Nógrádi Népújság, 1957. január (2. évfolyam. 1-8. szám)
1957-01-06 / 1. szám
1957. január 6. NÓGRÁDI Népújság Milyen egyszerű volna csupán tudomásul venni: volt egy ö nagy magyar dráma, melynek csak a fotelben és riadtan néz aktusai velőkig ható könnyes fájdalmat okoztak. De ez már elmúlt, a könny felszáradt és kész. Az élet nagy kereke tovagördült és feledtet mindent. Milyen egyszerű is lenne ez így. De sajnos, nem ilyen egyszerű. Mert figyeljünk csak! Öt ember ül a szobában. Két szülő, középkorúak. Az elmúlt egy hónap nagyon megtörte őket. Olyan fáradt a tekintetük. Szemük még ég a sok könnytől. Két fiú, az egyik tizenkét év körüli, szőke és nyugtalan. Tele pajkos mosollyal. Tekintete hol ide, hol oda pattog. A másik, a tizennyolc éves barna, hullámos hajú és komor. Idegesen szívja a cigarettát. Egy-egy mély szippantásnál emeli fel a fejét. Haragos a tekintete, de arca így is megnyerő. Pedig rajta van egy hónap megpróbáltatásának minden izgalma. Az ötödik, az idegen, a riporter. Nehéz a beszélgetés. A szó hideg, szaggatott és bántóan kong. A tekintetek sokkal többet mondanak. A kisebbik gyerek nem is bírja a feszültséget. Izeg-mozog, majd felugrik: ■„Megyek ródlizni” és rohan. Az ajtóból csókot dob a kályha mellett kuporgó anyjának. Mintha egy napsugár cikázna át szobába. A válasz egy lágy mosoly és egy pillanatra felenged a feszültség. Majd ismét kimért szavak. Az idegen kotorász zsebében. Papírt, ceruzát vesz elő. Jea gyerekre, aki felfigyelt a papír zörgésére és félúton megáll a cigarettát tartó keze. Arcát hirtelen harag színesíti. A rohamé megreccsen alatta. — Énrólam ne tessék írni — tiltakozik. Az anya fájdalmasan sóhajt. Az apa tekintete megértést kér. Csend.A gondolatok villámgyorsan cikáznak. Valószínű, mindnégyüknél más kikötőt keres. A riporternél így: „Igaz, feltűnés nélkül ment el, úgy is jött vissza. Miért kerüljön mégis neve szenzációként nyomdafesték alá. Még fiatal, alig 13 éves. És nem is a név érdekes, a történet, amely nemcsak övé, hanem sokezer fiatalé. A ceruza, papír visszakerül a zsebbe. A feszültség valamelyest felenged. Már egy-egy halvány mosoly is melengeti a szót, amely végül megárad, mint tavaszi zápor. Elsőbb a szülők korholásnak szánt, de erőtlen, valójában gyengébb védelmet nyújtó. — Nyughatatlan vagy — így S.Zaps. — Majd megnyugszik. Jó fia lesz ő anyjának — válaszol a?, anyai szív, és meleg tekintet simogatja a gyereket. Aztán tovább csörgedeznek a védelmet nyújtó halk szavak. — Csalódott. Nyáron is Báróikéra vitték őket, tömve ígéretekkel. Jó fizetés, ellátás, munkaruha. Menni akart, hát menjen. Legjobb ruhájában győzni akar. Az apa fészkelő küldtem, vadonatúj cipőben. HAZATÉRT Két hónapra rá visszatért, lerongyolódva, bőrig soványodva, néhány forinttal a zsebében. A remény csalódássá lett. A gyerek hallgat, csak az immár ki tudná hányadik cigarettát szívja. Az apa bizonytalanul megkozkáztat egy ellenvetést. — Még akkor sem tele tetüvel. A gyerek megint felkapja a fejét és hangja éles. — Ott azon mindenki átesik ... Néma csend. A tekintetek a mintás szőnyegen futkosnak. A gyereket a hallgatás megzavarja és magyaráz. — Talán csoda ez? Annyi ember együtt. Szalmán. Nincs ott ágy feküdni... Víz mosakodni ... A ruha el piszkolódik. — No és az asszonyok, lányok — kockáztat az idegen egy halk kérdést. Vállrándítás. — Nincs idejük a mosásra. Nincs is gondjuk erre — az emlékezés megráncolja a homlokát. — Egyik sír, a másik szerelmeskedik, a