Szabad Nógrád, 1953. november (9. évfolyam. 88-95. szám)

1953-11-25 / 94. szám

1953 november 25. A megyei aktívaértekezlet hozzászólásaiból Lapunk legutóbbi számában ismertettük a november 18-án megtartott megyei aktívaülés beszámolóját. Most az aktívaülés hozzászólásaiból közlünk. Elsőnek Kudela József elvtárs, a salgótarjáni városi pártbizottság titkára szólalt fel. Elmondotta, hogy Salgótarján 600.000 forint beruházási összeget kapott a munkáslakások tatarozására. A tatarozás azonban vontatottan halad. Az építőipar vezetői munkaerőhiányra hivatkoznak. „Véleményem szerint ha jobban megszerveznék a munkát, a rendelkezésre álló munkaerővel sokkal jobb eredményt érhetnének el.” A rossz vezetés következtében a gépipari technikum átvételének határideje is egy hónappal eltolódott. Kudela elvtárs a hibák okait elemezve rámutatott, hogy a párt-, állami és gazdasági funkcionáriusok nem ellenőrzik megfelelően a kormányprogramok végrehajtásával kapcsolatos feladatokat. Az építőipar vezetői nem gondoskodnak eléggé a dolgozók jogos igényeinek kielégítéséről, emiatt sokan otthagyják az építkezéseket. Elmondotta, hogy gyenge az étkeztetés, a szállásokon nem hitelnek megfelelően, több dolgozó kifogásolta már, hogy bár reggel 7-től délután 5-ig dolgoznak, az ebédet mégis 2—3 óra kölött kapják meg. A pártszervezetek feladataival kapcsolatban beszélt arról, hogy javítani kell a termelés pártellenőrzését. A pártszervezeteknél még mindig nem látják elég világosan, hogy a termelés pártellenőrzése elsősorban a kommunisták mozgósítását jelenti a feladatok megoldására. Böger János elvtárs arról beszélt, hogy a termelőszövetkezetben 33 márc.^. kenyérgabonát, 14 és fél mázsa árpát, 366 liter tejet, két süldőt és sok egyéb mást kapott,, ami bizonyítéka annak, hogy mennyire gondoskodik a párt a szövetkezetekről, hogy aki belépett a szövetkezetbe, annak a megélhetése biztosítva van. Papp Gyula elvtárs, a Salgótarjáni Üveggyár pártbizottságának titkára foglalkozott azzal, hogy egy-egy lakás tatarozása 3—4 hétig is eltart. Ez nagy nehézséget okoz a dolgozók számára és az illetékesek nem ellenőrzik, hogy a munkálatok gyorsabb ütemben haladjanak. A továbbiakban foglalkozott azzal, hogy üzemük magas selejszázalákkal termel. Ennek az az oka, hogy sem a párt, sem a szakszervezet nem irányítja eléggé a versenyt a selejt csökkentésére. A forradalmi műszak idején a gyárban nem egy dolgozó leszorította magas selejtszázalékát, de november 7-e után már nem törekedtek arra, hogy ezt az eredményt továbbra is megtartsák. Dvorák József elvtárs, a megyei tanács terv- és statisztikai osztályának vezetője különösképpen a helyi ipar kérdésével foglalkozott hozzászólásában. Rámutatott, hogy megyénk helyi ipara méd nem oldja meg feladatát. A pártszervezetek, a tanácsok nem ismerik és nem foglalkoznak eleyet ezzel a kérdéssel. Mind a helyi ipart, mind a kisiparosokat fokozottabb mértékben el kell látni nyersanyaggal, hogy egyre jobban kiélékíthessék a helyi szükségleteket. Balogh András elvtárs, a megyei tanács egészségügyi osztályának vezetője elmondotta: az a tapasztalat, hogy üzemeinkben, bányáinkban a vezetők nem tesznek meg mindent a balesetelhárítás érdekében. Bányáinkban nincs biztosítva a rendszeres ivóvízellátás. Ezek pedig olyan kérdéseket, amelyeket ott a helyszínen azonnal meg lehetne oldani. Márton elvtárs, a szécsényi járási bizottság titkára az állami, a gazdasági élet területén