Nógrád, 1971. január (27. évfolyam. 1-26. szám)

1971-01-01 / 1. szám

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! AZ WSZM^ NOGRÁF) VEGYES BIZOTTSÁGA ÉS A V fGY 11 TANÁCS LAPJA*? XXVII ÉVF . 1 SZÁM ARA: 1 FORINT 1971. JANUÁR 1., PÉNTEK Szebb és gazdagabb új esztendőt sokféleképpen lehet mérleget készíteni egy esztendőről. Fel lehet sorolni, értékelni lehet közéleti-politikai eseményeit, összegezni lehet gazdasági és más, mérhető eredményeit, összevetve a terveket a megvalósulással, vagy túltekintve az ország határain, fel lehet tenni a kérdést: mit jelentett ez az év a haladásért folyó harcban a világnak. De persze minden ilyen számvetés csak jelzés lehet, szükségszerű esetlegességekkel; már csak azért is, mert a naptári esztendőt, az évszakok váltása kerekíti egységgé, életünk folyamatai azonban nemcsak, sőt egyre kevésbé függvényei az évszakok diktálta ritmusnak; ahogy társadalmunk és benne az ember magasabbra lép, urává válik a körülményeknek, szélesedik látóköre és gazdagodnak eszközei, úgy tekinthet túl egy-egy esztendő határán, tervezhet és gondolkodhat egyre nagyobb időegységekben. Az 1970-es esztendő távozásakor azért is tűnik ez szembe, mert ebben az évben emlékeztünk meg hazánk felszabadulásának 25. évfordulójáról, léptük át az új, a szocialista úton haladó Magyarország második negyedszázadának küszöbét. Nagy mérlegkészítés ideje volt ez a jubileum, nemcsak társadalmi és állami ünnep, hanem mindazoknak legszemélyesebb emlékező számvetése, akik annak idején, romok és sírok között azzal a szándékkal láttak munkához, hogy új, más, igazságosabb és boldogabb országot építenek az elpusztult és a pusztulásra ítélt régi helyébe. Hogy mennyi keserves áldozat és hány kudarc, mennyi újra nekifeszülés és nem egy tévedés övezte a megtett utat, persze ez is hozzátartozott a mérleghez; mégis, mintha módosultak volna az arányok: a fejlődés nagy ívének láttán élesebben elvált egymástól, ami valóban történelmi és maradandó és biztos alapja a jövendőnek — attól, ami csak zavaros mellékága volt a fősodornak. Sok szó esik mostanában a nemzedékek váltásáról, arról, hogy olyan generációk foglalják el helyüket a termelésben és a közéletben, amelyek nem élték át a régi világot, és ezért nem értékelik eléggé a változást. Ez igaz, és valóságos problémákat is okoz, ám mennyivel szívesebben vállalhatjuk ezeket a nehézségeket, mintha fordítva lenne, és azzal marasztalhatná el az ifjúság szülei nemzedékét, hogy alapjában nem teljesítette hivatását! Az elmúlt esztendő persze más időegységben, más összefüggésben is emlékezetes volt; ez volt a harmadik ötéves terv utolsó esztendeje, és egyben a gazdasági életben bevezetett reform harmadik éve. Azért is indokolt ezt a kettőt egy mondatban említeni, mert a reform a tervgazdaság elvét erősítette meg; az új irányítási rendszer, jóllehet növelte a vállalatok, az üzemek, a szövetkezetek, a különféle gazdálkodási egységek önállóságát — elképzeléseinkhez híven — a központi tervek megvalósítását is hatékonyabbá tette; miközben egyénileg és kollektíván érdekeltebbé tette a dolgozókat, biztosítani tudta, hogy a nagy kollektíva, a nép, az ország érdekei is jobban érvényesüljenek. A III. ötéves terv minden fontos célkitűzéseit elértük, jó néhány tekintetben túl is haladtak. De talán a legértékesebb eredménye a gazdasági életben végbemenő megújhodásnak és egyben a legnagyobb biztatás