Nógrád, 1969. szeptember (25. évfolyam. 202-226. szám)

1969-09-02 / 202. szám

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! V A­Z M­SÍM P­R­OGRftD MEGY­EI BIZOTTSÁGA ÉS A­­ M­E­G­Y­E­I TANÁC­S tAP/A XXV. ÉVF., 202. SZÁM ARA: 80 FILLÉR 1969. SZEPTEMBER 2., KEDD Se megkezcf löcscsVt­t az új tanév Korszerűsítési bővítés, új iskola és óvoda a megyében Tegnap ünneplő ruhás fiatalok lepték el az utcákat, je­lezve szeptember 1-ét, az ünnepélyes tanévnyitás idejét. Mint hírül adtuk, Nógrád megyében e napon majdnem 110 ezer ál­talános és körülbelül 4200 középiskolás diák kezdte meg az 1969/70-es oktatási évet, délután történt az új, hat­tantermes iskola ünnepélyes átadása. Az építkezés tavaly októberben kezdődött, a he­lyi Béke Termelőszövetkezet százezer forint értékben segít Lezajlottak az ünnepélyes megyei József Attila művelő­ tette a munkálatokat, a köz­tanévnyitók Salgótarján álta­ dési központban tartotta.) Az saS lakói mintegy hetvenezer linóig és középiskoláiban is. alagsorban hátralévő munka, forint értékű társadalmi mun­(Az állami zeneiskolában pe- és a külső munkák október ^át végeztek. Az ünnepségen, dig tegnap tartották az üdülés elejére fejeződnek be. Táv- amelyen az ünnepi beszedet sek és egyéb okok miatt elma- fűtést kapott a 7. számú óvó- Szabó Tibor, a járási tanács vadi vizsgákat.) A megyeszék­ da, a baglyasi diákotthonban elnökhelyettese mondotta, hely 13 általános iskolájában és óvodában még nem fejező- részt vett a tsz-t patronáló Bú­kör­ülbelül 4100 tanuló kezdtő­dött be a felújítás, ennek bu­­dapesti Gázgyár képviselője is, meg az új oktatási évet. A lenére a diákotthonban megin­­t színvonalas műsort az isko­­­anulócsoportok, illetve a tan­­dúl az élet, s az óvoda kony­­hu tanulói, illetve helyi nép­termek száma nem változott, hála is üzemel. művészek adták. Szurdoklás­viszont a nyár folyamán a s pekin tegnap a tanévnyitó ün­meglevő tantermeket felújító t­ íz­­nepély még a régi iskolában ak. korszerűsítették. Salgótar- Sertett OSStaly de szeptember 8_tol .tan iskolainak felújítására _ . ........ nintegy három és fél millió A tartalmi feladatokról Fe- mar az uj iskolában lesz a fa­­forintot költöttek, a karbantar­ reTMz Imre, a városi tanács nítás. lasi munkálatok csaknem egy­ vb művelődésügyi osztályának millióba kerültek. > ko»«.k.„ke.­­ uholamatá, “ vtoképiií Mig „ elmúlt években­­ is korszerűtlenné vált. Ezért a szerkezeti intézkedésekre fék- , .. .. .. nyáron átalakították az iskola a hangsúlyt (túlkoros • J homlokzatát amely egyúttal a - osztályok szervezése, hetes dl- negytantermes iskolát avat­­ó fokza­t, amely egyúttal £u ákottb n inditasa felmentett tak Cserhátsurányban. A meg­f­elt a TA! tanulóknak a dolgozók iskolá- nyitóbeszédet Hrapán Mihály, letek ablakonként eav néCTv- jaba irányítása, cigánytanulók- a Balassagyarmati járási Ta­zetméterS növekedtek Be- kal való tokozott foglal­ nácS elnökhelyettese tartotta, termeterrel növekedtek. Be- Az iskola avatásának alkal. vezettek a távfűtést, emeleten- f . . , n*“1 .. _­L­fW higiénikus mellékhelyi a tartalmi munka hate­ mából érdemes a község mu­ként higiénikus mellékhelyi­ k­a­á­k fokozására velődési-oktatási helyzetének seg-csoportokat alakítottak ki, nihi­v szertárakat létesítettek E többféle kísérleti osztályt in- múltját néhány