Szabad Nógrád, 1953. május (9. évfolyam. 35-43. szám)

1953-05-01 / 35. szám

YIlXc PROLETÁRJAI EGYESZÜL­EK! SZABAD NÓGRÁD MDP NÓGRÁD­ MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK LAPJA IX. ÉVFOLYAM, 35. SZÁM. ÁRA: 50 FILLÉR 1953 MÁJUS 1. r ~_ Éljenek a béke, a nemzeti fi­ggetlenség, a demokrácia és a szocializmus élharcosai - a testvéri kommunista Pártok! (A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének május­i jelszavai)» Éljen május 1, a békéért küzdő népek seregszemléje, a proletárnemzetköziség harcos ünnepe! Május elsejét a dolgozók nemzetközi szolida­ritásának napját, az idén a béke, demokrácia és a szocializm­us erőinek újabb növekedése jegyé­ben ünnepeljük. Évről évre, egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a p­ro­let­á­ri­n­te­r­n­aciona­li­zm­u­s Marx, Engels, Lenin és Sztálin hirdettei magasztos elvei el­kerülhetetlenül teljes győzelmet fognak aratni az egész világon. A proletárinternacionalizmus zászlaja alatt mind nagyobb sikereket érnek el azok­ a népek, amelyek már kiszabadultak az imperializmus behívóiból és építik új, szocia­lista tételüket­. E zászló alatt nőnek és erősöd­nek a tőkés országokban a munkásosztály fel­szabadító mozgalmának erői és a gyarmati és függő országokban az elnyomott népek nemzeti szabadságharcának erői. Május 1 története magában hordozza az egész­ nemzetközi munkásmozgalom történetét. Voltak rab május elsejék. Ma szabad május else­jét ünneplünk. Voltak véres május elsejék, amikor a felvonuló munkástömegeket roha­mozta a hatalmon lévő uralkodó osztály .áltig felszerelt rendőrsége, csendőrsége és katona­sága. Az utcák hosszú sorát, sok, május elsején megölt, vagy megsebesített munkás vére fes­tette pirosra. Ezeknek a hős május elsejeknek az emléke mindig felragyog május 1-én. A jobboldali szociáldemokraták, akik hűen szol­gálták és szolgálják a burzsoáziát, azon ipar­kodtak, hogy lebeszéljék a dolgozókat arról, hogy ezt­ a napot a munkásosztály ne a harcos ünnepek jegyében tartsa meg. Ez az áruló banda azon iparkodott, hogy május 1 -ét ne else­jén, hanem az ezt megelőző vasárnap­­ tartsák és merüljön ki békés sörözésből, kirándulás­ból. A munkásosztály legjobbjai azonban meg­érhették, hogy május elsejét a munkások nem­zetközi ...összefogása és az elenség elleni kímé­letlen és töretlen harc jegyében kell megünne­pelni. Minél nagyobb volt a május elsejére ne­hezedő nyomás, ártsál inkább ölelték maguk­hoz ezt a napot a dolgozók. Hiába kényszerí­tenék a kapitalisták a munkásokat ezen a na­pon dolgozni, hiába voltak kénytelenek teszál­ni a bányába, a föld alá a bányászok, hiába küld­ték dolgozó, parasztságunk legjobbjait a me­zőre, szívükből semmiféle intézkedés, hatalmi terror nem tudta kitépni a nemzetközi munkás­­­mozgalom e ragyogó hitet, harc­erőt sugárzó ünnepét. A május­i történelmi jelentősége éppen abban van, hogy az egész világot átfogó tömeg­­mozgató erő volt és m­a is az. Megűehetett a kapitalisták éssendőrszuronyai, a rendőrség sor­­tüze néhány hős munkást, de nem ölhette meg május­ elsejét. E harcos május 1-ből fejlődött és alakult ki Lenin, Sztálin vezette Októberi Szocialista Forradalom. Az Októberi Forrada­lom minden nép számára megmutatta az utat, a ragyogó jövőt, a szocializmus felé. A Kom­munista Párt­­­ által lelkesített, és vezetett­ szov­jet dolgozóknak ma közvetlen célja, hogy fel­építsék a kommunista társadalm­at, az anyagi és kulturális javak olyan hatalmas bőségét hoznák létre, amely mellett meg tudják valósí­tani a kommunista társadalom elvét „minden­kitől képeségei szerint, mindenkinek szükség­letei szerint". Sztálin lángesze megmutatta a dolgozóknak e cél elérésének útját és