Szabad Nógrád, 1952. augusztus (8. évfolyam. 62-70. szám)

1952-08-02 / 62. szám

Világ proletárjai egyesüljetek­! SZABAD NÓGRÖD M­DP NÓGRÁD MEGYE­I PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK LAPJA VIII. ÉVFOLYAM, 62. SZÁM. ARA 50 FILLÉR Három bányaüzem jelentése az augusztus 20-i fogadalmak teljesítéséről A Tiribesi Szénbányák dolgozói a harmadik negyedév bein­dulása előtt, hasonlóan a többi vál­l­a­l­at dolgozóihoz, harcos lendülettel készültek alkotmányunk méltó meg­ünneplésére. Vállalták hogy a harmadik ne­gyedévben az előirányzaton felül 2.959 tonna szenet termelnek ki. Felajánlásaikat reálisan tették meg, s már vannak csapatok, ame­lyek vállalásukat túlteljesítették. Lőrincz János és Fenes Miklós csa­patai 1.351.5 tonnát vállalta­k és 1.540.5 tonnát teljesítettek előirányza­tuko­n felül.­­ Az üzem dolgozói cé­lt tűzték ki,­­ hogy a Loy-mozgalom keretén belül harcolnak a többtermelésért. A dolgo­zók közül a legjobb eredményt július 29-én Fodor gyalog Géza csapata érte el. 40 csille helyett 93 csillét ter­melt ezen a műszakon, s harcot indítottak, hogy 40 csille he­lyett 100 csillét adnak ki, sőt még ezt is túlteljesítik. A vállalat másik üzeménél is, Srén­­bányán, ahol a jövő ifjú vájárjait ké­pezi­k ki, vállalásukat 49,7 tonnával túlteljesítették. A vájártanulók szép eredményeket értek el. Példát vettek az idősebb dolgozóktól, hogy méltó­képpen megünnepelhessék alkotmá­nyunk évfordulóját. Az üzemben Juhász László vájártanuló 12-es csapata 158.4 tonna szén helyett 218.5 tonnát termelt. Eőirányza­­tát 137 százalékra,­­ a vállalt 13.2 tonnát 46.9 tonna szén kiterme­lé­­sével túlh­­­i&sítst*!­“. Az eredményeket még fokozhatták volna az üzem becsületes dolgozói, de vannak az üzemben olyan tanulók, akik munkájukat hanyagul végzik s igyekeznek a becsületes dolgozók ered­ményeit lerombolni. Az üzemben sok az igazolatlan mulasztók száma, amelynél nem csökkenést látni, ha­nem­­ növekedést. Június hónapban 67 igazolatlan műszak volt, s ez jú­ius hónap­ban már 408-ra emelkedett Az üzemnél 127 tanuló rendsze esen hiányzik. De a vállalatot eredményei elérésé­ben nagymértékben gátolják az olyan műszaki vezetők, mint Jenei Gyula főmérnök, aki még ezidáig sem ol­dotta meg a tiribesi üzem III. ereszke kétszárnyú frontfejtésénél a levegő körforgást, pedig csak egy motor kicserélésével megfelelő levegőt biztosíthatott volna a dolgozóknak. Néha-néha az irodájából érdeklődött a termelés menetéről, abban az eset­ben, ha látta, hogy a szál­lítópálya megáll. S ha kérdőre­ vonták, hogy előző nap miért nem teljesített 100 százalékot az üzem, röviden azt fe­lelte: , Hát nem megy, nem dolgoznak odalent’". Arra nem gondol az üzem fő­mérnöke, hogy biztosította-e a becsületes dolgozóknak a vállalá­sok teljesítéséhez szükséges mű­szaki feltételeket- És elsősorban az a legfőbb oka hogy júliusban 654,8 tonna szénnel termeltek ke­vesebbet vállalásuknál. A vállalat becsületes dolgozóinak har­cát visszatartják az olyan dolgozók, is mint Szűcs László, Tegyier János, Csernák János, Szabó, Zoltán, Réz­n­­ger István, akik rendszeresen mulasz­tanak igazolatlanul. Gyenge­­ó mun­kafegyelem. Július 1-től 21-ig 41 iga­zolatlan mulasztás volt, amely nagy­mértékben befolyásolta vállal­ásunk teljesítését, adott szavuk valóra váltá­­sát. Délibánya dolgozói alkotmányunk tiszteletére versenyre szólították fel a nógrádi szénbányászati tröszthöz tartozó üzemeket, hogy­ amely üzem­­ harmadik negyedévi tervét a legjobban teljesíti az nyeri el az „Alkotmány-akna" címet. A dolgozók vállalták, hogy te­ren felül 1.41Q torma szenet adnak • nép­­gazdaságunknakj, amely 