harmadik átkozódik, a negyedik sorba áll, ha enni akar... Rövid szünet, mély szippantás a cigarettából. — A fiatalok, ha csinosak, jobban megvannak — kényszeredett mosolylyalpír festi arcát. Az apa haragosan dörmög. — hát ezért mentek ki? A fiú visszavág. — Ez csak átmenet. Szétviszik őket. Mindennap jön valaki és válogat az emberek között ... — Hogyhogy válogat? — ismét egy halk kérdés. — Végigmennek a lágeren. Kinek ki tetszik. Minket is egy herceg válogatott ki. Megvizsgáltak, egészségesek vagyunk-e. Van-e bennünk erő, van-e szakmánk. Százunkat vitt a birtokára. Itt voltunk két hétig. Nem csináltunk semmit. Főzögettünk magunknak. Babot... Lassan-lassan megindul belőle a szó. Hol halkan, hol hangosabban, hol gördülékenyen, hol darabosan. — Ide jött értünk az amerikai is. Az elnök. Egy kicsit kutat emlékezetében. — Nixon. Igen, így hívták, Nixon. Szép autója volt. Egy óráig is beszélt velünk. Megkérdezte, mi a szakmánk. Engem is. Mondtam, hogy én gyári munkás vagyok és bádogos. Azt mondta: „A fiatalokat beengedik Amerikába, ha van valami szakmájuk.” Akinek szakmája volt, félreállították, voltunk vagy ötvenen. Mi meg is kaptuk rögtön az útlevelet. Akinek nem volt szakmája, annak ott kellett maradni a hercegnél. Cselédnek. Szántani, vagy állatot gondozni. Már másnap indultunk volna. De én hazajöttem ... Többen is hazajöttünk. Itthon, jobb. Hazajönnek a többiek is — és elhallgatott. — Édes fiam... Édes fiam... — sóhajtott az anya. A fiú hirtelen felállt, tipegett, rágyújtott, aztán bejelentette: — Elmegyek a moziba. — És ment. A szülők gondterhelten néztek utána. Az anya halkan felsóhajtott. — Vajon megnyugszik-e...? Bobál Gyula Még nem késő közbelépni! Ma komoly gondot okoz a feloszló termelőszövetkezetek állami tulajdont képező állatállományának elhelyezése. Az ezzel kapcsolatos vélemények különbözőek. Az állatorvosok, s az állattenyésztők többsége azért küzd, hogy az állatokat árusítsák el a dolgozó parasztoknak és a szövetkezetekből kilépő, embereknek. .Egyszóval: ...szét kell zülleszteni az össznépi tulajdont képező jószágállományt. .A másik nézet az előbbivel ellentétes. Meg kell őrizni az állatállományt. Hogyan? Át kell adni az állami, s a célgazdaságoknak. A tenyésztésre alkalmatlan egyedeket pedig az állatforgalmi vállalat értékesítse. E vállalat keretén belül a meglevő férőhelyek felhasználásával lefelő tehenészetet lehetne létesíteni. Ugyanezt megtehetné a földművesszövetkezet, és a tanács is . Kemény vita után az utóbbi javaslat került megvalósításra. Szakemberekből, s az érdekelt vállalatok képviselőiből bizottságokat alakítottak, mely bizottságok a feloszló szövetkezetektől átveszik s a célgazdaságokhoz diszponálják az állam tulajdonát képező jószágállományt. A javaslat megvalósítását kisebb-nagyobb problémák akadályozzák. Egyes gazdaságok tartózkodó álláspontra helyezkednek, más gazdaságok viszont oly nagy mennyiségű takarmányt követelnek az átadandó állomány részére, amely takarmánymennyiséggel kétszer annyi jószágot is át lehetne teleltetni. Egyes helyeken nincs lehetőség «». Állattörzsek egybehagyására. Csak:, eladással lehet megoldani az állatok átteleltetését, megmentését. Egyes feloszló szövetkezetekben egy szálig széthordták a takarmányt. Takarmány nélkül viszont egy gazdaság sem akarja átvenni a haszonállatokat. Igazig, mit etessenek a jószágokkal egész télen? Sajnos ezt a káros jelenséget majdnem hogy általánosítani lehet a felosztó