Nógrád, 1974. május (30. évfolyam. 100-125. szám)

1974-05-01 / 100. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! NOGRAD XXX. ÉVF., 100. SZÁM ARA: 1 FORINT 1974. MÁJUS 1., SZERDA Mafusi írta: Herczeg Károly, a SZOT titkára an a napon a munkásem­beireik, ae. öntudatos­, szerve­­zett dolgozók vil­ágszerte gyűléseken, tün­tetésieiken se­regszemlét tartana­k, felmérik harcuk ered­mén­yeit és fel­adatait, hitelt tesznek a nemzetközi munkásis szoli­daritás, csa­­rncs mellett. Az idei május elsejét győzelmi ünneppé a­vtatják azok a kedvező változások, melyek a nemzetközi helyzetben ta­pasztalhatók. A háborús, tűzfészkek lokalizálásaiban, elért si­kerek, a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élésének, a vitás kérdéseknek a realitások alapján való rendezésének­­ eredményei, az európai bizton­sági konferencia ügyének előrehaladása — hogy csak a leg­fontosabbakat említsem —, mindezekhez a sikerekhez jelen­tősen hozzájárult a nemzetközi munkásosztály, a világ dol­gozóinak lankadatlan harca, testvéri szolidaritása. Ezek az eredmények arról győzik meg a béke, a társadalmi haladás­ híveit, hogy nem voltak hiábavalók a tiltakozó gyűlések, tüntetések, az együttérzést kifejező akciók, s arra ösztönzik a sikerek részeseit, hogy erejükben bízva tegyenek további erőfeszítéseket a nemzetközi reakció próbálkozásainak vis­­­szaverésére. Az imperializmus, a hidegháborús csoportok kísérlete­ket tesznek az enyhülési folyamat megállítására, akadályoz­zák a vietnami, a közel-keleti igazságos és tartós béke meg­teremtését. A nagy nemzetközi monopóliumok megújuló támadás­t intéznek a dolgozók életszínvonala, demokratikus szabadságjogai ellen. Chilében és más országokban fasiszta, militarista, puccsista csoportok kegyetlenül üldözik az igaz hazafiakat, demokratákat, a haladás híveit. A világ népei, a haladó, demokratikus, antiiliimiperialista, békeszerető erők képesek megfékezni a reakció, az impe­rializmus, az agresszív miilitarizmus erőit, ha szorosabbra zárják soraikat és állhatatosan harcolnak. Ezért az idei május elsején is hitet teszünk harci elszántságunkról, s messze hangzó szóval kiáltjuk a jelszót: Erősítjük a világ dolgozóinak összefogását az imperializmus­ ellen! Biztonsá­got Európának! Bék­ét Vietnamnak! Igazságos rendezést Kö­zel-Keleten! Le a fasiszta diktatúrával Chiliében! A magyar munkásosztály, az öntudatos, szervezett dol­gozók mindig híven teljesítették kötelezettségeiket ebben a nemzetközi küzdelemben. Nemzetközi politikánk alapja a Szovjetunióval és a baráti szocialista országokkal való őszinte barátságunk, hűségünk a proletár nemzetköziség esz­méjéhez, ez ad súlyt szavunknak a nemzetközi küzdőtéren. Külpolitikánk és belpolitikánk, az országunkban folyó szocialista építőmunka között szoros összefüggés van. Ha jól mennek nálunk a dolgok, erős a munkáshatalom és si­kereket érünk el a szocialista társadalom építés­ében, akkor nemcsak népünk bizalmát és­ támogatását érdemeljük ki, hanem a világ, külföldi barátaink megbecsülését is. Felelős­­ség­ge­l tartozunk nemcsak saját népünknek, hanem a nem­zetközi munkásmozgalomnak, a haladás minden hívének. Az idei május elsejét köszöntve arról adhatunk számot, hogy megfeleltünk ennek a kettős felelősség­nek. Jelentős si­kereket értünk el pártunk vezetésével az új társadalom építésében, a gazdasági építőm­unkában, népünk jólétének, műveltségi színvonalának emelés­ében. A p­ártunk Központi Bizottságának legutóbbi ülése joggal állapíthatta