Szabad Nógrád, 1953. december (9. évfolyam. 96-103. szám)

1953-12-02 / 96. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! MDP NOGRÁDMEGYEI PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK LAPJA 1953 DECEMBER 2. ARA: 50 FILLER IX. ÉVFOLYAM. 96. SZÁM. A dolgozó néppel együtt célkitűzéseink megvalósításáért Pártunk és a dolgozó tömegek megbonthatatlan kapcso­lata arra épül, hogy a párt szervezi és mozgósítja a dolgozó­kat a jobb élet, a magasabb anyagi és kulturális színvonal, a szocializmus kivívására. Pártunk megalakulásának pillanatá­tól kezdve politikájával a dolgozó nép vágyait, akaratait tes­tesíti meg. Pártunk tevékenységét mindig az jellemezte, hogy élére állt és következetesen harcolt a dolgozó nép jogos köve­teléseiért. Ez volt és lesz is a jövőben a biztosítéka annak, hogy népünk követi pártunkat. A párt helyes politikája a párt és a tömegek összeforrásának szilárd alapja. A pártvezetés ereje abban van, hogy a pártbeli és pártonkívüli tömegek véle­ményére támaszkodva határoznak azok, akiket a párt­vezető helyre­állított. Ebben a vezetésben a párt, a dolgozó nép egész bölcsesége és tapasztalata érvényesül. A pártmunkában az utóbbi években elkövetett hibák a párt és a tömegek közötti egészséges kapcsolatot azonban lazí­totta. Az iparosítás túlzott üteme, a mezőgazdaság fejlődésé­nek elmaradása, számtalan helyen a törvényesség megsértése, lélektelen, bürokratikus vezetés, valamint a dolgozók vélemé­nyének a semmibevevése gyengítette azt a kapcsolatot, amely nélkül a helyes vezetés elképzelhetetlen. Nem egy funkcioná­rius elfelejtette, hogy a párt és a tömegek helyes viszonya azt is jelenti: a vezetők készek tanulni a tömegektől, építenek al­kotó kezdeményezésükre, s ennek alapján fejlesztik, bontakoz­tatják ki öntudatukat, öntevékenységüket. Vezetőink számára nincs károsabb, mint azt gondolni: elég erősek vagyunk egye­dül is, mint semmibe venni a dolgozó tömegek szavak A Központi Vezetőség határozata és a kormány nyilatko­zata feltárta a pártmunkában és a gazdaságpolitikában elkö­vetett hibákat. A hibák ily őszinte feltárása rendszerünk ere­jét, népi demokráciánk életrevalóságát bizonyítja. Természe­tes, hogy mindez maga után vonja a tömegek aktivitásának minden eddiginél szélesebb kibontakozását. Ezt minden párt­­szervezetnek, kommunistának elő kell segítenie, üdvözölnie kell. Ebből a szempontból nagy jelentőségű, hogy december első felében megyénk városaiban, falvaiban, üzemeiben párt­napokat tartanak. E pártnapok jelentősége éppen abban van, hogy a Központi Vezetőség júniusi határozata óta most vitat­ják meg a legszélesebb körben a párttagok és pártonkívüliek a párt és a kormány legfőbb célkitűzéseit népi demokráciánk fejlődésének új szakaszában. A pártnapokon számba veszik azokat az eredményeket, amelyek a kormányprogramuk meg­születése óta eltelt rövid idő alatt máris mutatkoznak. Meg­beszélik a Központi Vezetőség október 31-i határozata alap­ján, hogyan lehet fokozottabb ütemben érvényt szerezni a párt és a népköztársaság kormánya politikájának. „A tervek teljesítése és a dolgozókról való fokozott gon­doskodás elválaszthatatlan“ — mondja ki a Központi Veze­tőség októberi határozata. Ennek a jelszónak a jegyében vitat­ják majd meg az üzemek, falvak legjobb dolgozói, a műszaki és gazdasági vezetők a tennivalókat, azt, hogy ki-ki a maga területén hogyan tud aktív, öntevékeny munkával hozzájárulni a határozatok mielőbbi megvalósításához. A pártnapok, a kommunisták, a