szövetkezetekre. Nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél — tartja a közmondás. Az olyan szelet, amely szétfújja a szükséges takarmányt meg lehet állítani, meg lehet fékezni. Lehet, hogy az a bizonyos szél is azért fúj, hogy takarmány hiányában szét lehessen zülleszteni az állam tulajdonát képező állattörzseket. Még nem késő közbelépni, még nem késő betömni azt a nyílást, ahonnét ez a bizonyos szél fűt! A munkánk megbecsülését kérjük... „Öh, ha a sziveket megrendítené a hangom!” — kiáltott, a költő megértést keresve a j emberek felé. Hányszor kell még nekünk is ezt kiáltani, s hányszor? Miért nem halljátok ’ meg végre emberek? Hozzátok , kiáltunk! Hozzátok akik éppen, s azért harcoltok, hogy mindenki becsülje meg munkátokat. Nincs csúnyább dolog a meg nem értésnél, a munka lebecsülésénél. De erről nektek nem kell beszélni, hiszen ezt ti már sokat tapasztaltátok. Feleljetek: megkövetelhetjük-e mi magunknak a megbecsülést? A munkánkról van szó. A munkánk megbecsülését kérjük, de ezt már olyan régóta! Olyan régóta kiáltunk felétek: Emberek! Mi is csak akkor tudunk dolgozni, ha nekünk is megadjátok azt a megbecsülést, amit magatoknak megkívántok. De ti nem halljátok, nem akarjátok meghallani. A mi munkaterületünk, az üzemek, bányák, a falvak, szóval a nép. De lehet-e úgy dolgozni, ha bezárják előttünk a gyárak kapuit, ha félvállról, szivarral a szájában felénk dobja a portás, hogy „nem lehet bemenni”, ha a munkásvezetők azt látják.. az újságíróban, ami rossz, ami nem az övé? De régi ügy már ez és meddig tart még! Milyen kevés amit kérünk, szégyen beszélni róla. Olyan természetesnek kéne lenni már, hogy minden ajtó kinyílik előttünk, mindenki bizalommal fogad.A legkevesebb és a legszükségesebb, hogy dolgozni tudjunk, nincs meg és nincs meg! Hogy kívánhatjátok akkor, hogy jó legyen az újság, hogy akarjátok olvasni a ti véleményeteket, amikor rám mehetünk közétek? Érzitek-e, hogy mit kérünk? Érzitek-e, hogy mennyire nem lenne szabad ezt kérni? Érzitek-e, hogy szégyenkezni kell mindnyájunknak? Nemcsak nekünk, újságíróknak, hanem nektek, újságolvasóknak is. Nem jó van ez így. Ha valakinek nem becsülik a munkáját, az bizony nem nagy kedvvel dolgozik. Az olyan munkával aztán nem is nagyon lehet dicsekedni. Ez mindenütt így van, nálunk is. Bizonyára nem most olvastok először ilyen hangú cikket. Sokan megírták már és még sokan meg fogják írni. Lesz-e eredménye? Lesz! Egyszer meg kell hallani és érteni mindenkinek, hogy az újságírónak tér kell! Nagy tér! Szabadon kell mozognia mindenütt. Ne lehessen megkötni sehol semmivel. Ne jelentsen akadályt egy párnázott ajtó, mert akkor ott valamit takargatnak. Nem akarunk találkozni merev, főürokzsakú arcokkal, mert az minket is fagyossá tesz. Nem akarunk találkozni minden miatt engedélyért küldözgető emberekkel, mert ezek nem bíznak bennünk. Nem akarunk nagyhangú, flegma emberekkel találkozni, mert azok nem mondanak igazat. Nem akarunk látni olyan íróasztalhoz nőtt embereket, akiknek éppen akkor nincs idejük velünk beszélgetni, mert ezek mások dolgainak elintézésére sem érnek rá. Olyan emberekkel akarunk találkozni, akik szívesen fogadnak, bíznak bennünk, őszintén. Csak ezt kérjük: legyenek emberek. Nagyon nehéz ezt megtenni? Sok amit kérünk? Gondolkozzatok majd egy kicsit. Csak azt kívánjuk, amit minden ember megkövetel: a munkánk megbecsülését. 5 Salgótarjánban állandóan javul a lakosság szénellátása. December 18-án 3.738 mázsa szén érkezett, január 2-án 3.036 mázsa. 