a jövőre, hogy az utóbbi években, — s leginkább éppen ebben az esztendőben — erősödött a magyar társadalomban a szocialista elkötelezettség és felelősségtudat hangja. Mint minden új dolog, a reform bevezetése sem mehetett végbe konfliktusok nélkül, de az olyan jelenségek, mint az indokolatlan, munkaerővándorlás, egyes vállalatok közös érdekeket sértő ügyeskedései, mások közönyös passzivitása, amelyet az egyéni nyerészkedő törekvésekkel szemben itt-ott tapasztalni lehetett — nagyon hamar és nagyon határozott elutasításra találtak: a párt és a kormány ebben az irányban tett intézkedései olyan támogatásban részesülnek, amely ugyancsak bizonyítja a szocialista közgondolkodás növekvő erejét és egyben a dolgozó embereknek azt a készségét, hogy tettekkel, munkájukkal segítsék a vezetést. A negyedik ötéves terv, amelynek valóra váltásához most fogunk hozzá, programként hirdeti meg hazánk felemelését a fejlett ipari országok sorába. Ez nem kis feladat, de ha bizakodással nézhetünk elébe, akkor ennek oka — a tárgyi feltételek mellett — elsősorban ennek köszönhető: munkásosztályunk, szövetkezeti parasztságunk, értelmiségünk tudatát egyre mélyebben hatják át a szocialista eszmék. Hadd emeljünk ki ennek illusztrálására csak egy példát a távozó esztendő történetéből; a tavaszi árvíz károsultjainak nyújtott társadalmi támogatást, amelyben mintegy ■ürítve mutatkozott meg, milyen szintre lefejlődött a mi országunk, a mi népünk. Hogy néhány hónap leforgása alatt a hajlékukat elvesztett családok ezrei újra tető alá kerültek, méghozzá szebb és tartósabb házakba, mint amilyenekben korábban laktak, abban megnyilatkozott rendszerünk, politikánk humanizmus éppúgy, mint gazdasági erőnk, kapacitásaink növekedése; és megnyilatkozott a dolgozó emberek szolidaritása, áldozatkészsége, a különböző osztályok és rétegek összeforrottsága. Persze, akár huszonöt éves, akár ötéves távlatban vizsgáljuk mit jelentett életünkben 1970, nemcsak sikerekről kell magunknak számot adni: sok még a nehézség, a hiba, sok kárt okoz még a felelőtlenség, a hanyagság, a bürokrácia, a kezdeményezés hiánya, és a magát nem restellő önzés. Akik szívükön viselik az ország, a szocializmus sorsát, azok tudják: még sok erőfeszítésre, munkára és harcra lesz szükség, hogy tető alá hozzuk a szocializmus nagy épületét is. Erről beszélt őszintén, kertelés nélkül pártunk X. kongresszusa, amely — összegezve az előző kongresszus óta elvégzett munkát — kritikus elemzés alá vette a társadalmi tevékenység minden területét, és minden letbe vágó kérdésben megjelölte a teendők irányát. Nem volt még olyan pártkongresszusunk, amelyet olyan széles körű és alapos előkészítés előzött volna meg, a pártban és a párton kívül, hónapokon át folyt az eszmecsere; a kongresszusi tanácskozásokon pedig valósággal az egész társadalom jelen volt, hisz’ nem volt olyan fontos mozzanata, amelyet ne közölt volna a sajtó, nem közvetített volna a tévé. Jó lelkiismerettel mondhatjuk: döntéseit is a közvélemény egésze hagyta jóvá. Az az állásfoglalása, hogy a párt eddigi politikáját jóváhagyta, hogy kimondta: ezt a politikát kell folytatni, mind a társadalmi, a gazdasági és a kulturális terüeten félre nem érthető, egyhangú helyeslésre talált az országban. S ugyanúgy egyértelmű támogatást kapott a kongresszusnak az a felszólítása, hogy a végrehajtást minden szinten és minden téren következetesebbé kell