szobán ismer­munkalatokra kétmillió­ öt dltunk’ s például a Malinovsz- tetnl; annál is inkább, mert munkálatokra kétmillió ott k„ úti iskolában matematikai hasonlatos a megye többi ht­venezer forintot fordítottak, tagozatos osztály is létesül. lujának iskolaügyi helyzetéhez, kivitelező a Nógrád megyei 1954 előtt Cserhátsurányban Tanácsi Építőipari Vállalat. A A na­gy,e új oktatási intéz­ csak kéttantermes iskola volt, ...... . , . . . menyekkel gyarapodott. Száz­ két nevelővel. A tanulóknak felső három szinten a belső dobpüspökin új iskola épült, mindössze hetvenöt százaléka átalakítás befejeződött, ezeket Cserhátsurányban bővült a végezte el a hat osztályt. Két tegnap délután átadták, így a körzeti iskola, Drégelypalán- szükségtanterem beállításával tanítás ma megkezdődik. (A kon korszerű óvoda létesült a Simonyi-féle kastély­be­­.. .. . . . . _ , ígységeinek tantermekké való tanévnyitót az iskola tegnap a Szurdokpüspökm vasárnap átalakítását csepeli munkás­falujárók végezték el — 1945- ben indult be a nyolcosztályos népiskola. 1953-ban újabb há­rom terem létesült. Az új, négytantermes iskola a ta­nács házilagos kivitelezésében másfél millió forint helyett csak egymillióba került. Az építésben a község lakói — elsősorban a villanyszerelők és a szállítást végző traktorosok *— 70 ezer forint értékű tár­sadalmi munkával vették ki részüket. Az új iskolában a tanítás szeptember 2-án kezdődik. A kulturális centrum helyzete a salgótarjáni tanács vb előtt A Salgótarjáni városi Ta­ fák fel magukra a figyelmet: "ács Végrehajtó Bizottsága Sok évtizedet, lemaradást tegnap tárgyalta a város kul- , . . , .. . turális központtá fejlesztésé­­r ° tolnak a városban elhelje­­nek jelenlegi helyzetét. Mint tett képzőművészeti alkotó­­ismeretes, a kulturális köz­ sok. Szervezeti és tartalmi ponttá fejlesztés feladatát fejlődés érezhető az ismeret­­először az 1962-es megyei j . ... . pártértekezleten fogalmazták er­ esz 0 mun a an IS' meg. Az MSZMP Nógrád Az alaphatározat tehát megyei Bizottsága 1964 né- hosszabb távra - helyesen na­­vemberében hozott határo­­­­zatot Salgótarján kulturális tarozta meg a célokat, a központtá fejlesztéséről, megvalósításhoz szükséges intézményhálózat és eszköz- A választott testületek rendszert. A tegnapi ülésen rendszeresen figyelemmel ki­ tájékoztatást kaptunk a sérik az alaphatározat meg- Nógrád megyei Tanács V.B. valósulását. a teljesítés üte- 135/1968. számú határozatá­­mét, illetve felülvizsgálják­nak végrehajtásáról a fel­­az egyes határozati pontokat. adatterv szerkezeti felépíté­­s mint a korábbi jelentés is gének sorrendjében, illetve jelentést­ módosító hozzászó­lások hangzottak el. Az em­lített megyei határozat meg­születése óta majdnem egy év telt el, amely alatt nem születtek látványos dolgok, a fő cél a tartal­mi tevékenység elmélyí­tése volt. A hozzászólások, javasla­megállapítja, a városban fejlődtek a közoktatás tárgyi, személyi, techni­kai és szervezeti feltéte­­lei, javult az oktató-ne­velő munka színvonala. A népművelés fejlődése las­súbb, de az 1964-es színvo­nalhoz képest jelentős. Az új objektumok — főleg a megyei József Attila műve­­tek elhangzása után a vég­lődési központ — számos öt­­rehajtó bizottság tájékozta­­tzágos és megyei rendezvény- tb jelleggel elfogadta a je­nek