Nógrád, 1975. január (31. évfolyam. 1-26. szám)
1975-01-28 / 23. szám
Képernyő előtt' Időtálló filmek — klasszikus rendezők A szabad szombatos hét jegyében (legalábbis ilyen, céltudatos műsorszerkesztésre gyanakszunk!) péntek estétől öt időtálló filmet láthattunk a képernyőn, egytől-egyig neves rendezők alkotásait: Alberto Lattuada rendezte a karrierjéhez fűződő, sikeres realista filmalkotást, amelynek Nincs izgalom a címe, s a forgatókönyv egyik írója, a nagy tanítvány, a későbbi neves rendező, Federico Fellini. Mihail Csiaurelli Tbilisziben készült nagy filmjeinek sorából is kiemelkedik a Vihar Grúziában című, kétrészes, 1942—43-ban kivitelezett alkotás; a szombat éjszaka színvonalas szórakozását segítette elő Francois Truffaut két filmje: A kölykök és a Bársonyos bőr, előbbi Maurice Pons novellája nyomán készült rövidfilm (1958), utóbbi sikeres nagyjátékfilm, a nálunk jobban ismert Mata Hant és a 451 ° Fahrenheitet megelőző alkotás. Mihalkov- Koncsalovszkij rendezte a Csehov-dráma alapján készült Ványa bácsi (1970) című filmet. A Nincs izgalomban Lattuada, aki egyébként szatirikus és ironikus látásmódjáról ismert (Fellini is ezt a hajlamot tanulta el tőle!), ezúttal szinte naturalisztikus hangokat penget. A háborúban meggazdagodó, lelketlen kizsákmányolókkal szemben állnak a parancsot teljesíteni köteles katonák, s mindkét felekezetnek kiszolgáltatottai a szabadjára engedett nők, a gazdátlanul csellengő és rossz gazdára találó lányok. Angela és Jerry tiszta szeretne maradni a mocskos háborús világban is, de ez nem sikerülhet, hiszen aki korpa közé teveredik, azt megeszik a disznók. Ez történik velük is: Pier, a sötét kereskedelmi üzelmek bonyolítója, az olaszországi, tengerparti város teljhatalmú ura beleavatkozik életükbe, meg kell mindkettőjüknek halniuk. A rendező mindezt oly’ megrázóan állítja elénk, hogy a bennünk megülő érzelmi feszültség szinte feloldhatatlannak tetszik. Érdekes módon a múlt heti víkenden az iróniát Truffaut rendezése képviselte. Ami A kölykökben még csak irónia, az már a Bársonyos bőrben szarkazmusig fokozódik, a film váratlanul nagyon realista, szinte naturalista-számba menő befejezése ellenére is. Az elsőben a tizen aluli és tizenéves kis svihákokat mutat meg, a érzéki észlelésnek olyan időpontjában amikor a csinos nő megpillantása, megfigyelése, látása közel sem kelt olyan érzelmeket, mint érettebb korban. Az ösztönök lázadására a kölyök még kölyök módon reagál, meg akarja akadályozni azt, hogy a gyönyörű Bernadette egyetlen férfi társa legyen. Az eszközök válogatás nélküliek és sikertelenek, ámde egy váratlan baleset kegyetlen megoldással keseríti meg gyermeki tréfájukat. A Bársonyos bőrt nem először láttuk most a képernyőn, bár szívesen néztük végig a megszokott szerelmi háromszöget a szokásostól eltérő előzményekkel, új tálalásban és befejezésben. Egy látszólag semmitmondó, mondhatnánk hétköznapi kaland hatalmas vihart kavar mind a korosodó férfi lelkében, mind a neves férfi családi életében. Ő az ifjú stewardess-szel megtalálni vélte örökös boldogságát, szakítani is kész feleségével és gyermekével, ámde kötődik is megszokásaihoz, a 15 esztendei házasság érzelmi kedvességeihez, kényelméhez. Végül 16 a megsértett feleség kegyetlen bosszúja változtatja megrázó filmmé a kétharmadrész idillt. A harmadik rendező, a grúz Chiaureli nálunk is jól ismert alkotó ötszörös Államidíjas, a Szovjetunió népművésze, akinek A nagy tűzfény című filmje Magyarországon is rendkívüli sikert aratott. Jelenleg Vihar Grúziában című filmjének nagyszerű, gigantikus első részét láthattuk a képernyőn Klasszikus szerző (Csehov) és neves szovjet rendező (Andrej Mihalkov-Koncsalovszkij) alkotása volt a vasárnap este bemutatott szovjet film, a Ványa bácsi. A csehovi stílus „pasztell-színeit” alkalmazta Mihalkov- Koncsalovszkij rendezői