tenni, hogy a dolgozókat jobban be kell vonni mind munkahelyük, mind az ország problémáinak megvitatásába, és eldöntésébe, erősíteni kell a szocialista és demokratikus ellenőrzést, szilárdítani kell a munkafegyelmet. Nagyon világosan és pontosan határozták meg a kongresszuson a vezetés felelősségét, — a gazdasági életben, a munka megszervezésében, a termelés hatékonyságának biztosításában. De nem homályosultak el azok a követelmények sem, amelyeket az előttünk álló feladatok a dolgozókkal szemben támasztanak, egyénenként és kollektívánként is: a jogok és kötelességek elválaszthatatlansága nagy nyomatékkal szerepelt a kongresszus megnyilatkozásaiban. Ha nem is egyszerű nemzetközi viszonyok között látunk e munkához, de olyan külső feltételek közepette, amelyek számunkra biztatóak. Ezek sorában mindenekelőtt azt a szoros baráti kapcsolatot kell említeni, amely pártunkat, államunkat, népünket hatalmas szövetségesünkhöz, a Szovjetunióhoz és a többi testvéri szocialista országokhoz fűzi, és amely épp a legutóbb, a december 2-i berlini tanácskozáson nyert újabb megerősítést. Nemcsak a harc a kapitalista rendszer agresszív erői ellen teszi megbonthatatlanná e kapcsolatainkat, hanem az együttműködés szüntelen fejlesztése, az önálló népgazdaságaink közötti szocialista integráció folyamata. Elsősorban e közösség erejének köszönhető, hogy az imperializmus akciói sem a Távol-, sem a Közel-Keleten nem értek célt ebben az esztendőben sem, s hogy Európában 1970 folyamán jelentős lépések történtek az enyhülés irányában, közelebb kerültünk az európai béke és biztonság problémáinak megoldásához. Mindezek a körülmények életbevágóan fontosak Magyarország, a magyar nép szempontjából is; ennek tudatában is vesszük olyan komolyan nemzetközi kötelezettségeinket, szolidaritásunkat a világ forradalmi és haladó erőivel, aktív részvételünket a békéért folytatott küzdelemben. Abban a meggyőződésben köszöntjük az új esztendőt, hogy folytatva és előre lépve azon az úton, amelyen eddig is haladtunk, újabb eredményeket érünk el. Szilvesztert az emberek családjuk, barátaik körében ünneplik, a legközvetlenebb környezetben kívánnak egymásnak boldogságot, sikereket. Hadd csatlakozzunk mi is a köszöntőkhöz, hisz’ annak a harcnak és annak a munkának, amelyről szólottunk, nincs más célja, mint az, hogy a magyar családok, a nők és a férfiak, az ifjak és az öregek élete szebb és gazdagabb legyen. Társadalmunk minden erőfeszítésének ez a célja és más nem is lehet. Rényi Péter Mai számunkban: Mai mesék tízezrekért (4. oldal) Nem várhatunk csodákat (5. oldal) Labdarúgás 1970. őszén (& oldal) Akiknek szívesen tapsoltunk Cl. oldali B. U. É. K 1971 (11 oldal) Georges Marchais Budapesten Georges Marchais, a Francia Kommunista Párt főtitkár, helyettese az MSZMP KB meghívására baráti látogatásra Budapestre érkezett. Kádár János, az MSZMP KB első titkára csütörtökön fogadta Georges Marchais-t. A két pártvezető véleménycserét folytatott a két testvérpárt kapcsolatáról, a külpolitika és a nemzetközi munkásmozgalom kérdéseiről. A szívélyes, elvtársi légkörben lezajlott megbeszélésen részt vett Komócsin Zoltán, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára. (MTI) Koppány György elvétele Köszönet a helyreállítás résztvevőinek A Minisztertanács ülése A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtököm ülést tartott. Apró Antal, a Minisztertanács