Nógrád, 1975. december (31. évfolyam. 282-305. szám)

1975-12-02 / 282. szám

A balassagyarmati Fémipari Vállalat exportcikkei közé tartoznak azok a teherliftekhez szükséges ajtók is, melyeket a Kilián György Szocialista Brigád készít. A pontos mun­kával összeállított nyílászárókat a Szovjetunióba szállítják. Urbán Pál brigádvezető irányí­tásával a munkatársak — így Szilágyi János, aki egyébként az alapszervezet párttitká­ra is —, igényesen v­égzik munkájukat. — fotó: kulcsár — Ütemes kocsiforduló az SK­ Ü-ben Oda vissza, áruval megrakva Ilyenkor év vége felé min­denütt reflektorfénybe kerül a szállítási munka. Mert az üzemek hiába teljesítik ma­radék nélkül a termelési programot, ha a termék nem jut el a megrendelőhöz, akkor nem kerül a vállalati pénztárba a legyártott ter­mékek anyagi értéke. A Salgótarjáni Kohászati ü­zem­ekben fokozott ütemben folyik a szállítás. A belkereskedelem ré­szére eddig közel 32 és fél ezer tonna árut szállí­­­­tottak, s ez a szállítási feladatok 103,6 százalékos teljesíté­sét jelenti. Húzott rúdacélból eddig több mint 130 tonná­val szállítottak többet az ese­dékes tervnél, DEXION-SAL­­GO profilból 300, kovácsolt és sajtolt termékekből pedig 110 tonna a szállított áruk többletmennyisége. A gyár szállítási főosztá­lyának vezetője, Birkás Zol­tán az eddig elért eredmé­nyek kapcsán Nemcsok László rúdvasi szállítóbri­gádjának és Szűrszabó Jó­zsef 26 tagú közúti szállító­évi 100 ezer és a régebbi egy-, másfél milliós kocsiállás pénz­­terhekkel szemben.­­ A kocsirendezések általá­ban rendben és időben tör­ténnek, s a kocsik önsúlyozá­sa, mérlegelése is jó­­ ütem­ben folyik. A tolatószolgálat javára lehet írni azt a kész­séget, hogy nem állnak tét­lenül, hanem maguk is részt vesznek a kocsik ürítésében és a készáruk berakásában. Ezzel feledtetik a létszámhi­ányt, amivel hosszú idő óta küszködik a szállítási főosz­tály. Birkás Zoltán főosztályve­zető újabb, népgazdaságilag fontos lépésről is tájékozta­tott. December 1-től a közúti szállításban népgazdaságilag gazdaságosabb gyakorlatra térnek át. Budapest és a me­gyeszékhely között szervezet­ten oldják meg, hogy a köz­úton árut szállító kocsik ne üresen térjenek vissza, vagy ha anyagért, áruért mennek, lehetőleg ne üresen érkezze­nek a rendeltetési helyre, ha­nem más vállalatok és szer­vek szállítási igényeit segít­sék megoldani. A Salgótarjáni Kohászati Üzemeknél kilenc olyan te brigádjának lelkiismeretes, bérkocsi közlekedik a főváros, jó munkáját emeli ki. A hi­deg, télies idő beálltával ne­hezebb helyzetük van a szál­lítás dolgozóinak, hiszen hi­deg időben nyitott vagonokba rakodni nehéz feladat. Az őszi szállítási csúcsok gyak­ran fenyegettek vagonhián­­­nyal, éppen ezért a szállítási részleg minden dolgozójának meg kellett értenie, hogy a kocsiforduló gyorsításával szolgálhatják legjobban a zökkenőmentes szállítást. S az eredmény arról tanúsko­dik, hogy a szállítás munká­sai nemcsak ismerik, de a gyakorlatban érvényt is sze­reznek a kocsik gyors fordu­lási igényeinek. Az egy kocsi­ra eső tartózkodási idő alig néhány perccel meghaladja a 11 órát, és ez országosan is nagyszerű eredménynek mond­ható! Ezt jelzi a bírság címén kifizetett kocsiálláspénz ala­kulása. Eddig „ugyanis mint­egy 90 ezer forint kocsiállás­­pénzt kellett kifizetni a múlt vagy a megyeszékhelyek kö­zött, amelyeknek az útját és indulási idejét december 1-től bejelentik a Volán