Szabad Nógrád, 1951. március (7. évfolyam, 10-14. szám)

1951-03-03 / 10. szám

VII. ÉVFOLYAM, 18. SZÁM. Ára 50 fillér A Magyar Dolgozók Pártja H. kongresszusának befejezése alkalmából, a megyei pártbizottság Salgótarjánban március 3-án délután 3 órakor a Pető­fi-téren nagygyűlést rendez. A gyűlésen adják át a kongresszusi versenyben legjobb ered­ményt elért üzemnek a megyei pártbizottság zászlóját. A NAGYGYŰLÉSEN BESZÉDET MOND KOVÁCS ISTVÁN ELVTÁRS, A KÖZPONTI VEZETŐSÉG TITKÁRA. SALGÓTARJÁNBA ÉRKEZIK EBBŐL AZ ALKALOMBÓL A CSEHSZLOVÁK KOMMUNISTA PÁRT KÜLDÖTTJE IS, AKI A NAGYGYŰLÉSEN FELSZÓLAL. Este 7 órakor az Acélárugyár kultúrtermében díszelőadás lesz, ahol a kongresszusi verseny legjobb dolgozóinak adják át a jutalmat. 1951 március 3. Rákosi Mátyás elvtárs beszámolója a Magyar Dolgozók Pártja II. Kongresszusán Tisztelt Pártkongresszus! Kedves Elvtársak! A Magyar Dolgozók Pártjának 1948. június 13—14-én megtartott alakuló kongresszusa óta eltelt jó két és fél esztendő munkájáról szóló A nemzetis A nemzetközi helyzetet a Szov­jetunió vezette béketábor sikerei és növekvő erőfölénye jellemzi, mel­­­lyel szemben az Amerikai Egyesült Államok és csatlós országainak imperialistái, — akik joggal félnek a szocializmussal való békés ver­senytől — a Távol-Keleten a nyílt háborús provokáció, az agresszió politikájára tértek át. A haladás és a béke táborának tengelye és motorja felszabadítónk, a Szovjetunió. A Szovjetunió min­den téren erőteljesen fejlődik. Gazdasága gyorsan kiheverte a há­ború szörnyű sebeit, sikeresen be­fejezte az 1946-ban megkezdett öt­éves tervét és ma már messze túl­szárnyalta az 1940-es év termelé­sét. A Szovjetunió ipari termelése az 1950-es év folyamán 23 száza­lékkal nőtt és 70 százalékkal volt nagyobb, mint az utolsó békeév­ben. A mezőgazdaság, a vasút, a közlekedés is hasonló sikereket mu­tat fel. A nemzeti jövedelem 21 százalékkal emelkedett, a dolgozók jövedelme 19 százalékkal nőtt. A­ gazdasági eredmények együtt­jártak a szovjet nép szociális jó­létének emelkedésével, a szovjet kul­túra, tudomány hatalmas fellendü­lésével. Ezek együttesen tették lehe­tővé, hogy míg­­ a tőkés táborban a béketeljesítményeket egyre inkább háttérbe szorítja a háborús készü­lődés, addig a Szovjetunió most foghat olyan korszakalkotó művek megvalósításához, mint a volgai, dnyeperi, a madarjai vízierőtelepek, amelyek egész szárazság sújtotta országrészek éghajlatát megváltoz­tatják s a pusztaságokat virágzó termőföldekké alakítják át. Ezek a tervek, mint erre a Pravda munka­társának kérdéseire adott válaszá­ban Sztálin elvtárs rámutatott , szerves részei a Szovjetunió békés politikájának. A 800 milliós béketábor és a száz­­milliók, akik a tőkés országokban küzdenek a békéért­, ezeket a dolgozó nép jólétét előmozdító hatalmas teljesítményeket szembeállítják a háborús gyújtogatók aljas tervei­vel, összehasonlítják az imperia­lista országokkal, melyekben a bé­kés, polgári szükségletekre dol­gozó ipart egyre inkább a pusztító, romboló hadianyaggyártásra állít­ják át s erőt, bátorságot merítenek belőlük további hacaikhoz. Egyben megértik, hogy a Szov­jetunió, bár tudatában van tör­hetetlen erejének, miért áll a béke­tábor élén. A Szovjetuniónak nincs szüksége rá, hogy terjeszkedjék, vagy gyarmati hódításokat tervez­zen. Békeszeretete és békevágya szervesen összefügg egész létével; ennek természetes következménye és folyománya. Ezért követeli a Szovjetunió szakadatlanul a Né­metországgal és Japánnal kötendő békét. Ezért javasolta a nagyhatal­maknak a vitás kérdések békés megoldását. Ezért követeli az atom­bomba betiltását,­­ a fegyverkezés csökkentését, a koreai kérdés békés megoldását. Ezért tengelye és köz­beszámolómban elsőnek ismertetni kívánom a nemzetközi helyzetet. Utána a Magyar Népköztársaság belső helyzetét, Pártunk fejlődését és az előttünk álló feladatokat. Ez a helyzet pontja a béke táborának, az egész