Nógrád, 1969. július (25. évfolyam. 149-175. szám)

1969-07-01 / 149. szám

AZ MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXV. ÉVF. 149. SZÁM ARA 80 FILLÉR 1969. JÚLIUS 1., KEDD Járási i­júsági nap !Nót»rádon Nem kedvezett az időjárás Botrányos körülmények között lépett fel az OMEGA pontja módosult, illetve elma-­járásba látogattak Nemrégi­­radt. Már korán reggel lógott be a Sógor L­ászló, a rétsági az eső lába és amitől sokan KISZ-bizottság vezetője járt tartottak, az délelőtt bekövet­ a lévai kerületben, akkor kap­is­fiatal. Leírhatatlan zsúfoltság, egészségtelenül rossz levegő tette nagyon is kétségessé az kezett — sűrűn és kitartóan sok meghívást a nógrádi if- előadás sikerét. Ha nem tör­­szitáló eső zavarta a nagy­ júsági találkozóra, amelyet tént nagyobb baj — az csak a szabásúnak ígérkező ifjúsági nagy örömmel elfogadtak. A szerencsének köszönhető, találkozó programját. Az eső lévai ifjúsági vezetők most azt csak délutánra állt el, így ért- tervezik, hogy a nyár végén­ hetően kevés nézője volt a vendégül látnak egy csoportot, sportbemutatónak, az MHSZ amelyik Rétságról látogatna salgótarjáni repülőmodellezői­ Lévára. Jan Streskáéknak ed­­nek. Egyébként egyedül a me­­dig a győri kiszesekkel volt — dellezőket nem zavarta a van jelenleg is — baráti kap­­rossz időjárás: 12 motoros mo­­csolatuk, amelynek szélesíté­­sellt vittek a bemutatóra és a se és mélyítése érdekében a legnagyobb esőben is sorra a rétsági if­júkommunistákkal is magasba emelkedtek a szépen szeretnének együttműködni, manőverező színes gépek, kölcsönös találkozókat, látoga­t rakétásoknak nem volt másokat, tanulmányutakat szer­szerencséjük vasárnap. Sok­ vezni, jobban megismerni és szőri próbálkozás után sem segíteni egymás munkáját, sikerült rakétát ereszteni a hasznosítani azokat a tapasz­levegőbe. Az ifjúsági nap falatokat, amelyek saját te­­résztvevői a nógrádi sport-­rületükön előre vihetik a min* pályát szegélyező harsak alatt hát, szurkoltak a rakétamodelle­ Az ifjúsági találkozók sa­ját­­zöknek. A hagyományos tét-­ja, hogy szabadtérre tervezik, sági járási ifjúsági nap­szín- szervezik őket. Éppen ezért helye jó idő esetén ideális ta­ nem ment simán, már-már iárkozóhely lehet: a pálya a botrányba fulladt a program­nógrádi vár tövében elterülő ban szereplő OMEGA-együttes nagy kiterjedésű füves terüle- fellépése. Az eredeti terv szé­lén van, közelében áll az új rint a népszerű beat-együttes iskolaépület. Eddig Bánkon, a a sportpályán felállított szín­tó partján rendezte a KISZ padon lépett volna fel, az eső járási bizottsága a járási fia­ azonban arra kényszerítette a talok évenként ismétlődő jó- zenészeket, hogy a félig meg­­niálisát. Bánkon azonban ie­­épült művelőd­ési házban j­e­­lenleg a tó kotrási munkálatai repüljenek. Szerződésük sze­folynak. Az ifjúsági napra meghívták a megyei ifjúsági vezetőket és a járás politikai és társadalmi éretének irányítóit is. A nógrádi találkozón cseb­rint rossz idő esetén a műve­lődés) házban kellett fellép­­niük de mivel a szabadtéri előadás iránt nagy volt az ér­deklődés , veszélyes zsúfolt­ság keletkezett a kis művelődé­szlovák ifjúsági vezetők­és si házban. A zenekar azért művelődési szakemberek is nem vállalta a sportpályára reszt vettek: a baráti szlovák tervezett fellépést, mert mint ifjúságot képviselték Jan Sters­­ka, a lévai kerület gyermek­es ifjúsági szövetségének el­nöke. Gustáv Varga, a kerületi pártbizottság munkatársa. Po­­horny Ladiszláv az ifjúsági szövetség titkára. Kollár Bé­la és Gábrielle Kostranova, a mondták: . ..Beáznak a ve­zetékek, nedves a levegő, zár­lat keletkezhet, és ak­kor ki vállalja a felelősséget az eset­leges balesetért.. Mindez jóval az eső után volt már és azt mindenképpen nehéz eldönteni, hogy mikor­ igazán nem a szervezésért, lévai kerületi művelődési köz­­rendezésért felelős rétsági já- pont munkatársai A szlovák vási KISZ-bizottságon múlott, vendégek elmondták, hogy a­hogy a vasárnapra meghirde- KISZ rétsági járási bizottsá­­tett rétsági járási ifjúsági ta­­gával újkeletű a kapcsolatuk,­lálkozó majd minden program- ez az első alkalom, hogy a „kedvezőtlen" az időjárás, leg­alábbis olyan mértékben, ahogy azt az OMEGA „meg­érezte.” Egy biztos: a száraz teremben biztonságban volt a zenekar, veszélyben sok száz A vasárnap Nógrád községben rendezett ifjúsági napot elmosta az eső, azonban a salgó­tarjáni repül­­­ő i­­lletők ennek ellenére is bemutatták gépeik produkcióit. Képünkön tankolják a kis repülőt (Koppány György felvétele) Tanácskozott az Ülnöki Tanács A Népköztársaság Elnöki Tanácsa hétfőn ülést tartott. A Minisztertanács előter­jesztésére törvényerejű ren­deletet alkotott