meg, hogy meggyorsult és újabb lendületet kapott a X. kongresszus határozatainak végrehajtása, erő­södött a munkásosztály vezető szerepe, tovább szilárdult a munkásosztály és a parasztság szövetsége, a szocialista nemzeti egység Az elmúlt időszak e­re­dményeib­e támias­zakod­va azon munkálkodunk, hogy a munkásosztály társadalmi-politikai súlya tovább növekedjék, anyagi és kulturális helyzete ja­vuljon, fokozódjon hatása a kultúráira és a közgondolkodás­ra. Ez megfelel a társadalom valamennyi dolgozója, érde­keinek. Munkásosztályunk nem egyszer bizonyította a többi dolgozók ügye iránti odaadását. A munkásosztály vezetésé­vel lépett a parasztság, a nagyüzemi gazdálkodás útjára és sokoldalú gondoskodása eredményeként szilárdultak meg a termelőszövetkezetek, emelkedett gyors ütemben a paraszt­ság jövedelme, elérve a városi munkások átlagkereseteinek színvonalát. A munkásosztály a szocializmus építésének grandiózus távlatait feltárva adta meg a lehetőségeket az értelmiség alkotó energiái kibontakozta­tás­ához. A szocia­lista építőmunkában élenjárva a munkásosztály történelmi­leg bizonyította elhivatottságát társadalmunk vezetés­ére, s kivívta a többi dolgozók megbecsülését. A munkási hatalom, a szocializmus teremtett olyan érdekközösséget, amelynek alapján szilárd nemzeti egység kovácsolódhatott ki. Ezért vált a mi országunkban május elseje a munkásosztály ün­nepéből az egész dolgozó nép ünnepévé. A szocializmus építésében elért sikereink alapja pár­tunk kipróbált, kiegyensúlyozott politikája. E polit­ikát a marxizmus—feminizmus elveihez való hűség hatja át, vál­tozatlan alapelveire támaszkodva, a gyakorlat tapasztala­tai, a­­ fejlődés új igényei szerinti megújulás jellemzi. A Központi Bizottság legutóbbi ülésének határozatai is ebben a szelleimben­ fogantak, s adtak útmutatást társadalmi éle­tünk kiemelkedő eseménye: pártunk XI. kongresszusának előkészítésére. A munkások, dolgozó parasztok, értelmiségiiélk pártunk poli­­tikájáival való egyetértésüket juttatták kifejezésre azzal, hogy a XI. kongresszust és hazánk felszabadulásának 30. évfordulóját az alkotómunka frontján tettekkel, a szocializ­mus építésében elért újjaibb munkasikerekkel kívánják megünnepelni. K­öszöntjü­k és támogatjuk ezt a nemes, szép kezdemé­nyezést, amely méltó a két nagy ünnepi eseményhez. Társadalmunkban megkülönböztetett tisztelet és megbe­csülés illeti az alkotó embert. A legjobb dolgozókat illeti most is az első hely a május elsejei ünnepi seregszemlén. A munka ünnepén szeretettel üdvözöljük a munka éljenjá­­róit, a szocialista brigádokat, szövetkezeti parasztokat, ér­­te­lmisiág­eket, a dolgozó nőket és a fiatalokat. Biztosiak va­gyunk benne, hogy a kongresszusi és jubileumi versenyben újjaibb kiemelkedő munkasikereket fognak elérni, szocialista hazánk felvirágoztatásáb­an. Hazaérkezett Kubából katonai küldöttségünk Kedden reggel hazaérkezett Kubából a Czinege Lajos ve­zérezredes, honvédelmi mi­niszter vezette katonai kül­döttség amely Raul Castro Ruz altábornagy, a kub­ai for­radalmi fegyveres erők mi­nisztereinek meghívására hi­vatalos, baráti látogatást tett a távoli testvérországban. A küldöttség fogadására a Feri­­hegy­i repülőtéren megjelent Csémi Károly altábornagy, honvédelmi minisztériumi ál­lamtitkár, Papp Dezső, az MSZMP KB osztályveztő- he­lyettese, valamint a Honvé­delmi Minisztérium katonai tanácsa és a tábornoki kar több tagja. Jelen volt C. J. Pérez, a Kubai Köztársaság ideiglenes ügyvivője