Nógrádi Népújság, 1957. december (2. évfolyam. 96-104. szám)

1957-12-04 / 96. szám

NÓGRÁDI VILÁGI PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA II. ÉVFOLYAM 96. SZÄM. ÄRA: 50 FILLÉR 1957. DECEMBER 4. Megyénk mozgalma kiállta a tűzpróbát • A MÉSZÖV vasárnap lai­olta V. Megyei Küld­öHcyelését _i December 1-én Salgótarján­ban a megyei tanács épületében tartotta a MÉSZÖV V. Megyei Küldöttgyűlését. A küldöttgyűlésen megjelent 91 küldött, valami­nt a megyei pártbizottság, a megyei taná­cs, a hazafias népfront és tömeg­szervezetek képviselői. Az ünnepi díszt­öltött nagyteremben, amikor he­­ lyet foglaltak a küldöttek és a vendégek, rö­vid, színvonalas kultúrműsor­t adott a pász­tói és a szécsényi földművess­zövetkezet kul­­túrgárdája. Ezután került megnyitójára. sor Halász Sándor elnöki Pilinyi László elvtárs beszámolója Az igazgatósági beszámolót, megyénk földművesszövetke­­zeti mozgalmának a két kül­döttgyűlés közötti időben elért eredményeiről és a soronkövet­­kező gazdasági és tömegszerve­zeti feladatokról — Pilinyi László MÉSZÖV igazgatósági elnök tartotta. A beszámoló elején rámuta­tott: a küldöttgyűlés olyan idő­szakban ült össze, amikor a nemzetközi erőviszonyok meg­változtak a szocializmus ja­vára. Mi ma itt — Magyarországon — békés építő munkát folyta­tunk. Az ellenforradalom ütöt­te súlyos sebeket a Szovjet­unió és a népi demokratikus országok áldozatos segítségé­vel, pártunk és kormányunk vezetésével rövid idő alatt be­gyógyítottuk. Ennek köszön­hetjük, hogy ma már gazdasá­gilag a nagymérvű károk el­lenére is, ismét megerősödve folytatjuk a szocializmus épí­tését. A szocializmus építésé­hez békére van szükség és mi a magunk részéről is örömmel üdvözöljük a békemozgalom kibontakozását, a békeharc fokozását. Az ellenforradalom nem vo­nult el nyomtalanul szövetke­zeti mozgalmunk felett sem. Megyénk földművesszövetkeze­teinek kb. félmillió forint kárt okozott az ellenforradalom. Bár e kár nagy része megté­rült annak következtében, hogy a kárt okozó személyekre, illetve szervekre áthárítottuk, mégis meg kell állapítani, hogy több szövetkezetünknél tapasz­taltunk olyan jelenségeket, hogy az ellenforradalmi károk számlájára akartak elszámolni olyan pénzeket, anyagokat, esz­közöket, vagy költségeket, amelyek egyes szövetkezeti dolgozók hanyag nemtörődöm­ségéből keletkeztek. Azután beszélt arról, hogy bár nagyobb hiányok mutat­koztak kivált a pásztói járás szövetkezeteinél, mégis lénye­gesen nagyobb károsodás nem érte megyénk földművesszö­vetkezeteit, mert a szövetkezeti tagok, a választott szervek dol­gozói bátor kiállásukkal meg­védték az elért eredményeket, a földművesszövetkezet va­gyonát. Megállapíthatjuk, a szövetkezeti mozgalom a kisebb hibáktól eltekint­ve, általában kiállta a tűz­­m­ódát az ellenforradalom ideje alatt. Az ellenforradalom fegyveres leverése után a földmű­ves s­zö­vetkezetek jelentős mértékben hozzájárultak a helyzet kibon­takozásához. Ezután Pilinyi elvtárs rátért a szövetkezeti politikai munka ismertetésére. Földművesszövetkezeti rend­szerünk az eltelt három év aatt sokat fejlődött, erősödött. Szám szerint 1954-ben 47 szövetkezet működött a merve terüle­tén, jelenleg 60 földm­űves­­szövetkezet és két takarék­­szövetkezet. A földműves­­szövetkezeteknek 1954 ele­jén 36 367 tagja volt, jelen­legi taglétszámuk 44 155. A részjegyalap 1954 decem­ber 31-én 1 400 000 forint volt és 3 év alatt több mint egy millió forinttal növekedett. Ismeretes a SZÖVOSZ igaz­gatóság felhívása a részjegy­­alapok növelésére a IV. Orszá­gos Küldöttgyűlés tiszteletére. Vállaltuk, hogy a tavalyi ál­lapotokhoz viszonyítva egy millió forinttal növeljük Nóg­­rád megye földművesszövet­kezeteinek részjegyalapját. A megyénkre előirányzott vállalást 113 7 százalékban teljesítettük amikor az elő­irányzott 866 030 forintot november 30-ig 984 438 fo­rintra jegyeztük. A legjobb eredményt a sal­gótarjáni járás érte el 220 643 forintos eredményével. A föld­­művesszövetkezetek közül a legjobb a kistereivel földmű­ve­­szö­vetkezet. 