52.200 for­int értékű. Az üzem dolgozói vállalásuk e pontjának eleget tettek mert fel­ajánlásukat július 29-ig 197.5 száza­lékra­ teljesítették Az egyes csapatok, brigádok a Loy-mozgalom kereté­­ben naponta emelik teljesítményüket és minden nap teljesítik a vállalásu­kat. A vállalások teljesítésében ézen ha­­lad Celle József nováki brigádja amely a július hónapra vállalt 250 csille szén helyett 538 csillét termelt terven felül. Kuborczik János vállalá­sát 223 csillével teljesítette túl. Répás István brigádja 300 csille szén he­lyett 926 csillét adott ki terven felül. Számos csapat ért még el hasonló eredményt. A három Számét testvér július havi tervét 29-ig 158,9 száza­lékra teljesítette. A brigádoknak és csapatoknak az eredmények el­éréséhez segített az új munka­módszerek bevezetése, így Cene József nováki brigádja példán a kamara festésénél alkalmazott új munkamódszert — amelyet a brigád­­vezető kezdeményezett — és az a bri­gádot hozzásegítette a 140,2 százalé­kos július havi tervteljesítéshez. Az üzemnél megszilárdult a munkafegye­lem,­ megszüntették az igazolatlan műszakmulasztást, s a termelés ér­dekében használják ki a munkaidő 480 percét. Jelentősen hozzájárult eredményeik eléréséhez a műszaki ve­zetők állandó támogatása, az egysze­mélyes vezetés és minden dolgozónak a saját vállalása iránt érzett felelős­sége. Délibánya minden csapata, bri­gádja, s a műszaki vezetők közösen harcolnak az ,,Alkotmány-akna’“ cím­ elnyeréséért, vállalásuk teljesítéséért, adott szavuk betartásáért. Salgóbánya dolgozói a III. negyedévi terv bein­dulása előtt 220 tonna­ szén kiterme­lését vállalták terven felül. Vállalá­sukat július 29-ig­ 30 tonnával túltel­jesítették. Az üzem dolgozói eredmé­­nyeinek eléréséhez a műszaki dolgo­zók segítsége,­­ a műszaki feltételeik biztosítása járult hozzá. Az üzemben a legjobb eredményt Kovács Gábor csapata érte el, amely július hónap első dekád­­jában 127.1, a másodikban 152.5 százalékra teljesítette vállalását. Hasonlóan Kalovszki József csapata, amely a napi előirányzatá.­a 1.65 má­zsa szén kitermelését vállalta fejen­ként. A csapat a vállalásnak eleget tett. Az üzem július havi tervét 29-én 105,8 százalékra teljesítette. A dolgo­zók az eredményüket látva még na­gyobb lendülettel harcolnak a válla­lásuk teljesítéséért. A becsületes dolgozók harcát azonban igyekeznek az olyan dol­gozók akadályozni, mint Csirke Imre és Katona József, akik több esetben megsértik a munkafe­gyelmet. Igazolatlanul távolmaradnak az üzem­ből. Nem követik olyan munkatársai­kat, mint Kovács Gábor, akinek még egyetlen egy hiányzása sincs ez év­­ben. Az üzem dolgozóit vállalásuk tel­jesítésében akadályozzák a gyengén tel­jesítő csapatok, így Simon bátya Jó­zsefé, amely vállalását nem teljesítette és július hónap első dekádjában 31, a másodikban 45,9 százalékra teljesí­tették fogadalmukat. Hasonlóan Bódi János csapata, amely az első és má­sodik dekádban vállalásának nemi tett eleget. Az üzem párt- és szakszervezetének többet kell foglalkoznia a munkafe­gyelem kérdésével, vonják felelős­­ségre az olyan dolgozókat, akik rend­szeresen távolmaradnak az üzemtől. A műszaki vezetők pedig biztosít­sák a gyengébb csapatok részére is a műszaki feltételeket és segítsék, hogy a gyengébb eredményeket elérők is az élenjárók közé emel­kedhessenek. Igyekezzenek a vállalt kötelezettsé­güknek eleget tenni s ‘Rákosi elvtárs­­­nak adott szavukat valóra váltani.' A megyei választmányi ülés második napirendi pontja Godó István csapata minden perc kihasználá­sával küzd vállalása teljesítéséért Mi akadályozza a pásztói Szabadság tsz fejlődését ________________ 