Nógrád, 1971. november (27. évfolyam. 258-282. szám)

1971-11-26 / 279. szám

Israel fegyverkezik i­s Tovább mélyül sl­ Scelett Az egyiptomi fővárosban érezni lehet a feszültség nö­vekedését. Anvar Szadat el­­nök két hétvégi beszéde óta újabb és újabb intézkedése­­ket­ rendeleteket hoznak E­aek arról tanúskodnak, hogy Kairóban nem zárják­­ ki a harci cselekmények kiúHalá­sának lehetőségét. Az egyiptomi sajtó azzal vádol­ja Izraelt, hogy ponto­­san azt a taktikát alkalmazza, amit 1967-ben, azaz megspró­­bálta önmagát olyan békesze­rető államnak feltüntetni, me­­lyet az arab országok ag­­ressziólájnak veszélye fenyeget. Megfigyelők véleménye sze­rint a Szuezi-csatorna mentén a helyzet feszült marad, de a harcok nem újulnak ki. Úgy vélik, hogy az egyiptmii vezetők élni akarnak az ENSZ közel-keleti vitája adta lehetőségekkel és az arab ak­cióterv elkészítését szorttal­­mazzák. Ezt a tervet az elkö­vetkezendő hetek során vitat­­já­k meg. A közel-keleti helyzet bo­nyolultságát és veszélyességét mi sem bizonyítja jobban mint az a tény, hogy Golda Meir. izraeli miniszterelnök ugyanazon a napon érkezik Washingtonba, amikor az ENSZ-közgyűlés New York­ban megkezdi a közel-keleti kérdés vitájét. Nixon elnök és Golda Meir tárgyalásainak célját előrevetíti az amerikai szenátusnak az a döntése, hogy a katonai költségvetés módosításával ötszázmillió dollárt fordítanak Izrael fel­­fegyverzésére, s ennek a felét kimondottan Phantom típusú vadászbombázók beszerzésér­e szánták. A kölcsön folyósítá­sát a közel-keleti „erőegyen­súly” alakulásától tették füg­gővé. Izrael Szadat legutóbbi bejelentésére hivatkozva min­dent elkövet az újabb Phan­­tom-szállítmány­ok kierőszako­lására. Az Egyesült Államok a nem­zetközi erőfeszítésekkel szem­behelyezkedve nem mond le monopotizált közvetítő tevé­kenységéről, az amerikai tí­pusú rendezés szorgalmazá­sáról. Ez a m­egnUiílás a leg­nagyobb akadálya a Jarring, misszió és a nagyhatalmi tár­gyalások felújításának, a vi­lágszervezet hatékony fellépé­sén Washington a Bizton­­sági­­ Tanács határozatának vé ehajtása helyett inkább azt igyekszik megakadályozni, hogy az ENSZ-közgyűlés el­­­télje a határozatot szabotáló Izraelt. Az amerikai—izraeli össze­esküvés fokozott felelősséget ró a világszervezet tagálla­maira. Ezért kéri Egyintom­ U Thant főtitkárt: részletes je­­lentést tegyen a válság fejle­ményeiről. az ENSZ és a nagyhatalmak .hárítsuk el an­nak a robbanásnak a veszé­lyét, amely nemcsak a térség, hanem az egész világ népeit fenyegeti Izrael h­i­tthatafom­­sága miatt, végül a közgyűlés határozza meg a helyzetből adódó intézkedéseket. Ma­ r­ud Riad ugvlD­oml külügyminiszter, aki személye­sen vezeti hazája ENSZ-kül­­döttségét, szombaton uhuik New Yorkba. A december 2-­­án kezdődő vita előtt Kitc­h­­­odt tárgyalásokat folytat a BT.határozat végreha­jtását követelő államok képviselői­vel. Figyelemre méltó az Al Ah­­ramnak az a híre, hogy As­­raf Ohorbal az EAK washing­toni érdekképviseletének ve­zetője szerdán megbeszé­lst folytatott Sisco amerikai kül­­üevi államtitkárral a keleti keleti helyzet fejleményeiről. Kairóban folytatódott az arab vezérkari főnök tanács­kozása, amely elsősorban azt a kérdést tanulmányozza, hogy az arab államok milyen se­gítséget