menetirá­nyítójánál, hogy Budapestre, Szegedre, Pécsre, Debrecenbe, vagy Székesfehérvárra irá­nyított gépkocsik oda is, vis­­­sza is hasznos teherrel tegyék meg az utat. A gépkocsivezetőket is érdekeltté teszik a hasz­nosabb szállításban, hi­szen rendelt fuvar eseté­ben a fuvar 3—5 százalé­kát jutalékként kapják. Ha viszont a gépkocsivezető maga gondoskodik ilyen nép­­gazdasági érdekekkel össze­függő fuvar lebonyolításáról, akkor a jutalék mértéke a fuvarköltség 5—8 százalékáig terjedhet. Hétfőtől tehát még gazda­ságosabbá válik a közúti szál­­­lítás, s ennek a hasznát egész népünk látja. Giscard Egyiptomba utazik Gis­card d’Estang francia tették be hétfőn az Elysée p a­­köztársasági elitek december sorában. A francia államfő 10-én ötnapos hivatalos látó- Anvar Szadat egyiptomi el­­gatásra az Egyiptomi Arab nők meghívásának tesz ele- Köztársaságba utazik a jelen­­get. Kádár János fogadta Werner Lamberzet Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első­ tit­kára hétfőn fogadta a ha­zánkban tartózkodó Werner Lamberzet, a Német Szocia­lista Egységpárt Politikai Bi­zottságának tagját, a Közpon­ti Bizottság titkárát, vala­mint a kíséretében levő Kurt Tiedkét és Rudolf Singert, a KB tagjait. A szívélyes, elvtársi lég­körű megbeszélésen részt vett Győri Imre, a Központi Bi­zottság titkára és Grósz Ká­roly, a KB osztályvezetője. Jelen volt Gerhard Reinert, az NDK budapesti nagyköve­te is. (MTI) ­filág proletárjai, egyesüljetek! NOGRAD AZ MSZMP nográd megyei bizottsága és a megyei tanács lapja XXXI. ÉVF., 282. SZÁM ÁRA: 80 FILLÉR 1975. DECEMBER 2., KEDD Gazdasági jövőnk alapozója Üzemekben is tevékenykedik a pályaválasztási tanácsadó Áprilisban lesz hatodik éve, hogy pályaválasztási tanács­adó intézet működik Nógrád megyében. Ennél is fiatalabb az intézet üzemi tevékenysé­ge, hiszen­­ az üzemi felelősök hálózatának kiépülése, a megbízottak továbbképzése, irányítása, koordinálása csak két éve folyik. Mindennek a mérlegét, a további feladatok mással foglalkozó szakembe­reit is ott találhattuk. A témát az teszi különösen fontossá, hogy az elkövetke­ző években nem a munkaerő­­utánpótlás, hanem a megle­vőkkel való hatékonyabb gaz­dálkodás a fő feladat, keve­sebb szakemberrel kell na­gyobb feladatot elvégezni­ . Ezért komoly eredmény, hogy kijelölését, a megyei tapasz- megyénk valamennyi jálatok országos hasznosítá­sának lehetőségét adta az a tegnapi ülés, melyet Szabó Ferenc, a Nógrád megyei Pá­lyaválasztási Tanácsadó In­tézet igazgatójának beszá­molója indított. Az Országos Pályaválasztási Tanács (OPT) üzemi szekciója „költözött” ugyanis hétfő délután Sal­gótarjánba, az SZMT szék­üze­mében (a telephelyekkel, ta­nácsi vállalatokkal és ipari szövetkezetekkel együtt 54 üzem) van már munkahelyi megbízott. Elkezdődött a há­lózat kiépítése a 40 mező­­gazdasági termelőszövetke­zetnél is, de a folyamatos ki­képzés elkezdése csak a to­vábbi összevonások után lesz . . .... ésszerű. Gazdaságpolitikai, hazaba, hogy megvitassák az , -. “ . & ■ , -1 munkaerő-gazdalkodási, oe­intézmény üzemi tevekenyse- p­dagógia jellegű kérdésekről gét. Az üzemi szekció tagjai J . .s f ..." ...7. . „ voltak előadások az üzemi közott több országos nagy- megbizottak továbbképzései„, vállalat több iparág szak­­szervezete, a SZOT közgazda­­sági és kulturális osztálya, az ÉVM, valamint a Országos Pályaválasztási Tanácsadó In­tézet képviselőjét, szakokta­a szakmaválasztás