1952 AUGUSZTUS ?. A cséplés és a gabonabegyüjtés hívei Továbbra is a balassagyarmati járás vezet a gabonabegyüjtésben A balassagyarmati járás napok óta erősen vezet a gabonabegyüjtésben. Eddig egész évi gabonabeadási tervét 37,4 százalékra teljesítette. Az utóbbi napokban a begyűjtés napi terveinek teljesítésével lanyhulás mutatkozott és ez komolyan veszélyezteti a járás első helyezését. Közvetlenül a nyomában halad a rétsági járás 34.6 százalékos eredménnyel. Harmadik a szécsényi 26­ 6, 4-ik a pásztói 219, 5-ik a salgótarjáni járás 15.9 százalékkal. Megyénk büszkeségei Számtalan levél,­ jelentés­ számol be arról, hogy a dolgozó parasztjaink egymásután, teljesítik túl a beadási könyvben előírt kötelezettségüket. A megyei tanács gépesítési csoport­jának vándorzászlaját július 20-ig az erdő­kürti­ gépállomás őrizte. Eredmé­nyeik felett azonban elbizakodtak és a 25-én történt kiértékelés szerint a zászlót az érsekvadkerti gépállomás dolgozói nyerték el. Az erdőkürti gépállomás vezetői nem készültek fel megfelelően a csép­­lésre, Palotáson pH a villanycsép­őgép­­nél akkor vették észre, hogy rossz a szíjtárcsa, amikor már indultak! Ennél a gépnél Bred­juk-módszerrel dolgoztak volna és ez így 150 mázsás kiesést jelentett. Ezen a gépállomáson nem népszerűsítik eléggé az élenjáró trak­­toristák mobiianfÄsteit. Még 29-ig sem yrírték fel a gépállo­más legjobb traktoristá­jának a vándorzászlót, u­gyan ez a­ helyzet a legjobb brigád esetében is. Ezzel szemben a fejérs­ekvadkerti gép­állomáson — elsősorban­ az itt járt Bu­kin elv­társ, szovjetl:­gépállom­ási igazgató tanácsa alapján­­— felbontották az üzem tervét egé­szen a traktoristákig, hónapokra, dekáitokra és napokra. Mindenki ismeri tervét és biztosítva van a teljesítmények naponkénti értéke­lése is. Martinkó­ Jánios főgépész minden segít­séget megad a dolgozóknak, hogy napi tervüket túlteljesíthessék. A jó felvilágosító munka és­ a műszaki dol­gozók segítségének eredménye, hogy I érsekvadkerti dolgozó-szaraszt 120 szá­zalékra teljesítette beadását. Salgó­­tarjánban Bácskai István 4 és fél hol­das ősziárpából 298, Pap Pál 10 hol­das, árpából 180, búzából 104 száza­lékra teljesítette kötelességét Bartók János nógrádmegyeri 10 holdas ál­lam iránti kötelezettségét 185 száza­lékra teljesítette. • Balassagyarmaton Szikora István 4 holdas búzából 225, rozsból 228, Bencúrfalván pedig Kollár János 5 holdas-globálisan 116 száza­lékra teljesítette kötelezettségét. Mátraverebély községben Nagy Im­re 12 holdas, amikor bevitte gaboná­ját, ezeket mondotta: „Haza iránti kö­telességemet azért teljesítem elsőnek, hogy ezzel is csapást mérjek az ellen­ségre, meg aztán fiam a honvédség­nél van és szeretném, ha mielőbb új kenyér kerülne asztalunkra. És a sza­bad Piacot is mielőbb szeretnénk el­érni községünkben." a gépállomás 29 cséplőgépe versenyez egymással. 29-én adták át a vándorzászlót Sallai István munkacsapatának, amely eddig a legjobb eredményt érte el. Ugyancsak zászlóval jutalmazták a Vörös Csillag brigád nagyszerű ered­ményeit is. A Sallai István mur­kacsa­pat napi átlagteljesítménye közel­ 177 mázsa, 25-én pl. 244 mázsás teljesít­ményt értek el. A csapatban jól megszervezték a munkáit és elérték, hogy a gépek átállításának ideje 10 percnél so­hasem több. Mire a traktor az indulás helyére be­áll, a cséplőgép már teljesen üzem­képes. A gépállomáson nagy gondot fordí­tanak arra, hogy a napi teljesítmé­nyek mindig frissek legyenek a ver­­senytáblán. A cséplőgépnél elhelyezett versenytáblák feltüntetik a felelős ve­zető napi keresetét és a cséplőmunká­sok búzakilogrammban való kerese­tét