Nógrád, 1964. június (20. évfolyam. 94-118. szám)

1964-06-02 / 94. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! AZ MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XX. ÉVF. 94. SZÁM. ÁRA: 60 FILLÉR 1964 JÚP­IUS 3. KEDD Javult a földművesszövetkezetek tevékenysége — Ülést tartott a MÉSZÖV — Értekezletet tartott a Szövetkezeti Megyei Érté­kesítési Központja, a MÉSZÖV, az FJK-k és a földművesszövetkezetek ve­zető beosztású dolgozói számára. Vitaindítót Holub Gyula, a MÉSZÖV elnök­­helyettese mondott. Beszámolt arról, hogy a földművesszövetke­zetek idei első negyed­évi áruforgalma a me­gyében 237­4 millió fo­rint értékű volt, 16,5 millió forinttal na­gyobb, mint a múlt év hasonló szakában. Bár az ellátás ez évben elfogadható volt, különö­sen zsírból, cukorból, liszt­ből, rizsből, édességből és élvezeti cikkekből, mégis több helyütt zökkenők áll­tak elő a kenyérellátásban, a sütőipari vállalatok ké­sedelmes szállítása miatt. Általában jól felkészültek a szövetkezetek a termelő­szövetkezeti zárszámadá­sokra, mégis akadt olyan, például a palotási,­­ amely nem végzett kellő piacku­tatást, így néhány cikk­ből nem tudott elegen­dőt nyújtani a vásár­lóknak. A cukrászdák és italbol­tok sütemény ellátása sok kívánnivalót hagy maga után. A Somoskőújfalui, karancskeszi és rétsági ter­melőüzemek nem készültek fel megfelelően sem a hús­véti, sem a május elsejei forgalomra. A zagyvapál­­falvai­­ kisvendéglőben és a rétsági cukrászdában a sütemény ellátás ugyan­olyan hiányos, mint az el­múlt évben volt. Hiányos­sága a vendéglátóipari egy­ségeknek, hogy bennük — mint például a balassagyar­mati vendéglőben is — semmiféle sajtótermék nem található Növekedett 1964 első ne­gyedében a földművesszö­vetkezeteknél a leltárhiá­nyok százaléka: száz fo­rintra átlagosan 26,5 fillér esett. Az Állami Kereske­delmi Felügyelőség a kö­zelmúltban 12 állami és 28 szövetkezeti boltban végzett próbavásárlásokat, az árdrágítások nagy része a szövetkezeti egységekben fordult elő. Az árumérlegek helyes beállításával is vannak még problémák. A mérés­re használt súlyok tiszta­sága nem kielégítő- az el­nökök ,felügyelő bizottsági tagok a mérőeszközök hi­telességét nem ellenőrzik kellően. A hibák megszüntetése céljából az MSZMP Nógrád megyei Végre­hajtó Bizottsága 1964 januárjában határoza­tot hozott a megye ke­reskedelmének tovább­fejlesztésére, be­hivatását. A követel­mények nagyok, minden időszak meghozza a maga problémáját, s ahhoz, hogy a fejlődéssel lépést tud-Ez a határozat nagy fel­adatokat ró a földműves- ,_. . . „ szövetkezeti szervekre. Az­­on tartani a szövetkezeti ezzel kapcsolatos intézke- kereskedelem, alapvető fe­­dési terv magában foglalja­vulásnak kell bekövetkez­­ő ruházati forgalom növe­­lte mind a vezetőségek, lését, a lakáskultúra fej- _._j _ . ... . . „ ,, lesztését, a növekvő idő- mind a bolti dolgozok génforgalomra való felké- munkájában, szülést, a zöldség-gyümölcs A vitaindító beszéd után árusítási hálózat fejleszté­ számos hozzászólás hang­ját és a községek boltjai­ zott el, többségében a nak rendbehozatalát. A lakosság jó ellátását csak az olyan egysé­gek biztosíthatják, amelyekben lelkes, odaadó kollektíva dol­gozik, hozzáértő, a szakmát ismerő vezető­ség irányításával, földművesszövetkezetek el­nökei részéről. Az