Nógrád, 1975. október (31. évfolyam. 230-256. szám)

1975-10-01 / 230. szám

<\ Világ proletárjai, egyesüljetek! NOGRAD AZ MSZMP NOGRAD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYE XXXI. ÉVF. 230. SZÁM ARA: 80 FILLÉR 1975. OKTÓBER 1., SZERDA Cigányok Nógrád megyében­­ X Legfontosabb az oktatás, a tudatformálás, a közéleti aktivitásra nevelés Ülést tartott a megyei tanács végrehajtó bizottsága Nógrád megye lakosságának 6,2 százaléka cigány — számuk meghaladja a 15 ezret. A munkaképes cigány fér­­fiak csaknem 80 százaléka rendszeres munkavállaló. A salgótarjáni cigánycsaládok 4­0 százaléka, a megye cigány családjainak egy­harmada költözött új lakásba az elmúlt négy esztendő során. Szembetűnő a fejlődés táplálkozásuk­ban és ruházkodásukban. Az óvodáskorú cigány gyermekek 56 százaléka jár iskolára előkészítő tanfolyamra, ehhez hasonló másítja — betanított és segéd­! Ilyen és számadatok az útjelzői a Nógrád megyei cigány lakos­ság felemelkedésének. Ezeket az eredményeket, de a meg­oldatlan gondokat is napi­rendjére tűzték a Nógrád me­­gyei Tanács végrehajtó bi­­z­ttságának keddi ülésén. Nem kerül ki közülük, először tették: 1969-ben táv- szakmunkástanuló közéleti szere­plésre aktivizá­lásával. A legsürgősebb fela­dat, megteremteni a feltétele­ket, hogy a cigány gyermekek nagyobb számban elvégezzék az általános iskolát, és utána szakmát tanuljanak. Ha szak­mát adnak a cigány fiatalok kezébe, ez csökkenti az üzemi munkásvándorlást, meg gyér­munkás. Szakmunkás alig 11"kia_ beilleszkedésüket az üze akad köztük. Ez összefügg mindenekelőtt azzal, hogy a cigány iskolásoknak csupán 40 százaléka végzi el 14 éves ko­rig az általános iskola nyolc osztályát. Középiskolás alig és cigány is mind­lati irányelveket fogadott el, össze 40 van a megyében. Jel- 1970-ben Területi Koordiná­ lemző, hogy az összes iskolá­­ciós Bizottságot alakított a kötelezettséggel kapcsolatos gyorsabb előrehaladás célja- szabálysértés 4/5-ét cigányok­ból, 1972-ben ismét határon követik el. Tény az is, hogy zajban szabta meg a felada- az összeg bűncselekmény 16,1 fokát. százalékának Cigányok az el-A testület tegnapi ülése elé követői, került beszámoló és a vita Mindebből és más jelensé­­g kevesebbet időzött az elért — gekből a testület azt a követ­és elismerésre méltó — ered­­keltetést vonta le, hogy bár­menyeknél, annál többet a fontos egészséges lakásviszo­­megoldásra váró problémák­ nyolc közé­­ juttatni a cigány­zatok vitassák meg a vár­nál. Igaz ugyan — állapított lakosságot, ezzel együtt meg- tanácsok és járási hivata­lok meg többek között az ülé- szüntetni a cigánytelepeket, sen — , hogy jelentősen emel- nagyon lényeges továbbra is kellett a rendszeresen dolgozó szorgalmazni rendszeres fol­mi és lakóhelyi közösségekbe, felvértezi őket az aktívabb közéleti szereplésre. Nem sza­bad késlelkedni az üzemi fel­nőttoktatásba való bevoná­sukkal sem. E tennivalók meggyorsításában nagy szere­pe lehet a munkahelyi és la­kóhelyi közvélemény ösztön­ző hatásának, amelyet a poli­tikai és társadalmi szerveze­teknek az eddiginél jobban, következetesebben kell for­málniuk, és felhasználniuk az ügy érdekében. A testület többek között kö­telezte szakigazgatási osztá­lyait, készítsenek intézkedési tervet. Javasolta azt is, hogy a végrehajtó bizottság határő­­városi járási hivatalok vezetői a Nógrád megyei ipa­ri és mezőgazdasági nagyüze­mek­ vezetőivel. Különös gond­oisány férfiak és nők szám­­lalkoztatásukat. Az eddiginél °-al kell összeállítani a cigány ..... .