Szabad Nógrád, 1955. július (11. évfolyam. 51-59. szám)

1955-07-02 / 51. szám

Mijp n­ógrádmegyei pártbizottságának lapja XI ÉV PÓLYÁM, 51. SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR 1955. JÚLIUS 2. ipari dolgozók írják a falusi dolgozóknak Népi a­dóságunk minden területén, az ipar­­ban é­s mezőgazdaságban fokozódik a munka- It­­adi net a tervek maradéktalan­­ teljesítése ér­deké­­­ben Az iparban dolgozók mindent meg­tesz­ne­k, hogy pártunk Központi Vezetőségé­nek­ határozatát végrehajtsák. Aratás előtt ál­­ltu­nk. A mezőgazdasági dolgozók pedig most t­esznek tanúbizonyságot, mennyire ragaszkod­nak pártunkhoz és hazánkhoz, mennyire tart­ják szívügyüknek az aratást, a betakarítást. Falujáró vagyok 1946 óta. Ismerem a fa­­­­l si mun­kca csíny­ját-bínját. Az utóbbi évek évente kb. 40—50 alkalommal voltam Kint falun. Most, hogy ismét eljött az aratás ut­ej­e, hozzátok szólok, mezőgazdasági dolgo­­zok. Hozzátok, mert tudom, nem könnyű az a r­ tlm/caj amit végeztek,­­ ipari dolgozók, amikor sokat termelünk, mindig arra gondolunk, hogyha több szerszá­­mot, több gépet adunk a mezőgazdaságnak, akkor először nektek, s utána magunknak ad­~i, mezőgazdasági dolgozók is gondolja­k akra, nem mindegy az, hogy a beérett ga­ 1­óban vagy 10 nappal később kerül le­ CTa-a­­ ra. Mert ha holdanként csak pár kiló sz?mveszteség, országos viszonylatban ez ,ami több vagonnak felel meg, ami talán egy­­'’Ó"' város egész évi kenyérszükségletét fe­­jez‘hé. Vigyázzatok mindenre. Ha valahol *J,°'ita,na a scapca, szóljatok. Mi, ipari dolgo­­z'r, azonnal segítségtekre sietünk. Ki most jelenleg a Salgótarjáni Acéláru­h­­ár gazdasági üzemében dolgozom, mint terszámlakatos, naponta a minőségi munka mellett két normát teljesítek. Egész héten me­gfeszített munkát végzek, de ha segítségre lesz s­zükségtek, vasárnapomat feláldozom az aratás és betakarítás sikeres befejezéséért. Az aratásnál és a betakarításnál igyekezzetek tö ind­ent időben elvégezni, hogy­ az év vé­gén nyugodtan elmondhassuk egymásnak, jól dolgoztunk az idén, ismét erősebbek lettünk. Kovács Rezső a szakma kiváló szerszámlakatosa Egy évi fáradságos munkátok gyümölcsé­nek betakarítása előtt szeretnék e pár sorom­mal hozzátok szólni. 1945-től erős pártunk vezetésével, a grófok, bárok, bankárok, tőkések Magyarországából szabad, boldog, független Magyarországot, gazdag szocialista ipart és virágzó mezőgazda­ságot teremtettünk. És mi ipari dolgozók nem elégszünk meg ezekkel az eredményekkel, fo­kozni kívánjuk azokat. Jelenleg a szorospataki üzemegység északi tárójában dolgozom hatodmagammal elővá­­ráson. Tervemet egész éven át 100 százalékon felül teljesítettem. Nemrégen tüntettek ki sztahanovista oklevéllel. Elővárási tervemet májusban 130, júniusban 120 százalékra tel­jesítettem. Alkotmányunk ünnepére pedig vállaltam, hogy éves tervemet egy hónappal előbb, vagyis december 1-re teljesítem. Éves tervünk túlteljesítése is hozzájárul, hogy fej­lődő iparunk részére elegendő szenet bizto­sítsunk. Ahogy társaim és én, úgy az összes bányászok is arra törekednek, hogy tervük túlteljesítésével segítsék a falut több és jobb ipari cikkel. Éppen ezért kérjük s elvárjuk a falui dol­gozóktól, hogy a még folyó növényápolási munkálatokat, időt és