Nógrádi Népújság, 1963. május (19. évfolyam. 35-43. szám)

1963-05-01 / 35. szám

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! NÓGRÁDI Népújság AZ MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XIX. ÉVF. 35. SZÁM ARA: 60 FILLÉR 1963. MÁJUS 1. MÁJUS ELSEJE írta: Pothornik József, az MSZMP Központi Bizottságának tagja l^Május elseje a munkás­igi osztály nemzetközi ös­­­szefogásának harcos ünnepe Május a természet éb­­redse, s talán éppen ez a megújhodás adott öszönzést az egyre erősödő munkásosztály­nak, hogy ezen a napon száll­jon harcba a kizsákmányo­­lókkal azért, hogy a társada­lom életét is szebbé, virág­zóbbá tegye. Magyarországon már a ha­tározatot követő évben 189-­­ben megünnepelte május el­sejét a munkásosztály. Buda­pesten több tízezer dolgozó vonult fel a Városligetbe, vö­rös zászlókkal és vörös szala­gokkal. Követelték a 8 órás munkaidő bevezetését. Itt mu­tatta meg először a magyar munkásoszály, hogy a szoci­alizmus, a nemzetközi szoli­daritás eszméi behatoltak so­raiba A dicső Tanácsköztársaság idején 1919-ben ünnepelte a magyar munkásosztály az el­ső szabad május elsejét Bu­dapesten­ és vidéken a dol­gozók boldogan, hatalmas lel­kesedéssel ünnepelték. Salgó­tarjánban és környékén má­jusfákat állítottak, a gyere­kek forradalmi verseket ta­nultak az ünnepségekre. A dolgozók csaknem kivétel nélkül részt vettek a különbö­ző rendezvényeken. Sajnos az 1919 évi hajnalt nem követte napsütés. Sötét kegyetlen éjszaka borult a magyar munkásosztályra. A 25 éves fehérterror idején Horthy rendőrei és csendő­rei mindent elkövettek, hogy megakadályozzák a május el­sejék megünneplését. E cél érdekében egyre drasztiku­sabb eszközökhöz folyamod­tak. A munkások vezetőit május elseje előtt már 2-3 nappal letartóztatták és csak az ünnep után engedték őket szabadon. Néhány napra szesztilalmat rendeltek el. A nagy nyomás és üldöz­tetés sem tudta megtörni a nógrádi dolgozókat. Lelkesítet­te őket az eszmébe vetett hit, biztatást kaptak a nemzetkö­zi munkásmozgalom, elsősor­ban a Szovjetunió munkásosz­tályának világtörténelmi győ­zelmétől és tudták jól, hogy harcukkal elősegíthetik a sza­badság hajnalának közeledtét. A Szovjetunió felszabadító­­ harca munkásosztá­lyunknak is elhozta 1945-ben a­ szabadságot. A kifosztott lerombolt ország dolgozói új reménységgel néztek a jövő elé. Ennek a reménységnek adtak kifejezést az első sza­bad május elsején, amikor Budapesten végeláthatatlanul hömpölygött a dolgozók száz­ezreinek áradata a Városli­getbe, hogy lelkesedésével erőt adjon és erőt merítsen az új élet megindításához szükséges munkához. Az első május elseje meg­ünneplése óta történelmileg rövid idő, mindössze 73 év telt el, s ezalatt a rövid idő alatt a munkásosztály eszmé­je a marxizmus-leninizmus meghódította a világot. A 8 órás munkanapért in­dított harctól a kommunizmus szovjetunióbeli építéséig sok hősi harcot vívott és sok vé­ráldozatot hozott a munkás­oszály a világ minden táján. Ez a harc nem volt hiábava­ló. A Lenin vezette orosz munkásosztály megdöntötte a Nagy Októberi Szocialista Forradalomban a burzsoázia hatalmát, felépítette a szoci­alizmust, majd a fasiszta hit­leri Németország leverésével egyidőben a népek egész so­rát szabadította fel az el­nyomás alól A nemzetközi munkásmoz­galom sikerei eredményekép­pen kialakult a szocialista vi­lágrendszer s ma már a föld lakosságának egyharmada szabadon él szabad hazájá­ban és saját magának építi boldog jövőjét. Ezzel egyidő­ben a gyarmati népek sza­badságmozgalma is egyre na­gyobb sikereket ér el és ma már legtöbbjük az önálló nemzetek életét éli. Egyes fasiszta országokban ma is kegyetlenül üldözik a munkásosztály harcainak ve­zetőit, szervezőit. Franco a fasiszta diktátor néhány nap­pal ezelőtt gyilkoltatta meg a spanyol nép hős fiát Julian Grimau Garcia elvtársat. A gyilkosság felháborította a vi­lág haladó közvéleményét, a spanyol dolgozók pedig el­szánta­bban folytatják harcu­kat Franco ellen mindaddig, amíg meg nem döntik hatal­mát. A szocialista világrendszer kialakulása