Szabad Nógrád, 1954. május (10. évfolyam. 34-42. szám)

1954-05-01 / 34. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! SZABAD NÓGRÁD MDP NÓG­RÁ­D M­EGYEI PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK­ LAPJA X. ÉVFOLYAM, 34. SZÁM. ARA: 50 FILLÉR ­itis US 1 Tizedszer ünnepeljük szabadon, erőnk teljes tudatában ra­gyogó jövőnk ismeretében május 1 -ét, a munkásosztály, a dol­gozók nagy nemzetközi ünnepét. Május 1 -ét eddig is minden esztendőben egyre növekvő jelentőségének ismeretében ültük meg. Ez, a 10. szabad május 1-e azonban számunkra új körül­mények, új viszonyok között érkezett el. Ez az első május 1-e, amelyet már a Központi Vezetőség ha­tározatán alapuló kormányprogramm végrehajtása során köszön­tünk. Dolgozó népünk 1953 júniusától a párt vezetésével igen nagy sikereket ért el a népjólét emelésében, hazánk felvirágoztatásá­ban, az egész magyar nép egységének szilárdításában. Az utóbbi hónapok folyamán az élet minden területén magasra szökött dolgozók aktivitása, kezdeményező készsége, mert az a Pro­gramm, amelyet pártunk és kormányunk meghirdetett, minden dolgozó számára közérthető és megvalósítása minden dolgozónak egyben személyes érdeke is. A párt iránti ragaszkodás és szeretet a többi között a kongresszusi verseny elterjedtségében és a verseny során elért kimagasló teljesítményekben is kifejezésre jut. A júniusi politika­ eredményeképpen május 1 -ét annak jegyében is ünnepelhetjük, hogy erősödött a munkásosztály és dolgozó parasztság szövetsége, több iparcikk kerül a falura és több élelmi­szer a faluról a városba. Mégis — ez eredmények mellett — pártunk politikája, kor­mányunk programmja megvalósításának útjában számos, de le­küzdhető akadály áll. Megyénk ipara elmaradt a termelékenység növekedésében, az önköltség, a selejt csökkentésében. Még min­dig alacsony fokú a gazdasági vezetők irányító, szervező mun­kája, nem kielégítő az a politikai munka, amelyet a pártszerve­zetek az új­ szakasz politikájának megértetése terén kifejtenek. Megyénk súlyosan lemaradt a begyűjtésben — különösen a ser­tés és v­ágómarha begyűjtésben — valamint az adófizetés teljesí­tésében. Mindezek komolyan veszélyeztetik a párt és a kormány arra irányuló törekvésének megvalósítását, hogy fokozatosan emelje a dolgozó nép életszínvonalát. Egyes gazdasági vezetők a dolgozókról való gondoskodást úgy képzelik megoldani, hogy elnézik a fegyelmezetlenséget, átveszik a selejtet, nem harcolnak az önköltség csökkentéséért. Nyilvánvaló, hogy ez csak álgon­doskodás a dolgozókról, mert nem vág egybe az egész munkás­osztály és az egész dolgozó nép érdekeivel. A falvakban nem egy helyen teret engednek annak a t­ételn­ek­, hogy a beadást ,5 adó­fizetést nem teljesítőket nem szabad zaklatni és a törvényesség jelszava alatt egyes községek mind a begyűjtésben, mind az adófizetésben súlyos adósságokkal nehezítik előrehaladásunkat. Május 1 megünneplése a mi országunkban, ahol a szocia­lizmust építjük, akkor a legméltóbb, ha állandóan erősítjük népi államunkat. Ezt pedig úgy tehetjük meg, ha betartjuk és betar­tatjuk az állampolgári fegyelmet, amely ma legdöntőbb láncsze­me a párt politikája, a kormány programmja végrehajtásának. A haza gazdagodásának, erősödésének, a népjólét emelésének legfontosabb forrása­­ a termelékenység növelése, az önköltség csökkentése. Mindezek — az állampolgári fegyelem betartása, a termelékenység növelése — nemcsa­­k az állam, hanem elsősorban minden dolgozó legszemélyesebb ügye is. Csak az e téren elért eredmény láttán mondhatjuk, hogy gyakorlati érvényt szerzünk a „Termelj többet, jobban élsz" ma kiváltképpen érvényes jel­szavának. A kormányprogramm végrehajtásában eddig elért eredményeinkre támaszkodva most fokoznunk kell a harcot az új szakasz politikájának, a népjólét emelésének sikeresebb végre­hajtásáért. Ez most minden párt­, állami és gazdasági funkcio­nárius