Nógrád, 1978. április (34. évfolyam. 77-101. szám)

1978-04-01 / 77. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! NÓGRÁD AZ MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BI­Z­O­TT­S­Á­G­ADÉL A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXXIV. ÉVF., 77. SZÁM ARA: 80 FILLÉR 1978. ÁPRILIS 1., SZOMBAT Vállalati körkép az első negyedév eredményeiről Tűzhely tizenöt változatban? Salgótarjánban Az első negyedév befejezté­vel az MTI munkatársai né­hány vállalattól tájékoztatást kértek a három hónap ered­ményeiről, a magasabb köve­telményeknek megfelelő leg­fontosabb intézkedéseikről és azok végrehajtásáról. NAGYOBB TELJESÍTMÉNY, KISEBB SÚLY Az eddigieknél nagyobb tel­jesítményű, mégis 30 százalék­kal könnyebb kazánok soro­­zatgyártását kezdték meg a Láng Gépgyárban. A vállalat eddig 46 új típusú kazánra kapott rendelést. MEGOLDÓDOTT AZ ALKATRÉSZ­­UTÁNPÓTLÁS Időarányosan teljesítette ese­dékes tervét, csaknem 4 mil­liárd forint értékű terméket, köztük 6500 Diesel-motort, 20 ezer futóművet, 215 kamiont és másfél száz 180 lóerős trak­tort állított elő az első ne­gyedévben a Rába Magyar Vagon- és Gépgyár. Egyik legfontosabb eredményük, hogy sikerült megoldaniuk a koráb­bi évek legnagyobb problémá­ját, az alkatrész-utánpótlást. Több mint félmilliárd forint értékű alkatrészt szállítottak hazai és külföldi vásárlóiknak, ezzel is szilárdítva piaci te­kintélyüket, termékeik üzem­­képességét. JOBB MINŐSÉGŰ CIPŐK Az elmúlt három hónapban alig fele annyi reklamáció ér­kezett a Sabaria Cipőgyárba, mint egy évvel ezelőtt — a vállalat vezetői ezt a válto­zást tartják legfőbb eredmé­nyüknek. Radikális technológiai vál­toztatásokat vezettek be, meg­változtatták a ragasztási folya­matot, ami az egyik legfőbb oka volt a hibáknak. A javu­lás most már határozottan ér­zékelhető, a cipők 94 száza­léka első osztályú. TŰZHELY 15 VÁLTOZATBAN Nyolcévi következetes mű­szaki fejlesztés eredménye­ként az első negyedévben új elektromos és gáztűzhely­család próbasorozatának gyár­tása kezdődött meg a Lam­­part Zománcipari Művek salgótarjáni gyárában. Az új termékcsalád lényegében vala­mennyi háztartás igényét ki­elégíti, s minden piacon nagy keresletre számíthat, mert 15 változatot foglal magában és felveszi a versenyt a legjobb európai termékekkel. Tömeg­szerű gyártásának megkezdése után az EG—750-es típusú tűz­helycsalád folyamatosan fel­váltja a Komfort tűzhelyeket. A vállalat készül a további fejlesztésre, olyan kombinált sütő-főző készülék kialakításá­ra, amely egyesíti magában a gáz- és az elektromos tűzhely előnyeit. SORON KÍVÜLI MUNKA — TERVSZERŰEN A Péti Nitrogénművek az első negyedévben látt>, mint háromszázezer tonna h hármas műtrágyát, pétisót és karba­­midot állított elő, vagyis jóval többet, mint bármelyik korábbi év hasonló időszaká­ban. S a minőség javításában is rekorderedmény született. Olyan talajtáplálékokat készí­tettek elő, amelyek hosszabb tárolás után sem tapadnak össze, a gördülékeny szem­csék megőrzik jó tulajdonsá­gaikat. Ezt főként a zsíramin nevű kezelőanyagnak köszön­hetik, amelynek gyártását ugyancsak megkezdték. (MTI) Megyénk