eszközeit. A Szovjetuniónak mindene megvan, ami a kom­munista társadalom teljes felépítéséhez szüksé­ges. Ezt a szovjet emberek tudják és ebben rejlik a szovjet nép kiapadhatatlan alkotó ener­­g­i­áj­á­n­a­k forr­ás­a. Az imperializmus rendszerére a második ha­talmas csapást, a második világháború után a népi demokratikus rendszer győzelme mérte Európa és Ázsia számos országában. Sztálin elvtárs a Szovjetunió Kommunista Pártja XIX. kongresszusán elmondott történelmi jelentőségű beszédében rámutatott arra,­ hogy korábban, a második világháború előtt a Szovjetunió volt a világforradalom és a munkásmozgalom egyetlen ,,,roham­brigádja”. Most új „rohambrigádok” jöt­tek létre a népi demokratikus országok­­ kép­ében. Kialakult az egységes, hatalmas szocialista tá­bor, amely az emberiség egyharmadát, 800 mil­lió embert egyesít magában. Óriási, legyőzhe­tetlen erő ez! A népi demokratikus országok a Szovjetunió baráti segítségére támaszkodva fejlesztik a ne­hézipart, szakadatlanul növelik népgazdaságuk energiaforrásait. Lengyelország a teljes terme­lési tervét az iparban 1953 első negyedévében 103,1 százalékra teljesítette. Csehszlovákiában az ipari munka termelékenysége 1952. első ne­gyedévéhez viszonyítva, ez évben, 8,8 százalék­kal­ növekedett. Általában az európai népi de­mokráciák ipari termelése 1952-ben kétszerte­­háromszorta, sőt­­ még nagyobb mértékben túl­szárnyalta a termelés háború előtti színvonalát. Május elseje fénysugara megvilágítja a kar­tonnak, győzelmeknek az útját. A­ győzelembe letett biztos hit tölti el ma ez egész békesze­­rető emberiséget és mutatja az utat, amelyen összeforrva haladni kell, hogy kivívjuk az em­berség legnagyobb, legnemesebb harcának, a békeharcnak győzelmét. Nincs a békének szi­lárdabb védelmezője, mint a Szovjetunió. Ezért kell egyre egységesebben felzárkózni a nagy Szovjetunió mögé, ezért ragyog májusi zászlóin­kon a tartós béke szilárd erődjének, a Szovjet­uniónak, a béke, a szocializmus vezérlőcsillagá­­­nak, a halhatatlan Sztálinnak a neve. Ezért küldjük forró üdvözletünket a béke védelmében diadalmasan küzdő koreai népnek és a kínai önkénteseknek. Ezért küldjük harcos üdvözle­tünket a testvéri népi demokráciák országainak, a világ minden dolgozójának, akik a szabadsá­gért és békéért harcolnak. Az élenjáró és haladó gondolatok gyűlöleté­től elvakított reakciósok „keresztesh­áborúra” hívnak fel a kommunizmus ellen. De elmúltak már azok az idők, amikor a népek engedelmes eszközök voltak a reakciós uralkodó klikkek ke­zében. Csak a vakok nem­ látják azokat a hatal­mas változásokat, amelyek a világ minden or­szágában a dolgozók milliós tömegének tuda­tában végbemennek. Erősödik a tőkés országok­ban a tömegek mozgalma elemi jogaikért, és a demokratikus szabadságjogokén, mint a tenger hulláma, úgy nő a gyarmati és függő országok­ban a népek felháborodása ,az imperialista el­nyomás ellen.­ Önfeláldozó harcot folytatnak a szabadságukért és függetlenségükért Korea, Vietnam és Maláj­föld népei, mindinkább fel­éb­rednek India, Afrika és a közelkeleti országok népei. Szemünk előtt bomladozik az imperializ­mus gyarmati rendszere. A békemozgalom figyelmeztetés a háborús gyujtogatóknak. A népek gyűlölik a háborút és békében akarnak élni. A népek békeakarata szent a kommunisták­ számára, akik a béke, de­mokrácia és szocializmus harcosainak első so­raiban haladnak A világ kommunista és mun­káspártjainak ez idő szerint több, mint 24 mil­lió tagja van, s a dolgozók gigászi tömegei kö­vetik őket. Ezt bizonyítja Franciaországban le­zajlott­­ községi tanácsi választások eredmény­e­­is Párizsban a francia munkásosztály pártja, a Komm­un­ist­ai Párt a szavazatok 