mellett a munkahelyi beilleszkedés se­gítését, a szakmunkások meg­tartását is támogatva. A vitában igen sokan tással, munkaerő-gazdálkot kértek, többek között a szót me­gyei meghívottak is: Ters­tyánszky Rudolf, a KISZ me­gyei bizottságának titkára, Máthé Csabáné megyei mun­kaügyi osztályvezető, vala­mint gazdasági vezetők és a szakoktatás képviselői. A szé­les körű társadalmi összefog­­ás szükségességéről, az e te­rületen elért eredményekről és a kitűzendő feladatokról szóltak, kiegészítve a gazdag írásbeli anyagot. A szekció el­nöke, dr. Jandek Géza, a SZOT közgazdasági osztályá­nak vezetője összefoglalójá­ban utalt a munkaerő-gazdál­kodás hatékonyabbá tételét szolgáló, várható központi intézkedésekre, tervszerűbb, a népgazdasági tervezéssel na­gyobb összhangban álló mun­kaerő-gazdálkodásra van szük­ség. A fiatalok pályairányítá­sa mellett a felnőtt, még szakképzetlen, hiányos álta­lános iskolai végzettségű dol­gozók körében is fokozni kell a pályaválasztási tanácsadást, tájékoztatást. Gazdasági éle­tünk jövőjét, megerősítését szolgálja tehát az üzemi pá­lyaválasztási tevékenység ja­vítása, gazdagítása. Dr. Maróth­y László vezetésével KISZ-küldöttség Helsinki­ben Dr. Maróthy Lászlónak, az MSZMP PB tagjának, a KISZ KB első titkárának vezetésé­vel Finnországban tartózkodó magyar ifjúsági küldöttség hétfőn Helsinkiben találko­zott a Finn Kommunista Párt vezetőivel. A magyar de­legációt a párt székházában fogadta Aarne Saarinen, az FKP elnöke és Aarvo Aalto az FKP főtitkára. A szívé­lyes, elvtársi légkörben lezaj­lott találkozón a delegáció tájékoztatót kapott az aktuá­lis finn belpolitikai helyzet­ről. (MTI) Tanácskozott a SZOT elnöksége A SZOT elnöksége hétfőn elnökség Herczeg Károly szó­megtartotta a Magyar Szak- beli kiegészítője után megyi­szervezetek december 8-án tatta és jóváhagyta a szak­­, v„rrT­ , szervezeti jogsegélyszolgálat kezdődő XXIII. kongresszusa tapasztalatait összefoglaló je­­előtti utolsó­­ ülését, amelyen löntést, valamint a kongresz­­megjelent Karakas László szusi és­ felszabadulási mun­­munkaügyi miniszter és dr.­kaverseny értékeléséről és Markója Imre igazságügy­i- elismerési rendszeréről ki­­nisztériumi államtitkár is. Az szólt előterjesztést. Százmillió fejlesztésére Eredményes esztendő Balassagyarmaton Balassagyarmaton, a városi tanácson Cseri Lajos, a terv­osztály vezetője elmondotta, hogy ,,Palócország fővárosa” évente mintegy 100 millió fo­rinttal gazdálkodik. Ennyi jut építkezésre, fejlesztésre útépí­tésre —, hogy csak a legfon­tosabbakat említsük. A 100 millió forintot okosan és jól elkölteni nem könnyű dolog. Balassagyarmaton a feladatok közül első helyre rangsorolták a lakásépítést. Érthető, sok a lakásigénylő, másrészt pedig a régi elavult házak eltűnnek, hogy helyet adjanak az emeletes épületek­nek. A bontásra­ kerülő házak lakóit is költöztetni kell. A városi tanács ebben az évben 270 lakás építését hatá­rozta el. A tervosztály vezető­je elmondta, hogy ezt min­denképpen teljesítik. Eddig 145 tanácsi lakás épült fel. 78 család már beköltözött a Nóg­rádi Sándor lakótelepen. Tel­­jes erővel dolgoznak az épí­tők a Rákóczi és a Mikszáth út kereszteződésénél a befe­jezés előtt álló 66 lakáson. Ide kívánkozik, hogy a laká­sok mellett IBUSZ-Iroda. Pa­tyolat, GELKA-szerviz, OTP- fiók és presszó is helyet kap. Nagyon szép központi fűté­ses, összkomfortos lakások várják a beköltözőket. OTP- lakásból