Nógrád, 1975. augusztus (31. évfolyam. 179-204. szám)

1975-08-01 / 179. szám

Tanácskozik az EBK Tegnap folytatta munkáját az európai biztonsági tanácskozás Helsinkiben. Délelőtt szólalt fel Kádár János, az MSZMP KB első titkára. Leonyid Brezsnyev az SZKP KB első tit­kára. Beszédeiket az alábbiakban közöljük. Majd sorrendben ismertetjük a fe­szólalásokat. K­ÁDÁR lASIOS Egyetlen alternatíva van : a békés egymás mellett élés Elnök elvtárs! eddig soha nem látott szörnyű­­ség, az erőszaktól való tartóz-Tisztelt küldöttek! seggel és pusztulással fényé- kodás, a határok sérthetetlen-A magyar közvélemény ker­­getik Európa és a világ népes­sége és a többi alapelv — dettől fogva figyelemmel ki- lt:- TM!nd.en ° vstz?g £ elelo/> te; tiszteletben tartása és gyakor­­sérte és aktívan támogatta az Eyezd­nek . ^atou^nyau hozza Iati érvényesülése megfelel a európai biztonsági és együtt- k?i £ t.ar.H?‘uk addo?,­ hogy az résztvevő 35 különböző állam­i működési értekezlet tevékeny- ’utobbi időben mutatkozó eny- érdekeinek, biztosítja a bő­ségét. Történelmi jelentősé­­ga £ e ® taldja.S­ a beke biztosi­ Betartásukkal száműzhet­­hogy a közös tot £ « szdard >® gyen­­­­jük földrészünkről a hábo­rai biztonsági és együttműkö­­d­­^f-veres konfliktuso­dési értekezlet eredményessé­ hat A Népköztárs a­jelen értekezlet mae­kesz féknek az elveknek gűnek tartjuk, erőfeszítés nem volt hiábava­ló, az összes érdekelt egyet­értésével most összeült a biz­tonsági értekezlet legfelsőbb hel °­­ és a . .. szintű záró szakasza. A népek várakozásait, egy jobb jövő iránti reménységeit fejezi ki, és kétségtelen, hogy Európa történelmének új, fontos lapját írja ez a tanácskozás. Sikert az előrehaladás kor­ ábbi köv­et­kezetes betartására. 72 munkától függ népeink, föld- A magyar kormány úgy vé­­részünk Európa, és nem túlzás J1* ^ _ államok kapcsa­.1 _____i • .i. ____ i • 1 a.f.a­i n.aiV a hirt­insápí ha azt mondjuk, nem kis mér- fetaiingik a biztonsági értekez­­tékben az emberiség jövője. ^­­által történő elvi rende- Az általunk képviselt népek rése, ezen elvek­ gyakorlati reménye az, hogy az érteke­k­ érvényesülése erősíti a poli­let jó munkát végez és e jo­­tikai bizalmat, s ez megkönny­­vendő a béke lesz. A magyar nyílt az európai fegyveres küldöttség azt a megbízást erők, és azok fegyverzetének kapta, hogy járuljon hozzá az ésszerű, az egyenlő biztonság A magyar küldöttség névé­ értekezlet sikeréhez. Iavek­ elvét figyelembe vevő csek­ben tisztelettel köszöntöm Szünk e megbízásnak eleget mentését is. a küldötteket, az értekezlet tenni, minden résztvevőjét. Minden . A Magyar Népköztársaság i/-, - i, ■ I » I küldöttségnek jó munkát, az rendíthetetlen híve a külön- M*-rj © QT kapCsOlatok értekezletnek teljes sikert ki-­ltöző társadalmi rendszerű ár­vának. A Magyar Népkéy­tár- szágok békés egymás mellett Magyar részről üdvözöljük sajág és a magyar nép neve- élésének. A Szovjetunióval és a tudományos, a gazdasági él­ben köszönetet mondok a mai szocialista országokkal a kereskedelmi együttműkö- Szovjetunió, valamennyi­en- együtt egyik kezdeményezője désre kidolgozott ajánlásokat­rópai ország, az Amerikai és aláírója volt az 1969 es is- Magyarország ma is kitér- Egyesült Államok és Kanada budapesti felhívásnak, amely jedt gazdasági kapcsolatokat vezetőinek és kormányzata­ javasolta az európai biztonság tart forai Európa sok orszá­­nak, hogy felelősen hozzája­­gj értekezlet összehívását, fiával, és részt vesz a nem­­rultak az európai biztonsági és szövetségeseinkkel együtt az­­zetközi gazdasági munka meg­­együttműködési értekezlet lét­ ^ta is mindent megtettünk az osztásban. A Magyar Nép köz­­rejöttéhez. Szívből köszöntöm értekezlet létrejöttéért. Képvi­ társaság