27,46 százalékát szerezte meg. 77 helyről beérkezett végleges eredmény közül 55-ben a Francia Kommunista Párt lett a legerősebb párt. A tőkés országok­ban a kommunisták, min igaz hazafiak küzde­nek a munkásosztály, a dolgozó parasztság és az összes haladó erő egységes nemzeti arcvona­­lának megteremtéséért. A nemzeti függetlenség védelmére, a népek békéjéért és barátságá­­ért vívott harcra mozgósítják a tömegeket. A mostani május elseje nem csupán a nem­zetközi szolidaritás nagy ünnepe, hanem nemzeti­ ünnepünk is egyben. Rákosi elvtárs pártunk II. kongresszusán az igazi hazaszeretet és a nemzetközi proletárszolidarí­tás kapcsolatáról a következőket mondotta: „Minél jobban teljesít­jük dolgozó népünk javára hazafias kötelessé­­geinket, annál jobban szolgáljuk az emberi ha­ladás nagy ügyét és egyben annál kisebb kato­nái vagyunk a proletárnemzetköziség,, a béke legyőzhetetlen táborának. A hazafiság és nem­zetköziség így fonódik össze nálunk elválasztha­­­­tatlan egységben és így lesz új erőforrás, új győzelmek serkentője". A nemzetközi szolidaritás, a béke védelméért való összefogás, a Szovjetunió vezette hatalmas béketábor harcának támogatását jelenti. Ez a közös, tartalma annak az ügynek és küzdelem­nek, amelyet a világ dolgozói különböző formá­ban vívnak. A hős koreai nép fegyverrel a kezé­ben harcol, Franco Spanyolországéban, a nyu­gati kapitalista ál­m­oknak elnyomottjai sztráj­kokkal, a Tito igája alatt nyögő, szabadságra­­vágyó jugoszláv nép illegális forradalmi szer­vezkedéssel, szabotázzsal, a szocializmust építő népek — köztük hazánk dolgozó­ is — a fel­szabadult munka újabb és újabb győzelmeivel küzdenek a béke megvédéséért. Ezekben a napokban különös erővel csapott fel a szocialista munkaverseny lángja, hiszen dolgozó népünk egyúttal a választásra is készül. Május elsejére és a választásra úgy készültek bányászaink, hogy az év elején történt lemara­dást behozták, de­ a második negyedévben több, mint 10.000 tonna szenet termeltek terven felül. Nincs nap, hogy ne születne­ nálunk ezekben a napokban újabb és újabb munkahőstett. A szén­­csaták­ hősei,, olyan, mint Kisterenye ujlaki üze­ménél Márton Ferenc 171, a lövölgyi üzemnél Czikora László 155, a márianováki Ambrus üzemnél Tács József 46 főből álló frontta­­gádja 134 százalékos terv teljesítésével mutatja meg, hogy hű katonája a békéért folyó harc­nak. Széncsaták hősei! A választási békeverseny so­rán eddig elért nagyszerű tervteljesítéseket szárnyaljátok túl, hogy a minisztertanács ván­dorzászlajának büszke tulajdonosai­ lehessünk. A Salgótarjáni Tűzhelygyár mechanizált öntö­déjében e hó 28-án 6000 pár formaszekrény he­lyett 6354-et öntöttek. A termelőszövetkezetek, és egyénileg gazdálkodó parasztok is a mezőgaz­dasági munka időbeni, jó elvégzésével készül­nek a válaszásaikna. Loch Ferenc 7 holdas legen­di dolgozó paraszt «oványba romából és tojásból egész éap: &sü­léssi k­ötelezetségét teljesítette, hasonlóan példát mutat a haza iránti kö­em­­­ze­tség teljesítésében Kertész­ József nógrád­­sipeki, Hasznos Mihály kisbagyoni, valamint­ Kétbodony, Hont és még számos község dol­gozó parasztjai és terenei őszövet­kezetek a­ vá­lasztási békeverseny során. A jó időjárást ki­használva, az idei jó termés e­érése érdekében az asszonyok bevonásával május 17-ig végez­zük el a kapásnövényeknél általában az első kapálást és egyel­ést, végezzük el a lucerna első kaszálását, az őszi takarmánykeverékek levá­gását. A nemzetközi munkásosztály harcos­ sereg­szemléjén, május­ elsején a békéért és szabad­ságér harcoló népek számvetést csinálnak arról, hogy hogyan járultak hozzá a világot átfogó béketábor erősítéséhez. Megkönnyíti a mi