Szabad Nógrád, 1949. augusztus (5. évfolyam, 32-34. szám)

1949-08-11 / 32. szám

A Szovjetuniónak, Pártunknak és Rákosi Mátyásnak köszönhetjük a dolgozó nép első alkotmányát z A múlt alkotmánya a felső tíz­ezrek alkotmánya to­t, a mostani pedig a dolgozó nép alkotmánya­« — ezzel kezdte hétfőn beszámolóját leged Antal elvtárs brigád, ezútai a tarjáni üveggyárban brigádja előtt- De ez a tudat töltötte el vasárnap egész megyénk dolgozó népét. Ed­digi győzelmeink eredményeképpen és újabb győzelmek zálogaként fo­gadták a dolgozók az alkotmányról szóló törvényjavaslatot- Nem volt falu, műhely, vagy iroda, ahol ne vitatkoztak volna, ne beszéltek volna az alkotmányról, győzelmeiül; szervezőjéről, biztosítékáról a Párt­­ról, Rákosi elvtársról . . . Négy é­ l­ét év munkáját, de évszázados har­cok küdzelmét is tetézi be az új alakotmány. Minden hatalom a dolgozó nép, a munkásosztály ,a vele szoros szövetségben lévő dol­gozó parasztság kezében van! Te­­hát győzött a nép és birtokába vette jogos tulajdonát. Ma milliók lelke­sedésétől és örömujjongásától álla­pítja meg az alkotmány: »Magyar,­ország, népköztársaság!« *Az egész nép vagyonaként az állam és a közületek titkdjona; a föld méhének kincsei, az erdők, a vizek, a természeti erőforrások, a bányák, a jelentős ip­ai üzemek, közlekedési eszközök — vasút, szá­razföldi, vízi és légi utak —, a bankok, a posta, a távíró, a táv­­beszélő, a rádió, az állam által szervezett mezőgazdasági üzemek, ál­ami gazdaságok, gépállomásai önörőművek stb­. — A bányászság az alkotmánynak különösen ezt a részét tanulmá­­n­yoazta és olvasta át. — mondja Herman Ferenc bányászképviselő Az alkotmány megerősíti és bizto­sítja dolgozó népünk tulajdonjogát, a föld méhének kincsei felek. Bá­nyászaink ezen keresztül is érzik, hogy az ország az övék hogy az olcsó és jobb termeléssel saját, magukat szolgálják . . . Hálás kö­szönettel tartozunk, különösen mi bányászok a Szovjetuniónak, Pár­tutiknak és Rákosi elvtársnak ezért az alkotmányért. — Új címerünk pedig a világ munkásosztályának szolidaritását, a magyar munkásság és dolgozó pa­­rasztság szoros szövetségét jelképezi. A vörös ötágú csillag a világ dol­gozóinak összefogását, a magyar nép győzelmét mutatja. »A Magyar Népköztársaságban a nők a férfiakkal, egyenlő jogokat élveznek!« Szebeni Istvánné MNDSz megyei titkár Nógrád megye asszonyainak neve l>en mondja: — örömmel üdvözöljük az új népi alkotmányt. Mi nők hálával tartozunk mindazért, hogy nekünk is biztosítják az egyenjogúságot Amíg a nők a múltban ki voltak semmizve mindenből, addig ma minden lehetőség meg van adva, hogy ugyanazokat a jogokat élvez­hessék, mint a férfiak. Ígérjük, hogy az alkotmány pontjainak vég­rehajtásában önfeláldozóan kives­­szük a részünket és töretlenül ki­­állunk Rákosi Mátyás és a Párt mellett. — Mi nők nem felejtjük el, hogy az új alkotmányt, a dolgozók al­ko­tmányát a nagy Szovjetuniónak köszönhetjük, — mondja Galláth Istvánné a bányakórházában. »A Magyar Népköztársaság bizto­sítja polgárai számára a munkába­ való jogot és a végzett munka mennyisé­génak és minőségének megfelelő díjazását.« — Amíg a múltban 3—4 hónapot dolgoztunk egy évben, addig ma az alkotmány biztosítja számomra munkát. Tervszerű gazdaságot foly­tatunk és a dolgozók munkájuk arányában részesülnek a javakban­.. Ezért a dolgozóké a népé ez az alkotmány — állapítja meg Sebő József brigádvezető a salgótarjáni Tűzhelygyárban. — Nekem az első fejezet harma­dik paragrafusa ragadta meg a figyelmemet, amely így szól: »A Magyar N­épköztársaság állama védi a magyar dolgozó nép szabad­ságát és hatalmát . . . Harcol az emberi kizsákmányolásnak mi­den formája ellen [UNK] Szervezi a társada­lom erőit a szocializmus építésére.