elnökhelyettese beszámolt a KGST végrehajtó bizottsága 50. ülésének munkájáról. A tanácskozás résztvevői elsősorban az integráció programjával kapcsolatos okmányok kidolgozásával foglalkoztak. A kormány a jelentést jóváhagyólag tudomásul vette. Az építésügyi és városfejlesztési miniszter tájékoztató jelentést adott az idei árvíz okozta épületkárok helyreállításának és újjáépítésének helyzetéről. Közvetlenül az árvízvédelmi munkálatok befejezése után olyan határozat született, hogy mindazok, akiknek lakóházát az árvíz lerombolta, még a tél beállta előtt tető alá kerüljenek, az új épületekben pedig legalább két helyiséget lakható állapotban át kell adni. A július elején megkezdődött építkezések a felelős állami és társadalmi szervek munkája és a széles körű társadalmi összefogás eredményeként a vártnál is jobb eredményre vezettek. Szabolcs-Szatmár megyében november 10-ig az előirányzatot túlteljesítve 4171, december 20-ig pedig 4673 lakás készült el. Csongrád, Békés és Szolnok megyében ez év végiéig 898 lakás épült újjá, és befejeződött 1312 lakás helyreállítása. A kivitelezési munkákat 29 minisztériumi, 7 tanácsi vállalat, számos kis- és kisiparos végezte. Részt vettek az újjáépítésben a Magyar Néphadsereg, a Belügyminisztérium és a Munkásőrség alakulatai, a KISZ által szervezett ifjúsági építőtáborok lelkes fiataljai és az érintett területek lakói. Az újjáépítési munkáiban elismerésre méltó eredményeket értek el a Szabolcs-Szatmár megyei párt-, tanácsi és társadalmi szervek, továbbá a tervező és építőipari vállalatok, a MÁV és a közúti autóközlekedés dolgozói. A Tüzép, az OTP, valamint az építőanyagipari vállalatok jelentős munkát végeztek az újjáépítés feltételeinek biztosításában, a néphadsereg és a belügyi szervek tagjai nagytömegű anyag kirakását segítették elő. Ugyancsak jelentős volt az a segítség, amit a Szovjetunió és több más baráti ország nyújtott a helyreállítási munkákhoz. A kormány az építésügyi és városfejlesztési miniszternek, mint helyreállítási kormánybiztosnak a zárójelentését jóváhagyólag tudomásul vette, egyben köszönetét és elismerését, fejezte ki a helyreállítási munkák valamennyi résztvevőjének. Az építésügyi és városfejlesztési miniszter javaslata alapján a kormány hozzájárult, hogy Hejőcsabán új cementmű épüljön. A mintegy 3,5 milliárd forintos beruházást 1971-ben kezdik el, s az előreláthatólag 4 évig tartó építkezések befejeztével a cementellátás legfontosabb problémái megoldódnak. A művelődésügyi miniszter a magyar—szovjet kormányközi, kulturális együttműködési bizottság VII. üléséről tett jelentését. A Moszkvában folytatott őszinte, baráti légkörű tanácskozásokon a következő napirendi pontok szerepeltek: együttműködés a társadalomtudományok területén az egyetemi oktatásiban; tapasztalatcsere a nemzetközi versenyeken, fesztiválokon és képzőművészeti kiállításokon történő részvételről; a bizottság eddig hozott határozatai végrehajtásának elemzése a színház-, zene- és filmművészet területén, valamint az 1971—72. évi munkaterv jóváhagyása. A kormány a jelentést elfogadta. A Minisztertanács titkárságának vezetője jelentést terjesztett a kormány elé az országgyűlés decemberi ülésszakán elhangzott képviselői javaslatokról. A Minisztertanács felhívta a miniszterek figyelmét a javaslatok megvizsgálására és megfelelő intézkedések megtételére, majd egyéb ügyeket tárgyalt. (Folytatás a 3. oldalon)