vezetők és a legszéle­sebb tömegek közötti tapasztalatcserék lesznek. Minden veze­tő és kommunista feladata, hogy a pártnapokon segítse az alul­ról jövő bírálat kibontakozását, segítse abban, hogy, a párton­­kívüli dolgozók is bátran elmondják véleményüket, kifejtsék álláspontjukat pártunk politikájával, a vezetés színvonalával kapcsolatban. A dolgozók mindennapi munkájuk közben a ter­vek maradéktalan megvalósításáért folytatott harcban renge­teg olyan tapasztalatra tesznek szert, amelyet egymaga a leg­jobb vezető sem képes kigondolni. A pártnapok hivatva lesznek pótolni "azt a hiányosságot, hogy az utóbbi években pártszervezeteink jórésze figyelmen kívül hagyta tanítómestereinknek azt a figyelmeztetését: a pártnak nap mint nap meg kell győznie az egész népet poli­tikájának helyességéről, a felvilágosító szó erejével kell moz­gósítania azokat a célkitűzések megvalósítására. Ahol a töme­gek felvilágosítását elhanyagolták, ahol a vezetést utasítások­kal és adminisztratív intézkedésekkel cserélték fel, ott lábra kapott az önkényeskedés, a türelmetlenség, a dolgozókkal való rideg és embertel nni bánásmód. A pártnapokon eredményeink ismertetésével kel­l erősíteni a dolgozók önbizalmát. A nehéz­ségek őszinte feltárásával pedig mozgósítani a kommunistá­kat és a pártonkívülieket azok leküzdésére. Legfontosabb cé­lunk a nép anyagi és kulturális életszínvonalának fokozottabb emelése. Ehhez legfontosabb eszközünk a tervek teljesítése, a begyűjtés, az őszi munkák maradéktalan végrehajtása és nem utolsó sorban, a pártszervezetek és a dolgozók közötti kapcso­lat megjavítása. Célkitűzéseink lelkesítőek, az egész dolgozó nép egyetértésével, helyeslésével találkozik. Éppen ezért most harcba kell szólítani minden becsületes dolgozót, minden hazáját és békéjét szerető embert, egész népünk és minden dolgozó legsajátosabb ügyének megvalósításáért. Pártbizottságaink és pártszervezeteink fordítsanak nagy gondot a pártnapok tartalmi és szervezeti előkészítésére. Ne feledjék: a kommunisták számára nincs megtisztelőbb fel­adat, mint nevelni, mozgósítani a dolgozót. Szenteljenek meg­különböztetett figyelmet az alulról jövő bírálatokra, javasla­tokra. A dolgozók bírálata azt mutatja, hogy a párt és az ország ügyét saját ügyüknek­ tekintik. Bátorítsák, serkentsék ezt a bírálatot, amelynek nyomán a párttagság és a párton­kívüliek erőteljes aktivitása fog kibontakozni a kormánypro­­gramm megvalósítása érdekében. Ügyeljenek azonban arra, hogy a pártnapokon felvetett bírálatot, javaslatot alaposan beclvizsgálják és a föltárt fogyatékosságokat maradéktalanul javítsák ki. A bírálat bátorításának ez a legfontosabb módja! (A pártnapok­­ előkészítését annak a jegyében végezzék, hogy báb­unk és a dolgozók közötti­ kapcsolat erősítése nagyszerű terveink megvalósításának egyik záloga­. Élenjáró traktorosok Sáli János, a berceli gépállo­más traktorosa éves terveinek teljesítésében 238 százalékot ért el. Az erdők­erti Dudok János 310 normál hold helyett 586 normál- holdat művelt meg, ami 189 szá­zalékot jelent. Az érsekvadkerti gépállomáson Ocskó Bertalan 144, Karancskesziben pedig Si­mon István 137.5 százalékot ért el november 25-ig az éves terv­ s teljesítésben.