elkészült közel 80, 26-ot pedig rövidesen átad­nak. Emellett természetesen van­nak olyan építkezések —­­mintegy 200 lakás — amelye­ken dolgoznak, de csak a jö­vő év közepére készülnek el Érdekesség, hogy megépül Ba­lassagyarmat első sávháza, 120 lakással, és korszerű techno­lógiával. Az sem mellékes, hogy máris megkezdték to­vábbi 400 lakás területelőké­szítését. Ezek döntő hányada már központi fűtéses, beépí­tett bútorral ellátott, szép otthon lesz. Rövidesen átadják Balas­sagyarmaton az AFIT-szer­­vizt. Régi igényeket elégít ki a maga 80 ezer műszakórájá­­val, annál is inkább, mert Balassagyarmaton a gépko­csik száma szinte meghárom­szorozódott, és a környékről is sokan jönnek majd. Az év eseményéhez tarto­zik, hogy átadták a szociális otthont, amelynek azóta is sok bel- és külföldi látogatója van. Dolgoznak az iparcikk nagy­­áruház építésén, amelyet na­gyon várnak a balassagyar­matiak. Ha minden jól megy, jövő év tavaszán ünnepélye­sen avatják. Szolgáltatóházat kap végre a Lenin-lakótelep, ABC-áruház, Patyolat, fod­rászüzlet és presszó szolgálja ki az itt lakók kényelmét. Emellett a városközpontban is épül ABC-áruház, valamint cipőbolt. Lassan-lassan kibontakoz­nak a város színfoltjának szá­mító árkádok a Balassa étte­rem mellett. Erre azért volt szükség, mert a Rákóczi út korszerűsítése következtében a járda leszűkült. A három ház közül kettő alatt már elkészültek az árkádok. Az is az előbbrelépéshez, a város lakóinak jobb ellátásá­hoz tartozik, hogy a tervek szerint Balassagyarmat felsza­badulása 31. évfordulóján ad­ják át az Április 4-e lakóte­lepen — ahol sok kisgyerme­kes fiatal család van — a korszerű- szép ABC-áruhá­­zat. A Kossuth Lajos utca asz­faltburkolatot kap, a Lenin­­lakótelepen pedig végre-vala­­hára befejeződik a zöldterület kialakítása. -- Cs. E. — i/v. Rük^, Ford Pekingben Aczél Endre, az MTI tudó­sító­ja jelenti: Gerald Ford amerikai el­nök hétfőn Pekingbe érkezett. A négynapos­­ munkalátogatás nyitányán a vendéget Teng­ Hsziao-ping miniszterelnök­­helyettes fogadta némiképp „lefokozott” külsőségek kö­zött, minthogy a két ország­nak nincs diplomáciai kap­csolata. Hiányoztak a repülőtérről az ünneplő pekingiek, a tán­coló iskolás lányok és a ven­dégek előtt tisztelgő feliratok. Csupán himnuszokat játszó katonazenekar és a díszszázad volt jelen. Ugyanennek a koncepciónak a jegyében a hétfői kínai lapok egyetlen szóval sem említették, hogy ki érkezik délután Pekingbe, hiányzott természetesen a minden hivatalosan ide láto­gató államfőnek kijáró ünne­pi Zsenmin Zsiapo-vezércikk is. Ford, akit Pekingbe elkí­sért Henry Kissinger külügy­miniszter is, a repülőtérről a kínai kormány vendégházába hajtatott. Az amerikai—kínai tárgya­lások, amelyek az ide érkezett tengerentúli újságírók sze­rint a kétoldalú kapcsolatok terén igen kevés konkrétum­mal kecsegtetnek, vagy leg­alábbis a siker kilátásait il­letően nagy-nagy óvatosságot kívánnak — kedden reggel kez­dődnek meg. Az eszmecserék fő célja — Ford környezetének óvatos fogalmazásában — az 1972 óta elért eredmények meg­erősítése. Demire Szófiában Hétfőn délután hivatalos látogatásra Szófiába érkezett Sü­leyman Demirel, a Török Köztársaság miniszterelnöke, eleget téve Todor Zsivkov bol­gár államfő és Sztanko To­­dorov miniszterelnök meg­hívásának. Demirelt há­romnaposra tervezett látoga­tására elkísérte Ihsan Sabri Caglayangol külügyminiszter is. ' A

Next