is. (MTI) Ünnepélyes zászlófelvonás A nemzetközi munkásosz­tály nagy ünnepe, május el­seje előestjén, kedden a Par­lament előtti Kossuth Lajos téren ünnepélyes külsőségek között, katonai tiszteletadás­sal felvonták a Magyar Nép­­köztársaság állami zászlaját. Kürtszó jelezte Farkas Mi­hály ezredes, budapesti hely­őrség-parancsnok érkezését. A katonai elöljáró meghallgatta a csapatzászlóval felsorako­zott díszszázad parancsnoká­nak jelentését, majd — a Rá­­kóczi-induló hangjai közben — ellépett a díszegység előtt és üdvözölte a katonákat. Ezután díszőrök kíséretében vitték az állami zászlót az ár­bochoz és a Himnusz hang­jai, valamint a díszegység tiszteletadása közepette von­ták fel az árbocrúdra. A látványos ünnepi aktus befejezéseként a díszszázad és a­ zenekar díszmenetben vonult el az állami zászló előtt. A Gellérthegyen a Fel­szabadulási Emlékműnél ugyancsak katonai tisztelet­­adással vonták fel a magyar nemzeti lobogót és a munkás­­mozgalom vörös zászlaját. Szerdán délben a Kossuth Lajos téren az állami zász­lónál zenés őrségváltás lesz, majd a katonazenekar térze­nével szórakoztatja az ünne­pi esemény résztvevőit. (MTI) Csatlakoztak a kongresszusi versenyhez Műszaki tanácskozás a Nógrádi Szénbányáknál Kedden műsaafői tanácsko­zást tartottak a Nógrádi Szén­­bányák Vállalatnál, amelyre ezúttal , az üzemekből több s­zociallisita brigádvez­etőt is meghívtak. Az elmúlt ne­gyedévi munka értékelése és a soron következő feladatok megbeszélése után került na­pirendre a XI. pártkomgresz­­e­ius és hazánk feletti atakiulá­­sána­k 30. évfordulója tiszte­letére kib­ontatkozott országos szocialista mun­kaversenyhez valló csatla­kozás. A vita so­rán több szocialista brigád, üzemi kollektíva jelentette be csatlakozását. A Nógrádi Szénbányák dol­gozói a kongresszusi felaján­lás szerint az idén tízezer tonna szén többlettermelést várhatnak. Ígéretet tesznek, hogy az árbevételi tervüket 18 millió forinttal túlteljesí­tik, amit a többlettermel­és­­­sel, a fajlagos árbevétel ja­­vulásáva­l, az általuk gyártott termékek iránt mutatkozó kereslet kielégítése révén kí­vánnak elérni. Vállalják to­vábbá, hogy a termelésszer­kezet javításával, az árbevé­tel-növeléssel és önköltség javításával öt és fél millió forinttal csökkentek az évi dotációigényt. Mindezt a ja­vulást létszámnövelés nélkül oldják meg. Az 1975. évre 70 ezer ton­nával növekedő széntermelé­si terv előkészítése érdeké­ben 500 folyóméterrel túltel­jesítik a vágatthajtási tervet. A baleseti mutatószá­mokat a továbbiakban is javítják. Vállalják, hogy a vállalat komplex tervezése és kivite­lezése keretében épülő nagy­bajon­yi hariisnyagyárat — amelyre a vállalat KISZ-szervezete védnökséget vál­lalt — november 7-re üze­melésre átadják. A munikaverseny-felajánlá­­sok teljesítéséhez a vállalat­­vezetőség biztosítja a szüksé­ges előfeltételeket. Ennek ér­dekében a vágatok, elővájo­­sok jövesztésének, rakodásá­nak technológiájában a gyors­ vágathajtások szervezé­sével változtatást eszközöl. Elővá­gó-­ és rakodógépek — két F—6-os és több kis rako­dógép — beszerzésével segíti elő ezt a munkát. A nagy tömegű termelést biztosító fejtésekben tovább folytatják a tavaly megkétszerezett gépi jő­vesztési és egyéb korszerű­­(Folytatás a 2. oldalon) Kiváló gyárak, kiváló vállalatok Tíz év óta először történt meg, hogy megyénk mindhá­rom üveggyára elnyerte a Ki­váló Gyár címet. Ebből az alkalomból a salgótarjáni öb­lösüveggyárban a május else­jei felvonulás után kerül sor