elnökök és az áruforgalmi osztá­lyok vezetői beszámoltak azokról a módszerekről, amelyekkel eredményeiket elérték és ismertették a munkájukat akadályozó nehézségeket. Az ülés harmadik napi­rendi pontjaként Pilinyi László, a MÉSZÖV elnöke Ez az irányító apparátus tájékoztatta a megjelente­­— beleértve a MÉSZÖV- két a soronkövetkező fel­ét is — nem mindig tölti adatokról. Megnyílik a kertmozi Salgótarjánban Fény és árnyék Megtérülő befektetés Bőséges nektárképződés Túlteljesítette felemelt tervét a­ Hógrádi Szénbányászati Tröszt Nem sikerült hóvégi hajrá nélkül Vasárnapi termelő napok,csupán egy tized százalék­­nélkül is sikerült teljesíte­ k­i maradt adós, mivel A törszt összesített ered­ményét legjobban a Kiste­­renyei Bányaüzem rontotta. Itt sajnos, csak Tordas tel­jesítette túl havi tervét 4,6 százalékkal. Csiga és főleg m­ák a felemelt tervet a szombaton 17,8 százalékkal ü clak elmaradáát azonban nógrádi szénbányászoknak, sikerült túlteljesíteniök -voltak pótolni. Szombaton, a hónap utolsó napi tervet. Itt Forgách- A májusi eredmények termelő napján 123,2 száza- akna az első 103,7 száza- nagyrészt a hóvégi hajrá lékra teljesítették a napi tokkal. Inászon is többlet árán születtek. Szombaton tervet. Bár a mérlegelés van, de Rónán adóssággal például a 20 aknaüzem adatai még nem ismerete- zártak. közül csak négy nem tel­jek, de az előzetes jelenté- Nagybátony 1,7 százalék- telítette előirányzatát. Ez­­ek szerint mintegy három­ jeal maradt el a havi terv- figyelmeztet egyben arra, tized százalékkal sikerült itt Bátony és Kányás hogy a júniusi terv teljesí­tői is teljesíteniük a tér- teljesítette túl előirányza­­t éséért már most, az első vet­­tát, Ménkes, Tiribes és napokban is nagyobb erő-Májusban a Mátranováki Szorospatak elmaradását feszítéseket kell tenni. Ne Bányaüzemben volt leg- azonban nem sikerült ró- legyen szükség ismét hóvé­egyenletesebb a termelés, tob­ink­ gi hajrára, mert mindhárom akna túl­ __________________ teljesítette tervét. Szombat 123,6 százalékos tervteljesí­tésük csak növelte az előnyt. Gáti akna 106,7, Csipkés 104,4, Csurgó 102 százalékos havi eredmé­nyével járult hozzá a tröszt terv teljesítéséhez. A Mizserfai Bányaüzem 103,9 százalékra teljesítette havi tervét és szombaton 46 százalékkal többet ter­melt a napi előirányzat­nál. Ez az eredmény első­sorban a külfejtés érdeme, amely 29 százalékkal ter­melt­öt­bet a havi tervnél. Pálhegy a tröszt legjobb aknaüzeme volt az első ne­gyedévben és most is szép eredményt, 10 százalékos tervtúlteljesítést ért el Gyula és Kistelek aknák teljesítették még túl a ter­vet, Szurdok és Gusztáv akna adós maradt. A Zagyvai Bányaüzem A legjobb bányaüzem Tsz-napköziotthon Érsekvadkerten Az idén, az évek sor­­ért bőséges tízórait, ebé­­rendjében immár harmad- het és uzsonnát kapnak a szór újra megnyitották Ér- gyermekek. sekvadkerten a termelőszö­__________ vetkezeti napköziotthont. A barátságosan berendezett napköziben azok az apró­ságok kapnak helyet, aki­ket már nem tudnak el­helyezni a községi óvodá­ba, míg édesanyjuk a ter­melőszövetkezetben dolgo­zik.