­­ Hosszú József, a tolmácsi­ gépállomás dolgozója őszi idény­i tervét 157.8 százalékra teljesí­­­­tette 287 normálhold megmunká­­­lásával. Nem sokkal marad mö­­­götte a mohorai Tóth László tel­­­­jesítménye sem. November 25-ig­ 140 százalékos eredményt ért el.8 tórdomos volt... Szerkesztőségünk levelet ka­pott Kovács Vilmosáétól, a te­reskei Zalka Máté tsz tagjától. Nagy örömmel és megelége­déssel írja, hogy 63 éves létére nem bánta meg, hogy tsz­­könyvelési tanfolyamot végzett. Igen nehezen tudott megküz­deni a számtani ismeretekkel. De most már nagyon örül, hogy amit tanult azt a gyakor­latban odahaza a tsz javára, gazdagodására tudja fordítani. xxx>ooocx>Oőooooooooöoooooo«a^ Csehszlovákia számos járása és körzeti városában piacokat­ rendeznek a termelőszövetkezetek számára. Bratislavában, Szlová­kia fővárosában nemrég nyitottak meg egy ilyen piacot, amelyre a főváros környékének termelőszövetkezetei és dolgozó paraszt­jai elhozzák mezőgazdasági terményeiket. Ezeket a piacokat a dol­gozók igen kedvelik és sokan keresik fel. Mérlegen a termelőszövetkezetek egész évi munkája A kecsk­éflfmsztai tsi-ban nagy becsülete van minden musfegységnek A kecskédpusztai tsz dolgozói kemény és kitartó munkájuk gyü­mölcsét osztják szét rövidesen. A szövetkezeti tagok jó munká­ját bizonyítják az elért magas munkaegység számok. Többek között Herczeg János és csa­ládja 700 munkaegységet ért el. De vannak kiváló egyéni eredmé­nyek is. özv. Balga Istvánná pél­dául — akinek a lánya ugyan­csak az tsz-ben dolgozik — 170 munkaegységet teljesített Csor­dás Jánosné 167 munkaegységet ért el. A férfiak közül Miku­la János a tsz párttitkára 405 munkaegységet ért el és ezzel mutatott példát a többi dolgozó­társainak. Igen gazdag szőlőtermése volt a tsz-nek. A bor mennyisége meghaladja a 400—420 hekto­litert. Durva számítások szerint Mikula János családjára körül­belül 20 hektoliter bor jut, amely pénzértékben 45—50.000 forin­tot tesz ki. Emellett még pénz és termény juttatásban is részesül -Mezőgazdasági termelőszö­vetkezeteinkben most folynak a zárszám­adó közgyűlések. A zárszámadással az egész évi munkáról, az elért eredmé­nyekről, a jó munka után járó megérdemelt jövedelem­ről vet számot a szövetkeze­tek tagsága. Nemcsak a szö­vetkezet vet most számot, az egész évi munka eredményé­vel, számot vet minden egyes szövetkezeti tag is magával, hogy hogyan vette ki részét egész évben a közös munká­ból, mennyivel járult hozzá a közös vagyon és a munkaegy­ség után járó jövedelem nö­veléséhez. Számos termel­őszövetkez­et­ben mint a pásztói Szabad­ságban, a szurdokpüspöki Békében, a pa­otási Május 1- ben, a kecskédpusztai Dózsá­ban jó eredményekkel szép jövedelemmel számolnak a tagok. Most az egy munka­egységre eső jövedelem mu­tatja meg, hogy milyen munkát végeztek egész évben. Hogyan készítenék elő a ta­lajt a vetéshez, hogyan gon­dozták a növényt, mennyire vigyáztak a betakarításnál, mennyire törekedtek a maga­sabb terméseredmények eléré­sére, a jószágállomány hoza­mának növelésére. A párt és a kormánny intéz­kedései nagy lehetőséget ad­nak a termelőszövetkezetnek, hogy az idei év tapasztalata alapján megbeszéljék a jövőr évi tennivalókat a téli hóna­pokban milyen előkészülete­ket tegyenek, hogy nagyobb terméseredményeket érjenek el és több jövedelmet bizto­sítsanak egy munkaegységre, mint az idén. t­á­ra van még a mélyszántás elvégzése, sok helyen a trágya kihordása, ami igen fontos a jövő évi ma­gasabb termés biztosításához. Az elmondottakból is kitű­nik, hogy a zárszámadási közgyűlések igen fontos állo­mást jelentenek termelőszö­vetkezeteink további megszi­lárdítása, felvirágoztatása szempontjából. Ezért a járási pártbizottságok, ta­nácsok a lehető legnagyobb segítséget adják e