700 mázsa szenet a közületek kaptak. Jelenleg 5 vagon szén áll a lakosság rendelkezésére. A legújabb intézkedés szerint megszüntették a Város- és Községgazdálkodási Minisztériumot. Eddig még nem jött intézkedés hogy mi lesz a Megyei Tanács Város- és Községgazdálkodási Osztályával. Valószínű itt is változások lesznek.• Megyénkben jelenleg 45—50 filmszínház működik. A filmszínházak filmmel való ellátása január hónapban még az eddigi rendszer szerint történik. Februárban már a filmszínházak önállóan fogják a filmeket beszerezni és egy hónapra már előre tudják a műsorokat. Salgótarjánban most tárgyalnak arról, hogy rövidesen bemutatják „Hyppolit a lakáj” című filmet. Egyébként ezt a filmet Pásztó községben keskeny filmben már bemutatták. Balassagyarmaton „A három asszony” című filmet tűzik legközelebb műsorra. * Forgách-bányatelepen 31-én délután klubdélutánt rendezett a kultúrgárda. Itt beszélték meg, hogy milyen műsort fognak legközelebb színre vinni. Csagárd községből arra tettek panaszt a dolgozók, hogy leállították az arra közlekedő buszjáratot. Az illetékesek azzal indokolták a buszközlekedés leállítását, hogy nincs meg a közbiztonság. A busz elé kézigránátot és boronát raknak. Ezért a megállapításért a lakosság széles mértékben tiltakozni kezdett és elmondták, hogy a buszközlekedést azért állították le, mert az ősagárdi és a felsőpetényi fiatalok összeverekedtek. Az arra közlekedő busz vezetője pedig felsőpetényi volt és most félve az ősagárdi legényektől, nem mer a községen áthaladni. Remélhető a két község fiataljai megbékülnek, az ősagárdiak rövidesen közlekedhetnek az autóbuszom. A tanácsoknál 1957. évben új iktatást vezetnek be. A módosított ügykezelés lényege, hogy nem csoportok, hanem érkezési sorrendben vezetik be az ügydarabot. Megszüntetik a kartonokat és iktatókönyvet vezetnek be. Az új iktatási rendszer bevezetésére a salgótarjáni járási tanács 4-én tart eligazító értekezletet. Cered községben nem kielégítő a közellátás. A lakosság nem kap lisztet, sót, élesztőt és paprikát, jelenti a községi tanács végrehajtó bizottsága.* Etes községben zavartalan a lakosság ellátása. Mindenfelé cikkféleségből megfelelő mennyiség áll a lakosság rendelkezésére. A községben megszűnt a lisztért való sorbanállás. Etes községben’ •* elmúlt napokban a községi tanács végrehajtó bizottsága ülést tartott. Megtárgyalták a község beruházására adott 35 ezer forint hová fordítását. * Karancsberényben a községi tanács végrehajtó bizottsága és a legeltetési bizottsága megtárgyalta egy híd megépítését. A munkához hozzákezdtek. * Karancslapujtő községben az egészségügyi ház udvarán levő kútban nem volt víz. Ennek következtében hasznavehetetlenné vált az ottlevő községi fürdő is. A község 4 ezer forintot kapott, és ebből az összegből megoldották, hogy az egészségügyi házzal szembenlevő kútból átvezessék a vizet a kiapadt kútba. Ezzel megoldják a községi fürdő problémáját is. j leszállítok a bányába Egy dfelalőtt a munkásfelvételi irodán „Dolgozók! Nem akarhatjátok ipari üzemeink tönkremenését. Éppen ezért kérünk benneteket, hogy álljatok be ti is a széncsaták hőseinek sorába“— mondja a Nógrádi Szénbányászati Tröszt toborzási felhívásában e szöveg. S minderre azért van szükség, hogy a hiányzó 2500 bányászt pótolni tudják. A toborzás december 15-én indult és december 31-ig már 492 dolgozó választotta hivatásul a bányász-szakmát. A felvétel a tröszt