lévő hibákról beszélt. Elmondotta, hogy a helyi tanácsoknak annyi statisztikát, jelentést kell készíteni, amely sok időt leköt munkájukban. Rámutatott, hogy járásuk területén az utóbbi időben nem növelték tovább a termelőszövetkezetek megszilárdításában eddig elért eredményeket. A maga a járási bizottság is megnyugodott. Elmondotta Márton elvtárs, hogy ezen most változtatnak, s fokozottabb erővel folytatják a harcot a szövetkezetért. Marcinek István elvtárs, a Salgótarjáni Acélárugyár pártbizottságának titkára elmondotta, hogy az alapszervezeteknél a kollektív vezetés érvényrejuttatásában a KV június 27— 28-i ülése óta értek el eredményeket. A hiba ezen a területen az, hogy a pártszervezetek nem támaszkodnak eléggé a dolgozók vélményére. Elmondotta, hogy az alulról jövő bírálat az utóbbi időben bátrabb lett, de a pártbizottság nem segíti eléggé ennek kibontakozását. A gazdasági vezetők egy része a dolgozók által felvetett problémákat nem intézi el megfelelően. A vitát Hajdú elvtárs foglalta össze. OLVASD, TERJESZD A SZABAD NÉPET! SZARA*» KOCN'ÍD Mentsük meg az ifjú facsemetéket! Az ötéves népgazdasági tervünk törvényszerűen írja elő a fásítást, külön tervet dolgozott ki az egyes területek fásítására.. Ennek a nagyfontosságú rendeletnek nemcsak az a célja, hogy a kiirtott erdőinket pótoljuk, hanem komoly jelentősége van a mezőgazdaság termésnövelésében, s a védett területek kialakításában is. A fásítási terv maradéktalan végrehajtásáért harcolnak a balassagyarmati erdőigazgatóság dolgozói is, s már eddig is jelentős eredményeket értek el. Munkájuk azonban sok helyen eredménytelen, mert még élnek társadalmunkban olyan emberek, akik lélektelenül rontanak az ifjú facsemetéknek, s kíméletet nem ismerve vagdossák, tördelik, hogy azt később az egyes vállalatok, intézmények, hivatalok részére „gyűjtés” gyanánt eladják. Ha bárki a reggeli órákiban 7—9-ig Salgótarján főutcáján végigmegy vagy hivatalában munkahelyére siet, napirenden találkozhat olyan asszonyokkal, akiknek a hátán 2—3 zsák ilyen fiatal facsemete tördeléséből összeszedett gyújtásokat visz, 6 adja el 8—10 forintért egy zsákkal a hivataloknak* Ez az állapot tűrhetetlen, feltétlen szüntessük meg, mentsük meg hatal facsemetéinket! A fiatal facsemeték kiirtásáért a város lakói valamennyien felelősek. Felelősség terheli a háziasszonyokat, a hivatalok, intézmények vezetőit, mert a gyujtósnak árult csemetéket — különösen az akácfacsemetéket — megvásárolják ahelyett, hogy eréllyel fellépnének a természet ilyen irányú megcsúfolása, bántalmazása ellen.. Mentsük meg a fiatal facsemetéket! Az ilyen „gyújtósokat” árusító asszonyokat a legközelebbi rendőrnek* vagy a rendőrségnek azonnal jelentsük, adjuk át őket. A rendőrség is kísérje nagyobb fegyelemmel ezeket az asszonyokat, s minden eréllyel akadályozzák meg a fiatal facsemetéink kiirtását, ami nem más, mint a népgazdaság súlyos megkárosítsa! (So) 5 BONYODALMAK EGY PÁRTOKTATÁSI KONFERENCIA KÖRÜL - Úgy hallottam, 21-én és 23-án párttörténeti konferenciák lesznek — jönnek hozzám ezzel a kérdéssel a minap. — Te 21-én vezetsz, ugye? — Mármint holnap? ... Nem hiszem... Nekem erről nem szólt a járás egy árva kukkot ■ sem — Jó lesz utána nézni. Na tessék (!)