elvi okokból híve és fáradhatatlan,­ áldozatkész selőink mindvégig részt vettek adottságai miatt érdekelt is munkájukért nagyrabecsült az előkészítő munkálatokban abban, hogy a nemzetközi házigazdáinkat, Urho Kékkő- és a jelen értekezlet elé alá- gazdasági együttműködés a nen urat, a Finn Köztársaság írásra terjesztett okmány­ai­ jövőben tovább szélesedtek, elnökét, a finn kormányt, fel­­dolgozásában. Úgy véljük, hogy általában sinki város vezetőit, a testve­ az alamok, s különösen a ku­li inn népe Támogatjuk lönböző társadalmi rendszerű Tisztelt küldöttek. enyhülési országok politikai kapcsolata-Mi annak a magyar népnek » • - 1 - it tűÄik­átT,'3iak­i' 'alátámasztja a a küldötteiként veszünk részt Tisztelt küldöttek! kölcsönösen előnyös gazdasá­ezen a történelmi jelentőségű tanácskozáson, amely államot A Magyar Népköztársaság gyi együttműködés. . .. t­ _ azt vallja, hogy mindent Magyarország kész a hát­allapítva 1100 éve e a u­ meg kell tenni a fegyveres ra­nyos megkülönböztetésektől Tisza ajan Europa közepen, összeütközésekkel fenyegető mentes, kölcsönösen előnyös.­­Lén<a­z itt élnén­k sorsú kérdések békés megoldása, a hosszútávú megegyezésekkel hZ ULN­­P háború, egy ú­j világháború is szabályozott gazdasági Meggyőződésünk, hogy Eu- Ä?*t-nek kikuszöbo­ ese együttműködésre mindazon roma minden népének legfőbb erdekében­ ,­­ országokkal, amelyek maguk kfeán^ea a béke Ha lehetsé Kormányunk úgy véli, to- is érdekeltek ebben. ges,3 még3 fokozottabton így AAA £ If Előkészítése ben, eLnely^zand € ioTS Se^komoly T«Ä52 ■“*'«* vitóval­­« a hadak útjának, keresztező- és t. ígTumogfulf­­ ok mentót * időt MVÓnt dési pontján élt és mérhetet­len véráldozatokat hogy fennmaradhasson. len véráldozatokat hozott. ‘ Iliit európai szagok i—se relesi vilagkonferencia oss-e együttműködésére, az infor­az ajánlások kidolgozása a>z kulturális hívására. zi enyhülés szempontjából meghatározónak tekintjük a (Folytatás a 2. oldalon) megőrizze államát a fenyege­­t ̋ u_öSiljük, és a nemzetko­ mác­ók az emberi kapcsola­to pusztulással szemben sza­ ___uAJ o_______tok bevitelere es bizonyos zabunkban, az első világhábo­rú hiábavaló áldozatai után a Szovjetunió és az Amerikai vesztes Magyarország területe J Államok kapcsolatai a korábbinak egyharmadára javulását. megállapodása csökkent, a második világha­ +___ borúban, urai bűnéből rossz oldalon vérezve, elvesz- korlátozásáról tette felnőtt lakosságának­­ korlátozásáról. hát és további tárgyalásaikat a stratégiai támadó fegyverek Minden józanul gondolkodó ember látja, hogy az emberi­ség fejlődésének jelen szaka­szában a világháború elkerü­lésének nincs más reális és elfogadható alternatívája'. százalékát és az ország rom­halmazzá vált. Amióta magyar nép sorsa harminc évvel ezelőtt, az anti­fasiszta koalíció történelmi győzelmének és annak követ­­­­keztében, hogy a szovjet had­ Tűnt a bekes ,egymás, m­ellett sereg, a vele együtt küzdők- f­es­ a Vltas kerdesek tárgya­kéi. kiűzte hazánk területéről ,a sok futjan­g alá­­ rendezése. h hitlerfasiszta megszálló ha- ~ a fegyverkezési verseny dakat, új,/jó fordulatot vett. megállítása. a fegyverzetek Azóta békében nép, visszanyerve él a mamat korlátozása, majd a leszere­­nemzeti rés [UNK] az államok rendezett vi­függetlenségét és állami szu­­ron,ya- a külöS ér­dekű.. kél" verenitását. szilárdan és eltö­­kekben az együttmukodes, a kelten halad maga választotta nepek közeledese és barátsaga A Magyar Népköztársaság ennek tudatában és szellemé­ben építi nemzetközi kapcso­latait, tevékenykedik az Egyesült Nemzetek Szerveze­cialista Magyar Népköztársa- tében­ is­ ,közel hatszáz más nemzetközi szervezetben, útján, s ma a fejlett szocialis­ta társadalmat