mérgükben és el­­vakultságukban éppen arra nem gondolnak, hogy a demokrácia malmai lassan, de biztosan őrölnek és a szemetet pedig kiszitálják... Betamunkás tisztviselők Drégelypalánkon a közjegyzői lakást és a romokban­ heverő iro­dát állami támogatással renovál­ták. A községháza dolgozói ro­hammunkával kapcsolódtak bele az építkezésbe. Ne alkudozzon a Szövetkezet magánkereskedőkkel A Herédi Földmivesszövetkezet 150 mázsa búzára írt össze igény­lést. A község azonban a vető­magigénylést későn adta be és ilyenformán kimaradtak az elosz­tásból. A későbbiek folyamán ka­pott ugyan a község 11 mázsa vetőmagot, ami az igényléshez mérten természetesen kevésnek bizonyult. A MOSzK kirendeltség nehogy a gazdák vetőmag nélkül maradjanak, az utóbbi héten 50 mázsa búzát bocsájtott a község rendelkezésére. Itt történt azután, hogy a már letűnt Futura-kereskedő, —■ aki minden kis lehetőséget kihasználva igyekszik saját zsebére hajtani a pénzt — újra jelentkezett. A He­réd! 50 mázsa búza elosztásánál is addig izgett-mozgott az elöljá­róság és a szövetkezet körül, amíg végül is megkapta a búza elosztást. Nem is kell mondanunk, üti »úr« igyekezett a kulákság felé szép fiút játszani és a búza­elosztásból igyekezett lehetőleg a szövetkezeti tagokat mellőzni Egyszóval szigorúan betartotta a magáncég jellegét. A balassagyarmati MOSzK ki­­rendeltség megint beleesett abba a hibába, hogy egyéni boldogulást keresővel bocsátkozik alkuba. Pe­dig intő példaként állhat előtte a szécsényi Földmivesszövetkezet esete, ahol szintén egy magáncég károsította meg a szövetkezetét. Mit von ez maga után? Első­sorban azt, hogy magát a szövet­kezetét, amely most van a fejlő­dés útján, munkájában teljesen meggátolta. Másodsorban azokat a tagokat, akik szerződéses ter­melést akartak kötni, nem juttatta vetőmaghoz. Azért emelünk itt szót, hogy megakadályozzuk, hogy a jövő­ben ilyen és ehhez hasonló eset forduljon elő­. Az Úri Jánoso­kat pedig, akik sohasem a közös­ség érdekeit tartották szem előtt, távolítsák el a szövetkezetek a legrövidebb időn belül. Élszem lett az acélgyári hideg­hengermű Az acélgyári hideghengerlő munkásai szorgalmas és tervszerű munkájukkal elérték, hogy a hen­germű a gyár élüzeme lett. Az októberi termelés­­­ 28 tonna volt, ami 28 százalékkal több az 1948. évi átlagnál. A nagyszerű eredmények e­éré­­sében kétségkívül nagy szerepük volt a brigádisiáknak is. Ambróz János élim­unkás brigádja a m­inő­­ségi munkában, Lancsák Ferenc brigádja pedig a termelés fokozá­sában vezet. Az előbbi 7, az utó­bbi pedig 21 és fél százalékos t­úb­­termelést ért el. Rajtuk kívül még Te­rnai Sándor abroncskötő bri­gádja tűnt ki. A hídhengerlő dolgozó­nak ja­vaslatára és felkérésére az MNDSz asszonyai már készítik az élüzem­­zászlót. Ez a hengerész vándor­­zászló fogja lelkesíteni az acél­gyári dolgozókat a szocializmus mielőbbi megteremtéséért folyta­tott nemes versenyben. Országszerte rámérnek Mindszenti ellen­i katolikus tömegek­ Az ország dolgozói, közöttük a katolikus pedagógusok is egyre na­gyobb számban foglalnak állást az esztegoni érsek demokráciaellenes aknamukájával szemben. Hétfőn este többszáz szegedi­­ katolikus pedagógus vonult a püs­­­pöki palota elé, hogy 1400 szegedi skatolikus pedagógus nevében tilta­­­kozzék Mindszenty reakciós akna­k munkája ellen.­­ Győr 1296 középiskolás diákja — köztük 27 volt Bencés kongreganis­­ta a kultuszminisztériumhoz küldött táviratban a következőket írja:­­ — Mi középiskolás növendékek tiltakozunk az ellen, hogy vallási egyesületeket, vallásos megmozdu­lásokat, templomokat, demokrácia­­ellenes uszítás színhelyévé terve­znk. Magunkévá tesszük a népi de­mokrácia eddigi ténykedéseit és a­z "élesebben elítéljük a demokrati­k­us haladás ellen timdásait. harcoló -eakció Artézi kutak a megyében A balassagyarmati járásban levő Bérces és Terény községben 1949. tervévben egyenként 30.000 forint költséggel középm­élyfúrású artézi kutat létesítenek. Olcsó takarmány A földmívelésügyi minisztérium felhívja az állattenyésztő gazdák fgyelmét a cukorgyári kampány alatt rendelkezésre álló friss nyers cukorgyári répasze­etre, mely nagyobb mennyiségben, ked­vező fizetési és szállítási feltételek mellett áll a gazdák rendelkezé­sére. Azok a gazdák, akik lépn­­i feleett igényt tar­tn­ak, részletes tájékozást kapnak a gazdasági felügyelőségeknél, a gazdajegy­zőknél, vagy pedig az állatte­­nyésztő egyesületeknél. Udvttzöfi’fl' a Magyar Ba s Szak­szervezet decem . összeülő XIV. küldött közi t. A k­on­gresszus jelentését is nagysá­gát emelni fogja a Sovjetunió és számos külföldi ország bányászai­­nak megjelenése. A szocia­izmus! •Építő magyar nép küzdelmében jelentős mérföldkő lesz a magyar újjáépítés hőseinek, a bányászok­nak tanácskozása. A kongresszus dönteni fog az ipari szervezke­désre való áttérésről, az üzemi bizottság átalakulásáról, valamint a szakszervezet fokozott szerepé­ről és feladataink kibővítéséről Mindezekhez a munkálatokhoz és a feladatok sikeres megoldásához kívánunk bányászköszöntésre! —■ Jó szerencsét! Harc a h­úsüzérek ellen A húsüzérkedés ellen ország­szerte tart a harc. A gazdasági rendőrség és az Országos Közel­látási ellenőrei állandóan ellenőrzik a húspiacot és a hússzállításokat. Az elmúlt héten 15 személyt ítél­tek fogház és pénzbüntetésre, köz­tük Zsida Béla salgótarjáni hentes­mestert is. !Svő re már felszínre kerül a kányási szén is Kányás pusztán, az év elején elindult új feltáráson tervszerűen halad a­ munka. A lelkesen dolgozó bányászok a nehéz akadályokat le­küzdve — ami víz és metángáz képében jött az útjukba — halad­­nak előre. A nagy lelőhelynek ígérkező bányát a jövő év elejére termelőképesnek akarják tenni.­­ Megfeszülnek az izmok, csattog­nak a csákányok és megszületik az eredmény. Kívánunk hozzá jó szerencsét!

Next