szám­vetésünket az a körülmény, hogy alig másfél hete jelent meg a Magyar Függetlenségi Nép­front választási felhívása, amely összeveti az ország mai helyzetét, az alig egy évtizeddel ez­előtti nyomorúságos állapottal és megmutatja, hogy milyen tényezőknek köszönhetjük megvál­tozott, boldog jelenünket és hosszú évekre meg­mutatja azt az utat, amelyen dolgozó népünk­­­­nek haladni kell a szocialista Magyarország megteremtéséért. Dolgozó népünk, hogy ma kilencedszer ün­nepli szabadon május­ elsejét, hogy kilencedszer nyitnak örömteli dalra az ajkak május elsején, a Szovjetuniónak köszönheti, amely, felszaba­dította a mi sokat szenvedett dolgozó népünket, s meghozta az évszázadok óta sóvárgott sza­badságot. »4 szabadon lengő májusi zászlók páriunkat, s a magyar nép e­ső békeharcosát — első kép­viselőjelöltjét — Rákosi elvtársat köszöntik. A pártot, amely Rákosi elvtárs irányításával több, mint három évtizede vezeti a magyar dol­gozók harcát a szabadságért, a függetlenségért, a szocializmusért, a pártot, amely oly hősies­séggel áll helyt abban a küzdelemben, amely ma már szoros egységbe forrott dolgozó né­pünkkel. A májusi zászlók sorában viszik dolgozóink azokat a jelszavakat,­­amelyek munkára, fegye­lemre, éberségre hívják fel a magyar dogozók figyelmét. Népünk egysége kikovácsolódott a har­cok során, de még sokat kell dolgozni megszi­­lárdításán, hiszen népünk ellenségei még szá­mosak ahhoz, hogy kényelmes önteltségben pi­henhessünk a siker babérjain. Itt acsarkodó, provokál déli határainkon az amerikai impe­rializmus söpredék bandája. Trióért, itt vannak a jobboldali szociáldemokraták, akiknek so­k év­­tizedes tapasztalatuk van a dolgozók harcának elárulásában, itt áskálódik suttyomban a­ kler­­­kális reakció, a népbutítás ezeréves mestere, itt van­ a tőkés uralkodóosztály utolsó maradványa, a kulákság, amely iparkodik -dolgozó paraszt­ságunkat befolyása alá keríteni. Sem a szocializmus építése, sem a béke meg­őrzése nem sétaút, hanem nehéz harci terep, amelynek minden fordulójánál az ellenség rej­tőzik. Ha összefogunk, fegyelmezetten harco­lunk a tervek végrehajtásáért, ak­kor egy nagy csatasort alkotunk, mely közel egymilliárd dol­gozót tesz ki és ezzel megnyerjük a béke csatár­ját, nem­ marad lehetőség a­ háborús erőknek terveik kivitelezésére.­­ Köszöntse a májusi zászló az asszonyokat, a dolgozó és tanuló ifjúságot, akiknek a népi de­mokrácia adta meg jogukat és érvényesülési lehetőségüket­ és akik ezzel élve egyre nagyobb szerepet kapnak a termelésben és a politikai életben egyaránt. »4 régi május elsejék munkás és dolgozó pa­raszt hőseinek példamutatása adjon erőt továb­bi harcunkhoz. .4 mai május elsejei ünnepség járuljon hozzá a közös­ harchoz,­ erősítsük drága szép hazánkat e béketábor fontos erődjét és támaszpontját. A május el­sejti seregszemle, amikor ragyogó győzelmünket­ ünnepeljük,­ ad­jon újabb lendületet a bányák, üzemek munká­sainak és szárnyalják túl teljesít­ményeikkel a felszabadulásunk tiszteletére ki­bon­takozott munkaverseny eredményét a választás tisztele­tére A termelőszövetkezetekbe tömörült és egyénileg gazdálkodó parasztok, mezőgazdasági munkák példás elvégzésével, az állam iránti kö­telezettség teljesítésével tegyenek hitet a nép­front mellett. Értelmiségiek baráti szövetségben a munkásokkal, dolgozó parasztokkal segítsék győzelemre a­ választási békeverseny ügyét. Minden ragyogó munkahőstett, a tervek nap­ról napra való teljesítése — minden népfront szavazat egy-egy tégla a szocialista Magyar­­ország építéséhez, a béke megszilárdításához, melynek legelső harcosa hazánkban — dolgozó népünk első képviselőjelöltje — szeretett vezé­rünk­, Rákosi