Nógrád, 1971. január (27. évfolyam. 1-26. szám)
1971-01-17 / 14. szám
BENYEI JÓZSEF: Megemelem a kalapom !Meglenhetem a kalapom minden jó ismerősnek. Lohol az idő. Homlokom napról napra idősebb. Volt és lesz ezután is kert-három jóbarátom, s valameddig még ha zavar szálló esttel a lányom. Naponta rablom magamat sűrű perc-pergőtűzben, nézek a tegnapok után vidáman, keserűen. Megemelem a kalapom. Éltem harmincöt évet. Élek még ennyit? S ami lesz fényesebb lesz, sötétebb? IÉKELY ZOLTÁN: Mese invokáció Járuljatok élénk régi mesék, hozzátok a csodák üzenetét! Ígérjétek a hűség diadalát, s hogy mindenkin kárpótolja magát Lám a banya, lelkünk ürömbe, a tűzbe jut a mese végire; a szörnyeteg saját zsírjában sül. gonosz marnak pusztul dicstelenül, gyilkos bosszú saját hamvába hull, s két árva gyermek egymásra borul. Folyóba fúl a gyáva üldöző, s minden sebest beforraszt az idő! BONAT GYÖRGY: Beszélgetés a téren Igazad van, még kint vannak a hinták. Fölülhetsz, hajthatod magad. Később, igen, ha majd a lomb lehullt, s még mielőtt lehull a hó, eljönnek, leszerelik és aludni viszik őket. Ügy van, majd egyszer engem is. Amikor mind lehullt a lomb. Amikor leesik a hó. Tavasszal a hintákat visszahozzák. Persze te azért kijöhetsz a térre. Hintázni? Nagy kislánynak nem való már! Hogy mondod? Jó. Legföljebb néha, este, mikor nem látja senki sem. Én sem már. 8 NÓGRÁD - 1971. január 17., vasárnap Kerekes Imre: Ártatlanság — Alszol? — kérdeate az asszony. — Nem alszom — mondta a férfi. — Máskor hamar elalszol. — Igen — mondta a férfi — ma nem tudtam elaludni. — Valami történt? — kérdezte a nő. — Nem tudok róla... — Mégis ... máskor már régen alszol. — Ma nem tudok — mondta a férfi. — El kell menned orvoshoz — állapította meg az asszony. — Végül úgy jársz, mint én. — Te hogy jártál? — kérdezte a férfi. — Jó, ha kall három órát a sarum... — Nincs séma ni bajom — mondta a férfi. — Dehogynem... — mondta az asszony — már három éve’l ezelőtt is azok az ideg dolgok jól megijesztettek. Akkor valahogy rendbe jöttél, s azóta felé sem nézel az orvosnak. — Nem vagyok ideges ■— mondta a férfi. — Akkor se voltál... csak nem találtad az egyensúlyod. Azt mondtad úgy érzed magad ezen a földön, mintha egy kötélen állnál két ház között — Ja... — mondta a férfi — ez igaz. De hát most fekszem ... Az asszony rágyújtott egy cigarettára. Az asztalom almahéj volt, a tv-tál maradéka, vacsorára vette. — Jó volt az a tál? — kérdezte az asszony. — Nekem ízlett. — Már úgy értem, nem vett romlott a hús? — Az lehet... — mondta a férfi, ő is rágyújtott. A két parázs időnként, ahogy szívták a cigarettát, felváltva jelzett pirosat, mint a villanyrendőr. — Nem éreztem — mondta az asszony — bár előfordult már, hogy eladtak romlott áruk — Ritkán — mondta a férfi. Az asszony sötétben megkereste a rádió gombját, de már nem volt műsor. — Ilyen késő van — mondta az asszony. — Nem tudom mennyi az idő. — Dehogynem tudod — mondta az asszony — az előbb megnézted az órát — Már elfelejtettem. Az asszony felült, a sötétben átnézett a másik ágyra, ahol a férfi feküdt, az éppen megszívta a cigarettáit, felparázsolott az arca. — Nem emlékszel mennyi az idő? — kérdezte az asszony. — Nem — mondta a férfi, — köteles vagyok én erre emlékezni? — Nem vagy köteles —■ mondta az asszony —, de ezt azért mégis furcsának tartom... — Pedig ez nem furcsa... — Kérlek, ha valami bajod van, légy szives mondd meg. Ezzel a hajnali diskurzussal nem megyünk semmire. Mondd meg, ha valami bánt, vagy talán én ... — Nem, nem... — mondta a férfi. — Szó sincs róla. Te igazán nem és senki más... és egyáltalán senki és semmi, csak nem tudok aludni. — Éppen te, add csak letetted a fejed... Az asszony hanyatt vágta magát az ágyon, aztán a két tenyerét a mellére fektette, és úgy is maradt. Gondolkozott — Milyen szörnyűség — mondta később — hogy az embernek így kell bámulnia a sötétben. — Csukd be a szemed — mondta a férfi. — Kösz... — mondta a nő. — Nagyon hálás lennék, ha megmondanád, hol siklott ki ez a mai napod. Valami történt veled, az biztos ... — Semmi — mondta a férfi. — Az lehetetlen... Úgy is kitalálom, azt hiszem már nyomon vágyik. — Ne fáradj — mondta a férfi —, nem történt semmi. — Na és? — Semmi és. Nem történt semmi, ennyi az egész. — Ennyi? — Hát nem elég ez? Nem elég baj? — mondta a férfi. — Ezt nem értem — mondta a nő. — Nincs semmi, és ez a baj? — Igen kérlek, ez a baj. — Jó, ha ez a baj, valamit akkor is csak érzel. — Nem érzek semmit — mondta a férfi. — Így ahogy itt vagyok, semmi nem történt velem egész nap, és nem érzek semmit. — Szóval azt akarod mondani, ez a semmi a baj. — Ugyan kérlek.... te ezt úgy sem érted — mondta a férfi. — Már hogyne érteném mondta a nő. Nem vagyok én hülye, hogy ne értsem. De ha egyszer nincs semmi, se itt, se ott, se máshol, akkor mit kell értenem? — Nem megmondtam — válaszolt a férfi. — Most azt akarod, hogy olyan dolgot magyarázzak, aminek semmi értelme. Ezt vagy megérti valaki, vagy nem. — Vagy nem — mondta a nő. — Engedelmeddel ezt nem értem, s nem is akarom érteni. — Ezt tudtam — mondta a férfi. Elnyomta a cigarettát, s lehányta a szemét. Érezte, hogy az asszony valahol a sötétben a tekintetét keresd. El akart kerülni minden találkozást. — Szóval azt akarod mondani, hogy az a semmi, amit nem érzel... az nem hagy aludni... — Valahogy így — mondta a férfi. — Mégis, mit akarsz ezzel mondani? — Semmit... — mondta a férfi. Az asszony kiugrott az ágyból, a sötétben nekiment a karosszéknek, kitapogatta, és beleült. Legalább negyedórát ült ott szótlanul, s onnan figyelt. — Alszol már? — kérdezte végül. — Ugyan kérlek... mondta a férfi. — Feküdj le, mert megfázol. A nő szót fogadott, bebújt az ágyba. Amikor felmelegedett, oldalt fordult, és a könyökére támaszkodott. — Csak azt szeretném tudni, miért lett ez neked egyszerre ilyen fontos? — Micsoda? — kérdezte a férfi. — Hát az a semmi... — Kezdjem most neked előliről, hogy az a legfontosabb ... Az asszony hallgatott, a könyöklés kifárasztotta. Nem is törődött már a válasszal. Álmos lett, és leküzdhetetlenül aludni kívánt Hanyatt feküdt, és utoljára az ablakra nézett. — Hajnalodik... — mondta az asszony. — Tudsz valami jobbat? Pótolhatatlan ember Az igazgatónő felhördült, eltakarta a szemeit, aztán azt mondta: — Magát az ég küldte hozzám...! Fel van véve. Bár csupa ilyen belső ellenőröm volna, mint maga! Dadogtam. — Félreértés