is. A cséplési munkákkal egyidőben éjszakai műszakban végzik a tar­­lóhántást, s a gépállomáson sokan éjjel, lámpafénynél javítják a gé­peket, hogy ezzel is hozzájárulja­nak vállalásuk teljesítéséhez. Úgy mondják, hogy egy-két nap és Érsekvadkerten végeznek,^ csépléssel. Érsekvadkerten hétfőre teljesíteni akarják a begyűjtést A községek­ közötti begyűjtési ver­senyben továbbra is Érsekvadkert az első. Terménybegyűjtési tervüknek nem­ augusztus 15-re, hanem már 4-re eleget akarnak tenni. Árpából eddig a község 102 százalékot ért­ el, a rozs és zab begyűjtés is 80 százalékon felül van. Szorosan a nyomában ha­lad Szendehely község, mely évi­ ter­vét 70 százalékra teljesítette. Berke­nyén 63,­ Litkén 535, Karancsságon 48, Erdőtarcsán 45,5, Karancskesziben 45, Maconkán pedig 55 százalékos a begyűjtési terv teljesítése is. .­­ A verseny további szélesítése érde­kében igen fontos, hogy a községi ta­nácsok minden este értékeljék, ho­gyan teljesítették az aznapi begyűjtési tervet és azt írják ki részletezve a községi versenytáblára. Az újmajori gazdaság legjobb cséplő-munkacsapata Az újmajori kísérleti gazdaságban értékelték a két cséplőmunkacsapat versenyét. E szerint az újmajori üzemegység Rácz Ká­roly munkacsapata tartja az e­ső helyet. Az elmúlt héten a cséplési normát 123 százalékra teljesítette. A te cl­aki üzemegységnél dolgozó munkacsapat ezzel szemben 117,5 szá­zalékot ért el. Így a­­ gazdaság vándor­­zászlaját elsőnek Rácz Károly mun­kacsapata nyerte el. A dolgozók ké­­résére most már naponta értékelik a verseny eredményeit.­ A gazdaságban különösen jó eredményt ér el Lu­­kovszki Pál traktoros, aki amellett, hogy a cséplésben 151 százalékos tel­jesítménnyel dolgozik, éjszaka szán­tást végez. Itt is másfél normát tel­jesít naponta. A dolgozók lelkes mun­kája pedig biztosíték, hogy a gazda­ság, megelőzve a többieket, elsőnek fejezze be a megyében a cséplést. Hidvégi Zsigmond megelőzte versenytársait Slakta István elvtárs, Nógrádkövesd tanácselnöke írja: „A községben lévő Uj Barázda tszcs az első gabonáját a hazának adta. A tszcs dolgozói feldí­szített kocsikon­­ vitték a gabonát a magtárba. Az egyénileg dolgozó pa­rasztok is egymással versenyezve tesznek eleget beadási kötelezettsé­güknek. Hidvégi Zsigmond 6 holdas a község valamennyi dolgozóját ver­senyre szólította.­­ A községi tanács­­házán vezetett versenytábla vasárnap reggelre azt hirdette, hogy Hidvégi Zsigmond vállalt 185 százalékos telje­sítménye helyett 188 százalékra tett eleget a beadásnak. A község a csép­­lést­ 50 százalékig elvégezte, s az évi begyűjtési tervet pedig 33 százalékra teljesítette." A SAROKBA ÁLLÍTJUK Alsótold és Cserhátszentivány közsé­gek tanácsait, mert a­­ gabonabegyűjtő évi teljesítésében alaposan lemarad­tak. Alsóto­ldon mindössze 2,5, Cser­hátszentivány pedig 1,8 százalékos eredményt mutat. Hollókőn még enné is rosszabb, alig 1 százalékos a be­gyűjtési terv teljesítése. Eddigi eredményei alapján az érsekvadkerti gépállomás nyerte el a megyei tanács zászlaját A baalvasaljai tszcs az első búzát a hazának adta Kristók Ignác A ba­slyasaljai Rákosi tszcs első elcsépelt búzáját feldíszített kocsikon, induló hangja mellett vitte be a terményraktárba. 19 mázsa búzát adtak az első cséplésből az államnak Salgótarján város dolgozói megtapsolták a gabo­nát szállító kocsikat. A városi­­ tanács kultúrbrigádja pedig ének- és táncszá­­mokkal köszöntötte a brigád tagjait A csoport tagjai eredményeiken fellelke­sülve, ted­vék még jobbá a kollektív szellemet, szilárdítsák meg a munka­­fegyelmet, amiben a tavalyi javulás ellenére is még sok a javítanivaló.

Next