tudnak nyújtani az Izraellel közvetlenül szem­benálló frontállamok támoga­tásához, mivel az izraeli ag­resszió az egész arab k ízes­sé­get fenyegeti. Líbia tervezetet nyújtott be az agresszió elleni harc ravn, arabizálására. M Omcfilt m Dl KP kongresszusa Az MSZMP-t Ben­ke Valéria képviseli Csütörtökön délelőtt meg­­nyílt Düsseldorfban a Német Kommunista Párt négynapos kongresszusa. A nyugatnémet kommunis­ták seregszemléjén 605 kül­dött és 245 vendégküldött vesz részt. A kommunista testvérpárto­­kat 22 küldöttség képviseli. Jelen vannak a szocialista or­­szágok pártjainak delegációi. A Magyar Szocialista Munkás­párt képviseletében Benke Valéria, az MSZMP politikai Bizottságának tagja vesz részt a kongresszuson. • A kongresszust Kurt Bach­­mann, a Német Kommunista Párt elnöke nyitotta meg. Üd­­vözölte a megjelent küldötte­ket, a testvérpártok delegá­cióit. A Német Kommunista Párt kongresszusán a párt új prog­ramját vitatják meg és hagy­ják jóvá. A kongresszus első napján Kurt Bachmann a pártelnök­ség nevében tartotta meg re­ferátumát. Délután került sor a test­­vérpártok küldöttségvezetői­nek felszólalásaira Pénteken terjesztik­ elő meg­vitatásra a párt tézisterveze­­tét Szombaton a küldöttek megválasztják az­ új pártveze­tőséget. A kongresszus vasárnap este fejezi be munkáját. (MTI) Négy fedélzetes Kifutott a Vosztok 1­?í­is­hajó Elkészült a leningrádi Ad­­miralitás hajógyárban és meg­kezdte próbaútját a szovjet halászflotta új zászlóshajója, a négyfedélzetes, kétcsavaros Vosztok bázishajó. A hajó vízkiszorítása 43 400 tonna, főhajtóműveinek tel­jesítménye 26 000 lóerő, sebes­sége 19 csomó. Az úszó halfel­­d­olgozó kombinát napi tel­jesítménye eléri a háromszáz tonnát. Valamennyi technoló­giai folyamatot komplex mó­don gépesítették. A Vosztok feladata: halá­szat a távoli vizeken, a hal feldolgozása konzervnek, fa­gyasztott halnak, hallisztnek és halzsirnak. A hajó egyhu­zamban négy hónapig képes a nyílt vízen tartózkodni. A bá­zishajó fedélzetéről vízre le­het bocsátani 14 kisebb ha­lászhajót, amelyeket a hal­rajok felkutatásához szüksé­ges műszerekkel szereltek fel. A felderítésre rendelkezésre áll két heliporter is, ezek számára felszállóhely és han­gár épült a fedélzeten. Kényelmes egy- és kétsze­mélyes karütok, könyvtár, mo­zi, nagy úszómedence és tánc­parkett biztosítja a mintegy 600 főnyi legénység és kiszol­gáló személyzet teljes kényel­mét. A Vosztok úszó halfeldolgozó k­abinát készen áll a Balti­­tengeren tartandó próbaútra (Fotó: V. Celika) 2 NÓGRÁD - 1971. november 26., péntek Kévé? sikerrel kec?esitet az AESZ közvetítés­e Hírügynökségek egybe­hangzó jelentései szerint azért halasztották szerdáról csütörtökre az AESZ Jeru­zsálemben tartózkodó bé­kéltető delegációjának és a? izraeli kormány vezetőinél? első munkaértekezlet­­mert az afrikai küldöttek „s­aját kérdőívet” nyújtottak át Meir miniszterelnöknek és Eban külügyminiszter­nek. Nekik viszont időre volt szükségük, hogy érde­mi választ tudjanak adni. Feltételezik, hogy ugyan­ezt a „kérdőívet” megkapta az egyiptomi kormány is. Az UPI forrásai szerint a dokumentum 12 kérdést tartalmaz. Az Afrikai Egység Szerve­zet — a jelek szerint átütő sikerrel aligha kecsegtető — békemissziója pillanatnyilag az