közös gazdaságaiban szívesen foglalkoznak a burgonya termesztésével. A ked­vezőtlen adottságú területeken is bő hozamot ígérnek az in­tenzív fajták, melyek elter­jesztése néhány esztendővel ezelőtt kezdődött. A balassagyarmati járásban, Szügy­ben is az új fajták kerülnek a föld­be, melyek zömét betakarítás után vetőburgonyaként kíván­ják értékesíteni. A 90 hektár burgonyaföld-területből harminc hektárt étkezési burgo­nya termesztésére szánnak. A burgonyaültetési munkát Gál György főagronómus és Becs­­janszki Mihály üzemegység-vezető irányítása mellett végzik a közös gazdaságban. A trá­gyázással, kultivátorozással egyidőben kerül földbe a gumó. Pribelszki Pál, Ubrankovics Sándor, Cservenák András és munkatársaik dolgoznak az e­rő- és munkagépekkel. — kulcsár — Mai számunkban: Törnek szólt a Violentában Színházi esték Fiatalokról fiataloknak Pénteken avatták Széles korhatárú nevelőotthon Kisterenyén Újabb gyermekvédelmi in­tézmény kapcsolódott be a ne­velőotthoni hálózatba, Nógrád megye 264 férőhelyes, széles korhatárú, koedukált nevelő­­otthonnal lett gazdagabb — ezt az eseményt ünnepelték pénteken Kisterenyén. Az intézményavató ünnepsé­get Magyar Antal igazgató kö­szöntője nyitotta meg. Utalt arra, hogy a kívülről impo­záns belülről otthonos épület a társadalmi gondoskodás, összefogás nyomán született meg. Az intézményben jelen­leg 196 gyermek él jó körül­mények között — szintenként négy hatszemélyes háló, egy­­egy tanulóhelyiség található, szakköri szobák, társalgók, tornaterem, könyvtár áll (töb­bek között) a lakók rendelke­zésére. Ugrásszerűen javultak a pedagógiai munka feltéte­lei is. Köszöntve a vendége­ket, meghívottakat — többek között dr. Gordos Jánost, az MSZMP Nógrád megyei Bi­zottságának titkárát, a m­egyei, járási, helyi párt- és állami szervek, oktatási intézmények, az intézmény építőinek és se­gítőinek, valamint a társintéz­ményeknek a megjelent kép­viselőit és a tanulókat . Ma­gyar Antal felkérte dr. Han­ga Mária oktatási miniszter­­helyettest, hogy adja át a lé­tesítményt. Avatóbeszédében dr. Han­ga Mária arról szólt, hogy társadalmunk, kormányunk megkülönböztetett figyelmet tanúsít a gyermek- és ifjúság­­védelem iránt, segítve a csa­ládot nélkülöző gyermekek, fiatalok tanulását, szakképzé­sét, beilleszkedését a társada­lomba. Ezt példázza a kiste­­renyei nevelőotthon felépíté­se is. Nógrád megye régi, kas­télyokból alakított nevelőott­honai eddig csak óvodásoknak és általános iskolás fiúknak adott otthont. A lányokat a szomszédos megyékben fogad­ták, vagy még távolabbra kel­lett menniük. Ez az új intéz­mény hatévestől tizennyolc évesig 264 fiatal számára tud­ja a jó életkörülményeket, a nevelést, oktatást biztosítani. A miniszterhelyettes elisme­réssel szólt a helyi általános iskola pedagógusairól, akik az új, az intézmény mellett ter­vezett 12 tantermes iskola fel­épültéig vállalták a nevelőott­honi tanulók oktatását, neve­lését. Ezután dr. Hanga Mária átadta az épület jelképes kul­csát Berki Mihálynak, a Nóg­rád megyei Tanács elnökhe­lyettesének. Az ünnepi műsor előtt az oktatási miniszter­­helyettes dr. Szittner András­nak