Nógrádi Népújság, 1957. július (2. évfolyam. 52-60. szám)

1957-07-03 / 52. szám

Aratnak a pásztói járásban A múlt héten nagy ütem­ben kezdődött meg az aratás a pásztói járásban. Legelőször június­ 27-én ké­­ egyéni pa­raszt vágta le gabonáját Job­bágyiban, illetve Erdőtarcsán. Pénteken kezdetét vette­­ az általános munka. A hé­halmi Április 4 TSZ vágni kezdte őszi árpája** A palotás! Május 1 tagjai is szorgalm­asan arattak. A Henyerpusztai Állami Gazdaság pétiig kombájnnal kezdte meg a munkát. Az Újmajori Kí­sérleti Gazdaság aratógép­­pel kezdte vágni őszi ár­páját. A járásban a hét elején már teljes ütemben folyik a mun­ka Egyéni parasztok, állami gazdaságok és tsz-ek minden perc kihasználásával vágják az őszi árpát. Jól megszervezett előkészületek Ludányhalá­sziban Ludányhalásziban e hét kö­zepén kezdik meg az aratási munkát. Szombaton a falu gazdái a tanácsházán gyűltek össze, hogy megbeszéljék az aratás, zséplés és a behordással kap­csolatos tennivalókat. A gaz­­d­agyűlés kioktatta a megala­kuló munkáscsapatokat, meg­beszélte részletesen a közös szérű elosztását és az aratási előkészületekkel kapcsolatos feladatokat. A ludányhalászi gazdák tel­jes felkészüléssel várják a ga­bona beérését. Ha a jó idő ked­vez, szerdán, de legkésőbb csü­törtökön ők is vágják az őszi árpát. § Jutalmaz­ták a kombájnnal aratókat A Gépállomások Igazgató­sága az idén elhatározta, hogy jutalmazásban részesíti a kombájn-aratásban kiváló eredményeket elért dolgozó­kat. A legjobb dolgozók au­gusztus 20-án kapják meg az alábbi kitüntetéseket: Oklevelet és jelvényt, vala­mint 400 forint jutalmat .Kap az a kombájnvezető, aki egy ,peny glatfr 161—181 kh gabo­nát arat le, legfeljebb 2 száza­lé­: szemveszteség és 1 száza­lék egyéb minőségi kifogás motte«, vagy pedig íepp mi­­zsa gabonát csépel el. 600 fo­rint jutalmat, valamint ok­levelet és jelvényt az kaphat, aki 181—220 kh gabonát arat le két százalékos szemveszte­ség, egy százalékos egyéb minőségi kifogás mellett, vagy pedig 1800 mázsa gabonát csé­pel el. 800 forintos pénz­­t at a Ull Ut OrtieVel *■ 01­ kíséretében az kaphat, aki 220 kh­on feletti terület­ről 2 százalékos szemvesz­teség és 1 százalékos minőségi kifogás mellett aratja le a ga­bonát, vagy pedig 2000 mázsa gabonát csépel el. A kitüntetés csak abban az esetben adható át, ha az illető termelőszövetkezet, illetve gaz­daság is igazolja a minőségi munkát. 1 n EL =E ü : =• ü l§ i - ■ aIilll!llllllllll!llllllllllllllllllllllllllllllllllllll!llllllllllllllllli f Újjáépítik a Salgótarján­i baglyasaljai útszakaszt. A Salgótarján—bag­lyasaljai útszakasz rend­­­kívül rossz állapotban van. Az átmenő forgal­­­mat nehezen tudják raj­ta lebonyolítani. A nagy vödrök, a szétmálló út­test nagyon megnehezíti­­ és veszélyessé teszi a­­ közlekedést.­ A Salgótarjáni Vá­­­­rosi Tanács végrehajtó­­ bizottsága úgy határo­­­­­zott, hogy a legrövidebb­­ időn belül kijavítják az­­ utat. A végrehajtásért a­­ VB-elnököt tették fele­­­­lőssé. Úgy tervezik,­­ hogy az utat makadám­­­os­ra készítik, majd bitu­­­­mennel öntik le. Ezzel a j LE megoldódik a lakóházak között átmenő út porta­lanítása is. jв= 1iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii 4892 TONNA SZÉN * pártértekezlet tiszteletére tiszteleti?6 ® 0 ® Partértekez­et efmeíé £ S bányászaink nagy­­^ apókat tartottak. Hd 4892 t^tekig ^rven ibL £“? ^‘.szenet küldtek a felszínre. Ba.,ászaink e ... ven femh szerm köszöntötték a partértekezletet. A misserfai bányászok is va­lóra váltották adott szavukat. Június elején tettek vállalást a pártértekezlet tiszteletére, amit teljesítettek. 