legfőbb tennivalója, minden munkás, dolgozó paraszt, s értelmiség legfontosabb ügye. Május 1-ét megváltozott nemzetközi körülmények között is ünnepeljük. A Szovjetunió, a szocialista béketábor és a világ békeszerető népei harcának eredményeként enyhült a nemzetközi feszültség. Az amerikai imperialisták nem jó szándékukból ültek le a tárgyalóasztalhoz Berlinben és napjainkban Genfben. A né­pek ereje, a béketábor ereje kényszerítette őket erre. A nemzet­közi feszültség enyhülése azonban egy pillanatra sem jelentheti éberségünk csökkenését. Az Egyesült Államok agresszív, impe­rialista vezetői a genfi tanácskozás előtt a kalandorpolitika pél­­da nélkül álló provokáció sorozatait valósították meg. A fenye­gető felhívás Kína ellen, fegyveres beavatkozás a szabadságáért küzdő vietnami nép ellen, a hidrogénbomba ismételt felrobban­tása a csendesóceáni szigeteken és az Egyesült Államok külügy­miniszterének, Dullesnek kihívó nyilatkozatai aljas tervekre mu­tatnak rá. Igaz, hogy a békemozgalom nagyszerű eredményeket harcolt ki, tárgyalásokra kényszerítette a megveszekedett hábo­rús uszítókat. De a béke erőinek, ha Berlinben tárgyalóasztalhoz kényszerítették az imperialistákat, Genfben megegyezésre kell kényszeríteniök. A világ népeinek ereje nagy és legyőzhetetlen. Az a politika pedig, amelyet az amerikai imperialisták folytatnak, s amely az atom- és hidrogénbombával való zsaroláson alapszik, rendkívül népszerűtlen. A béke erőinek minden lehetőségük meg van arra, hogy lefogják e veszedelmes fegyver alkalmazóinak ke­zét, és az emberiség e vívmányait a haladás, a felvirágzás érde­kében használják fel. Mindezt annak tudatában tehetik, hogy az atom és hidrogénfegyverekkel a Szovjetunió is rendelkezik, ugyanakkor következetesen síkraszáll e fegyverek alkalmazásá­nak betiltásáért és békés célokra való felhasználásáért. Ilyen er­kölcsi erő nincs az imperialisták kezében! Május 1 seregszemléje lesz annak a világméretben kibonta­kozó tiltakozásnak, amely a tárgyalások útján való megegyezést követeli. Május 1-én a világ békeszerető embereinek többszáz­milliós táborában ott fog menetelni a mi megyénk népe is. A mi megyénk szerény eredményei is téglák a béke megőrzésének nagyszerű művén. A béke megőrzése, a háborús gyújtogatók őrült terveinek megakadályozása azonban minden egyes béke­harcos, megyénk valamennyi dolgozója elé követelményeket is állít. A legnagyobb követelmény, hogy mind szorosabb egység­ben, szilárdan felzárkózva pártunk és kormányunk mögé­ telje­sítsük­ feladatainkat, minden egyes békeszerető magyar teljesítse feladatát. Az egység, az erő a legfélelmetesebb az imperialisták részére. Kétségtelen, hogy megyénk népe ma egységesebben kö­veti pártunkat és kormányunkat, mint bármikor eddig. Május 1 azonban legyen határkő ebben a fejlődésben, tovább szilárduljon megyénk népének elszántsága és akarata a békeharc reáeső része feladatainak megoldásában! 1954 MÁJUS 1. : Az Erőmű dolgozói haladnak a salgótarjáni május elsejei felvonulás élén Május 1-én mintegy 20.000 salgótarjáni dolgozó színpom­pás menete köszönti a nemzet­közi munkásmozgalom nagy ünnepét. A vállalatok menete­ : * *■ nek élén haladnak a Salgótar­­­­jáni Erőmű dolgozói, : Terven felül 78 tonna szén A Tiribesi Szénbányák Válla­latnál Fodor János csapata csatlakozva az egyesüllés moz­galomhoz megfogadta, hogy pártunk III. kongresszusa tisz­teletére februárban, március­ban és áprilisban tervét túltel­jesítve, 65 tonna szén több ter­­melést ér el. A csapat a vál­lalt kötelezettségnek eleget téve, április 29-ig terven felül 18 tonna szenet küldött a fel­színre. TAVASZ A kongresszusi verseny sikereivel köszöntjük május 1-ét 150 tonna öntvénnyel csökkentették adósságukat az acélárugyári öntők A Salgótarjáni Acélárugyár dolgozói is lelkes versenyben küzdenek egymással az első ne­gyedévi tartozás törlesztéséért, május 1 méltó megünnepléséért. A 350 tonnás mozgalomhoz csatlakozva a legjobb eredményt az öntödék dolgozói ér­ték el, akik április 26-ra 150 tonna önt­vénnyel csökkentették tartozásu­kat. Jelentős eredményekről szá­molhatnak be a gazdasági szer­számgyárrészleg dolgozói. Fi­­gyelembe véve a mezőgazdaság termelőeszközzel és a lakosság közszükségleti árukkal való el­látásának fontosságát. 