zárszámadó közgyű­lések sikerre viteléhez. Van miből osztani... Termelőszövetkezeteink az 1952/53-as gazdasági évben a fejlett agrotechnikai módszerek alkalmazásával kimagasló ter­méseredményeket értek el. Az érsekvadkerti Dimitrov tsz 14 katas­ztrális holdon keresztso­­rosen vetette az őszibúzát, amelynek átlagtermése 16 mázsa lett. A hersn­ osényi Zója tsz 20 kait asz­tr­ál­is hold kukoricáját négyzetesen vetette, amelynek holdankénti átlagtermése 19 mázsa lett. A kecskei Új Élet a keresztsorosan vetett árpánál 12,10 mázsa holdankénti termés­átlagot ért el. A tsz-ekben helyesen, eredmé­nyesen használták fel a termést­­fokozó új termelési módszereket. Ezért most nem is gond az osz­tás. Van miből osztani a tag­ságnak. Balga Istvánná Mikula János Csordás Jánosné A kormányhatározatok jelentősége a jövedelem növelésében A tsz-ek megsegítése érdeké­ben hozott párt és kormányhatá­rozatok már ebben az évben is jelentősen hozzájárultak a szö­vetkezeti tagság pénz és termé­szetbeni jövedelmének növelésé­hez. A rövidlejáratú hiteléh ez évben esedékes részének elengedése 255.035 forinttal járult hozzá a palotási­­ Május 1 tsz-tagjai jö­vedelmének növeléséhez. A pásztói Szabad­ság termelőszövetke­­zet zárszámadása a szövetkezet vagyonát kétmillió 273.000 fo­rintban mutatta ki. A szövetkezet tehát kö­zel 400.000 forinttal gazdagabb ma, mint az elmúlt gazdasági évben, 150 darab sertést­ értékesítettek szabad­piacon, ami 45.000 liliomos szövetkezet forinttal növelte a szövetkezet vagyonát. A tagok jövedelmé­nek részesedése pénz­ben élt számítva, egy munkaegységre 34.61 forintot tesz ki. Van olyan tag is a szö­vetkezetben, aki a gazdasági év folya­mán 620 munkaegy­séget is elért. Ez a munkaegység összeg 21.453.20 forintot je­lent pénzben. A szö­vetkezet tagjai egy­­egy süldősentést is kaptak ledolgozott munkaegységeikre. Ez az eredmény a napnál is fényesebben bizonyítja a dolgozó parasztság felemelke­désének egyetlen jár­ható, helyes útja: a nagyüzemi gazdálko­dás. * A paharci tsz halastó létesítését vette tervbe A zárszámadási köz­gyűlések egyik feladata, hogy megszabja a­­ ats jövőbeni jövedelem növelé­sének mód­ját. A pályázól tsz tagjai - helyi lehetőségeket figyelembe véve ha­­­­lastó létesítését vették tervbe. A terv megvalósításához már kér­ték a felsőbb tanácsi szervek tá­mogatását. A partvarciak példájához ha­sonlóan helyes, ha a többi tsz-ek is felmérve a helyi lehetősége­ket,­ melléküzemágakat létesíte­nek, mely lehetővé teszi, hogy az egy munkaegységre eső pénzjö­vedelmet az eddiginél jóval magasabbra tudják emelni. A nyári ültetésű­ burgonya megnövelte az egy munkaegységre eső A pilinyi Dózsa-termelőszövet­­kezet a nyári ültetésű burgonya* nál a ts.ha­jt bőséges istállótrá­­gyával látta el. Az eredmény 65 mázsa holdankénti burgonyater­més lett. Ez a terméseredmény nagyban növeli a tagság egy munkaegységre jutó burgonya­ mennyiségét. ­ dejtári József Attila tsz tagjai szép jövedelemhez jutottak Amint a rajz is mutatja, a dejtári József Attila tsz­ tagjai becsületes munkájuk folytán igen szép jövedelemhez jutottak. A rajz Fábián István és felesége jövedelmét mutatja. E jöve­delmet 755 munkaegységükre kapták. Ifjú Fábián Jánosnak a tsz fiatal kocsisának 481 munkaegysége van 9.13 mázsa búzát, 4.81 mázsa rozsot, 1.92 mázsa árpát, 4.61 mázsa ku­koricát, 24.05 mázsa burgonyát, 19.24 mázsa szé­nát, 14.43 kilogramm mákot és 14.43 liter pálin­­kát vitt haza. Készpénzben 4.232.80 forintot kapott.

Next