adtak helyet, s ezek ked- jentést, illetve megbízást vexően alakították a város adott egy újabb jelentés el­kelteni­ életét Növekedett készítésére, amely e hónap " . . . ", második felében kerül a a színházi, es zenei kultúra megyei Tanács vég­iránti igény. Az alkotó kép- ,­K­sajtó Bizottságának ülése ző m­ű­vészek több, országosan élé, ugyancsak e témakör­­is elismert alkotással hív­­ben. Líbiában megdőlt a királyság Hétfőn reggel a líbiai rádió je­lentette, hogy a fegyveres erők képviselőiből alakult „Forra­dalmi Parancsnokság Tanácsa” megdöntötte a királyságot és kikiáltotta a Líbiai Köztársa­ságot. A tripoli rádió ugyancsak hétfőn reggel közölte, hogy Lí­biában kijárási tilalmat ren­deltek el, és lezárták az or­szág valamennyi légi- és ten­geri kikötőjét. Az olajban gazdag észak­afrikai ország uralkodója a 78 éves Idrisz király jelenleg Törökországban üdül. (MTI) Hatalomátvétel Brazíliában A hétfőre virradó éjszaka Brazíliában háromtagú ka­tonai junta vette át a ha­talmat Costa e Silva elnök­től. A brazil hadsereg három fegyvernemének vezetőiből alakult triumvirátus „felhí­vással fordult a néphez” és bejelentette, hogy a 66 éves Costa e Silva vérkeringési zavarokkal küzd, s így kép­telen ellátni államelnöki te­endőit. A tábornokok közöl­ték, az országot továbbra is rendeletekkel fogják kormá­nyozni, és bejelentették, hogy nem kerül sor a brazíliai kongresszus korábban beje­lentett újraösszehívására. A közlemény hangoztatja, hogy azok, akik a hatalmat átvették, „hűek maradnak az 1964-es forradalom esz­méihez.” 1964 a brazil kato­nai diktatúra kezdetének időpontja: ekkor döntötte meg a Costa e Silva vezette katonai junta Goulart el­nök demokratikus rendsze­rét. A közlemény azt is be­jelenti, hogy a triumvirátus — Tavares tábornok, Grüne­wald tengernagy és Souza e Mello légimarsall — azonnal visszaadja a hatalmat Cos­ta e Silva elnöknek, amint annak állapota megengedi,­­ hogy államelnöki teendőit­­ ellássa. KISZ-érdekvédelem (5 oldal) Gyorslista a lottó-jutalomsorsolásról (6. oldal) Nyolc év után újra győzelem (7 oldal) Szakszervezeti delegáció­­ a Kem­erovóból Hétfőn délután szakszerve­­zeti delegáció érkezett me­gyénkbe, a szovjetunióbeli Kemerovóból. A kedves ven­dégeket a Ferihegyi repülőté­ren Lipták József, az SZMT vezető titkára, Vadkerti Ló­ránt, az SZMT titkára és Sándor István, az SZMT szervezési osztályának veze­tője fogadta. A délelőtti órákban a vendégek megko­szorúzták a gellérthegyi szovjet hősi emlékművet, kö­rülnéztek a várban, a Halász­­bástyán, majd a kora délutá­ni órákban érkeztek Salgó­tarjánba. A delegáció vezetője, Szitnyikov Vaszilij Ivanovics, a Szakszervezetek Kemerovói területi Tanácsának elnöke. Tagjai: Zelenova Aza Nyi­kolajevna, a Textil- és Ru­haipari Dolgozók Szakszerve­zete Kemerovói területi Bi­zottságának elnöke, Szkacs­­kov Fjodor Jegorovics, a Bá­nyaipari Dolgozók Szakszer­vezete Novokuznyecaki városi Bizottságának elnöke és Ma­­hacsov Anatolij Ivanovics, a Kuznyeczki Kohászati Kom­binát Szakszervezeti Bizottsá­gának elnöke. A delegációt fogadta Jed­­licska Gyula, a megyei párt­­bizottság első titkára és Géczi János, a megyei tanács elnöke. Utána az SZMT-szék­­házban a különböző megye­bizottsági titkárok és SZMT munkabizottsági vezetők je­lenlétében Lipták József tá­jékoztatást