... Az embernek mástól kell megtudnia — csak úgy félhivatalos módra — mikor vezet konferenciát! Ha törik, ha szakad, most már egész hivatalosan is illő lenne tudni: tényleg vezetek-e konferenciát, mikor és hol... Hajanj, hisz még a hallgatók névsorát sem közölték velem! De remekül funkcionál a tarjáni járás agit-prop. osztálya! Gyerünk csak a telefonhoz! — Itt Kovács beszél az agitprop. osztályról. — Afelől érdeklődnék, hol és mikor vezetek párttörténeti konferenciát. — Az elvtárs Nagybátonybam vezet, méghozzá szombaton ... — Nagybátonyban, és holnap? — rökönyödök el a hallottakon. — De hisz' László elvtárs azt mondta, hogy Zagyvapáfalván vezetek. Igaz, hogy csak úgy találomra mondta. De hát az a fontos, hogy mondta? Most már, akkor azt szeretném tudni, hogy a kettő közül melyik az igaz. Még ha szombaton vezetek konferenciát, miért nem küldik a „szokásos” kiértesítést? Az elvtársaik hová nézik a napot?! — Csendesebben, elvtárs, még megkaphatja azt az értesítést, ma még csütörtök van. — Csütörtök, de csak a maga naptára szerint 1... Ha tudni akarja, ma péntek van és 20-a. Holnap szombat lesz és 21-es — Elvtárs, ne vitatkozzon velem, előttem van a naptár, már csak tudóim, mit beszélek! — Hát idefigyeljen (!) Nézze meg mégegyszer azt a „különös’“ naptárt és ne szégyelje a tévedését beismerni — önkritika is van a világon ... — ... Tyűha, a teremtését. Ma valóban péntek van ... Hát akkor már most, szóbelileg értesítve van az elvtárs. — Jó, hogy még szombat délután nem értesítenek a szombat délelőtti konferenciára. Most már annyit tudok, hogy szombaton vezetem a konferenciát. De ezek után illő lenne azt is tudni, hogy hol és hány órakor? — Hogy hol és hány óraikor?... Várjon csak az elvtárs egy kicsit ... Nézze, elvtárs, nem tudom megmondani, majd egy félóra múlva felhívom, addig majd beszélek a Zagyvapálfalvi Bányagépgyár párttitkárával. Szóval majd érdeklődöm felé, hogy néz ki ez a kérdés... Az elvtárstól meg elnézést kérek, hisz a VST két hete vagyok a JB-n. Ne csodálkozzék tájékozatlanságomon. * — A bírálatot tolmácsolja László elvtárs felé ... Kovács elvtárs valóban felhívott félóra múlva. — Lantos elvtárs a Zagyvapálfalvi Üveggyárban vezet konferenciát, szombaton délelőtt 9 órakor. A pártbizottságok „elintézték” a hallgastok kiértesítését. Szóval megvan minden, csak le kelll vezetni a konferenciát . Reggel 8 órakor már loholtam Zagyvapálfalva felé, a nagyvasút melletti földúton. Kilenc előtt néhány perccel a gyár pártirodáján voltam, ahol három szál ember várakozott. A negyedik a gyár párttitkára volt és dühösen beszélt arról, micsoda hanyagság van az oktatási vonalon, belekeverve a gyár termelési problémáit is. — Ki hallott már olyat,délelőtt konferenciát tartani, amikor alig megy a termelés. Termelés a fontosabb, nem pedig az oktartás, ki hallott már ilyet... Micsoda kavarodás van itt. Megmondtam a JB-nek, hogy nem lesz alkalmas délelőtt. De ők csak azt hajtogatják, hogy nincs kibúvás, a konferenciát meg kell tartani és késiz. Azt hiszik a JB-n, hogy itt akármikor lehet konferenciázni... Csak már jönne Kovács elvtárs is, de megmondanám neki. — Kovács vezeti a konferenciát? — kérdi az asztal mellett ülő elvtárs* — Tévedés, elvtársak, a konferenciát én vezetem — mondtam csendesen, és vizsgálgatni kezdtem a csodálkozó arcokat. — Csak ilyen kevesen vannak az elvtársaik? Hol vannak a többiek? — Ez Budapestre utazott, az a bányához ment a szén minőségét reklamálni, a harmadiknak az üveget kell vágni, mert ott áll a vagon ... Ej, elvtárs, van itt probléma annyi, hogy ki sem látszik belőle az ember! ... Nem lehet ilyenkor konferenciázni!