építi. Törté­nel­münkből, mi levontuk a szükséges tanulságokat. Min­denki megértheti, hogy a szó­ság számára az európai népek békéje, biztonsága, barátsága Az értekezlet okmánya az és együttműködése nem posz- európai biztonság sok és be­tén szavakat jelent, hanem nyolult kérdését tárgyalja. A szilárd elveken, súlyos törte- magyar küldöttség kiemelke­­delmi tapasztalatokon nyug­­vó fontosságúnak tartja az jj politikát, és a magyar államok kapcsolatait és nép életbevágó érdekeit fejezi együttműködését szabályozó ki. elvek rögzítését. Az értekez-Tisztelt küldöttek! let munkáijában részt vesz 35 Közismertek az európai nő- szuverén állam, közöttük pék múltbeli szenvedései a vannak na­gy és kis államok, két világháború rettenetes iparilag fejlettek és kevésb­é pusztításai, az a tény, hogy a fejlettek, szocialista és nem két világháború földrészünkön szocialista, elkötelezett és el robbant ki. Mindezt, de legfő­ nem kötelezett országok. Kern­képpen azt figyelembe véve. jeges államok. Az államok hogy a felhalmozott korszerű kapcsolatait szabályozó elvek­­fegyverek konfliktus esetén — mint a szuverén egyenlő- "’wpr« Világ proletárjai, egyesüljetek! NOGRÁD AZ MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXXI. ÉVF. 179. SZÁM ARA: 80 FILLÉR 1975. AUGUSZTUS 1., PÉNTEK Ülést tartott a Minisztertanács Jelentés a járműgyártási programról• Építési adót fizetnek a vállalatok A kormány Tájékoztatási dolgozásával kapcsolatos to- emelkedett a lakosság és a Hivatala közli: a Miniszter- vábbi munkálatokra. vegyipar részesedése, csok­tanács csütörtökön ülést tar­ A kohó- és gépipari minisz-­ként a kohászaté és a gépipar tott. tér jelentést tett a közúti ré. A Minisztertanács a je-A kormány megtárgyalta járműgyártási program II. lentést jóváhagyólag tudomá- James Callaghan-na­k, Nagy- szakaszának eddigi megval­ósí­ sül vette. Utasította a­z érvet Britannia és Észak-Írország tájáról. Tájékoztatta a Mi- kelt szerveket, hogy működ Egyesült Királyság külügym­i­­nisztertanácsot, hogy az érde­­jenek együtt a program mi­niszterének július 28__29-én kelt hat vállalat a kiemelt ötéves, tervidőszakra vonat­hazánkban tett hivatalos Iá- termékek termési előirányza­ kozó célkitűzései meghaláro­­zógatásáról szóló jelentését, tait jóval túlteljesítette. Di- zájában. A konstruktív légkörű meg­ namikusan, a gépipari átlagot Az Országos tervhivatal beszélések a két ország között m­eghaladóan növekedett a elnöke tájékoztatta a Minisz­­ti kapcsolatok fejlesztésének termelésük, és ennek nyomán tertanácsot a .budapesti agy" új lehetőségeit tárták fel. A az exportjuk. A kormány a­lomeráció ipara szelektív és Minisztertanács a jelentést beszámolót jóváhagyólag tu- intenzív fejlesztésének szaba­­jóváhagyólag tudomásul vet­­domásul vette és határozatot h­ozásáról, te­ hozott a további teendőkre. A kor­mány a pénzügyműi-Az Országos Tervhivatal A kormány megtárgyalta a msztep javaslatára határozó­­elnöke jelentést tett az V. nehézipari miniszter jelenlé­­tet hozott építési adó beve­­ötéves népgazdasági terv ki­ sét a földgázfelhasználás köz­­ütésére. 1976. január 1-től a dolgozásának állásáról. Be- ponti fejlesztési program­ja" vállalatok — fejlesztési forrá­­számolt arról, hogy a terv­ezés nak 1974 végéig megh­alost­­az eltelt hónapokban a kor­­tett, illetve 1975 végéig ror­­mány januári határozata és ható teljesítéséről. Megálla- i­rányel­vei alapján a megfe­­pította, hogy a földgáz­­­ ősze­iéi­ő ütemben folyt. A Minisz- sedése, a népgazdaság energia­­tertanács jóváhagyólag tudó­ ellátásában a program elő­­másul vette a beszámolót és irányzatának megfelelően határozatot hozott a terv ki­­alakulá­­saik felhasználásának­ terv­szerű befolyásolása érdeké­ben — a saját döntési