40 ezer forintos tervét 82 ezer forintban telje­sítette. A legutóbbi értékelések alap­ján országos vonatkozásban megyénk a versenyben a máso­dik helyen áll. Minden remény és feltétel meg­van ahhoz, hogy megyénk földművesszö­vetkezetei e nemes vetélkedés­ből eredményesen kerüljenek ki és a végleges értékelésnél az elsők között szerepelhesse­nek. A részjegyalapok növelésé­vel kapcsolatosan még el kell mondani, a földművesszövet­kezetek az elmúlt két év alatt több mint két­heresét fizették vissza a befizetett részjegy­­alapnak visszatérítése címén. (Folytatás a 2. oldalon.) Nehéz a választás Tanácstagi beszámolók, termelőszövetkezeti zárszámadások, télapó csomagok készítése a rétsági járásban mind a 25 községben végeznek a tanácstagi beszámolókkal. Megindultak a zárszámadások is a termelőszövetkezetekben C­ak szombaton hat helyen tartottak közgyűlést. Legjob­­­­ban sikerült a berkenyei Petőfi­­ Tsz. zárszámadása, mert itt — s azonkívül, hogy bőségesen jó­­, lett pénz is és termény is a­­ munkaegységre­ — a jövőre is , gondoltak. A jövő évi építkezésekre 170 ezer forintot tartalé­koltak. Példájukat sok helyen követ­­hetnék a tsz-ek. De van munkája bőven most, december első napjaiban a a járási tanács kebelén mű­ködő nőtanácsnak is. Tagjai asszonyi szívük minden szereteté­­vel és gondoskodásával ké­szítik elő meglepetéseiket télapó napra, a gyerekek örömére. De a járás valamennyi közsé­gében a nőtanács vette kezébe a télapó ajándékcsomagok el­készítésének és szétosztásának munkáját. Eseményekkel gazdag a­ Rét­sági Járási Tanács munkája ezekben a napokban. A községi tanácsok megkezd­ték a tanácstagi beszámolók lebonyolí­tsát. December 7-ig KISZ fiatalok kultúra t­erjesztéséért A balassagyarmati járás KT­SZ-fiataljai megkezdték a téli előkészületeket a közsé­gekben. Szügy községben és Hugya­­gon például remek kultúr­műsorral készülnek a fiata­lok. A hugyagiak nagy fába vágták fejszéjüket, a Sári bíró bemutatásával próbálkoznak. A pár hónappal ezelőtt meg­alakult balassagyarmati tűz­­oltóalosztály KISZ-szervezete is mozgolódik Különféle mű­sorok betanulásával kezdték meg a KISZ-munkát. A járás KISZ-fiataljai egyik elsőrendű feladatuknak tart­ják, hogy az ifjúság kulturális igényeinek kielégítésében te­vékeny szerepet vállalj­anak. Időszerű kérdéseket tárgyaltak a Balassagyarmati Járási és Városi Tanács VB. ülésein A Balassagyarmati Járási Tanács a napokban tartotta meg VB. ülését. A VB ülésen a jelenle­­gi helyzetben legfontosabb problémák, időszerű kérdések megtárgyalása szerepelt napi­renden. Értékes beszámoló hangzott el a tartalékterületek megm­ íva­t áséről, hasznosításá­ról, a tsz-ekből kilépő, vagy ki­lépett tagok földjének, ingat­lanának rendezéséről. Az ülés végén részletesen megvitatták a legeltetési bizottságok mű­ködését és feladatát. Ezt követően másnap Balas­sagyarmat Városi Tanácsa hív­ta össze a VB. ülést. Itt a le­járt határidejű határozatok végrehajtásáról és a pénzügyi csoport munkájának értékelé­séről volt szó. Majd beszámol­tak a város tüzelőszer- és épí­tési anyag ellátásáról. Megál­lapították, hogy a város lakos­ságának, hivatalainak, üzemei­nek, közületeinek tüzelő ellá­tása probléma­mentes, az épí­tési anyag ellátással sincs ko­molyabb baj az egyetlen tető­cserép kivételével. Mind a két ülés hasznos eredménnyel, értékes határo­zati javaslatok elfogadásával zárult. Eredményes zárszámadás November 21-én este tar­totta zárszámadási közgyűlését a karancslapujtői Új Barázdi Termelőszövetkezet. A terem zsúfolásig megtelt a tsz tagjai­val. Ott