a Kiváló Gyár avató ünnep­ségre. Az előzetes program szerint Szokup Lajos, az üvegipari Művek vezérigaz­gatója tartja az ünnepi ava­tó beszédet. Az öblösüveggyár kollektí­vája 1973-ban 77 millióval ter­melt többet, mint az előző esztendőben, nyereségét meg­duplázta, a többlettermelést 97 százalékban terrhelékeny­­ségből biztosította. Az export­ra küldött áruk értéke 54 millió forinttal nőtt. Ma már az évi termelésünk 52,7 szá­zalékát külföldi piacokra szál­lítják. Tavaly az exportáruk­ból kettő és fél millió rubel, és 2 millió dollár volt a be­vételük. A dollár kihozatali mutató két év alatt 53 forint­ról 46 forintra csökkent, a rubelnál pedig 25 forintot ér­tek el. A költségszint 81 szá­zalékról 72-re mérséklődött. Jelentősen­ növekedett a mun­kások átlagkeresete. Három év alatt 22,8 százalékkal nőtt. A m­últ évben saját erőből 6 százalékos bérfejlesztést haj­tottak végre. Az egy főre eső részesedési alap megduplázó­dott. Az eredmények elérésében nagy része van a szocialista munkaversenynek. Három bri­gád érdemelte ki a Kiváló Bri­gád címet. 94-en kaptak arany fokozatot, 144-en ezüst, 146-an pedig bronz fokozatot. Tizenheten aranygyűrűt, illet­ve -láncot vettek át. A törzs­gárda arany fokozatát újabb 26 fő, az ezüstöt pedig 89 fő ér­te el.★ Ma, a kora délutáni órák­ban kerül sor a síküveggyár­ban is a Kiváló Gyár avató­ünnepségre. A kollektíva 1973-ban 13 százalékkal ter­melt többet az előző évhez viszonyítva. Az előirányzott nyereségtervet csaknem 20 millió forinttal teljesítette túl. Hárommillió négyzetméter síküveget exportált, zömében tőkés országokba, a hazai hú­­zottsíküveg-igények kielégí­tése mellett. A vágási vesz­teséget 3 százalékkal csökken­tették. Saját erőből 4 száza­lékos bérfejlesztést hajtottak végre, a személyi jövedelem 14,5 százalékkal növekedett. Hatszáz főnek biztosítottak kedvezményes üdülést. Az Építőipar Kiváló Dolgozója kitüntetést kapta Szegedi László és Polacsek Pál. Mind­ketten fizikai munkások. ★ A pásztói Szerszám- és Ké­szülékek Gyára avató ünnep­ségét összekötötték a vállalat 10 éves fennállásának meg­ünneplésével. Erre az ese­ményre a múlt hét szombat­ján került sor. A gyár kol­lektívája fennállása alatt mindig megfelelt a növekvő feladatoknak. Tíz év alatt öt­ször nyerék el az Élüzem cí­met, a múlt évi eredményük alapján pedig Kiváló Gyár lett. 1973-ban , termelésük 24,7 százalékkal nőtt 1972-höz képest. Tevékenységükkel je­lentősen hozzájárultak a test­vérgyárak eredményeihez. Sa­ját erőből 4 százalékkal fej­lesztették a béreket. Az átlag­­kereset meghaladja a 30 ezer forintot. Az eredményekhez nagyban hozzájárult a 20 szo­cialista címért küzdő brigád. Ebből az alkalomból 18-an kapták meg a Kiváló Dolgo­zó oklevelet és jelvényt. Zrupkó István esztergályos pedig az Építőipar Kiváló Dol­gozója kitüntetést. *■ Kiváló Vállalat címet nyer­te el a múlt évi eredményei alapján a Nógrád megyei Tex­tilipari Vállalat. Termelési értékét 16,7 százalékkal nö­velte, ezen belül 39 százalék­kal nőtt a női­ leányka-, gyer­mekruházati cikkek termelé­se. A nyereség tömege 26,7 százalékkal emelkedett, a vál­lalat bekapcsolódott a gyer­mekruházati termékek terme­lésének országos programjá­ba. Már Kiváló Vállalat lett a Nóg­rád megyei Vegyesipari és Ja­vító Vállalat is. Itt a terme­lési érték 17,2 százalékkal nőtt, a termelékenység 19, a nyereség pedig 24,9 százalék­kal. A munkások átlagbére 12,2 százalékkal emelkedett. Jelentősen fejlődött az üzem- és a munkaszervezés.

Next