haladó emberiségnek. A Szovjetunió megerősödésével szervesen összefügg a népi demo­kráciák megerősödése. Hogy a népi demokráciák a Szovjetunió támogatásával mi­lyen eredményeket értek el, annak igazolására elég, ha felsorolom ez országok ipari termelésének növe­kedését 1950-ben, 1949-hez viszo­nyítva: a bolgár ipar 23.3 százalék­kal, a lengyel ipar 30.8 százalék­kal, a csehszlovák ipar 15.3 szá­zalékkal, a román ipar 37.3 száza­lékkal emelkedett. A magyar ipar emelkedése 35,1 százalék, s ma már duplája az 1938. évi terme­lésnek. Saját tapasztalatainkból tudjuk, hogy a termelés számaival együtt nő a népi demokrácia dol­gozóinak jóléte, életszínvonala. A népi demokráciák gazdasági megerősödésének, kulturális és szo­ciális felemelkedésének egyik leg­főbb összetevője nemcsak az, hogy a Szovjetunió őrködik békés fejlő­désük felett, hogy gazdaságilag segíti őket, hanem az is, hogy szinte korlátlanul meríthetnek a szovjet tapasztalatok mérhetetlen kincsestárából, hogy a Szovjetunió készségesen bocsátja rendelkezé­sükre minden eddigi eredményeit. A népi demokráciákra is áll az, amit a Szovjetunióról mondottunk. Hosszú esztendőkre szóló gazda­sági terveik, melyek megvalósítá­sán a Szovjetunió segítségével oly sikerrel dolgoznak, béke­vágyuk és békés politikájuk folyománya és mutatója. A Szovjetunió és a szocializmust építő népek meleg baráti szellem­ben folyó gazdasági, kulturális és politikai együttműködése megsok­szorozza a felszabadult népek fejlő­désének ütemét. Egyben új fejezet az országok nemzetközi kapcsola­taiban. Aki ezzel összehasonlítja például a marshallizált országok viszonyát az Amerikai Egyesült Ál­lamokéhoz, a kapitalista országok önző, marakodó, haszonleső, egy­mást kizsákmányolni törekvő poli­tikáját, az csak rokonszenvvel és tisztelettel tekinthet a szocialista államok viszonyára. A Szovjetunió és a népi demo­kráciák sikereit és erősödését nagy érdeklődéssel és rokonszenvvel kí­sérik a tőkés országok széles tö­megei. E sikerek serkentik és táp­lálják a kapitalista országok dol­gozó népének küzdelmét a békéért, saját kapitalizmusuk és az impe­rialista háborús gyújtogatók elleni küzdelemben. Ez ad erőt a francia és olasz kommunista pártoknak, melyek munkásosztályuk és dolgozó népük zömét képviselik, valamint a többi kapitalista országok kommu­nista pártjainak és haladó mozgal­mainak. A béketábor erősödésének és meg­szilárdulásán­ak mindenki számára érthető és világos mutatója a kínai forradalom győzelme, melyet a hős kínai nép a Kínai Kommunista Párt, Mao Ce Tung elvtárs vezetésével aratott. A kommunisták a kínai nép felszabadító harcának legválságo­sabb, legnehezebb szakaszaiban sem kételkedtek abban, hogy ez a küz­delem a haladó, a népfelszabadító erők győzelmével fog végződni. Köz­ismertek erre vonatkozólag Sztálin elvtárs megállapításai, melyek ak­kor hangzottak el, amikor a kínai reakció erői látszólag felülkereked­tek és amely, ma már szinte jóslás­nak tetsző megállapításokat a kínai események azóta teljes mértékben igazolták. A kínai dolgozó nép jö­vendő felszabadulásának reménye azóta valósággá változott és egy­­csapásra megváltoztatta a béke és szocializmus erőinek javára Ázsiá­ban és — hozzátehetjük — világ­méretben az erőviszonyokat. Egy 475 milliós nép, mely több mint egy évszázad óta a kapitalisták és imperialisták egyik legfőbb vadász­­területe és bázisa volt, a Szovjet­unió baráti segítségével lerázta magáról az imperialista igát és a béke és a szocializmus táborába lé­pett. Ez világtörténelmi jelentőségű győzelem, mely az emberi haladás legnagyobb lépése az 1917-es Nagy Októberi Szocialista Forradalom és a fasizmus szétverése óta. A kínai nép szabadságharcának sikere hatalmas­ csapást jelent az imperializmus egész rendszerére s a reakciós, világháborúra törő tábor súlyos veresége. A kínai nép győ­zelme a Szovjetunió vezette béke­tábor erejének óriási megnövekedé­sét eredményezi. E