40 tonna többtermelést értek el 26-ig. A hideghengermű-üzem ezidőben 19 tonnával teljesítette túl ter­vét. A gyárban csupán a huzal­­mű-üzem dolgozói nem büsz­kélkedhetnek, tervüket nem tel­jesítve 138 tonna adósságot sze­reztek. Munkájukat nagyban gá­tolja a Csepeli Acélművekkel fenntartott rossz kooperáció. A csepeliek a hegesztőpálcához való alapanyagot nem szállítják le. A rúdvasüzem is alapanyag­­hiánnyal küszködött, mert csak három héttel később szállítottak részére anyagot, így az Acél­árugyár tartozásából 27-ig mindössze­­ 71 tonnát törlesztett. Budavári Károly kétszeres sztahanovista vájár, a Mizserfai Szénbányák Pálhegy I. üzemé­nek dolgozója levelet küldött szerkesztőségünkhöz, melyben a többi között így ír: „Büszke örömmel jelentem, hogy 18 tagú brigádommal a 111. pártkongresszus tiszteletére tett 2.400 tonna vállalásomat 1954 április 17-ig teljesítettem. A nógrádmegyei pártválaszt­mány pártunk Hl. kongresszu­sára küldöttként jelölt. Ez a megtisztelő kitüntetés arra köte­lez, hogy a magam és brigádom A Mizserfai Szénbányák Vál­lalat bányászai az első negyed­évben több ezer mázsa terven felüli szénnel segítették elő dol­gozó népünk szénszükségletének kielégítését. Pártunk III. kon­gresszusára és május 1-re való lelkes készülés közben még to­vább fokozódott a versenylendü­let. Egyes bányaüzemekből egy­re több szén érkezik a felszínre. Ducios A bányaüzem vezetői helyes, szakszerű irányításukkal előse­gítették, hogy az első negyed­évben 1.854.8 tonna terven fe­lüli szenet termeltek a bányá­szok. Mint jó gazdák már előre gondoskodtak a következő idő­szakok tervteljesítésének bizto­sításáról. Feltárási tervüket 100 százalékig teljesítették és 668 folyóméter elővájosi vágatot hajtottak ki, így a műszaki fel­tételek megteremtése lehetővé tette, hogy 28-ig az üzem bányá­szai 167,2 tonna szenet termel­hessenek terven felül. A több­lettermelésben nagy segítséget nyújtott Koós István csapata, amely havi tervét 137.8 száza­lékra teljesítve 249.8 tonna sze­net adott terven felül. Teljesít­ményük egyre inkább fokozó­dik. 27-én már 152 százalékos teljesítményt is kiharcoltak. Nem sokkal marad el mögöttük Fe­kete Sándor csapata sem. Ápri­lisban több mint 400 forma­ter­ven felüli szénnel segítették elő nevében a III. pártkongresszus tiszteletére újabb vállalást te­gyek. Megfogadom, hogy 18 tagú brigádommal a 111. párt­kongresszusig hátralévő időben még 700 csille szenet termelünk terven felül.” A fogadalom valóraváltásáért már az első műszakon megin­dult a küzdelem, így Budavári elvtárs csapata havi tervének 27-ig eső részét 152 százalékra teljesítette, s újabb vállalásá­nak már a felét kitermelte. 345 tonna szenet küldött felszínre terven felül. a termelés növelését. 27-én 168 százalékos napi teljesítményük­­kel az élre kerültek. Kazár Az üzem bányászai 27-ig 103,5 százalékra teljesítették havi tervüket. Ezzel azonban nem elégedtek meg, megfogad­ták, hogy május 1 re üzemük tervteljesítését 105 százalékra fokozzák. Az eddig elért nagy­szerű eredményeket elősegítették Tőzsér István 146, Bozsik Jó­zsef 137, Kovács Ferenc 121 százalékos teljesítményükkel. Pálhegy I. A vezetőség röpgyűlésén is­mertette május 1-e jelentőségét. Hangsúlyozták, hogy eddig is szép eredményeket értek el, de a nagy napra való készülés közben még szebb teljesítmény elérésére irányítják, vezetik a dolgozókat. Valóban az üzem az első negyedévben 2.654 tonna szenet juttatott terven felül nép­gazdaságunknak. A nagy ün­nepre való készülés azonban még szebb győzelmek elérésére ösztönözte a bányászokat. Az elsők között harcoló Fenyvesi Aladár 12 főből álló csapata 28- ig 203 tonna szénnel többet ter­melt tervénél. Ezen a téren Csontos Ferenc vájár csapata is jó eredményével büszkélkedhet. 