fáradságot nem ismer­ve, a betakarítási munkát az előírt időben, a legkisebb szemveszteséggel végezzék el. Ezt várja tőletek a munkásosztály. Tár­saim és én terven felüli széntermeléssel. Ti, mezőgazdasági dolgozók az időben való be­takarítással, a gyors és pontos beadással szol­gáljuk a haza ügyét. Közös munkával to­vább szilárdítjuk a munluis-paraszt szövet­séget. Mrázik Ferenc csapatvezető Észak táró Az állami gazdaságokban is megkezdték az aratást másfél nap Lapzártakor jelentik: A Sziráki Állami Gazdaság­ban is megkezdték a jó termést ígérő őszi árpa aratását. Az dolgozóinak a I aratást három arató-kévekötő A Vágóhíd a második ne­ ! géppel végzik. A gazdaság­­gyedéves tervét 95 százalékra vezetők véleménye szerint az teljesítette: őszi árpa aratását alatt befejezik. A Magyarnándori és a Nóg­­rádkövesdi Állami Gazdasá­gokban is elkezdték árpa aratását. A helyi ipari vállalatok és ktsz-ek a lakosság jobb ellátásáért, az éves tervek teljesítéséért A SALGÓTARJÁNI VÁGÓ­HÍD ÉS HÚSFELDOLGOZÓ VÁLLALAT dolgozói felké­szültek a lakosság, valamint az arató mezőgazdasági dolgozók jobb ellátására. Július és augusztus hónapban 1,5 vagon eázott és füstölt szalonnát bo­csátanak a fogyasztók rendel­kezésére. A vállalat dolgozói el­határozták, hogy az aratás ide­jére, a jó betakarítás érdeké­írták be nevüket az élenjárók könyvébe.★ A SALGÓTARJÁNI CIPÉ­SZEK KISIPARI TERMELŐ­SZÖVETKEZETÉNEK dolgo­zói első negyedéves tervüket 121,4 százalékra teljesítették. A szervezett munka eredménye­ként több mint 77 000 forinttal csökkentették önköltségüket. E kiváló eredményekért a Cipész KTSZ dolgozói elnyerték a­­ bor zászlóját. A tervek mara­den, közvetlenül a körzeti föld-­­ , művesszövetkezetekbe szállít­ . ___­_______________ ják az árut, hogy a mezőgazda­­sági dolgozóknak ne kelljen Salgótarjánba jönni vásárolni. Ha egybevesszük a kereske­delem részére elkészített füs­tölt szalonnát, akkor a vállalat dolgozói összesen 2,3 vagon­i árut adnak Salgótarján város, a salgótarjáni és pásztói járás A NYOMDAIPARI VÁLLA­LAT DOLGOZÓI soha nem lá­tott lelkesedéssel dolgoznak az éves terv, az éves vállalások teljesítéséért. A tervek túltel­jesítése, az anyagtakarékosság, valamint a felajánlások teljesí­tése azt eredményezték, hogy a nyomdaipari dolgozók a vál­lalt 75 000 forint túlteljesítés­ből már 72 000 forintot teljesí­tettek. A munkából különösen a fiatalok vették ki részüket. A DISZ II. kongresszusának tiszteletére indított munkaver­se­nyen Mészáros Erzsiké 126 százalékos, Iváni Istvánné 135 százalékos, Hrubecz Mária 125 százalékos, Plávecz Magdolna 124 százalékos teljesítménnyel déktalan teljesítése érdekében, a második negyedévben is ha­sonló eredményeket értek el a ktsz dolgozói. Fekete László állandóan 200, Horváth Sándor 242, Pálkerti Gyula 219, Balázs Ferenc 204 százalékra teljesíti előirányzott tervét. A Cipész KTSZ dolgozói most az őszi vásárra készülnek. A dolgozók elhatározták, hogy szebbnél-szebb lábbelikkel le­pik meg a vásárló közönséget. Ssorospataki népnevelők a párosverseny sikeréért Nemrégiben írtam arról a Szabad Nógrádnak, hogy ne­künk szorospataki népnevelők­nek jobban kell foglalkoznunk az elmaradottabb brigádokkal. A levél megjelenése után ipar­kodtunk is megjavítani a