munkájában, a felszín alatt lappangó, mély emberi indulatokkal, és érzelmi konfliktusokkal. Tarkovszkijjal közösen készült filmje, amely Andrej Rubljovról, a híres ikonfestőről szólt, a mi mozijainkban is nagy sikert aratott. Megismerhettük belőle a szovjet új hullám két rendező-képviselőjét, köztük a Ványa bácsi alkotóját is. A televízió jó szolgálatot tesz mind a filmművészet ügyének, mind a szépre éhes közönségnek azzal, hogy előveszi a régi, sikeres filmalkotásokat, s ahelyett, hgoy huszadrangú selejttel traktálná vendégeit, ezeket vetíti le, némi nosztalgiát is támasztva ezáltal a jó filmek, a filmgyártás megújulása, megújítása iránt. Talán a forgatókönyvírókra és a rendezőkre is inspirálólag hat majd a felújított régi filmek hervadhatatlan, meg-megújuló sikere. b. k ,.Hol vagytok ti régi játszótársak. Immár túljutott félidején Pásztor Ferenc szzerkesztő-riporter, a Televízió aktuális rovata főmunkatársának dokumentumaim-sorozata, amely a fentebb említett Petőfi-idézetet viseli címként. A hét, önálló részből álló sorozat, amelynek alapötlete néhány, a riporterrel egy iskola egyazon osztályába járt ismerős bemutatása, ma 18.20-kor dr. Diamajpkis Gyulával, a LÁMPÁIÉT ZIM salgótarjáni gyárának igazgatójával ismertet meg bennünket Salgótarjánáakról szól a film, s talán ezért is nézzük fokozott kíváncsisággal. Hiszen, sokunknak ismerősei vallanak gyermekkorukról, életük változásairól, s tárják fel ország-világ színe előtt énjük legbelsőbb gondolatait is. Igazi, közvetlen megnyilvánulásokat hallottunk már eddig, és ebben nagy szerepe van — hiszen együtt gyerekeskedtek, együtt vágtak neki az életnek — a sok mindent tudó, emberi szemszögből néha kényes kérdésekre is választ kereső riporternek. Kérdez, rákérdez, feszeget, sőt esetenként az alany szájába is rágja a mondanivalót, és ez zavar. Illuzórikussá teszi az önvallomásokat, s lévén a szerkesztőriporter helyzeti előnye, a film egyes részeiben általa irányítottnak tűnnek a főszereplő közölnivalód — önmagáról. Mindezek ellenére jól kirajzolódnak az egyes részek portréi; különösen sikeres volt ez — bár a téma önmagában is kitűnő lehetőségeket biztosít erre — Jekkei Rudolf, a pilóta bemutatása során. A film emberi vonatkozásai mellett, kitűnően végigfényképezve, elénk tárul a megváltozott Salgótarján csupa modern arculata is, ami talán képernyőn még figyelemfelkeltőbb — legalábbis a várost nem ismerőknek —, mint a valóságban. A pilótát, a kohászati üzemek lakatosait, az üzemvezetőt mutatta be a régi osztálytársak közül a film. Ma, 18 óra 20 perces kezdettel az igazgató, dr. Dianovszki Gyula beszél önmagáról. A ZIM vezetője, aki a gyár esztergályosából lett igazgató, aki még ma is, sok-sok év elteltével, forgácsoló szakmunkásnak érzi magát. Emberközelbe kerül mindannyiunkkal dr. Dianovszki Gyula; bepillanthatunk mindennapjunba, magánéletébe, s válaszol a kérdésre: mit jelent igazgatónak lenni? 4 NÓGRÁD — 1975. január 28., kedd CSOKONAI, MINT NEVELŐ „Ő volt honjában legbújdosóbb magyar, De fényküllőzött fél magyar eget S elhagyták remények, Lillák, E bús legény tréfált és szeretett, S dalolt, mikor már sípolt a melle.” Ady Endre emlékezik a fenti sorokban Csokonai Vitéz Mihályra, aki 170 esztendővel ezelőtt halt meg Debrecenben. ..száraz betegségben”, abban a bajban, amely nem sokkal később magyar betegségként válik ismeretessé. Csokonai héroszi, hősi lélek volt, pedig kora csak a csikóbőrös kulacs énekesét, a vidám farsangok olykor szabadszájú poétáját látta benne. Sivár korban élt felvilágosult emberként, amikor a szabad gondolatot üldözték és ő csak a boldogabb maradékhoz fellebbezhetett: „Hányt engemet a szerencse tulajdon hazámban, és tulajdon hazámért... és egyedül az nyugtatott engemet, s az serkengetett eddig, az ébresztett munkára, hogy ha nem telt is, akartam, ha másért nem