egyetlen folyamatban le­vő közvetítési kísérlet a Kö­zel-Keleten. Célja az, hogy a majdani „párbeszédhez” kölcsönösen elfogadható alapot munkál­jon ki az arab és izraeli felek között. (MTI) > Bolgár sajtóvisszhang Sokoldalú Sztanko Todorov bolgár miniszterelnök budapesti lá­togatása továbbra is a sajtó, a rádió és a televízió figyel­mének középpontjában áll Szófiában. A csütörtöki lapok első oldalukon részletes tu­dósításokban számolnak be a látogatás újabb eseményeiről, a magyar­—bolgár kormányfői tárgyalások folytatásáról, a Losonczi Pálnál tett látogatás­ról. A Rabotnicseszko Delo — a BKP központi lapja — és a Zemedelszko Zname — a Bolgár Földműves Népi Szö­vetség sajtóorgánuma — tel­jes terjedelemben közli azo­kat a beszédeket, amelyeket Fock Jenő és Sztanko Todorov a vendégek tiszteletére rende­zett szerdai hivatalos ebéden mondott. Bő ismertetést ad a beszédekről a Trud, a Koope­­rativno Szőlő és a többi lap is. A tudósítások címei kieme­lik a két szocialista­­ ország gazdag, s sokoldalú együttmű­ködését és a mostani látogatás által ennek biztosított újabb lendületet. Fényképeket is közölnek a lapok a látogatás egy-egy epizódjáról, így a Halászbástya a metró meg­tekintéséről. (MTI) Észak-írorszát ölt a bomba Egy angol tűzszerészt megölt, egyet pedig megse­besített egy bomba az észak-írországi Lurganban — közölte az angol hadsereg szóvivője. A közlemény szerint a két tűzszerész szerdán éjjel a város egyik gépkocsiszalon­jában éppen hatástalanítani akarta a robbanószerkeze­tet — amelyet két álarcos férfi helyezett el —, ám a bomba eközben felrobbant. A detonáció rombolást oko­zott. Épül­ a Karakum csatorna A most folyó ötéves tervben (1971—1975) Türkmenisztán­ban további 105 ezer hektárt vonnak be az öntözésbe, sok öntözőcsatornát pedig felújí­tanak. Ennek a közép-ázsiai szovjet köztársaságnak a te­rületét négyötöd részben a Karakum-sivatag homokja bo­rítja Ezért nagy jelentőségű a Karakum-csatorna megépíté­se. A csatorna ma már több mint 800 kilométer hosszú. A víz elérte a gyapottermesztés fő területeit. A csatorna öve­zetében a gyapothozam hek­táronként több mint 4 mázsá­ra emelkedett. A csatorna to­vábbi kiépítése révén óriási területen lehetővé válik a kü­lönösen becses, finom szálú gyapotfajták termelése. Tudományos ülésszak a moszkvai csata 30. évfordulója alkalmából Csütörtökön délelőtt a mi­­niszterhelyettes, Bán Károly,­dapesti pártbizottság zuglói az MSZMP Központi Bizott­­pártiskolájában tudományos­ságának alosztályvezetője, ülésszakon emlékeztek meg a Ott volt a szovjet déli had­ 30 évvel ezelőtti, világtörte- seregcsoport parancsnokságá­­nelmi jelentőségű moszkvai­nak képviselője is a csatáról. Az ünnepi esemé-­sz ünnepi megemlékezés az ilgen részt vett Kovács Pál Internacionálé hangjaival vég­vezérőrnagy, honvédelmi őr­­ződött. (MTI) Villanymotor­tekercselést rövid határidőre a LAKOSSÁG RÉSZÉRE! Hozott anyagból m­­­/5,— Ft áron kerítésfonat gyártását 8 napon belüli gyártásra vállalunk. Nógrád megyei Vegyesipari Javító Vállalat, Salgótarján, Zagyvapálfalva, Kölcsey u. 17. Folytatta minik­áját a LegfeKűbb­ Tanúi** Napirenden : a költségvetési javaslat a Bokor Pál, az MTI tudósító­ja jelenti: Moszkvában csütörtökön dél­előtt a Legfelsőbb Tanács szö­vetségi