­­ ... . Cll.1' ACC* n 1í C 7A 1 1 vrt % ^ 1 aránya. De túlnyomó többség sokkal többet és hatékonyab­­bak — ahogyan egy 19 válla­­ltan kell foglalkozni a cigány­latnál végzett felmérés is t a­ lakosság tudatformálásával, lakosság szellemi gyarapodá­­sát szolgáló helyi kulturális terveket, s őrködni azok kö­vetkezetes végrehajtásán. Ez vonatkozik azokra az intézke­désekre is, amelyeket a ci­gánylakosságnak a közéleti szereplésbe való fokozottabb bevonására hoznak. Az írásos előterjesztés — amelyet dr. Gordos János, a megyei tanács elnökhelyettese terjesztett a testület elé — fe­letti vitában részt vett Matúz József, Szoó Béláné, Fekete Nándor, dr. Szittner András,­­ a végrehajtó bizottság tagjai, Zagyva Imre, a Miniszterta­nács Tanácsi Hivatalának sze­mélyzeti főosztályvezetője, dr Csonka Tibor megyei fő­ügyész, és Marczinek István, a Hazafias Népfront Nógrád megyei Bizottságának titkára. A megyei tanács végrehajtó bizottsága tegnapi ülésén megvitatta a Nagyba­tonyi nagyközségi Tanács végrehaj­tó bizottságának jelentését a társadalompolitikai felada­tok ellátásáról. A végrehajtó bizottság más napirendi pontot is megvita­tott, majd Illés Miklós, a me­gyei tanács általános elnök­­helyettese tartott tájékoztatót időszerű feladatokról. Már csak negyedév...­ ­ Még egy negyedév, tartják ott, ahol a tervteljesítésben már előrejárnak. Már csak negyedév, mondják, ahol elma­radtak. Kétségtelen, rohamosan közeleg az év vége, amikor számvetés készül az elmúlt fél évtizedről, ezen belül az 1975- ös esztendőről. A tennivaló nagyon sok még, hogy a végered­mény a terveknek megfelelő legyen. Sürget az idő, de még mindig lehet találkozni magyarázkodással, objektív okokra való hivatkozással, a lemaradások indoklásakor. Hogyan használták ki a lehetőségeket, adottságokat, mikor, hol vé­tették el a lépést —­, erről annál kevesebb szó esik. Nem meditációra van szükség, hanem a tapasztalatok, tanulságok leszűrésére és cselekvésre. A megyei pártbizottság a legutóbbi gazdasági aktívaülé­sen az idei tervek teljesítésére figyelmeztetett. Több he­lyen, mint a szénbányáknál, adóssággal küzdenek. A megye 10 kiemelt nagyüzemében a termelésnövekedés ellenére sem teljesítették összességében a tervet. Elmaradást kell pótolni az exportban. Az öblösüveggyár kivételével nem teljesítet­ték a megye vállalatai az időarányos exporttervet. Adós a síküveggyár, a kohászati üzemek, a textilipari vállalat. Nem mindenütt ,megnyugtató a beruházások helyzete. Az építőiparnak bőven van mit tennie, hogy az idei tervek valóra váljanak. Néhány példa is igazolja a tennivalók sokaságát. Nehéz negyedév kezdődik. Több üzemben, vállalatnál felmérték a tennivalókat és részletes intézkedési tervet készítettek az év hátralévő időszakára. Így történt ez a Nógrádi Szénbányák­nál is, ahol sok-sok tonna szenet kell még termelni. A ter­vezett intézkedések maradéktalan végrehajtásával reális célnak tartják az éves eurv teljesítését. A cél elérése viszont jól összehangolt munkát, az eddiginél nagyobb összefogást igényel, és nem tűr semmiféle lazaságot. Szükség van a gyors munkára, de nem a kapkodásra. A munka jobb megszervezésére, anyagellátásra, a kedvező fel­tételek folyamatos biztosítására, a munkaidő jobb kihaszná­lására kell törekedni a siker érdekében. Ezt várják (joggal) a vezetőktől a munkások. A szocialista munkaverseny foko­zásához ugyanis elsősorban jobb feltételekre van szükség, mert a lelkesedés enélkül aligha vezet célhoz. A munkások akaratára lehet építeni. Az ígéreteiket teljesíteni akarják, és ezzel számolni kell valamennyi vezetőnek. Sűrűsödnek az év végi tennivalók. Új ötéves tervre kell felkészülni. Az irányelvek, tervek mindinkább kialakulnak, ismertté válnak. Az új ötéves terv megalapozása elsősorban az