mun­kát. A politikai felvilágosító tevékenység fokozásának is je­lentős része van abban, hogy a Mizserfa és Szorospatak kö­zötti párosversenyben jelenleg a szorospatakiak vezetnek, 105.1 százalékkal a mizserfaiak 102.2 százalékával szemben. Pe­­dig nekünk nagy nehézségeink voltak, hiszen a lejtőszakadás — amelyről a sajtó is írt — minden igyekezetünk ellenére kiesést okozott a termelésben. Úgy látom, hogy nálunk a lejtősön most elsősorban a gé­pek felhasználásán, karbantar­tásán kell javítanunk. A va­sárnapi egyműszakos termelés idején ugyanis a bányaková­csok nem eléggé lelkiismerete­sen végzik a gépek ellenőrzé­sét, így történhet meg, hogy ilyen alkat,­ akkor egy-egy gép sokszor 4- á órára is kiesik a termelésből. Ezen a téren is csatasorba kell tehát lépnünk nekünk, szó . ősi népnevelőknek. Van hat feladatunk elég, nem könnyű munka vár ránk, de kommunisták vagyunk, ezért nem rettenünk meg a nehézsé­gektől. Csorna Ferenc, Szorospatak, ^^wv­vvTrjwww^yyvyry^^n^vronrfloOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOQ^ ^ A pártoktatás előkészítésének fontos lépése. (2. oldal) — Erős DISZ-szervezeteket a bányákba. (2. oldal.) — Lozinszkij mozgalom a gépállomásokon. (3. oldal.) — Móricz Zsigmond: A tehén és a szamár. (3. oldal.) — Külpolitikai jegyzetek. (4. oldal.) — A mátraszőllősi mészkőbányában. (4. oldal.) — „Majd elválik ... (4. oldal.) — Hírek. (5. odal.) — Kérjük a panasz­­könyvet. (5. oldal.) — Az első tudósítás évforduló­jára ... (5. oldal.) — Rádióműsor. (6. oldal.) — Sport. (6. oldal.) JOOOOOOOOOOOOCOOOíXXXXX>OOOOOOC<XX!OOOOODOC)COCOCXOCCOOOOCOCX. MEGKEZDŐDÖTT AZ ARATÁS Aratnak a balassagyarmati Előre TSZ-ben Szépen sárgállik az őszi árpa­vetés. Kora reggel a balassa­gyarmati Előre Termelőszövet­kezet tagjai már kimentek a mezőre, hogy előkészítsék a 45 hold őszi árpájukat gépi ara­tásra. A sarkokat és a széleket levágták, hogy ha jön a gép, ne legyen semmiféle fennakadás. Délfelé járt az idő, amikor tani. A gép után nekünk már csak a kész kévéket kell ke- gépállomás főagronómusa adta tesztbe rakni, és így a felsza­ meg a választ, bódult munkaerővel meg tud­ . Mi segítettünk a terme­­jnk kapálni a kukoricát és be­­lőszövetkezetnek a kaszálásban gyűjteni a lucerna második­ba­ is. A tavaszon 950 hold lucer­­szálasát. Nincs is baj a széna- na és réz kaszálását végeztük gyűjtéssel. A tavaszon mintegy el a körzetünkbe tartozó tej- 10 vagon takarmányt mar­ha- melőszövetkezeteknél. Itt az zalba raktunk. Előre TSZ-ben már régen be­— Hogyan tudtuk ennyi ta­ fejeztük az első kaszálást. Most folyik a lucerna második ka­szálása. Van már gépünk bő­ben. Az Univerzál-traktorokkal nem fogunk aratni, csak ka­szálni és kapálni. Aratásra új GS—35-ös gumikerekes trak­torokat kaptunk, ami nagyon megkönnyíti a munkánkat. Ma még csak itt kezdtük meg az aratást, de holnap Dejtáron, Patakon és több községben megkezdik a munkát a gépek. A levágott tarlón sorjában helyezkednek el a bekötött ké­vék, de nem sokáig, mert a termelőszövetkezet tagsága ha­marosan nekifog a kévék össze­hordásának. A súlyos kévéket emelgetve, Lotharidesz elvtárs, a járási mezőgazdasági osztály főagronómusa a következőket mondja­ másra. Ezek a kévék elég ju­megérkezett az Érsekvadkerti kormányt levágni és