^ — hajtogatja az üveggyári párttitkár. — Nem értesítették ki az elvtársakat? — kérdem. — Csak úgy „futtában” csináltuk a dolgot, de meg is látszik. De nem is lehet máskép, mikor pénteken értesítenek a szombati konferenciára. Nem hólyag az, hogy fölfújjuk. Az üzemi pártbizottságok valóban „elintézték” a hallgatók kiértesítését. Most itt állunk hárman ... Fuccsba ment a drága délelőtti idő. Azt hiszi a járási pártbizottság, hogy ezeknek a felelős funkciót betöltő elvtársaiknak olyan sok pocsékolni való idejük van! Azt hiszem, ez a kis epizód nemcsak a salgótarjáni járási pártbizottság munkájára vonatkozóan tanulságos — szól ez a többi JB felé is. Tanulságul: a Központi Vezetőség 1953 júniusi ülése újra ráirányította az egész párt figyelmét az ideológiai munkára. Kétségtelen, hogy a Központi Vezetőség ülésén feltárt hibáknak jórésze elsősorban abból adódik, hogy pártunkban az elméleti munka, az SZKP felbecsülhetetlen értékű tapasztalatainak alkotó módon való alkalmazása a mi viszonyainkra, valamint a marxizmus-leninizmus tanításainak elsajátítása párttagságunk körében a követelményeiktől elmaradt. Ilyen körülmények között az ideológiai oktatást a marxizmusleninizmus alapos, elmélyült, a szocializmus felépítése során felmerült problémák megoldásával szorosan összekapcsolt tanulása ma fontosabb, mint bármikor. Ha pedig ez fontosabb, akkor a salgótarjáni járási pártbizottságnak is fokozottabb gondot kell fordítani a párttörténeti konferenciák megszervezésére, hogy a tanfolyam részvevői lelkiismeretes tanulásukkal is hozzájáruljanak a Központi Vezetőség 1953 június 27—28-i határozata, s az azon alapuló kormány. Programm végrehajtásához. (Lantos László) Megnyílt a Béke-Világtanács bécsi ülésszaka: ■ Bécs, november 23. (MTI) Zászlódíszbe öltözött a Schönbrunner Strasse-i Dreher-park, ahol hétfőn délután megkezdődött a Béke-Világtanács ötödik ülésszaka. Az ülésterem külső színe visszatükrözi annak a nagy eseménynek fontosságát, amelyet a Béke-Világtanács ülése jelent a nemzetközi békemozgalom további erősödése szempontjából. A küldötteket és vendégeket az ülésterem bejáratánál fehér békegalambokkal ékesített kék zászlóerdő fogadja. A falakat kék drapéria borítja. Ugyanilyen kék drapériával vonták be az elnöki emelvényt, amely fölött középen kiterjesztett szárnyú fehér békegalamb hirdeti a világ dolgozóinak békeakaratát. Az emelvényt környező falak kék drapériáin a különböző nemzetek zászlói, a nemzetközi békemozgalom minden népre kiterjedő voltát jelképezi. Bécs városának élete lüktetőbbé és élénkebbé változott. Az ülésszak megnyitásának napján egymást követik a küldötteket és vendégeket szállító autóbuszok. A küldöttek már jóval az ülés megkezdése előtt ellátogatnak az ülésterembe, ismerkednek a nagy esemény színhelyével. A Béke-Világtanács ülése délután három órakor kezdődött. Az ülésszak elnökségében ott látjuk Joiot Chie-t, Laffitte-t, Mao Tun-t, Isabelle Bumet, Eugenie Cottont, Pietro Nennit, Ikuo Ojamát, Walter Friedrichet, Hja Erenburgot, Nyikolaj Tyihonovot és a nemzetközi békemozgalom más neves személyiségeit. Joliot- Curie professzor, a Béke-Világtanács elnöke Brandweinernek, az osztrák Országos Békebizottság elnökének adja meg a szót. Ausztria békeszerető haladó erőinek nevében köszöntötte Brandweiner az ülésszak részvevőit. Ezután Joliot-Curie, a Béke- Világtanács elnöke mondott nagy beszédet.