idei tervek teljesítésétől függ. Gondolni kell arra is, hogy a tervben szereplő termékeket várják a megrendelők. Az elmaradás a legtöbb esetben másokat is sújt. Az anyagellá­tás mennyivel jobb lehetne, ha mindenki határidőre telje­sítené a tervet, betartaná a szállítási határidőt. Az elkövetkező negyedévben az eddigieknél nagyobb erő­feszítésekre, jobb munkára van szükség üzemeinkben. Nem mondhatunk, le egyetlen tonnáról, méterről, darabról, ami a tervben szerepel. Mindnek biztos helye van, várnak rá va­lahol. Mi is csak úgy várhatjuk, hogy amit terveztünk, az valóra is válik, ha teljesítjük az éves tervben megszabott kötelességünket, pótoljuk az elmaradást, betartjuk a számí­tási határidőket. B. J. Közös gazdaságainkban mindinkább a nagy teljesítményű erő- és munkagépeket alkal­mazzák a különböző mezőgazdasági munkák elvégzéséhez. Az ecsegi Béke Termelőszö­vetkezet is a napokban vett át egy tárcsasort, mely a korábban használtaktól többszörös teljesítményre képes. Az egyik legidőszerűbb őszi mezőgazdasági feladat elvégzése, a talaj vetésre való előkészítésének ideje így tehát lényegesen lerövidül és könnyebbé válik — Kulcsár — Elutazott F. A. Ahmed indiai államelnök Kedden délelőtt elutazott Magyarországról Fakhruddin Ali Ahmed, az Indiai Köztár­saság elnöke és felesége, aki Losonczi Pálnak, a Népköz­társaság Elnöki Tanácsa elnö­kének meghívására­­ hivatalos látogatást tett Magyarorszá­gon. Az indiai államelnökkel együtt elutazott kísérete is. A Ferihegyi repülőtéren ün­nepi külsőségek között, meleg baráti szeretettel búcsúztat­ták az indiai nép képviselőit. A repülőtér homlokzatát in­diai és magyar zászlók, hindi és magyar nyelvű búcsúmon­datok díszítették. A búcsúztatáson megjelent Losonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke és felesége, Lázár György, a Minisztertanács elnöke, dr. Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Nemeslaki Tivadar kohó- és gépipari, dr. Romány Pál mezőgazdasági és élel­mezésügyi, Rödönyi Károly közlekedés- és postaügyi mi­niszter, Szépvölgyi Zoltán, a Fővárosi Tanács elnöke, Mar­jai József külügyi államtit­kár, dr. Túri Ferenc, a Ma­gyar Népköztársaság új-delhi nagykövete, valamint a politi­kai, a gazdasági és a kulturá­lis élet számos más vezető személyisége, a tábornoki kar több tagja. Ott volt a búcsúz­tatásnál K. P. S. Menen, az Indiai Köztársaság budapesti nagykövete. Jelen volt a bu­dapesti diplomáciai képvise­letek sok vezetője, valamint katonai és légügyi attaséja. Elmentek a búcsúztatásra a budapesti indiai kolónia tag­jai is. Díszjel harsant, majd a dísz­egység parancsnoka jelentést tett az indiai államelnök­nek. Felcsendült a magyar és az indiai himnusz, közben 21 tüzérségi díszlövést adtak le az indiai államfő tiszteletére. Fakhruddin Ali Ahmed — Lo­sonczi Pál társaságában — el­lépett a díszegység arcvonala előtt és köszöntötte a katoná­kat. Az Indiai Köztársaság el­nöke ezután szívélyes búcsút vett a magyar közéleti sze­mélyiségektől, a diplomáciai képviseletek vezetőitől, tag­jaitól. A díszegység díszme­nete után úttörők virágcsok­rokat nyújtottak át az indiai államelnöknek és kíséretében levő személyiségeknek, akik ezután elfoglalták­­ helyüket a különrepülőgépen. Fakhrud­din Ali Ahmed a beszállás előtt baráti kézfogással szí­vélyes búcsút vett Losonczi Páltól. Néhány perc múlva a magasba emelkedett a kü­­löngép, amelyet a magyar lé­gierők vadászgépköteléke a határig kísért. (MTI) (A közös közlemény a 2. ol­dalon.) Az Országos Béketanács elnökségének tiltakozása a spanyol hazafiak kivégzése miatt Az Országos Béketanács elnöksége mély felháboro­­dással fogadta a spanyol