is, legalább a jövendőért.” Viselte sorsát bölcshöz illő megnyugvással, a reménytelenség közben is szüntelenül reménykedve, mert hitte, hogy „a nem-reménylés gyakran kipattantja azt a szikrát, melytől a héroszi lelkek fellobbannak” és ezt a Fellobbanást várta „nagylelkű magyar nemzetétől is.” Ezt a bizakodást érezzük ki egész nevelői tevékenységéből is. Ismeretes, hogy Csokonai a debreceni kollégium kitűnő tanulója volt. Erről emlékeznek meg tanárai. Szilágyi Gábor a kollégium igazgató-tanára. Kovács József professzor, akitől a poézis tudományát is tanulja. Elismerésként 1794. tavaszán ,.publicus praeceptor” lesz, tehát kisebb diákok nevelését bízzák rá. Csokonai pedagógiai pályájának első szakaszáról szemléletes képet nyújt első életrajzírója. Domby Márton: „Legkülönösebb pedig és egészen remek volt az ő előadása, kivált a poétai históriákban. Különben sem tudván actió nélkül beszélni, a felvett személy minden szavainak, minden cselekedeteinek, magaviselésének, mozdulásainak, felgerjedésének vagy meghunyászkodásának, dühösségének, rimánkodásának, nyájaskodásának a szakasztott oda illő tónust, tagmozdulatot, ábrázat-alkalmaztatását, hangváltoztatását megadta... az ő tanítványai ahelyett, hogy a hideg leckétől idegenkedtek volna, az oskolájába mint, theátrumba egymást törve mentek.” A humanizmus első számú pedagógiai elve. Tanítványait szereti, barátjának tekinti őket, s örül, ha őt is szeretik. „A nálamnál kicsinyebbekkel mindig nyájas voltam, s szeretőtöket megnyertem. Oh, be örült a lelkem akkor, oh be szerette magát, midőn látta, hogy az én nálam kisebbnek bizodalma van hozzám, s az én gravikásra szedett szemöldököm nem üti le az övét, mely felemelkedett az én szeretettel édesült tiszteletemre.” . A kortársak is úgy látták, hogy Csokonainak csak egy hibája volt, hogy 50 évvel előbb született és Rousseau nevelési elveit akarta megvalósítani egy vaskalapos debreceni világban. Ő elsősorban embernek és magyarnak vallja magát, ez az elv csendül ki ..Tanítványaitól búcsúzik” c. verséből is: „Embertársait ki szereti és híve hazájának. Még e mellett a tudományt tartja főfő javának. A csendes megelégedés, s boldogság azt vezeti. Ha késő maradéktól érdemet tisztelteti. Mert az áldott emberiség, a tudomány, s haza Még minden hív tiszteletét bőven megjutalmazza.” A debreceni kollégiumból való kicsapatása, majd a pataki jogi tanulmányok és a pozsonyi országgyűlésen szerzett tapasztalatok még inkább meggyőzik, hogy hivatása a haza kultúrájának szolgálata. Előbb elhatározza, hogy külföldre utazik és tapasztalatait a magyar mezőgazdaság fejlesztésére használja fel. Erről az elhatározásáról ír Festetics Györgynek 1798. januárjában, amikor felajánlja tanári szolgálatait a mezőgazdasági kultúra terjesztésére. Az 1798/99. tanévben Csokonai a csurgói református gimnáziumban tanított. Nincsen kellő felszerelés, hiányoznak a könyvek, sajátmagának kellett fát vágnia a téli fűtésre, s még az éjszakai tudós jegyzeteléshez elfogyasztott gyertyák áráért is külön kellett instanciáznia. Elégtételéül szolgálhat tehát, hogy míg előbb szöktek ebből az iskolából a tanítványok, „míg ő tanítóskodott, tanítványai közül egy is az oskolát oda nem hagyta.” * Csokonai nem költőket nevelt, hanem minden tanulót az irodalom útján kívánt elvezetni a tudományokhoz. Minden művelt embernek szüksége van szóbeli és írásbeli kifejezőkészségre, ezt az ő leckéi adják meg. ..Mert a poesist igazság szeri,tet nemcsak azoknak kellene tanulni, akik jövendőben a versírói koszorúra vágyakoznak..., hanem mindazoknak, valakik a szép stílusnak, csinos gondolkodásnak, érzékenyítő előadásnak jövendőben vagy könyírásban vagy az élő beszédben hasznát akarják venni”. Ez a haladó gondolat nála elmélyül: a helyes irodalmi nevelés vezet el a tudományok megismeréséhez, de állandó kísérőtársa is marad a