győzelem nem­csak alapjában véve változtatta meg a két tábor erőviszonyait, de olyan hatalmas lendületet ad a gyarmati felszabadító mozgalomnak, melynek hatásai csak a jövőben fognak a maguk teljes jelentőségében mu­tatkozni. Az évszázados gyarmati uralom korszakának likvidálása megkezdődött. Vietnam, Malájföld Burma, a Filippi-szigetek gyarmati népei és hősi kommunista párt­jaik felszabadító harca új erőre kapott. Korea dolgozó népének élet-halál­­harca az amerikai agresszorok és koreai bábkormányuk ellen nem­csak annak bizonyítéka, hogy mire képes szabadságáért egy nép, ha évtizedes rabság után leverik ke­zéről a bilincset. De azt is megmu­tatta, hogy a gyarmatosítók kora lejárt és hogy új korszak nyílt meg az elnyomott gyarmati és félgyar­mati népek történetében. Ezek a fialok minden vonatkozá­sukban mutatói a megváltozott erő­viszonyoknak, mutatói annak, hogy az amerikai imperializmus erői tá­volról sem voltak olyan nagyok, mint amilyeneknek azt az amerikai hírverés beállította. Sztálin elvtárs rámutatott arra, hogy az amerikai, és angol ka­tonák igazságtalannak tartják a Korea és Kína elleni háborút, hogy köztük ez a háború a legna­gyobb mértékben népszerűtlen. Ez­zel szemben a felszabadítók katonáit fűti a meggyőződés, a saját jó ügyük igazságába ve­tett hit s ez olyan erőt kölcsönöz nekik, olyan tettekre képesíti őket, melyek kiegyenlítik és felülmúlják az amerikai had­anyagfölényt. Ezért is jelent fordulópontot és ezért is mutatója az új időknek, a megváltozott erőviszonyoknak a ko­reai nép szabadságharca s ezért vallja ezt a szabadságharcot ma­gáénak szerte a világon a béke és a haladás minden híve, minden el­nyomott vagy félgyarmati nép. Fel­ismerte ezt a magyar dolgozó nép is, ezért fordult rokonszenve az amerikai agresszió első napjától kezdve a szabadságukért küzdő ko­reai hősök felé s ezért nyilvánította ki minden formában, hogy rokon­szenve a vérgőzös imperialista bar­bárokkal szemben a koreai dolgozók oldalán áll és biztos abban, hogy igazságos harcuk, melyet a Koreai Munkapárt és Kim Ir Szen elvtárs vezet, győzni fog. (Nagy taps.) A kapitalista táboron belül is gyö­keresen megváltoztak az erőviszo­nyok. Az Amerikai Egyesült Államok e táboron belül olyan fölényre tettek szert, hogy minden „szövetségesü­ket” maguk alá gyűrik, minden „szövetségesüket” világhódító ter­veik szolgálatára­­ kényszerítik. Erre felhasználják az Egyesült Nemzetek Szervezetének többségét s erre szol­gál a Marshall-terv is. A Marshall-tervnek igazi célja az, hogy megkönnyítse az amerikai tő­kének a behatolását a marshallizált országokba és gyarmataikba, vala­mint, hogy az amerikai nagytőke gazdasági függésbe hozza ezeket az államokat. A tervnek ez a része si­kerrel járt. Az amerikai nagytőke gyorsan terjeszkedett, nemcsak Angliában, Franciaországban és a többi marshallizált országokban, hanem ezek gyarmataiban is és egy­másután kaparintotta kezébe ez or­szágok gazdasági kulcspozícióit. A Marshall-terv fokozta a kapitaliz­mus belső ellentmondásait. 1949 őszén komoly kapitalista válság jelei mutatkoztak szerte a világon, nem utolsósorban magában az Amerikai Egyesült Államokban. Ugyanazok­ban a hónapokban, amikor a szocia­lista építés sikereinek nyomán a népi demokráciákban szinte teljesen megszűnt a munkanélküliség, a kapitalista államokban 40 mil­lióra emelkedett a teljesen vagy részben munkanélküliekké váltak száma 1948 október végétől 1949 október végéig az Amerikai Egyesült Államok ipari termelése 18 százalékot esett; a munkanélkü­liek száma ez alatt az idő alatt megkétszereződött és a részleges munkanélküliekkel együtt elérte a 14 milliót. Ebben a helyzetben a mar­shallizált országok Angliával az élükön, az amerikai tőkések nyomá­sára sorozatosan hajtottak végre pénzleértékelést, ami még jobban megkönnyítette az amerikai behato­lást ezekbe az országokba anélkül azonban, hogy­ a fenyegető gazda­sági válságon