★ A Béke-Világtanács irodája két napirendi pontot javasolt a hat napig tartó ülésszak tanácskozásaira: 1. Az egész világra kiterjedő akciók annak érdekében, hogy a konfliktusokat általánosan elfogadható egyezmények útján rendezzék (a koreai és a német kérdés rendezése, a hidrogénbomba és más tömegpusztító fegyverek eltiltása, a fegyverkezés korlátozása); 2. a jövő évben béke-világtalálkozót kell összehívni. MUNKAPAD ÉS ISKOLAPAD A villanyóra mutatója a nyolcas szám felé közeledik. Ott állunk a moszkvai „Párisi Kommün” cipőgyár portásfülkéje előtt. Fiatal szabásznők, idősebb mesterek százai sietnek a műhelyek felé, gépeikhez. Most lépett be a gyerekcipőkészítő műhelybe a szőke Ligyija Korabelnyikova — az anyagtakarékossági verseny ismert kezdeményezője. Nyomban feltűnik, Vaszilij Matroszov termelési újító, a hírneves szabász. Még öt-hat perc és kezdődik a műszak. A cipőgyári munkások már felöltötték munkaruhájukat, már el is hozták a raktárból a szükséges mennyiségű seprót és krómbőrt, enyvet, vonalat és szeget. A képeket megindították, a futószalagokat felülvizsgálták. Még néhány perc és már szabják, varrják, enyvezik az elegáns női cipőket, a piros-kék cipőcskéket hároméves apróságok számára; az elnyűhettlen férfi félcipőket. A belépőcédulákat ellenőrző tisztviselő lopva felém kacsint: most jön, akire várok. Alekszej Aldosin középtermetű, fiatal és élénkszemű, szőkehajú férfi. Ma nem hétköznapi ruhába jött a gyárba: sötét színű ünneplőjét vette fel. Kabátja hajtókáján ott ragyog az aranycsillag, jelzi, hogy Aldosin a Szovjetunió hőse. Kezében néhány füzetet szorongat. — Szóval, Alekszej Nyikolajevics, maga is ma vizsgázik, akár csak az én fiam? — kérdezi tőle jókedvűen a kíváncsi természetű, örökké vidám raktárkezelőnő. — Úgy bizony — bólint és tréfásan felsóhajt. — Ma orosz történelemből kell vizsgáznom. — Majd csak sikerül, hiszen maga szorgalmas ember! Aldosin néhány perc múlva már ott ül a tanteremben és a második évfolyam hallgatóival együtt izgatottan várja a vizsga kezdetét. Vidáman búgott fel a gyár szirénája. A műhelyekben zúgni kezdtek a motorok, a munkagépek ezreit indították meg. Ebben a percben belépett a terembe a tanár. . — Jó reggelt! — köszöntötte munkáshallgatóit. — Tehát kezdjük el, mégpedig betűrendben: Aldosin, Alekszej Nykoajevics. ..Aldosin barátjával, a szomszéd gépen dolgozó Vaszilij Matroscoval együtt jelentkezett középfokú szakiskolára. Aldosin akkor harminchat, Matroszov néven éves volt, Aldosin két, Matroszov pedig három gyermek apja. Matroszov már évek hosszú sora óta dolgozik a Cipőgyártó iparban és életében legkevesebb száz tonnányi bőrt szabott ki. Aldosin viszont — leszerelése után — első ízben került egy nagyüzem forgatagába. Érdeklődéssel nézte a rengeteg gépet. Ekkor határozta el, hogy szabász lesz. De ez a mesterség nem valami egyszerű dolog: nagy kézügyességet, komoly kitartást követel. Hősünk tanulni kezdett, Matroszov és a művezetők segítették. És a Honvédő Háborúnak ez a bátor géppuskása, aki a háborút már csak ritkán emlegeti és az aranycsillaggal a más rendie'ekkel ékesített kákáját csupán ünnepi alkalmakkor veszi fel, rövidesen kitanulta a mesterségét és ügyes szabász lett. ’ De Aldosin nem érte be ennyivel. Követte Matroszov példáját és ő is beiratkozott a középfokú szakiskolába. Beült az iskolapadba a fiatal lányok és fiúk mellé s termelőmunkája mellett tanulni kezdett. Eleinte nehezen ment a dolog, de Alekszej jól tudta: a technológus oklevélért