művelt embernek, hiszen a jó és szép stílus elengedhetetlen feltétele a műveltségnek. Ez a gondolat Csokonait a magyar irodalomtanítás egyik legnagyobb előfutárává teszi. Tragikus rövidségűélete — ahogy Móricz mondta — „egyetemes vád egész társadalmunk ellen”, de a mai kor embere köteles őt követni, aki „a semmiből világokat” teremtett. Csukly László 1 (22.) — Testvérek!... Így jár minden hazaáruló! — kiáltották megint. „Ügy van, arra is azt mondták. Pesten — jutott az eszébe. — A hazaárulót szokták kivégezni. Meg a kémet, partizánt, ilyesmit”. Azért csak kiszökött leskelődni, de nem látott át az iskolaudvarra a palánk mögül.A tyúkól létrájáról azután látta, hogy tele az iskolaudvar nyilasokkal meg katonákkal. S a legfelső létrafokról azt a fát is meglátta, amelyen egy mezítlábas katona lógott. Kék volt az arca a felakasztott katonának, a feje lefittyenve; meg is halhatott már, mert leengedték. De a fa alá nem láthatott oda, mit csinálnak vele. Fázott a keze, huhúkolta, és türelmetlenül várta a létrán, hogy megint akasszanak valakit. Azt szerette volna látni, amikor éppen meghal. Rengeteg halottat látott mostanában, ha az itt mind sorba volna fektetve, megszámolni sem tudná. De azt a pillanatot még sohasem látta, amikor éppen meghal valaki. Elgondolni sokszor elgondolta már: olyasformán lehet az ember is, mint a csirke, amikor a nyakát elvágják. Rándul egyet-kettőt nagyokat rúg, és kész. De látni még sohasem látta. Huhúkolta a markát, és nézte a kötélen a hurkot. Biztos, hogy akasztanak még, máskülönben lehúzták volna a kötelet is a fáról. Egyszerre mozgás támadt odaát, az iskolaudvaron. Rövid vezényszavak pattogtak. Egy szakasznyi katona kitódult a nagykapun. Futólépésben trappoltak el a túloldalon, a járdán; zörgő oldalzsákkal, kalimpáló fegyverekkel. Felbúgtak a motorok. Már semmit sem lehetett hallani a motorzajtól. Valami történhetett. Már az biztos. Hacsak nem az oroszok vannak itt megint? Emlékezett rá hogy a front távoli morajlását hallotta. ugyan, míg a motorok nem zúgtak, de semmivel sem hallatszott erősebben, mint reggel. * De akkor mitől ennyire sürgős nekik? Ilyen egyszerre? Azok a nyilasok is átjöttek már az iskolaudvarról, akik ebben a házban voltak beszállásolva. Elhagyott ház lehetett ez, elvitték a lakóit, vagy elmenekültek. Legalábbis reggel óta nem látott az udvaron civilt. Most fordult be a kapun az ismerős nyilas. Egyenesen az istállóba tartott, ő bebújt a tyúkól mögé, onnan leskelődött most már. Egy perc múlva megjelent az istálló ajtajában a bilgeris: kantárszáron vezette kifelé a lovakat — Te gyerek!... Gyerek!... Még jobban elbújt, be az üres tyúkólba. Ha keresnék, itt persze könnyen megtalálnák, de nemigen keresik. Ha ennyire sietős. 'Folytatjuk) 1 % Mai tévéajánlatunk 7 v-közvetítés Salgótarjánból 21.10. Munkások, vezetők egymás közt. Helyszíni közvetítés a Salgótarjáni Kohászati Üzemekből és a budapesti Csavarárugyárból. Balogh Máriás, a műsor szerkesztő-riportere mondja: műsorunkban elsősorban a kommunista munkásokat kérdezzük a társadalmunkat napjainkban leginkább foglalkoztató erkölcsi kérdésekről. Így például arról, hogy mi az a plusz, amelyet elsősorban a kommunistáknak kell példamutatásként nyújtaniuk, melyek azok a jelenségek, amelyeket mindenekelőtt nekik kell észrevenniök, szóvá tenniök? Szó lesz a harácsolásról, a borra való rendszerről, az érdemtelenül szerzett, a végzett munkával arányban, nem álló nagy jövedelmekről. Az ő véleményüket kérjük a gépkihasználásról, a felesleges szervezetlenségből adódó állásidőkről, a lógásokról. És természetesen arról is, hogyan teszik ezt szóvá, hogyan mutatnak személyesen példát e társadalmilag veszélyes jelenségek leküzdésében. Mivel élű adósról van szó, reméljük, hogy mindezeket még további új ötletekkel, kérdésekkel és gondolatokkal is kiegészítik a résztvevők