változtatni tudtak volna. Ezekben a hónapokban aratta a kínai népfelszabadító harc döntő győzelmeit. Csang Kaj Sek az ame­rikai imperialisták bábja volt. Ve­resége amerikai vereség is. Az amerikai imperialisták ebbe nem nyugodtak bele. A kapitalista országok fenyegető gazdasági vál­ságára és a kínai forradalom óriási győzelmére azzal válaszol­tak, hogy meggyorsították a har­madik világháborúra irányuló elő­készületeiket. Ezekhez az előké­születekhez tartozik egész Korea meghódítása. Az amerikai imperialisták könnyű, gyors győzelemre számítottak. A hős koreai nép ellenállása teljesen váratlanul érte őket. Vereségük ta­nulságát egy amerikai történész, Owen Lattimore így foglalta össze: „Az ázsiai háborúk jellege for­­radalmasodott. .Gyarmati­ háborúk többé nem olya­n háborúk, melyek­ben egy kis nyugati válogatott se­reg tetszés szerint operálhat a rosszul felszerelt, kiképzetlen ,ben­­szülöttek­ tömegei között. Száz esz­tendővel ezelőtt 50—60 ezernyi an­gol sereg le tudta verni India lá­zadását. Fél évszázaddal ezelőtt a boxerlázadásban 20.000 katona utat tudott törni Pekingig. De most az északkoreaiak megmutatták, hogy néhány rövid esztendő alatt félel­metes jártasságra tesznek szert a tankok és tüzérség kezelésében. Az Egyesült Államok kénytelenek ve­lük szemben olyan csapatokat moz­gósítani, mint amilyeneket Észak- Afrikában az elsőrendű német erők­kel szemben vetettek be. Háborút kezdeni Ázsiában — állapítja meg Lattimore — ugyanolyan komoly döntést igényelne, mint háborút kezdeni Európában.” Az amerikai imperialisták ezt még nem látták be. Koreai vereségükre háborús előkészületeik lázas meg­gyorsításával feleltek. Hasonló erőfeszítéseket köve­telnek meg a marshallizált vazallu­saiktól és azonkívül nyíltan felve­tik Nyugat-Németország, Olasz­ország és Japán felfegyverzését. A volt fasiszta országok felfegy­verzése természetszerűleg azt je­lenti, hogy az ott szervezendő had­seregeket ugyanaz a tisztikar ve­zetné, amelyre Hitler, Mussolini és a japán fasiszták támaszkodtak. Az amerikai imperialisták most demo­kratikus frázisok hangoztatása mel­lett a világreakció élére állanak s minden erőt mozgósítanak, amely­ről feltételezik, hogy a békefront el­leni harcukban hasznukra lehet. Ezért vitték keresztül az Egyesült Nemzetek Szövetségében a fasiszta Franco Spanyolországának rehabi­litálását. Ezért támogatják Csang Kai Sek és Li Szin Man mellett Bao Dajt, a vietnami bábcsászárt segí­tik az angolok maláji gyarmati há­borúját. Ezért mozgósítják minde­nütt ötödik hadoszlopukat, titkos se­gédcsapataikat, az áruló szociálde­mokratákat, az egyházat, a régi megvert reakciós rend híveit. A német fasiszták felfegyverzésé­nek terve felháborította azoknak az országoknak a tömegeit, amelyek 1939-től 1945-ig annyit szenvedtek Hitler hordáitól. A japán fasizmus felfegyverzésé­nek terve különösen Ázsiában kelt megfelelő ellenhatást. Magában az imperialista tábor­ban is zavar keletkezett, mert az európai imperialisták attól félnek, hogy az Egyesült Államok minden erejét leköti, ha túlságosan beleke­verednek a távolkeleti háborúba. A koreai vereségek hatása alatt az amerikai tömegek hangulata is meg­változott. Egyre többen követelik, hogy hozzák vissza az amerikai kato­nákat. Részben ennek a hangulatnak a hatására vetette fel egy sor ame­rikai reakciós politikus, hogy nem volna-e helyesebb, ha Amerika sa­ját határai mögé vonulna vissza. Ezeknek a fellépéseknek természe­tesen az is a célja, hogy a csatló­sokra nyomást gyakoroljon. Ellentéteket támaszt az imperia­lista táboron belül az a tény, hogy az Egyesült Államok a fegyverkezés biztosításának ürügyével világszerte felvásárolta a legfontosabb nyers­anyagokat úgyannyira, hogy Anglia, Franciaország és a többi marshal­lizált országok ipara kezd ilyen nyersanyagok hiányával küzdeni. Ezzel kapcsolatban új munka­­nélküliség jelentkezik nemcsak Angliában, Franciaországban és

Next