és az elért újabb sikerek hatalmas változást hoztak az emberiség történe­tébe. A Szovjetunió n­épei sikeres harcot folytatnak a kommunizmus felépítéséért. Az európai és ázsiai népi de­mokráciákban már felépítet­ték, vagy a közeljövőben be­fejezik a szocializmus felépí­tését. A szocializmus eszmé­je megvetette a lábát a nyu­gati féltekén is és a forra­dalmi Kuba példája ösztön­zést ad Dél-Amerika elnyo­mott népeinek is, hogy foly­tassák felszabadulásukért ví­vott harcukat. A megvívott harcok ered­ményeképpen a szocialista vi­lágrendszer a történelem dön­tő tényezőjévé vált. Ma már nincs a Földön egyetlen olyan jelentős esemény, amelynek lefolyására ne lenne meghatá­rozó hatása a szocialista vi­lágrendszernek. Büszkén mondhatjuk, hogy ez a meg­határozó hatás nemcsak a politikai, társadalmi életre, hanem az élet minden terü­letére vonatkozik. A szocialista világrendszer országai, élükön a hatalmas Szovjetunióval, a dolgozók ki­zsákmányolástól mentes sza­bad, boldog életének biztosí­tásán túlmenően a kultúra, a tudomány, a művészet, a technika stb fejlesztésében is élenjárnak a világon és egy­re közeledik az a nap, ami­kor a legfejlettebb tőkés or­szágot az Amerikai Egyesült Államokat is maga mögé kényszeríti a Szovjetunió az egy főre eső termelés tekin­tetében is. A szocializmus fö­lényét láthatjuk a Kozmosz meghódításában, a dolgozók műveltségi színvonalának so­ha nem látott emelésében, a hatalmas ipari létesímények­­ben és nem utolsó sorban a szocialista világrendszer fegyveres erőinek fölényében. A szocialista világrendszer­nek megvan az ereje ahhoz, hogy megvédje eredményeit és nemcsak saját népeit, ha­nem az egész emberiséget megmentse egy új világhá­ború szörnyű pusztításaitól. A május elsejei jelszavak jól mutatják azt az utat, amelyet a munkásosztály har­ca során néhány évtized le­forgása alatt megtett. A 8 órás munkaidő követelés he­lyébe ma a béke megszilárdí­tásának, a fegyvermentes vi­lág megteremtésének, a bé­kés egymás mellett élés kö­vetelésének jelszavai kerülnek. Ezen a napon azt követeli a munkásosztály, hogy számol­ják fel az elnyomás minden formáját, békésen oldják meg a vitás nemzetközi kérdése­ket. Ezekért a célokért a vi­lág haladó erői a munkásosz­tállyal együtt harcolnak azok megvalósításáig. A nemzetközi munkásosz­tály seregszemléje azt is meg­mutatja, hogy ezekért a ne­mes célokért milyen hatalmas erők állnak harcban. A ma­gyar nép is megmutatja ezen a napon erejét és egységét, kifejezi azt az akaratát, hogy megingathatatlanul halad elő­re a szocializmus építésének útján. A felszabadulás óta eltelt 18 esztendő alatt a párt ál­tal vezetett munkásosztály nagyszerű feladatokat hajtott végre. Az ipar, a kereske­delem, a közlekedés, a bank­­rendszer államosítása után az elmúlt évben dolgozó paraszt­ságunk is a szocializmus út­jára lépett Előrehaladásunk­at semmi sem tudja­­ meggá­tolni. A szokatlanul kemény tél és az azt követő árvíz okozott ugyan ámeneti ne­hézségeket, de a munkásosz­tály akarata, helytállása és a szocialista tábor országainak testvéri támogatása legyőzi a nehézségeket. Ez a záloga an­nak, hogy évről-évre nagyobb eredményeket érünk el. A­z egész világon a béke " jegyében ünneplik a mostani május elsejét. A tő­kés országokban májust bé­ke hónapnak nyilvánították és a dolgozó tömegek egyre na­gyobb számban felvonuláso­kon, tüntetéseken szegülnek szembe az imperialisták há­borús törekvésével és hitet tesznek a béke ügye mellett. Legyen ez a május elseje a jól végzett, a saját népünk és az emberiség javát szolgá­ló munka ünnepe és egyben új sikerek és eredmények kezdete. Éljen május elseje! TAMÁS ISTVÁN: Harsány dalunkból font fonálra kötjük e tűzgömböt s mosolyunk színes szalagjára írjuk büszke értelmét a létnek. Fázós kedvünket kézfogások melegébe mártjuk s egy új világot viszünk ma haza. Izmainkból kovácsolunk pántot, összefogni korunk négyszögét s tekintetek tiszta forrásából áldozunk erőt holnapunkhoz. Téged köszöntünk, ki megmutattad a lányok kibontott szirmán pihegő gyermeket, óh üdvözlégy Május. j