1000 tonna szenet küldtek terven felül a felszínre. -0-0 hónapig tartó előadássorozat az egészségügyről Balassagyarmaton Balassagyarmaton a kórház s­zámmal vettek részt a­­­rosainak bevonásával a hallgatók. Az egészségügyi Előadássorozatok nemibeteg­­ségekről, külön férfiaknak, külön nőknek, rákmegbetege­désekről, különböző gyermek­­járványokról, tbc. megbetege­désekről é a­­ tes,­v . meg­előző reniN/ab . . •• szól­nak. egészségügyi előadássoroza­tot indították be. Az első elő­adást június 27-én kezdték és egész szeptember 18-ig fog tartani. t Érdekesnek ígérkezik az egészségügyi előadássorozat, •no) már az első előadáskor is A Magyar Szocialista Munkáspárt országos értekezletének határozata .Aki magyar, velünk tart" Készülődés a nemzetközi szövetkezeti nap megünneplésére ►­­ ártatlan [mosolyukért 7,6 százalékos termelékenységnövelés az Acélárugyár III. negyedéves terve Legfontosabb feladataink egyike a jövőben is az önkölt­ség csökkentése, a termelé­kenység emelése. E fontos té­nyező biztosítja népgazdasá­negyedévében csak 264 forint volt, míg a második negyedév április—május hónapjában 341 forint, ami azt jelenti, hogy túl­teljesítettük az 1956-os term­e­je­enlegi halórateneki billegőmé«**. Most a harmadik egyensúlyát. ~K Salgótarjáni —.—----- ■*------•:"1" Acélárugyárban felkerestük Lengyel István elvtársat s ar­ra kértünk választ, hogyan kí­vánják a harmadik negyedév­ben az önköltséget csökkente­ni, a termelékenységet növel­ni. Az egy főre eső termelés 1956 harmadik negyedévében 321 forint volt. Az 1957 első negyedévben a forafik akarjuk növelni a termelékenységet. Július hóban 265 forint, augusztus hóban 346 forint és szeptember hóban pedig 347 forintra. Emelkedést vártunk. Ez 1956 harmadik negyedévé­hez viszonyítva 7,6 százalékos, míg a termelésnél 8,9 százalé­kos emelkedés. Hogy ez való­ra váljon, ennek érdekében gyorsítjuk a hatalmat, a rezsi­létszámot átcsoportosítjuk, a vasacél öntödénél a darabbért fokozottabban alkalmazzuk, s az egyéni teljesítmények növe­k­ednek­.Tenniszer­esen ez füg majd a megfelelő anyagellá­tástól. Az önköltség területén a má­sodik negyedévben szép ered­ményt értünk el. 1956 hasonló időszakához viszonyítva közel 5 százalékkal csökkentettük önköltségünket, így vált lehe­tővé a tervezett költség 2 szá­zalékos túlteljesítése is. To­vább akarjuk csökkenteni ön­költségünket a harmadik ne­gyedévben. Hogy ez sikerüljön, azért a rezsianyagot felbontjuk üzemekre, a­z öntödénél és a többi üzemeknél operatív nyil­vántartást vezetünk. A hathó­napos évi nagyjavítás miatt azonban önköltségünk mégsem lesz jobb, mint a második ne­gyedéves tervidőszak alatt volt. Tizedszer kerül bíróság elé betöréses lépésért 1957. május 26-án a salgó­tarjáni rendőrség járási bűn­ügyi osztálya ártalmatlanná tett egy többszörösen büntetett előéletű országos hírű betörőt, Balogh Tamás budapesti la­kost. Balogh 1957. május 25-én Karancsalja községből — ahol Budapestről való szökése után tartózkodott — Nagybátonyba utazott azzal a céllal, hogy a földművesszövetkezeti bolt­ba betörjön. A betörést fal­bontás útján végre is haj­totta másnap, vasárnap reggel, amikor arra számított, hogy senki sem lesz az üzletben. A tetőn keresztül behatolt az épületbe, az üzlet fölött kibontotta a mennyezetet és egy cukorspárgán le­ereszkedett a boltba. Ott rögtön feltörte a kasszát és a benne levő pénzt zsebre tette. Ezután pakolni kezdte az ott­levő ruhákat a magával vitt zsákba. Közben váratlanul megérkezett az üzletvezető és a pénztáros, mert aznap gyer­meknap volt és cukorkáért mentek az üzletbe. A betörő elbújt a pult mögé, majd a nyitvahagyott bolt ajtaján ki akart szökni, de az üzletvezető észrevette és egy vasrúddal, amely az ablakról lett levéve, úgy fejbe vágta, hogy elesett, de egy pillanat múlva felug­rott és elszaladt. A kapott sé­rülés miatt azonban nem tu­­dott messzire szaladni, a te­metőben összeesett és ott el­fogták. A nagybátonyi rend­őrőrsről sérüléssel a kórházba szállították. Két napi kórházi kezelés után előállították a kapitány­ságra és ott beismerte, hogy Budapestről szökött, mert ott 15 betöréses lopást