adott a megyéről, majd ismertette a programot. Itt-tartózkodásuk során a delegáció tagjai egész napot töltenek Kányáson, ahol meg­ismerkednek a bányaüzem munkájával, a szakszervezeti bizottság tevékenységével, majd eszmecserét folytatnak a szocialista brigádvezetőkkel. Ellátogatnak még a Nógrádi Szénbányák bükkszéki üdülő­jébe is. Balassagyarmaton­­ felkere­sik a Finomkötöttárus gyárat, majd megtekintik a Magyar­­nándori Állami Gazdaság gyümölcsösét és megismer­kednek az ott folyó munká­val. Ellátogatnak a Nógrád­­kövesdi Állami Gazdaságba, ahol a gazdaság igazgatója tájékoztatja őket a gazdaság életéről. A napot a különbö­ző üzemegységek meglátoga­tásával zárják be. A megyeszékhely üzemei közül a Salgótarjáni Kohásza­ti Üzemeket keresik fel. Itt a gyár igazgatója és a szakszer­vezeti bizottság titkára ad majd tájékoztatást a gazda­sági és mozgalmi munkáról. A delegáció hölgytagja a Nógrád megyei Textilipari Vállalatot tekinti meg. Szú­nyog Tibornak, a megyei TST vezetőjének meghívásá­ra, a különböző sportkörök vezetői is találkoznak a de­legációval. Ménkes-aknában lanovkával szállítják a dolgozókat­­ávoli munkahelyükre Négyszáz vagon áru a raktárakban Megkezdődtek a téli tárolás előkészületei Amint a MÉK Nógrád me­gyei központjában elmondot­ták, megkezdődött a felkészü­lés a téli tárolásra. A salgó­tarjáni hűtőházat, a dejtári, a szécsényi, a pásztói raktárakat előkészítették a különböző áruk fogadására. Az első szál­lítmányok — burgonya és vö­röshagyma —, még szeptem­ber első felében megérkeznek a tárolóhelyekre. A munkát a nagyobb hidegek érkezéséig, november közepéig minden­képpen befejezik. Az idén mintegy 400 vagon árut tárolnak a MÉK raktá­raiban és szabadtéren. A hűtő­házba, a raktárakba elsősor­ban gyümölcs kerül, szabadté­ren pedig a különböző zöld­ségféléket és a burgonyát tá­rolják. A korábbi évek ta­pasztalatainak megfelelően, ez a mennyiség kielégíti Salgó­tarján, az iparvidék igényeit. Előreláthatólag nem lesz za­var a vöröshagyma- és a fok­­hagymaellátásban sem. Burgonyából mintegy 260, vöröshagymából 25, vegyes zöldségből 53, káposztából 30, almából pedig 40 vagon ke­rül a salgótarjáni hűtőházba és a vidéki raktárakba. Emel­lett jelentősebb mennyiségű szőlőt, paprikát, paradicso­mot is szállítanak a hűtőház­ba, hogy a háziasszonyok no­vemberben és decemberben is vásárolhassanak zöldséget és gyümölcsöt a MÉK-boltokban. Az ellátás javítására mintegy 400 ezer tojást vásárolt és tá­rol a MÉK. A burgonya, a ká­poszta és a zöldség jelentős részét a megye termelőszövet­kezetei szállítják, az alma azonban Szabolcsból érkezik. A vöröshagymát Makóról szál­lítja a MÉK. A múlt évben nagy sikere volt a városi háziasszonyok körében a MÉK házhozszállí­tási akciójának. Mintegy 16 vagonra tehető az a burgonya, hagyma, káposzta és alma mennyisége, amelyet tavaly — előzetes megrendelések alap­ján — a vásárlókhoz szállítot­tak. A kedvező tapasztalatok alapján, az idén újra megszer­vezi a MÉK az őszi beszerzé­si akciót. Az elmúlt évhez ha­sonlóan, a 200 forinton felül vásárolt árut, a vásárlók kí­vánságára házhoz szállítják. Elsősorban burgonyát, vörös­hagymát, almát és káposz­tát kínál a MÉK a háziasszo­nyoknak. Természetesen meg­vásárolhatják így a téli hóna­pokra szükséges egyéb zöld­ségfélét és gyümölcsöt is.

Next