népszámlá­lás tartásáról 1970-ben. A törvényerejű rendelet kimondja: Magyarország te­rületén az 1969. december 31. és az 1970. január 1. kö­zött éjféli állapot alapulvé­telével általános népszámlá­lást kell tartani. A népszám­lálással egyidejűleg össze kell írni a lakásokat és az intézeti háztartásokat (kór­házakat, munkásszállásokat, diákotthonokat stb.), a lakó­házakat, az intézeti és az egyéb lakott épületeket. A népszámlálás, valamint az azzal kapcsolatos össze­írások körébe tartozó adat­gyűjtés a tanácsok végrehaj­tó bizottságainak feladata. Az e munkában résztvevő­ket tennivalóik ellátásában hivatalos személyeknek kell tekinteni. Az adatgyűjtés szakmai irányítását, adatok feldolgozását és közzétételét a Központi Statisztikai Hi­vatal végzi. A népszámlálás, valamint az ezzel kapcsolatos összeírá­sok körébe tartozó adatokat mindenki köteles a valóság­nak megfelelően, a kívánt határidőben megadni. Az Elnöki Tanács elren­delte Mátészalka várossá alakítását, továbbá a csenge­­ri, a szentgotthárdi és a vas­vári járás megszüntetését. Az Elnöki Tanács ezután egyéni kegyelmi ügyekben döntött, majd folyamatban levő ügyeket tárgyalt. ülést tartott a megyei és Kibővített Tájékoztató a kommunista és munkáspártok moszkvai tanácskozásáról Hétfőn Salgótarjánban kibővített ülést tartott az MSZMP Nógrád megyei Bizottsága. Ezen részt vettek a salgótar­já­ní városi, járási, valamint a Nógrádi Szénbányák pártbizottsá­gának tagjai, a pártapparátus dolgozói és a meghívott ven­dégek. Az elnökségben helyet foglalt Pothornik József, a Köz­ponti Bizottság tagja, a Nógrádi Szénbányák igazgatója, Jedlicska Gyula, a megyei pártbizottság első titkára, Matúz József, a megyei pártbizottság titkára és Géczi János, a me­gyei tanács végrehajtó bizottságának elnöke. Az egybegyűlteket Matúz József köszöntötte, majd Jed­­licska Gyula tájékoztatást adott az MSZMP Központi Bizott­sága 19­ i9. június 26-i üléséről, a kommunista és munkás­pártok moszkvai tanácskozásával kapcsolatos kérdésekről. Az együttes ülés döntése alapján az itt hallottakat ki­bővített üléseiken megtárgyalják majd a járási és üzemi pártbizottságok, amelyekre meghívják az alapszervezetek tit­kárait is. Utána taggyűlésen tájékoztatják a kommunistá­kat. Az ősz folyamán e témából pártnapokat tartanak me­gyénkben, és a tanácskozás anyagát majd feldolgozzák a pártoktatás különböző szintű tanfolyamain. A tanácskozás Matúz József zárszavával ért véget. Tudománypolitikánk a kormány előtt A kormány Tájékoztató és Hivatala közli: A Minisztertanács hétfőn ülést tartott. A kormány elnö­kének előterjesztése alapján elhatározta, hogy az MSZMP irányelvek végrehajtásához szükséges jogszabályok kidol­gozásának ütemtervére tett ja­vaslatot. A külkereskedelmi minisz­ter jelentést tett a külföldi Központi Bizottsága június 27-i hivatalos kiállításokon, vásáro­­ülésén elfogadott tudomány­­ban a magyar részvétel 1970 politikai irányelvekkel össz- évi programjának bővüléséről hangban tudománypolitikai ki- és javaslatot terjesztett elő bi­zottságot hoz létre. A bizottság 1971-ben megrendezendő kü - feladata a tudományos kutatás földi kiállításokon rész véve­­egységes állami irányítása, a lünk programjára, nemzetközi tudományos kap- a kormány megtárgyalta a csőlátókkal való összehangoló­ mezőgazdasági és élelmezés sa. a Magyar Népköztársaság ügyi miniszter jelentését a tudománypolitikai elveinek ki- mezőgazdasági üzemek kiegt - alakitása és azos megvalósí- szító tevékenységéről és a vi­tájának szervezése. ta alapján határozatokat foga­ A Minisztertanács a tudó­­dott el a kiegészítő üzemi tt­­mánypolitikai bizottság elnö­­vékenység további fejlesztése­kéré dr. Ajtai Miklóst, a kor­­re, az eredeti célokkal ellent­­­mány elnökhelyettesét nevezte fel szabálytalanságok felsza­k­­­molására. A kormány megvitatta és el- A Minisztertanács ezután fogadta a tudománypolitikai egyéb ügyeket tárgyalt. Felújítják a külső pályaudvart Átépítik a salgótarjáni kül­ meny, amelyhez bőségesen jó pályaudvart a vasúti re­ használnak fel betont és a re­­konstrukció során. A régi, el- get. Az utazóközönség ké­­avult épületei a jelenleginél nyelmét tágas várótermek. 20 centiméterrel magasabb több pénztár és vendégla­­betonalapokra helyezik, tóhely szolgálja. Az időjárás ugyanilyen mértékben eme­ viszontagságaitól fedett peron lik meg a pályaszintet is. Az óvja majd a várakozó utaso­­új pályaudvari épület lapos­­kát. Az építkezés a jövő év­tetej­ lesz, korszerű épít­­ben kezdődik meg. Salgótarjánban a Rákóczi úton 27 lakásos, új lakóépület készül. A földszinti részben a körzeti pártszervezet, valamint egy vas-műszaki bolt kap helyet (Koppány György­­ elvétele)

Next