körük­ben fellépő, fejlesztési, építési, szerelési költségek után épí­tési adót fizetnek. A kormány ezután egyéb­­ felhasználásban ügyeket tárgyalt. hazallakók serénykednek Magyarnándor határában, a szurdoki dűlőben. De hol van már a régi módszer, a kitanult fogások? Nem vasvillával rakják össze a hatalmas szalma­­kazlat, mint régente, hanem traktor és markológép segíti a bizony nem könnyű mun­kát. Kotrcbai István traktoros irányítja az elmés szerkezetet. Varga Mihály, Tamás Jó­zsef és a többiek pedig tömörítik az aratás végét jelző hatalmas kazlakat.­­ — fotó: kulcsár — Felelősséggel alakít­ják a gazdálkodás hatékonyságát Aki végighallgatta a Salgó- tó beszámolója szerint a ko. tervben szereplő 643 ezer fő­­tarjáni Kohászati Üzemek ko­­vácsolt és sajtolt termékek- fontos megtakarítás helyett 1 vácsológyár A-üzemének tér­­ből több mint 18 tonna, kézi- millió 589 ezer forintos meg­­melési tanácskozását, az meg­ szerszámokból több mint 4 takarítást értek el. győződhetett arról, hogy a tonna, szeráruból pedig több dolgozók nemcsak értik, az mint 15 tonna többletet tér- Az eredmények megnyug- 1974. december 5-i párthazá- meltek a kovácsológyár dok­tatnak. A termelési tanács­ rozat lényegét, de személyes vondl­­kozás vitájából azonban egy­felelősséget is éreznek a­- Fodor István üzemvezető értelműen kiérződött, hogy az­nak megvalósulásáért. A ko­ ezúttal arról adhatott számot, előzetes számítgatásokon és vocsoló gyárrészleg lényege- hogy az egy tonna készárura kalkulációkon túlmenően is ben minden vonatkozásban eső anyagfelhasználás 2,4 szá- van még nagy lehetőség az megfelel a várakozásoknak, zalékkal csökkent. Ez kénk­­anyaggal és energiával való hiszen az első féléves menü­­retabbarj azt jelzi, hogy az takarékos bánásmódra, a gaz­­nyiségi tervet 102,7 százalékra üzem 94,4 tonna anyagot ta­­dálkodás hatásfokának neve­­­teljesítette, vagyis 182 tonna karított meg, 17,4 tonna hul­létére. Összesen 11 dolgozó többletter­melést ért el, érték- ladékot pedig készáru előállt- emelkedett szólásra, hogy, ha tervét pedig 104,6 százalékra tására használtak fel, a­mi­ kritikai hangvétellel, teljesítette, amely mintegy 6,5 nőségi igények csorbítása nél­ vagy jó tanáccsal szolgálja a millió túlteljesítésnek felel kül. De az is a dolgozók­néla hatékonyabb gazdálkodás meg. Sőt, ha részleteiben néz- tudatos munkáját dicséri, ügyét, s természetesen vele­jük, Fodor István üzemvező- hogy az energiatakarékossági együtt az életkörülmények kiegyensúlyozott javítását. Oravecz László, a csákány­­nyújtó szocialista brigád ve­zetője elmondotta például, hogy a nyári kánikulában gyakran gátló tényező a nagy meleg. S ha a nagyiroda asz­talain szükségesek a ventillá­torok, akkor a hevítőkemen­cék és a tűzpiros vasat for­máló hámorok mellett is sür­gősen meg kell oldani az ed­diginél is jobb levegőellátást. Kaspár Lajos, a jobb munká­ra sarkalló prémiumrendszer felülvizsgálását szorgalmaz­ta, Mákos János pedig a mun­ka jobb megszervezését sür­­gette. Kissé türelmetlenül be­szélt arról, hogy amikor mun­kakezdéskor gép mellé­­ áll­nak a kapakovácsok, azt ta­pasztalják, hogy a munka fel­tételei nincsenek biztosítva. Zsélyi Pál szárazköszörűs a dolgozók egészségének vé­delmében emelt szót. Hang­súlyozta, hogy nagy a hézag a védőszemüvegek mellett, s ennek következtében gyakori a­­ szemsérülés. A közlekedé­si­ utakon pedig a beton kive­rődött, s a gödrös, göröngyös út balesetveszélyt rejt magá­ban. Figyelemre érdemes volt Hangonyi László és Nyerges Zoltán felszólalása is. A takarékos gazdálkodásra való törekvés biztató hangu­lata kísérte végig a tanácsko­zást. Találó is, igaz is: a gyár kovácsai egymás között ko­vácsolják saját sorsukat. Orosz Béla

Next