« — mondja Bányik Mihály acélgyári dolgozó az ellenőrzési osztály vezetője. — A múltban mint fizikai dol­gozó kerestem a kenyeremet, mely­ből csak keservesen tudtunk meg­­élni . . . Most érzem igazán mit jelem, ha a munkásosztály van ha­talmon. —A Magyar Népköztársaság elis­meri és biztosítja a dolgozó parasz­tok jogát a fölihöz és kötelességé­nek tekinti, hogy . . . elösegi­se a mezőgazdaság szocialista fejlődését« Bőviz Ferenc középparaszt a szécsényi földművesszövetkezet előtt áll s a Szabad Nép­et tanul­mányozza. Minden becsüles dol­gozó paraszt megkapta ettől az al­­kománytól amit várt. Hosszú év­századok után alkotmányos úton biztosítva van számunkra a föld é a Szovjetunió parasztjainak társas, gazdálkodása példáján új életet teremthetünk magunknak ... A címerben egymásba boruló kalász és kalapács még külső megjelenésében is kifejezésre juttatja a munkásosz­tály és dolgozó parasztság kézfogá­sát, szoros szövetségét. »Az államhatalom helyi szervei a megyei tanács, a járási tanács, a vá­rosi tanács, a községi tanács, a vá­rosi kerületi tanács.« — Az új alkotmánynak az része, amely a tanácsok megválasz­tásával foglalkozik valóságra váltja a Magyar Dolgozók Pártjának azt az igen fontos programpontját, hogy az államigazgatásban a dol­gozó nép mind szélesebb rétegét kell bevinni és a benn­aradt hiva­ta­li bürokratikus szervezetet végre felszámolni. Megyénk városait és községeit a dolgozók fogják irányí­tani, vezetni — szögezi le salgótarjáni városi főjegyző. »A Magyar Népköztársaság külö­­nös gondot fordít az ifjúság fejlő­désére és nevelésére, következetesen védelmezi az ifjúság érdekeit« — Ez az alkotmány nagy gondot fordít az ifjúság nevelésére, egész­ségének megvédésére. Egyenlő jogot ad az ifiknek a felnőttekkel és soha nem látott lehetőségeket nyit meg az alkotmány a fiatalság számára Ezt mind Pártunknak és vezérünk­­nek Rákosi Mátyás elvtársnak kö­zönhetjük. Nekünk ifiknek — akik­ eddig is a legjobbjainkat adtuk néphadseregbe — a jövőben még nagyobb odaadással kell szolgálnunk a hazát. És ha kell fegyverrel, éle­tünk feláldozásával is meg kell vé­­denünk az új alkotmányt — beszél megyénk ifjainak nevében Kurucz István ifivezető Salgótarjánban [ Szovjetunió a Párt és Ráko elvtárs iránti ragaszkodás, szeretet és hála tükröződik ki a dolgozó népünk hangjából. A Magyar Nép­köztársaság alkotmánya a sztálini alkotmány példájának nyomán jöt létre. Rákosi elvtárs mondott a Központi Vezetőség ülésén: s­ Ez az alkotmány számot vet a szocialista fejlődéssel, rögzíteni foga az ed­dig elért eredőtény­eket, olyan lesz hogy elős gíti a fejlőd­ő lovak menetét. Tehát a szocializmus épí­tését, megvalósulását könny ti meg és eggel a magyar nép él századi szenvedéseit, meg megújuló szabad­ságmozgalmait és jelenkori törekvé­seit alkotmányos n biztos­íjó 4L­kormányb­an szűnt­tjük meg a ki­zsákm­ányolást és megerős­í­tik a dől őzök hatalmát, a nép államát! Tanfolyamok indulnak Salgótarjánban A Magánalkal­mazottak Szakszerv­ezete Salgótarjánban kellő számú jelentkező esetén kezdő, haladó gyors, és gépírói, magasfokú gyors­írói, egyszámla rendszerű, mérleg, képes és haladó üzemkönyvelési, valamint statisztikai tanfolyamokat indít. A magasfokú gyorsírói és a mérlegképes könyvelési tanfoly am­­elentkezőket csak előzetes vizsga lapján veszik fel. Jelentkezni le­het augusztus 28-ig, Kassai sor 19. szám alatt, 9—2-ig és 4—7 ig.