keményen meg kell dolgozni. Megszerette a könyveket, elmélyedt bennük és íme most két évi szorgalmas tanulás után, itt áll, hogy számot adjon tudásáról... Aldosin megkapta a cédulát, melyen a vizsgakérdések sorakoztak. Három kérdésre kellett felelnie. Miközben emlékezetébe idézte mindazt, amit Oroszország kievi korszakból, az 1812-es napóleoni támadó háborúról s végül az 1905-ös forradalomról tudott , hirtelen világosan ráeszmélt: a történelem szorosan összefügg a saját sorsával. Akaratlanul is arra gondolt, hogy talán harminc év múlva egy fiatal fiú a történelemvizsgán arról fog beszélni, mennyi viszontagsásgon és megpróbáltatáson kellett átvergődnie Alekszej Aldosin oreli területi parasztfiúnak az 1941—1945-ös Nagy Honvédő Háborúban. ...Visszaemlékezett arra a napra, amikor kézigránátokat és gépfegyvert fogott, fejére tette a rohamsisakot, s elindult a háború hosszú, göröngyös útján. Hej, de sok országutat végigrónt, de sok éjszakát átvirrasztott! Hány gondolat ostromoltál, mennyi élményben volt része! Mindenre nem is emlékszik. De Szandomirt nem felejti el halála nanáig. Hatan voltak. Ittas szovjet katona. A mező túlsó végéről német fasiszta század nézett velük farkasszemet. Ibratev hadnagy osztaga messzire előrehatott a szandomiri térségben. Elhallgasztattak három német lövege, és az ellenség üldözésének hevében nem vették észre, hogy elszakadtak egységüktől. úgy alakult a helyzet, hogy ők, hatan, kétszáz ellenséges katonával álltak szemben. Mit egyenek? — Hadnagy elvárt — szólalt meg Aldosin — kérek engedélyt, hogy géppuskámmal ott elől azon a halmon tüzelőállást foglalhassak... A hadnagy megadta az engedélyt. Aldosin óvatosan felikúszott a halom tetejére gépfegyvere; tüzelőállásba helyezte, befűzött egy töltényhevedert és várt. Az ütközet rövid, de ennnál hevesebb volt. A halom tövében több mint száz legéppuskázott fasiszta holttese hevert. A többiek megfutamodtak. ...1945 április vége. Berlin egyik külvárosa. Alekszej Aldosin géppuskáé, a Szovjetunió hőse, már napok óta egy percet sem alszik. Gépfegyvere Küstrin óta éjjel nappal kelepe!. Szeme gyulladt, háta sajog, lábát alig érzi. Hej, de szívesen ledőlne a földre, hogy a'udjék egy keveset! A német fasiszták azonban még nem adták meg magaikat. Minden háztömböt közelharcban kell elfoglalni. A génnuskás raj , egy ház romjai közé fészkeli be magát. Aldosin foglyul ejt egy fasiszta tisztet. Az ’SS-tiszttérdre rogy és könyörög, hogy... ne égessük el. — Meghibbant ez az alak, mi? — kérdi Alekszejtől egy poltvai őrmester. Majd a német felé fordul. — Hol vetted, hogy mi valaha is elégettünk volna valakit, te nyomorult? Később a romok között egy ötéves kislányra bukkantak. Az apróság a tégla törmelék közt botorkált és vézna kezecskéjét kinyújtva esedezett: „Brót, Brot..." Ekkor aknai repült el a katonák feje felett. Egy szibériai lövész felkapta a kislányt, s miközben saját testére oltalmazta, jóságos hangon biztatta: — Gyere kicsikém, elmegyünk Szidorkinhoz a konyhára. Ott kapsz levest és kását, talán még cukrocska is akad. Aldosin, mindjárt visszajövök. Szólj a parancsnoknak, hop t egy német kislányt „evakuáltam" a front mögötti zónába. ... Aldosin mindhárom kérdésre megfelelt — Hős, Aldosin elvtárs, jól felelt a kérdésekre. Kitűnő osztályzatot kap! — jelentette ki a tanár. Aldosin kimegy a tanerermből, elindul a műhely felé. Ünnneplő kabátját leveti, munkaruhába bújik és elindítja a gépet.