esete áll fent. Én anyagmozgatónak jeleitkeztem, kérem szépen... Még, hogy én belső ellenőr... Két egyjegyű számot nem tudok összeadni tisztességesen... — Nekem nem számkukacok kellenek — mondta az igazgatónő —, hanem biztos fellépésű egyének... Magának különleges külseje van. Hát ami igaz, az igaz. Hozzám képest a sátán angyalarcú meseherceg, a hangom hiénaröhögés és tigrisüvöltés kellemetlen keveréke.. Már az első utam sikeres volt. Ahogy betoppantam a 23. számú telepre, sikoltozva rogyott elém a tagbaszakadt telepvezető, és jegyzőkönyvbe vallott 38 ezer forintos sikkasztást, két házasságon kívüli apaságot, valamint egy feleséget és 19 menyasszonyt. Nélkülözhetetlen lettem! Vállalatom országos, 199 telepünk van. Így aztán állandóan úton vagyok, gépkocsiban, a felszerelésemhez nemcsak aktatáska tartozik, hanem egy vasvilla is, s nyugodt lélekkel állíthatom, hogy már ötödik éve rend van, a berkeinkben. Ma reggel, egészen váratlanul, magához hivatott az igazgatónő. — Baj van — kezdte, öt merőn nézett rám. — Éspedig? — Az a baj — sütötte le szemeit —, hogy rájöttem, hogy maga.. . Hát igen, maga nem visszataszító, ocsmány szörnyeteg, hanem kellemesen csúnya fiatalember... Forogni kezdett velem a világ — Ez vallomás akarna lenni? — kérdeztem elhülten. — Na, nem —, mondta ingerülten az igazgatónő —, feleségül csak kimondottan szép emberhez tudnék menni. Annyira viszont nem ronda, hogy belső ellenőrként alkalmazhassam továbbra is. Sajnos, ez a helyzet. A munkakönyvét máris átveheti. Darázs Endre Gyermekkorom óta ismertem ezt a kenyérgyárat Toldi József araxihordót és Bandi nevű lovát is. Érdekes ember volt az öreg Józsi, a Bandi meg érdekes ló volt Rászántam a délutánom, hogy a kocsi nyomába szegődjem. Nekitámasztottam a hátam a szemben levő ház falának és figyeltem a rakodást A kenyérgyár árukiadósnője dühöngött és párosával dobálta a vekniket a kocsin álló takarítónőnek, aki elég szakszerűen rakta a féderes speditőr platójára. A kiadó hangosan számolt: tíz, tizenkettő, tizennégy.. A takarítónő hangosan ismételte a számokat, s ha kisebb szünet akadt, akkor hangosan szidta a kocsist, aki békésen aludt és nagyokat fújt a bakon. Leheletében megfürödtek a muslincák. Mindig kövidinkát ivott. A zabos tarisznyát is az asszonyok akasztották a ló nyakába, amelyet kenyérrel töltött meg az öreg a délelőtti fuvarok idején, amikor meg józan volt. A lóban egyébként jobban megbíztak, mint Jézai bácsiban. Okos ló volt a Bandi, a feje is jóval nagyobbra nőtt a normálisnál. Bár a kocsisok azt mondták, azért olyan nagy a feje, mert sok kenyeret eszik, nem pedig azért, mert okosabb lenne a többi névlábúnál. Gondolom volt ebben a megjegyzésben egy kis irigység is, esetleg rosszindulat. Az asszonyok befejezték a rakodást. Három mázsa bősz kiló kenyeret raktak Toldi József kocsijára. Ennyi volt annak a nyolc üzletnek a rendelése, amelyek az utolsó javat ua estek és a peremkerületben szeneitek. A takarítónő leterítette ponyvával a rakományt, majd a kenyerestarisznyát a kocsis lábához csapta. Az öreg meg sem rezdült, csak valamivel hangosabban horkolt, mint rakodás közben. Felkerült a lóra a fejtő is, majd az asszonyka széttárt karjával