május elsejei ünnepségek részletes programja Az ünnep reggelén, május elsején hat óra harminc perc­kor zenés ébresztő köszönti Salgótarján dolgozóit Majd délelőtt 10 órakor kezdődik a dolgozók gyülekezése a fel­vonulásra, melyet a Bartók Béla úton rendeznek meg. A felvonulást több éves hagyo­mánynak megfelelően a vete­ránok csoportja nyitja meg. A kollégium kertben fel­állított dísztribünön az üzemek legjobb dolgozói város és a megye párt-, tanácsi-, tömegszervezeti vezetői foglalnak helyet. Sándor István elvtárs, a Szak­­szervezetek Megyei Tanácsá­nak vezető titkára köszönti a város dolgozóit, majd a szín­pompásnak ígérkező felvonu­lásra kerül sor. Salgótarjánban már délután két órakor az SKSE stadion­ban megrendezendő atlétikai viadallal és az Építők pályá­ján tartandó férfi és női vá­logatott röplabda mérkőzéssel veszi kezdetét a színvonalas sportműsor. Négy órakor a labdarúgó sport kedvelői a Nógrád megye—Budapest Kö­zép-ifjúsági bajnoki labdarúgó­mérkőzést tekinthetik meg. Fél ötkor pedig az Építők pályáján a Salgótarján válo­gatott—Nagybátony váloga­tott férfi felnőtt és ifjúsági kézilabda-mérkőzést, rendezik meg. A kultúrműsort a kollégium kertben, rossz idő esetén a Városi József Attila kultúr­­házban rendezik meg hat óra harminc perces kezdettel. .Ez alkalommal a balassagyarma­ti Palóc Együttes lép fel. Este 9 órakor a Tanács­köztársaság téren hagyo­mányos utcabál lesz. Gazdag program várja a vidék dolgozóit is. Valamen­­­nyi községben már az ünnep előestéjén rendeznek táncos mulatságokat. Május elsején mindenütt megrendezik a dolgozók hagyományos felvo­nulását. Balassagyarmaton reggel 9 órakor gyülekeznek zászlókkal, transzparensekkel felszerelve az üzemek, hiva­talok, intézmények dolgozói, hogy az ez alkalomra szépen dekorált ligetbe vonuljanak fel. A felvonulókat Herceg István, a VASAS szak­­szervezet titkára köszönti. Majd a Palóc Együttes műso­rában gyönyörködhetnek a vá­ros lakói. Délután négy óra­kor újra folytatódik a kul­túrműsor, fővárosi népdal- és táncdalénekesek lépnek fel a szabadtéri színpadon. A járás néhány községé­ben, ahol a megkésett tavasz gátolta a munkák megkezdését, dolgoznak a szántóföldeken, és kedd este tartják meg az em­lékünnepséget. Pásztón a mozi melletti té­ren rendezik meg a járási székhely dolgozóinak ünnepi felvonulását. Az egybegyűlte­ket Tóth Károly a Magyar Rádió pártbizottságának tit­kára köszönti, majd egész napos kultúrműsorral szóra­kozhatnak a résztvevők. A já­rás több községében majális szerű ünnepségeken szórako­zik a falvak népe. Hasonlóképpen rendezik meg Szécsényben is a dolgo­zók május elsejei seregszem­léjét. A délutáni órákban itt is sport- és kultúrműsor várja a nagyközség lakóit Több községben a délutáni és esti órákban az úttörők, KISZ-esek adnak műsort. Felkészült a május elsejei ünnepségre a kereskedelem és vendéglátóipar is, hogy biz­tosítsa az ünneplők szórako­zását. A Vendéglátóipari Vál­lalat például Salgótarjánban, a kollégium kertben halász­­csárdát létesít, de lesz cuk­rászsütemény és hidegkonyha felszolgálás is. Az SKSE pá­lyán hűsítő itallal felszerelt sátort állítanak fel. Karancs­­lapájtőn a Népkertben hideg­­konyhás. Nagybátonyban a Sporttelepen lacipecsenyés ki­szolgálásról is gondoskodnak. Kisteren­yén a Népkertben fa­latozót. Balassagyarmaton a Ligetben büffé-sátort állíta­­nak­ fel. A vendéglátóipari vállalat közel 4 millió forin­tos árukészlettel várja a má­jus elsejei ünneplőket. A kereskedelem elsősorban arról gondoskodott, hogy meg­felelő, úgynevezett ,,bodegá­­kat” állítson fel, s onnét biztosítsa az igények kielégí­tését. Az Élelmiszer Kiske­reskedelmi Vállalat Salgótar­jánban, Nagybátonyban, Kis­­terenyén élelmiszer sátrakat állít fel, az Iparcikk Kiske­reskedelmi Vállalat pedig nemcsak a megye székhe­lyén, hanem vidéken is biz­tosítja a léggömböket, sípo­kat, játékszereket. A felkészülés — szerte a megyében — a földművesszö­vetkezeteknél is azonos. (m­­usio ja­nos rajza) WWWWWWWWWWi’W ÉLJEN MÁJUS 1., A MUNKÁSOSZTÁLY NEMZETKÖZI HARCI SEREGSZEMLÉJE!

Next