voltak a párt, a ta­nács és az egyénileg gazdálko­dó parasztok képviselői is. Serfőző Sándor tsz-elnök be­számolóját nagy érdeklődéssel hallgatták a jelenlévők. A be­számolóból kitűnt, a tsz 20 22S forinttal aktívan zárt és mind­jobban a belterjesség felé ha­lad. A jelenlegi 12 darabból álló tehénállományt 1958 október 31-ig 20-ra emelik, s ugyanakkor a juhállo­mányt is szaporítják 60 darabbal. Biztosítani fogják a takar­mányellátást is. Ebben az év­ben 15 kh területen termeltek pillangós takarmányt, jövőre 28 kh-n termelnek. A tsz tiszta vagyona 815 673 forint értékre emelk­edett. A munkaegység értéke 36,60 forint, míg tavaly csak 25,07 forint volt. Tóth János másodmagával tagja a tsz-nek, de a család­tagokat is bevonta a közös munkába, így a család 1089 munkaegységet szerzett. Búzá­ból 32­67, árpából 27,22, kuko­ricából 10,89, burgonyából 10,89, szalmából 10,89 mázsát kapott. Ezenkívül földjáradék címen 1,80 mázsa búzát is ka­pott, valamint munkaegységre 217,8 kilogram cukrot. A zárszámadási közgyűlés után ízletes vacsorával vendé­gelte meg a tsz a tagságot és a jelenlévő vendégeket. Nagy tetszéssel fogadták id. Vajvoda Mártonná 70 éves as­­­­szony elbeszélését. Elmondta, férje jelenleg a tsz magtárosa. A múlt rendszerben több mint 10 évig voltak gazdasági cse­lédek, s nagyon nehéz körül­mények között éltek. Jelenleg sokkal jobb az életük, mint a felszabadulás előtt volt. A vidám beszélgetés során felhangzott a nóta is id. Vaj­voda Mártonné ajkáról: „Dim­­bes-dambos a Baksaház­ utca...” Kora hajnalig tartott a tánc, a mulatság, s mindenki vígan ment haza. Rozgonyi J. tsz könyvelő Tanulságos kirándulás A napokban egyéni parasz­­t A tanulságos tanulmányi látó­tok küldöttsége látogatott el a szécsényi járásból Budapestre A dolgozó parasztok minde­nek előtt a Gödöllői egyetemre látogattak el. Megtekintették az egyetem kísérleti gazdasá­gát, valamint az ott tanuló fiatalokkal beszélgettek el. Há­romnapos útjukból futotta arra is, hogy ellátogassanak a csö­möri földművesszövetkezetbe, valamint a főváros mezőgaz­dasági jellegű intézményeihez. Hatás után megtekintettek egy­­egy előadást a fővárosi szín­házakban. Látogatásukról, a sok él­ménnyel gazdag kirándulásról hazatérve beszámoltak dolgozó társaiknak is. Egész látogatá­suknak legfőbb jelentősége az, hogy ez a 15 tagú dolgozó pa­raszt küldöttség érdeklődik a közös gazdálkodás iránt, tanul­mányozza annak előnyeit. Sál, kendő és kesztyű vásárt tartanak Salgótarjánban A téli­­ hónapok köszöntésé­re nagyszabású sál-, kendő- és kesztyűvásárt tart a Kis­kereskedelmi Vállalat. Mintegy 50 féle sál és kendő kerül forgalomba az idei télen. A legfinomabb japán selyem­száltól a meleg flanel és kö­tött sálakig, bőrkesztyűtől a meleg bélelt gyermek és férfi kesztyűkig mindent nagy választékban vásárolhatnak a dolgozók. A nagyszabású vásár külön érdekessége, hogy az időtarta­ma alatt vásárolt blokkok egy­ben sorsjegyként is szerepel­nek (értéküktől függetlenül). A sorsolás alkalmával 200 és 100 forintos vásárlási utalványo­kat, valamint három tiszta ja­pán selyem sálat húznak ki a blokkok között Jövedelmező a vetőburgonya termesztése létről 244 mázsa vetőgumó minőségének megfelelő bur­gonyát adott át. A 244 má­zsa vetőburgonyáért a tsz 26 352 forintot kapott. Ezen felül megmaradt a tsz részé­re az apró és nagyméretű bur­gonya, melynek mennyisége 300 mázsa. A tsz fennállása óta foglal­kozik vetőburgonya termesz­téssel, s nemcsak a folyó év­ben, hanem az elmúlt évek során is kimagasló eredményt ért el a vetőburgonya ter­­mesztés terén. A tsz tagsága megbizonyoso­dott a vetőburgonya termelés jövedelmezőségéről, s ezért már a jövő évi területre is megkötötték a szerződést A szurdokpüspöki­ Béke Tsz öt kh-n termesztett szerződé­ses vetőburgonyát, amely terü-

Next