kérdezte a kiadótól, hogy mi legyen a további teendő. A kiadó ugyancsak szó nélkül, egy kézlegyintéssel jelezte válaszát. Érthették egymást így is, mert az utcán levő menyecske egy vékonyka vesszővel rácsapott a Bandi hátsójára, ezzel útjára indította a délutáni fuvart. Elindultam magam is a kocsi után, kíváncsi voltam a későbbi fejleményekre. Józsi bácsi tovább aludt a bakon- Vajon merre megy a Bandi? Cserben hagyja-e a részeges gazdáját, vagy helyt áll helyette ebben a járatban? Őszintén megvallva sok jót hallottam már erről a nagyfejű lóról, de egyszerűen nem akartam elhinni. A sarkon — elég forgalmas útkereszteződés volt — megállt a ló és várakozott egy keveset. Amikor ,,tiszta” volt az úttest, akkor kikanyarodott, maga után vonva a könnyű féderes speditert. Egészen a járda mellé húzódva haladt a sugárúton a város külseje felé. Úgy, ahogyan azt a közlekedés szabóival előírják, a lassú jármű húzódjon az út szélére és engedje a gyorssbban haladókat. A harmadik sarkon fordult jobbra, a mellékutcába. Nem számoltam pontosan, de körülbelül a tizedik házban volt a fűszerüzlet Az üzlet előtt öt asszony ácsorgott, a kenyeres kocsi felé fürkészték, majd hallottam is, amint mondják: — Végre itt a Toldi bácsi, de már megint részeg, mert alszik a bakon. — Valaki közülük megismételte az előbb mondottakat az üzlet felé fordulva. Valószínű a boltvezetővel tudatták a tényállást. Közben a Bandi egészen a járda széléig oldalazott és hajszálpontosan a boltiba vezető téglasornéi megállt, de úgy, hogy a könnyű és féderes spediternek a közepe, tájára merőlegesen esett a téglasor tengelye. A fűszeres ismerhette már a délutáni fuvarok szituációját, mert nem is költögette Józsi bácsit, hanem húsz darab veknit, a vevők csatárláncának felhasználásával kiszedett a ponyva alól és a pult mögötti halványzöld színű polcra rakott. Az öreget nem tudták álmában megzavarni, fújta a magáét, nem törődve az asszonyok csípős nyelvével. S az adminisztráció? Az is lezajlott és nagyon egyszerűen. Az üzlet vezetője kihúzta az ülés karjára akasztott bőrtáskából az indigókkal telitűzdelt blokktömböt és hozzálátott a bizonylatoláshoz: 40 kilogramm kenyér átvéve, holnapra 40 kilogramm kenyér rendelve- Aláírás, pecsét. Előbbre rakta az indigókat, egy példányt kitépett és visszatette a tömböt a bőrtáskába. — Hej öreg, öreg, — motyogott a fűszeres, majd tenyerével ráütött a ló farára és ajkát csücsörítve biztatta indulásra, ahogyan azt a kocsisok is szokták. Elmenőben még a fülembe jutott egy asszony óvatos könyörgő színű hangja: — Ha ez a ló nem lenne, már a Józsi bácsi se lenne. Pedig kár érte, olyan derék ember... A Bandi szépen, komótosan húzta a speditőrt. Ha hiszik, ha nem, de kikerülgette a gödröket, úgy irányította a kocsit, hogy a lehető legsimábban guruljon, hogy ne rázódjon, ne törjön a kenyér. A következő bolt a második sarkon volt, de a bal oldalon Bandi vagy ötven méterrel előbb átvágott a másik oldalra és a kitaposott gyalogútom haladt a sarok felé, mivel azon az oldalon nem volt se kiépített járda, sie árok. Ennél a boltnál minden ugyanúgy zajlott le, mint az előbbinél. A megjegyzések, a fejcsóválások és az adminisztráció is. A különbség mindössze ■ annyi volt hogy ötven darab veknit szedtek ki a ponyva alól. egy mázsa kenyeret A boltos a gyeplőt rántotta meg, amikor visszacsúsztatta a blokkot. Bandi áthúzott a másik oldalra és busa fejét lehorgasztva bandukolt az út szélén. Az első saroknál elfordult jobbra, kis ívben. Nem akarom ismételni az előbbi eseményeket, de az utca végén, amely egyben a város végét is jelentette, megint csak ötven darab veknit hordtak be az üzletbe. Azért vagyok ilyen pontos, mert magamban drukkoltam két jó ismerősömnek, Józsi bácsinak és a Bandi lónak. Rendben les-e ez a délutáni fuvar, vagy kitör a botrány és mehetnek a kenyérgyárból, nézhetnek más munka után. Arra is kíváncsi voltam, hogy vajon visszaélnek-e helyzetükkel az emberek, becsapják-e az alvó Józsi bácsit, esetleg elirányítják a lovat más útvonalra. Közben kijutottunk a városból, elhagytuk az utolsó házat is. Kezdtem nyugtalankodni, hiszen a kocsin még negyven darab vekni feküdt, — számításom szerint legalábbis ennyinek kellett lenni a spediter platóján. Hova mehet ez a Bandi, nyugodtan alhat-e az öreg? Hamarosan tisztázódott minden. A külterületen levő cserépgyár felé kanyarodott a kocsi. A gyár területén is van egy fűszerüzlet. A boltossal együtt számolgattam a vekniket. Harmincnyolc, a kotorászott a ponyva alatt — ...negyven. Felsóhajtottam magamban. Sőt legnagyobb meglepetésemre még öt vekni került elő a plató elejéről, onnan, ahol eléggé összecsomósodott a ponyva. Na ebből mi lesz? Lezajlott a könyvelés: 80 kilogramm kenyér átvéve holnapira 80 kilogramm megrendelve. Pecsét, aláírás. S az öt darab? Annak a sorsa is tisztázódott, amikor a fűszeres a tömböt a bőrtáskába tette. Köpenye zsebéből kiemelt egy húszast és az alvó Józsi bácsi szivarzsebébe gyűrte. Realizálódott a ..rebach”.* Ráütöttek a ló farára. Bandi könnyedén indult, a fejét is fiatalosabban tartotta, mint amikor jöttünk. Talán érezte, hogy rendben van minden, a boltok megkapták a rendelést, s még maradt egy kevéske zsebpénze is gazdájának. Megkerült egy téglakupacot és kis ívben visszakanyarodott a város felé vezető műútra- Józsi bácsi peckesen ülve durmolt a bakon. A város elején újabb meglepetésben volt részem. A Bandi ló nem a kenyérgyárba vezető legrövidebb utat választotta, hanem elfordult ellenkező irányba. Csak a második utcánál derengett fel bennem „ gondolat: a fuvaros kocsma, az ..Aranyfácán”. Olyan produkciót, mint amilyet a kocsma előtt láttam, csak cirkuszban képzeltem el eddig. A megállás éppen olyan volt, mint a fűszerüzletek előtt. Józsi bácsi azonban tovább aludt, s a kocsmából se jött ki az üzletvezető, hogy felkeltse. A Bandi ló kettőt lépett előre, majd hirtelen megállt és a nyaklóval visszarántotta a kocsit egy méternyire, majd hirtelen megismételte kétszer-háromszor. Az öreg Toldi előrebillent, majd abban a pillanatban vissza, de úgy, hogy a sapkája is leesett a fejéről, hátra a platóra. Ekkor ébredt fel. Első mozdulata a szivarzseb felé irányult. Gondolom hogy kitapintotta a húszast, s csak azután szólt a lóra, de csak ennyit: — Bandi. A ló megnyugodott és csendesen tűrte, hogy az öreg leszedje a fejtőt és helyébe akassza a kenyerestarisznyát. GAZDAGH ISTVÁN Délutáni fuvar