9 tagú csapatával közel 70 tonna terven felüli szenet ter­melt. Súlyos lemaradás az adófizetésben Nógrád megye az első negyed­évi adóbevételi tervét 54.4, glo­bálisan 61.2 százalékra teljesí­tette. A járások sorrendje a kö­vetkezőképpen alakult- Balassagyarmati járás ’ Salgótarjáni járás Rétsági járás Pásztói járás Szécsényi járás Bár Zagyvapálfalva Szendehely 104.5, Somoskő 134, Galgaguta pedig 106.7%-ra teljesítette az első negyedévben bevételi tervét, mégis lemaradt, mert Mátraszőllős 21.5, Cserhát­­szeniván 5.2, Felsőpetény 18.9 Marokháza 4.4­ és Karancsberény 6,9­ százaléknál tart az első ne­gyedévi adóbevételi terv teljesí­tésében. A legutóbbi — április 23-i — értékelés alapján a második ne­gyedévi adóbevételi terv telje­s­í­­tésében a járások sorrendje a következő: Balassagyarmati járá Rétsági járás Pásztói járás Salgótarjáni járás Szécsén­yi járás Harc a kongresszusi zászlóért A Salgótarjáni Erőmű dolgo­zói lelkes harcot folytatnak e kongresszusi verseny győze­lemre viteléért. Ennek érdeké­ben megyénk ipari üzemeit versenyre szólították. Fokozott gondot fordítanak a széntakarékosságra, a termelé­sük növelésére, a gépek rend­szeres karbantartására. Ezáltal egyre közelebb kerülnek a Központi Vezetőség és a me­gyei pártbizottság kongresszusi zászlajának az elnyeréséhez. Ez évben már több mint 2.800.000 kilowattóra terven felüli villamosenergiát adtak népgazdaságunknak. Fej fej mellett A szécsényi II. Rákóczi tsz befejezte tavaszi vetési tervét, elvetett­ 10 kh zabosbükkönyt, 10 kh mustárt, 10 kh vörösherét, 10 kh fehérherét, 4 kh tavaszi árpát, továbbá elültettek 5 kh cukor­répát. 3,5 kh burgonyát és 2 kh hagymát duggattak el. Meg­kezdték a tavaszi növényápolást is. 110 kh őszi vetésen végeztek kh-ként 50 kg pétisó felhaszná­lásával fejtrágyázást, valamint 108 kh. kalászost meghengerez­­tek. A tavaszi kalászosok alá 35 kh területre holdanként egy má­zsa szuperfoszfátot szórtak. A szécsényi II. Rákóczi tsz ugyan­is versenyben áll a tavaszi mun­kák végzésében a varsányi Dó­zsa tsz-szel. A versenyben mind­két fék együtt halad. Így készül a kongresszusi küldött csapata Lelkes versengés a mizserfai bányákban 64.2% 59.4% 51.4% 41.7% 28.4% 113.2. 21.0% 15 8% 12.4% 11.3% 7.9% Jelentés Szorospatak — Északi-táróból A Nagybátonyi Szénbányák Vállalat Szorospatak—Északi-tá­ró bányászai is kiváló eredmé­nyekről számolhatnak be. Lacz­­kó István üzemvezető április 28-án örömmel jelentette: „Az Északi táró bányászai 300,9 tonna szenet termeltek terven felül. Havi tervünket túl­teljesítve eddig 260 tonna szén többtermelést értünk el. Május elseje méltó megünneplése érde­kében április 26—30-ig nagy ter­melési napokat szerveztünk. Az első napon hétfőn csak 100,3 százalékra teljesítettük a ter­vünket. A versenylendület teljes mértékben 27-én bontakozott ki, amikor bányászaink 129 száza­lékos tervteljesítést értek el. Különösen kiváló eredményt ért el 26-án Orava József csapata 149.2 százalékos teljesítményé­vel. Ezen a napon­­ 94.5 mázsa szénnel termeltek többet a ter­­­vüknél.” Hajnovitz Lajos, a Tűzhelygyár zománcozó üzemének művezetője jó munkájának köszönhető, hogy az üzem kongresszusi vállalását 26-ig 106 százalékra teljesítette. Poszpisel Sándor főművezető, az acélárugyári 104-es építkezésnél többszöri tervmódosítással több mint 10.000 forintot takarított meg. Sipos Béla, a Mátranováki Szén­bányák Vállalat Alkotmány-akna elővájá­r vájárja a kongresszusi­ versenyben havi tervét 132 száza­lékra teljesíti. Csákvári János sziráki tanács­tag, dolgozó paraszt begyűjtési és adófizetési kötelezettségének teljes egészében eleget tett, így ünnepli május 1-ét*.

Next