Mátyás elvtárs. A „Május 1 üzem" cím elnyeréséért folyó küzdelemben a Nagybatonyi Vállalat Szorospatak üzeme jár az élen A nógrádi szénmedence bá­nyaüzemeinek dolgozói lelkes hangulatban harcolnak a vá­lasztási békeverseny győzel­méért. Nagy érdeklődés mellett folyik a küzdelem a vállalatok aknaüzemé­­ben, amióta a Gheor­­ghiu Dej­ Hajógyár versenyfel­hívásához csatlakozva, a mátra­­nováki vállalat Csipkés üzeme nógrád megye összes bánya­üzemeit a „Május 1. üzem" cím elnyerésére szólította fel. A versenyfelhívás élénk vissz­hangot talált és egymás után érkeztek be a csalakozások a Szénbányászat Tröszt termelé­si osztályára." Május 1-re mindig nagy meg­becsüléssel és tisztelettel tekin­tettek a nógrádi bányászok, még a Horthy-fasizmus ideje alatt is, amikor a nemzetközi munkásosztály nagy ünnepe al­kalmával gyülekezetüket a csendőrpribékek oszlatták széj­­jel. A „Május 1 üzem” cím el­nyerése teh­át nem közömbös egyetlen nógrádi bányász előtt sem. A kemény harcok hevében ezidáig a Nagybátonyi Vállalat szo­rospataki üzemének dolgo­zói harcolták ki maguknak április 29-ig az első­ helye­zést, 116,8 százalékos havi tervteljesítésükkel. A szorospataki üzem valamen­­­nyi dolgozója becsületesen küz­dött ezért az eredményért, s munkájuk legjavát­ adták, az el­ső hely biztosítása érdekében. Az üzem DISZ-brigádja a­ 122­ százalékos átlagteljesítmény mellett közel 2 százalékkal csökkentette a március havi át­lagos palatartalmat. A „Május 1 üzem” cím elnye­résért folyó versenyben második helyre a Zagyvai Vállalat Margittáró üzeme került, 114.4 százalékos tel­jesítményével, míg a harmadik helyet a Mátra­­nováki Vá­lalat Gáti üzeme harcolta ki 113.4 százalékos eredménnyel. A­­ versenyt kezdeményező Csipkés üzem dogozói 109,1 százalékot értek e­l, de ezzel az eredményükkel csak a negyedik helyet tudták biztosítani. Csip­kés ü­zem dolgozóinak tehát fo­kozni kell a harcot, ha­ a ne­mes versenyben biztosítani akarják maguknak, az első he­lyezést és számot tartanak a ,,Május 1 üzem” cím elnyeré­sére. A Bányagépgyár dolgozói kiváló eredményeket érnek el a választási békeversenyben A Zagyvapa­falvai Bányagép­­gyárban a választási béke­ver­senyhez való csatlakozás óta egyre fokozódik a versenylen­­­dület. A brigádok és az egyéni­leg dolgozók párosversenyében szinte napról napra váltakozik az első hely. Egyedül a forgá­csoló üzem Béke-brigádja az, amely a verseny kezdetétől fog­va biztosítani tudja magának az első helyezést. A forgácsoló üzem „Bék­e”­­b­rigádja 176 százalékos átlag­­teljesítménnyel első helyen, az ,,Előre”-brigád 132 százalékkal második helyen, a „Petőfi”- brigád 122 százalékkal harma­dik helyen, a „Kossuth”-brigád pedig 118 százalékos átlaggal a negyedik helyen van. A forgácsoló üzemben Mojzes Béla kkuplogató kimagasló tel­jesítményeket ért el és a norma­­l irodához , fordulva azt kért­e, hogy megszabott normaidejét 20 százalékkal csökkentsék. Kertész István kétszeres szta­hanovista gyalus az RTU alvá­zak megmunkálásán 348 száza­lékos eredménnyel fejezte be, de az összes­­ felajánlását már ezidáig 230 százalékra teljesí­tette. A '­ 'koyábsmühelybm . Sárvári József. Bognár' Mihály...és Bóza László kovácsok harcolnák Isi az első helyezést, akik 187.9 szá­zalékra fokozták termelésüken A lakatosüzemben Halmai Jó­zsef brigádja már április 24-én teljesítette vállalt kötelezettsé­gét. Négy darab hajtómű elké­szítését 213 óra alatt fejezték be és ezzel­ 207.7 százalékos ered­ményt értek el. Újabb vállalást tett a Halmai-brigád 10 darab garas és lemezlág határidő előtt való elkészí­ésére, amit szintén sikeresen, 192.5 százalékos eredménnyel már valóra is vál­tott. Mogyorósi Ottó 8 B-titkár

Next