­­ Új kőbánya nyílik a berceli hegyekben, amely igen sok ember­nek fog kenyeret adni. Ezzel kap­csolatban Nógrádkövesden kibőví­tik a vasútállomást­ is. &*etts&sa augusztus 8-i ülésén foglalkozott a Salgótarjánban megrendezett me­­gyei káderkonferencia, valamint a Szovjetunióban járt parasztküldött­­ség tagjának beszámolójával és azok megszervezése, elkészítése te­­rén végzett munkájáért az MDP salgótarjáni városi bizottságát el­ismerésben részesíti. Új termelőcsoport alakult megyénkben Palotás községben vasárnap har­­madik mintájú termelőszövetkezeti csoport alakult. A csoport 15 tag­ból áll. Valamennyien kis- és kö­zépparasztok. A termelőcsoport 187 katasztrális hold földön fog gazdál­kodni. Az alakuló gyűlésen meg­választották a csoport intézőbizott­ságának tagjait és jóváhagyásukat kérték a földmivelésügyi miniszté­­riumtól. A termelőszövetkezet tagjai el­határozták, hogy a csoportnak „Palóc termelő­ csoport” nevet ad­ják. Látogatási idő a bányai kórházban A népjóléti minisztérium döntése alapján a Bányakórházban a látoga­tási idő hétköznap délután 3—5 óráig, vasárnap és hivatalos munka­szüneti napon délelőtt 11—12, dél­után 2—3 óráig tart. Erre az intéz­kedésre azért volt szükség, mert az eddigi hosszadalmas beteglátogatá­­sok nagyban hátráltatták a betegek felgyógyulását, miáltal nagy kiesést okoztak a termelésben, másrészt a kórházi személyzet munkáját ist akadályozták. „MINK IS OTT LESZÜNK A TALÁLKOZÓN“ Lázas készülődés megyeszerte a béke nagy ifjúsági seregszemléjére Augusztus 14-én a Szovjetunió legendás hírű Komszomol tagjai fog­­ják Budapesten az újpesti stadion­ban felhúzni az árbórca a Béke zászlaját, jelezve, hogy a világ demokratikus ifjúságának találko­zója megnyílt. Erre a napra készül öt világrész fiatalsága. Erre készülnek a de­mokratikus országok küldöttei ,de készülnek az imperialista országok is. Így például Anglia, Svájc, Nyu­­gatnémetország megszállói és Ju­goszlávia nem adják meg az átuta­zó fiataloknak a vízumot. De a Va­tikán sem marad el tőlük, mert egyenesen megtiltotta a világ kato­likus ifjúságának, hogy részt ve­­­gyen ezen a „kommunista gyüleke­zeten". Ezzel szemben a demokratikus ál­lamok annál nagyobb lelkesedéssel készülnek és segítik elő a találkozót. A len­gyel fiatalok elvállalták, hogy 30 spanyol ifjút vendégelnek meg Találkozón. A román nemzet pedig egy és félmillió lej segítséget ad az elnyomott gyarmati fiatalok fel­utazására. De már elindultak Budapest fele és kedden meg is érkezett egy kü­lönvomat, melyen a szovjet küldöttség egy részén kívül Szabad Kína Észak Korea és a Mongol Népköz­társaság VIT küldöttségei jöttek De jönnek Egyiptom, Libanon, Irak Izrael, Ciprus és Törökország kül­döttei is. Az angol demokratikus ifjúság egy része „Béke”-feliratú tehergépkocsin szeli át Európát, görög fatalok küldöttei pedig egye­nesen az arcvonalból jönnek, hogy a VIT-en felemeljék szavukat azok ellen, akik fegyverrel, katonákkal és pénzzel támogatják a görög nép gyilkosait, hogy leleplezzék azokat a módszereket, amellyel ezek a bi­tangok harcolnak. Megyénkben is nagy készülődés folyik. Az ifjak e héten fejezték be a küldöttek megválasztását. „Megvédjük a békét!” Ettől a jel­szótól volt hangos augusztus 2 l­­­6-ig minden SzIT és EPOSz sze­ve­zet és Diákszövetség. Ekkor vá­lasztotta meg Salgótarjánban az­t a 417 ifjúmunkást és 35 diákot, aki Salgótarján ifjúságát és az egész salgótarjáni dolgozó társadalmat képviselni fogja a Találkozón. Az ifjúmunkások soha nem látott lelkesedéssel választották meg kül­dötteiket, különösen forradalmi és lelkes hangulat uralkodott az acél­gyárban, Forgács-bányát népén és a gépgyárban, de Károlyakna is és a többi szervezet is mind bebizonyí­totta azt, méltó nagy Pártunk azon kiértékelésére, hogy