munkásfelvételi irodáján történik Salgótarjánban. Naponta 20—25 dolgozó jelentkezik itt a bányaüzemekbe. December 28-án, 8 óra után, mintegy 15 dolgozó szorongott az irodában. A jelentkezők között van Juhász István is, aki most Karancsaljáról jött be, hogy az ünnep után az új évben már bányász legyen. — Előző munkahelye? — hangzik a kérdés. — Salgótarjáni Acélárugyár. Miközben a papíron az adatok száma szaporodik Juhász István beszélni kezd. — Már régen gondoltam arra, hogy bányába menjek, de a mester, Tőkés Ferenc nem engedett. Szerencsére most beteg, így nem volt, aki visszatartott volna. Két falumbeli, akivel a gyárban együtt dolgoztam, már két hete eljött a fuyárból és Kányáson dolgozik. A bánya azonban nehéz, veszélyekkel tele, vajon nem-e fél Juhász István a föld alá menni? — Nincs mitől félnem. Ha nem is ismerem személyesen a bányát, annál többet hallottam már róla. Rokonaim jelentős része bányász. Jobb lesz ott nekem. Igaz, azt szeretném, ha két barátommal, Csábi Pállal és Majer Ferenccel egy helyre kerülnénk. Nem sajnálom a gyárat. — Menjen el az orvoshoz — hangzik tovább, s fehér papírlapot nyújtanak kezébe, s máris a következő jelentkezőre kerül sor. Goda József Balázs .— Szakképzettsége? — Vájár — majd csendesen mondja tovább. — 16 éves koromtól dolgoztam a bányában, 1928-tól. Voltam Ságújfalun s utána Kányáson. Két évvel ezelőtt hagytam ott az üzemet és azóta otthon, a mezőgazdaságban dolgoztam, de hát csak nem tudtam elfelejteni a bányát. Hallottam én is, hogy bányász kell. Ezért jöttem most felvételre. Hiába, a szívem csak a bányához húz. Zsíros József — Szakképzettsége? — Vájár és lőmester. Bányász volt Zsíros József is. Miért jön most vissza ismét a bányába? — A múlt év júniusában a Megyei Gépállomási Igazgatóság kikért a bányából. Traktoros voltam a karancskeszi gépállomáson. Most azonban már nem maradok ott tovább. Tizenöt évet dolgoztam a bányában. Ismét visszamegyek. Tudom, most jobb lesz, i..mt azelőtt. Jobb a kereset, látom, hogy megbecsülik a bányászokat. Tudom én is, hol van a helyem. A másik asztalnál türelmetlenül várják felvételüket idős bácsikák. — Neve? — Bakos Kőházi László — Szakképzettsége? — Vájár. Bizony, nem ifjú vájár, talán már nyugdíjas is. — 55 éves vagyok. 1943-ban mentem nyugdíjba és azóta otthon dolgozgattam a faluban. Voltam kocsis, útépítő, de hiába, egyik sem volt az én szakmám. Bányász va— Szakképzettsége? — Vájár. Dorogházáról jött ő is Bakos K. Lászlóval. — Én is 1943-tól vagyok nyugdíjas. Azóta igaz a fatelepen dolgoztam Ménkesen 1956. januárig. Most, hogy hallottam, hívják a nyugdíjasokat, ismét munkára jelentgyek én s úgy gondolom, az én helyem most a bánkban van. Igaz, nem vagyok már fiatal, de fenntartásnál még eldolgozgatok. Az adatgyűjtés folyik tovább, az asztal előtt ismét idős bácsika áll. — Nevet kezem. Az a tervem, hogy együtt legyünk a fenntartásnál Bakos Lászlóval. S ki tudná felsorolni azokat, akik most bányászok akarnak lenni. Reméljük, rövid idő múlva nem lesz létszámhiány a bányákban s lehetővé válik a széntermelés növelése. Kecskés Sándor Befejezésül még szeretnénk felhívni a tröszt figyelmét, hogy fordítson nagyobb gondot a munkásf elvételi irodára. Sajnos, ott nem olvasható sem az, hogy mit keres a bányász, sem az,hogy milyen juttatásban részesül. Az is nagyon jó lenne, ha egy kis üvegszekrénybe megmutatnák, mit kap minden dolgozó munkábalépésekor. Úgy gondoljuk, mindez megérné azt a kis fáradságot. — TOB —