tanácsa tartott ülést, amelyen folytatták , az előző napon elhangzott kormánybe­számolók vitáját. Rozenko, a szövetségi ta­nács terv- és költségvetési bi­zottságának elnöke indítvá­nyozta, h­ogy a ház képviselői hagyják jóvá a kormány terv- és költségvetési javaslatait. Ugyanakkor azzal a kéréssel fordult a minisztertanácshoz, hogy az eredeti tervhez ké­pest növelje a fogyasztási cik­kek realizálásának előirányza­tát, valamint a városrendezé­si célokra előirányzott költ­ségvetési­ tétel összegét. (MTI) Kínai–VDK tárgyalások • Chou En-laj a vietnami küldöttség vacsoráján A Vietnami Demokratikus Köztársaság Pekingben tartóz­kodó párt- és kormányküldött­sége, amelyet Pham Van Dong, a VDP KB Politikai Bizottságának tagja, a VDK kormányának elnöke vezet, szerdán este vacsorát adott a kínai vendéglátók tiszteletére. A vacsorán kínai részről megjelent Csou En-laj, a KKP KB Politikai Bizottsága Ál­landó Bizottságának tagja, mi­niszterelnök, Csiang Csiung, a kb politikai bizottságának tag­ja, Je Csien-Jing, a pb tagja,­­a kb katonai bizottságának alelnöke, Jao Ven-jüan, a po­litikai bizottság tagja és má­sok. Részt vett a vacsorán No­rodom Szih­anuk kambodzsai államfő is. Vietnami részről Phanm Van Dong mondott beszédet. Han­goztatta, hogy a tárgyalások a legszívélyesebb, baráti, testvé­ri légkörben folytak. Rámuta­tott arra, hogy a kínai fél tel­jes mértékben támogatja a vi­etnami népnek az amerikai agresszió ellen vívott harcát, a Dél-vietnami Ideiglenes Forradalmi Kormány hétpon­tos rendezési javaslatát, s el­tökélt szándéka a végső győ­zelemig támogatni Vietnam harcát. Pham Van Dong örö­mének adott kifejezést afölött, hogy a kín­ai nép hasonló el­tökéltséggel támogatja a kam­bodzsai és a laoszi népet az amerikai agresszió ellen vívott harcában. A kínai néptől kapott tá­mogatás meleghangú mélta­tása mellett, a VDK-minisz­­terelnök külön „őszinte és mélységes Rákiját fejezte ki a Szovjetuniónak és a testvé­ri szocialista országoknak, va­lamint az egész világ népei­nek — beleértve a haladó, amerikai népet is — a nagy­arányú és értékes rokonszen­­vért, a támogatásért és a se­gítségért”. Csou En-laj miniszterelnök — Pham Van Donghoz ha­sonlóan — a kínai—vietnami tárgyalások szívélyes és bará­ti légkörét hangsúlyozta, s rámutatott: a jelenlegi indokí­nai helyzettel kapcsolatban közös megértésre és meggyő­ződésre jutottak. A kínai miniszterelnök hangoztatta, hogy Kína Viet­nam „nagy hátországa”, s en­nek a hátországnak a nevé­ben kívánt új, nagyszerű sike­reket a vietnami népnek. (MTI) Megvételre felajánlja az alant felsorolt FORMATIN FESTÉKEKET: Anyag megnevezése: Mennyiség: Formatinalapozó szürke 200 3300 kg Formatinközbenső szürke 200 1960n Formatinezüst 001 200 99 Formatinhigító 208 5000n Formatinjavító lakk 0031 274 S» Formatinfehér 090 Sí Formatinfekete 210w Formatinzöld 602 390 99 Formatinszuper sárga 421 150 *» Formatinkék 703 550 S» Formatinhordó 831 100 19 Formatinpiros 822 100 19 Hőre keményedő kalapácslakk 002 400 «4 Hőre keményedő kalapácspasztaKU/B 50­­ főre keményedő kalapácshigító 216 100 »» Megrendeléseket a beérkezés sorrendjében teljesítjük. Telefon: Miskolc, 14-222. Telex: 06—22—26. Ügyintéző Kuris Csaba. Az időközbeni eladás jogát fenntartjuk. * i /

Next