a MINSz a Párt legjobb, leghűségesebb segéd­­csapata. A küldöttválasztási gyűlé­seken hatalmas lelkesedéssel ünne­petek az ifjúmunkások a nagy Szovjetuniót és a hős lenini Kom­­szomolt. Hatalmas szeretet és ra­gaszkodás mutatkozott meg Pár­tunk és Rákosi elvtárs iránt. Az ifjúság forradalmi lendülete mely ezeken a küldöttválasztásokon mutatkozott, azt bizonyítja, hogy fiaink még egységesebben követik Pártunk és Rákosi elvtárs által mutatott utat a szocializmus meg­­valósulása felé és még szilárdabban csatlakoznak a Szovjetunió által ve­zetett béketáborhoz. Hogyne lett volna nagy a lelke­sedés fiataljainkban, amikor az acélgyár 134 küldöttel, az üveggyár 90, a gépgyár 55, az erőmű 28, Forgács bányatelep 21, Somlyó­­bánya 5, Károlyakna 12, Inászó S: Székvölgy 5, városi tanonciskola 5, I. körzeti SzIT 27, tanoncotthon 16, II. körz. SzIT 8, MÁV 12, Sa­«­góbánya 35 ifjúmunkással vesz részt a béke nagy Találkozóján. Di­ákjaink 35 fővel képviselik magu­kat. Megyénk területéről összesen 1645 ifjúmunkás utazik Budapestre augusztus 19-én reg­gel, hogy a világ demokratikus if­júságával együtt a béke megvédé­se mellett szálljon síkra. Salgótarján ifjúmunkásai a gyar­mati fiatalok támogatására a kö­vetkező felajánlásokat tették: Acél­gyár 900, üveggyár 450, Gépgyári 450, Erőmű 100, Salgóbánya 450, Forgács 200, Somlyó 150, Tanonc­­otthon 100, I. körz. 150, II. körz­­et és a Diákszövetség 450 forin­tot ajánlott fel. De nemcsak a város ifjúságai tette magáévá a Világifjúsági Ta­lálkozót, hanem az üzemek és bányák felnőtt dolgozói is. Salgótarján­ért környékén kivétel nélkül mindezt üzemi és bányatelepi dolgozó­i­ órai keresetét ajánlotta fel a VÍT- re. A Világifjúsági Találkozó mai már nemcsak az if­júság ügye, ha­nem az egész dolgozó népé. A VJT, ügye összeforrott a szocialistái munkaversenyben dolgozó millióéi ügyével és az egész munkásosztály, a fiatalokkal együtt kiáltja a iei­j szót: „Me­gvédjük a békét!" n Békeváltó 13-án ér megyénkbe A VIT békevál­tók egyike me­gyénkben Szobán ér először ma­gyar földet. Itt adják át csehszlo­vák barátaink a hozott békefelhívást augusztus 13-án. Ünnepély lesz, melyen a környék fiatalsága és minden tömegszervezet képviseltet­ni fogja magát. Innen az útirány a következő: Zebegény — Nagyma­ros — Kismaros — Nógrádverőf­ia — Vác. Vácon fogja az éjszakát­ tölteni a váltó és innen másnap in­­dul Budapestre, a Szabadság­ térre, ahol a szovjet hősök emlékműven koszorúzzák meg. Majd elinduln­ak az újpesti stadionba, hogy a meg­­nyitóra befutva átadják a világi békeszerető haladó ifjúságának har­cos üdvözletét. Megyei ünnepségek vasárnap A Világifjúsági Találkozó meg­nyitásának napján, augusztus 14-én, vasárnap megyénk minden közsé­gében nagy ünnepségek lesznek, így Salgótarjánban vasárnap dél­után 4 órakor a szervezetek, a hon­védség, rendőrség, a SzIT, MNDSz és a dolgozók vonulnak fel és­ a békezászlón elhelyezik szalagjaikat, aztán az orosz emlékmű elé vonul­­t­ak, azt megkoszorúzzák. A SSE- pályán és a bányaiskola udvarán hatalmas tábortűek gyúlt­ak , és a táborközel túltett az ifjúság érté­kes műsorszámokkal fogja szóraji­koztatni a megjelenteket. A béke* zászlót a megnyitás napján húzzák­ a Petőfi­ téren árbócra és 14 napig­ marad ott. A szlovák vendégek­ augusztus 13-án jönnek Somoson és Salgótarjánon keresztül, ebből az alkalomból megyénk összes vas­­útállomásait díszbe öltöztetik a fiatalok. A Komszomol fiataljai 80 tagú kulturgárdával augusztus 21- én érkeznek Salgótarjánba és me­­« tekintik az üzemeket és az ifjúsági szervezetek székházait, valamint az úttörők által feldíszített iskolákat;

Next