begyaj­­lyosak. Én azt hiszem jól fog Gépállomás három fiatal trak- teni? fizetni. Lesz itt 8—10 mázsás torosa, Fülöp Zoltán főagronó- Erre már Fülöp elvtárs, a holdankénti átlagtermés, más vezetésével. Megkezdődött az aratás. Az első aratókat a balassa­­­gy?5frati úttörők és a városi tanács dolgozói üdvözlőszavak­kal és virágcsokrokkal köszön­tötték. A népi zenekar pedig jó magyar csárdásokat ját­szott tiszteletükre. A tábla szélén, a­hol a gépek már levágták az árpát, cso­portba verődve beszélgetnek. — Sok nehéz munkától men­tesít a gép — mondja Csillag Ferenc, a termelőszövetkezet elnöke. — Az aratás a legne­hezebb mezőgazdasági munka. A saját erőnkből a meglévő 160 hold kalászos vetésünket megfelelő időre nem tudnánk elvégezni. Ez a 45 holdas árpa megérett az aratásra. Ha nem A 65 éves Bálla bácsi a balassagyarmati Előre termelőszövet­ , a kéve bekötése jó. Ha kezet tagja megkezdte az aratást. A termelőszövetkezet 45 hol­ így kötik be mindig, akkor das ősziárpa tábláján vajdarendet vág nem lesz panaszunk a gépálló­volnának gépek, minden mun- Virágcsokorral, zeneszóval köszöntik az első aratókat a balassa­­kaerőt ide kellene összpontosí­ gyarmati úttörők és a népi zenekar fő termés lesz — mondja Csillag elvtárs, a termelőszövetkezet elnöke A termelőszövetkezet aratási munkáját az érsekvadkerti gépállomás három aratógéppel segíti. A termelőszövetkezetben az idén 16# holdon végzik el az aratást. Szorgalmasak a berkenyei termelőszövetkezet asszonyai! Berkenyén jártam a napok­ban. Azt tapasztaltam, hogy jól halad a munka az ottani Petőfi Termelőszövetkezetben. Mire az aratás ideje elérkezett, a termelőszövetkezet tagjai vé­geztek az időszerű növényápo­lási tennivalókkal: 8 kh cukor­répájukat már háromszor, 6 kh napraforgójukat és 23 kh tengerijüket kétszer kapálták meg, így nem csoda, hogy igen szépen fejlődnek ezek a növé­nyek. Megkapálták a burgo­nyát is. Úgy láttam, a jó eredmé­nyekhez nagymértékben hoz­zájárult az, hogy Berkenyén a szövetkezetiek családtagjai is szorgalmasan dolgoznak, to­­váb­b­á igénybe veszik a gépek segítségét is. Kaszálógéppel vágatták le például 38 kh-on a lóherét, s most a férfiak, as­­­szonyok szorgalmasan gyűjtik már az értékes takarmányt. A gépi kaszálásnak az az előnye is megvan, hogy nem kell for­gatni a lóherét, így ez nem veszti el leveleit, ezenkívül munkaidő- és erő-megtakarí­tást is jelent a géppel való ka­szálás. Berkenyei elvtárs, a tsz elnökhelyettese kijelentette, hogy 52 kh-as őszi árpájuk, va­lamint ugyancsak igen szép búzájuk és tavaszi árpájuk ara­tását is a gépállomás gépeire bízzák. Sok jó és hasznos dolgot lát­tam a Petőfi TSZ-ben, de ne­kem, mint asszonynak, legin­kább az tetszett, hogy az as­­­szonyok milyen lelkesen veszik ki részüket a munkából. A ló­here-gyűjtők között is 14 as­­­szony dolgozik. Élenjár közöt­tük Fehérvári Andrásné, aki már eddig több mint 200 mun­kaegységet szerzett. Fehérvári­né a múlt évben is szorgalmas volt, ennek eredményeként csupán búzából 20 mázsát ka­pott az elszámoláskor. Az ő példáját követik a termelőszö­vetkezet asszonyai, akik vállal­ták, hogy az idén valamen­­­nyien legalább 200 munkaegy­séget szereznek. Bizonyára va­lóra is váltják ezt a szép vál­lalást! LÁNSZKI PÁLNÉ Rútság

Next