fa­siszta vérbíróság ítéletét az öt hazafi halálra ítéléséről. A halálos ítéletek végrehaj­tását a haladó emberiség el­len elkövetett olyan bűn­ténynek tekintjük, amelyért a fasiszta hóhéroknak fe­lelniük kell a spanyol nép, s az egész emberiség­­ előtt. A francoista rezsim a barbár gyilkosságokkal, amelyekkel korábbi gaztetteit tovább tetézte, nem tudja megállí­tani a történelem kerekét. Mélységesen elítéljük a a spanyol fasiszták újabb bűntettét, és követeljük va­lamennyi politikai fogoly azonnali szabadon bocsátá­sát. A Magyar Béketanács elnöksége teljes szolidaritá­sáról biztosítja a spanyol hazafiakat, akik a fasizmus megdöntéséért, a demokrá­cia helyreállításáért és az emberi jogok érvényesülé­séért harcolnak Spanyolor­szágban. Meggyőződésünk, h­ogy a spanyol haladó erők egysége, összefogása, közös harca győzni fog és véget vet a hosszú idő óta tartó fasiszta terrornak. (MTI) Lázár György fogadta B. Castillát Lázár György, a miniszter­ se, az együttműködési bi­­tanács­ elnöke kedden hivata­­zottság magyar tagozatának­jában fogadta B. Castillát, a elnöke, Tordai Jenő Fülke- Kubai Köztársaság minisz­­teskedelmi miniszterhelyet­­teselnök-helyettesét, a ma­­tes, a tagozat elnökhelyette­­gy ar—kubai gazdasági és se, valamint H. Rodriguez műszaki-tudományos együtt- Lampart, az együttműködési működési bizottság kubai ta- bizottság kubai tagozatának gozatának elnökét. A szive­ elnökhelyettese. Jelen volt íves, baráti eszmecserén részt vett dr. Szekér Gyula, a Mi- Floreal Chomon, Kuba mi­­nisztertanács elnökhelyette­­dapesti nagykövete is. (MTI) Elutazott a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának küldöttsége Kedden elutazott Budapest­ről a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának küldöttsége, amely a magyar országgyűlés meg­hívására hivatalos, baráti lá­togatást tett hazánkban. A terv rektora, Szvetlána Ar­­tyemov­M Atajan, a nemzeti­ségi tanács tagja, a kereske­delmi, közellátási és közszol­gáltatási bizottság tagja, a je­reváni lámpagyár gépbeállító küldöttséget Pjotr Mironovics szakmunkásnője; Jaan Anton Maserov, az SZKP KB Politi­kai Bizottságának póttagja, a Legfelsőbb Tanács elnökségé­nek tagja, a Belorusz Kommu­nista Párt Központi Bizott­ságának első titkára vezette. novics Tinuvere, a nemzetisé­gi tanács tagja, a közellátási bizottság tagja, az Észt Szov­jet Szocialista Köztársaság „Hellenurme" kolhozának el­nöke, az Észt Kommunista A delegáció tagja volt Konsz. Párt Központi Bizottságának Jantyin Nyikolajevics Rud­­nyev, a szövetségi tanács tag­ja, automatizálási és műszer­gyártási miniszter, az SZKP Központi Bizottságának tagja; Mihail Vesziljevics Pasov, a szövetségi tanács tagja, a ke­­reskedelmi, közellátási és köz­szolgáltatási bizottság tagja, a Munkásküldöttek Dnyepro­­petrovszki területi Tanácsa Végrehajtó Bizottságának el­nöke, az Ukrán Kommunist Párt Központi Bizottságának tagja; Akbar Kaszimovics Ata­­hodzsajev, a szövetségi ta­nács tagja, a közoktatási, tu­dományos és kulturális bi­zottság tagja, a szamarkandi „Aliséra Navoj” állami egye­tagja. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Apró Antal, a Magyar Szocialista Munkás-­­párt Politikai Bizottságának tagja, az országgyűlés, elnö­ke, Inokai János és Páter Já­nos, az országgyűlés alelnöke, Nemeslaki Tivadar kohó- és gépipari miniszter, valamint Marjai József külügyi állam­titkár búcsúztatta. Ott volt az országgyűlés számos tisztség­­viselője, továbbá V. J. Pavlov, a Szovjetunió budapesti nagy­­követe és B. P. Ivanov vezér­ezredes, a hazánkban ideigle­nesen állomásozó szovjet déli hadseregcsoport parancsnoka. (MTI)

Next