­­ A napköziotthonban — amely egészen szeptember végéig tart nyitva — je­lenleg 19 kis lakója van A gyermekekkel szakkép­zett óvónő foglalkozik, e átlagosan napi 6,50 forint- MEGÉRKEZETT A CEMENT Egyszerre hetven mázsa cementet hoz a gépkocsi Vácról, hogy feltöltse a 35 tonnás Pécskő utcai silót. (Fotó: Koppány György) Nálunk minden a fiatalok kommunista jövőjéért történik Színpompás ünnepségek megyeszerte a Nemzetközi Gyermeknapon Salgótarjánban színpom­­mot több ezer kisdobos és kisdob­* avatással ünne­pes úttörő seregszemlével úttörő egyenruhába öltö­­pelték a gyermeknapot nyitották meg a vasárnapi tött fiú és lány állta körül szerte a megyében. A Nemzetközi Gyermeknapot. A kollégium-kerti pódiu-Csaknem négyszáz avató pásztói járásban hatezar­ a szülő, és mintegy ezer év- szécsényi járásban négy­­deklődő volt tanúja a lát­ száz kisdobost és ugyan­­ványos ünnepségnek. Az annyi úttörőt avattak, elnökségben a megyei já­ A megye legjobb út­törő csapatának járó címet vasárnap Nóg­­rádszakálban a Madách Imre úttörőcsapat kap­ta meg. rása és városi pártbizottsá­gok, tanácsok és tömeg­­szervák képviselői foglal­tak helyet. Szabó Ferenc a városi úttörőhfsz titkára nyitotta meg a szemlét, majd Jedlicska Gyula, a városi pártbizottság titkára Kaszás Ambrus, az Orszá­­köszöntötte az ifjú ünne­­pes Úttörő Elnökség tagja perteket­ adta át a KISZ Központi — Nem véletlen, hogy Bizottság vörös selyem a gyermeknapon kerül zászlaját, megrendezésre az úttörő Szép ünnepség kerete­seregszemle és mondotta. avatás­ben ünnepelték a gyermek­napot a rétsági járás gyer­mekei is. Tolmácson, Rút­ságon, Felsőpetényben, Diósjenőn és Nagyoroszi­ban rendeztek kisdobos és úttörő avató ünnepségeket. Hasonlóképpen több száz úttörőt kisdobost és KISZ- Majd a névadó szülőkhöz ^attak Balassagyarma­sz elott, kérte őket, hogy “ Nálunk minden, amit alkotunk, mindaz, amit ma építünk, az ő kommunista jövőjüket teremti meg. ton is. A kisdobossá, úttörővé, KISZ taggá avatás, nem­csak a kicsinyek, fiatalok ünnepe volt Baglyasalján, de a felnőtteknek is kell­legyenek tevékeny részt­vevői továbbra is annak a nemes értelemben vett gyermekkultusznak. Az ünnepi beszéd után . . . . .., az avató szülők elfoglalták ves eseményt jelentett helyüket az avatásra váró kisdobosok, úttörők és KISZ-esek mögött, akik ünnepélyesen elmondották a kisdobos ígéret, az út­­törő és KISZ fogadalom szövegét. Hasonlóképpen úttörő és szülők, rokonok népes koszorúja övezte a pél­dás rendben felsorako­zó csapatokat, amikor megkezdődött az ün­nepség. Himnusz után Tímár László avatandó kisdobos, Molnár Károly és Andó Gusztáv­ úttörő szavait, majd Hercegh Béla had­nagy beszélt a gyermeknap jelentőségéről. Az ünnepsé­­gen a salgótarjáni Úttörő elnökség küldöttei adta át a 177-es Petőfi Úttörő csa­patnak a kulturális szem­le táncvetélkedőjém jó szerepléssel biztosított ezüst oklevelet, Zoshár Ti­bornak, Pászói Ferencnek a kiváló úttörő munka ki­tüntető jel­vényét, telepe ex­pedícióé őrsnek pedig az­­ expedíció vörös csillagát. Budapestre érkezett a Román Népköztársaság Nagy Nemzetgyűlésének küldöttsége Az országgyűlés elnökie- A delegációt a Ferihegyi gének meghívására hétfőn repülőtéren, Vass Istvánná Budapestre érkezett a Ro- az országgyűlés elnöke Ro­­mán Népköztársaság Nagy köZölte. A román delegá­ Nemzetgy­űlésének küldött-­­ u­ ösainetes­sége. A delegációt Anton vezetője köszönetét Moisescu, a Nagy Nemzet­ mondott a baráti fogadta- a gyűlés alelnöke vezeti. másért.

Next