kö­vetett el több százezer fo­rint értékben. A Budapesten lopott textil­­árukat Salgótarjánban és kör­nyékén akarta értékesí­tni. A nyomozás során Karancsalján a nagynénje lakásai még 20 vadonatúj női kardigánt, 4 pár cipőt, egy birgeri csizmát, egy kerékpárt és egy bendzsót talált a rendőrség, Balogh Tamás már 9 eset­ben volt büntetve betörése­­ ] lopásért. A 1< óta elkövetet pár egy részét társakkal kö­vette el. A bűncselekmények további felderítése végett át­adták a nagy-budapesti rend­őrkapitányságnak: Befejezte segélyakció munkáját a megyei vöröskereszt Az októberi események után több külföldi ország vörös­­kereszt szervezete segélyakciót indított a magyar nép megse­gítésére. A segélycsomagok szétosztása lelkiismeretes mun­kát, megfelelő környezet­tanul­mányozást igényel­. A vöröskereszt szervezet fel­hívására megyénk területén csupán egy pár lelkes vörös­­keresztes aktíva vett részt a munkában. A szétosztásnál megbízott szervek nem mindenhol végezték lelkiismeretesen ezt a munkát, így fordul­hatott elő, hogy kihagytak 6—8 gyermekes rászoruló családokat, egyedülálló, vagy kevés nyugdíjjal ren­delkező öregeket. A segélyezési munka meg­gyorsítása érdekében a megyé­be érkezett küldemény egyik részét szétosztották a járás székhelyekre, a másik részét Salgótarján város és járás kapta. Salgótarjánban mintegy 4300 család részesült segélye­zésben. Az utóbbi időben sok rága­­lm érte a vöröskereszt szer­vezetet és munkatársait, akik utóbbi büntetés­i fáradtságot nem ismerve sok- 15 betöréses i­­ j­szer késő éjszakáig is dolgoz­tak. A segélyezési idő alatt voltak egyesek, akik lelkiisme­­retlenül kétszer-háromszor is je­lentkeztek segélyezésre, csak a munkatársak éber­ségén múlott, hogy sok­nak közülük nem sikerült újabb segélycsomagokhoz jutni. Még így is voltak körülbelül százan, akik kétszer részesül­tek az adományozásban. i Szakszervezeti vezetők tanácskozása Vasárnap délelőtt Sar­jánban az SZMT szók.: tanácskozásra gyűltek a megyei szakszervezet­ üzemi bizottsági elnökei? , zalmiak. Az aktíván Szua; -í az országos ko.: or küldötte tartott besz: mint a szervezeti munka fel.«." ■ A vita során — a két részvevő közül — igen. ..o. «•» felszólaltak: ­ Szovjetunióba mm küldöttség tagja lesz Nyéki István is, a balassagyarmai szabó Jó hírnévnek örvend a ba­lassagyarmati szabó KTSZ. Nem csupán a város és mes­e számára dolgozik, hanem­­ ország különböző tájait is el­látja készítményeivel. Most egy országos KTSZ-küldöttsé­g indul a Szovjetunióba három hétig tartó tanulmányútra. Nagy öröm érte a balassa­gyarmati szabó KTSZ dolgo­zóit­ is, amikor országos köz­pontjuk arról értesítette őket, hogy a Szovjetunióba menő küldöttség egyik tagjaként, je­lölték Nyéki Istvánt is, a ba­lassagyarmati szabó KTSZ el­nökét. A küldöttség rövidesen út­nak indul, hogy tapasztalatok­kal gazdagodva térjen haza; PIACI JELENTÉS Ezek a nyáreleji napok szin­te naponta jelentenek valami újat, változatosat a piac képé­ben. * Megjelent már a zöldbab, megállapíthatjuk, nem is va­­­­lami borsos áron, mindössze­­­ hat hatvan az első nap is ki­lója. Ezen a héten a Pászti Állami Gazdaság már nagy té­telekben kezdi meg a kedvelt zöldféle szállítását. Ami ter­mészetesen a mennyiség növe­lésével rohamosan esni fog. Ugyancsak olcsóbb lesz a pa­radicsom, ma még harminc fo­rint az ára, de napok kérdése az áresés. A hegyes paprika ára 1,40, a húsos töl teáival tő­két förik­- Reméljük, pár r­­ > még­ megérjük, hog­­y i. - ját kínálják majd két fori­­ Ifi-t. A borsó már utolsó órai: li. rövidesen kikerül a forga­lomból, hogy más kedvelt zöl -­féléknek adja át a helyet. Egyre olcsóbb a káposzta és a zöld is. A gyümölcsfronton még nem sok változatosságról tudnán­k beszámolni. Utolsó napjait éli az eper, elfogyóban a cseresz­nye is. De már itt vannak­ az új gyümölcsök, a befőzni való meggy, és a korai sárgán is.

Next