és Szabó Imrének az Oktatásügy Kiváló Dolgozója, Kocsis Antalnak Kiváló Dol­gozó kitüntetést, az építést se­gítők közül többeknek pénzju­talmat adott át. A gyermekek­nek ajándék az avatásra: egy színes televízió. Végül az ün­nepség résztvevői végigjárták a létesítményt. Képünkön: dr. Hanga Mária oktatási miniszterhelyettes át­adja az intézmény jelképes kulcsát Berki Mihálynak, a megyei tanács elnökhelyettesé­nek. Ülést tartott az Elnöki "i”enccs A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteken ülést tartott­ Kegyelettel megemlé­kezett elhunyt tagjáról, Ortu­­tay Gyuláról. Törvényerejű rendeletet al­kotott a Polgári Törvény­­könyvnek a külgazdasági kap­csolatokra történő alkalmazá­sáról. Figyelemmel a külgaz­dasági kapcsolatok sajátos szempontjaira, a jogszabály kiegészíti a Polgári Törvény­­könyv egyes rendelkezéseit, illetve biztosítja az azoktól való eltérést­ Szabályoz egyes, a külgazdasági kapcsolatok­ban rendszeresen jelentkező szerződéstípusokat, így a ke­reskedelmi képviseletet és a szervizszolgálatot. Az Elnöki Tanács határoza­tot hozott a felszabadulásunk 33. évfordulója alkalmából adományozott kitüntetésekről, majd hozzájárult az Eötvös Lőr­ánd Tudományegyetemen három, a pécsi tudományegye­temen egy- a Semmelweis Or­vostudományi Egyetemen pe­dig két végzős hallgató ki­tüntetéses doktorrá avatásá­hoz- Végül bírákat mentett fel és választott meg­ (MTI) Napirenden az építésügy időszerű kérdései Tanácselnökök értekezlete a Parlamentben Ahhoz, hogy a lakásépítési programjaink megvalósulja­nak, meg kell teremteni a reális építési igények és a kielégítésüket szolgáló kapa­citások összhangját. De leg­alább ennyire fontos, hogy időben elkészüljenek a tervek, mert ezek hiányában képte­lenség megmondani: hol, mi­kor, milyen feladatra készül­jön az építőipar — hangsú­lyozta Ábrahám Kálmán épí­tésügyi és városfejlesztési miniszter azon a pénteki ta­nácskozáson, amelyet Papp Lajos államtitkárnak, a Mi­nisztertanács Tanácsi Hiva­tala elnökének vezetésével a Parlamentben tartottak a­­­ fő­városi, a megyei és a megyei városi tanácselnökök. Az építőipar eredményeiről, az építésügy időszerű kérdé­seiről szólva a miniszter el­mondta: az V. ötéves terv el­ső két évében állami és ma­gánerőből az előirányzottnál 10 százalékkal több, összesen 187 ezer lakás épült az or­szágban. Említésre méltó, hogy a célcsoportos tanácsi lakásépítés keretében a ter­vezettnél mintegy négyezer­rel több új otthont adtak át rendeltetésének. Az elmúlt esztendőben különösen jó eredményt ért el Baranya, Szolnok, Veszprém, Fejér és Zala megye, valamint Pécs megyei város. Budapesten 1976-ban és 1977-ben összesen 34 200 lakást vettek birtokba a tulajdonosok, többet a ter­vezettnél. Kedvezőtlen jelen­ség viszont, hogy a tanácsi célcsoportos lakásoknál le­maradás volt, nácsok által elosztható bérla­kások és a telepszerű több­szintes magánerős lakások számát kívánják növelni. Fon­tos, hogy a tanácsok a két ötéves terv közötti átmenetet elegendő építési terület elő­készítésével tegyék zökkenő­­mentessé. Az új otthonok épí­tése mellett fokozott gondot kell fordítani a régi lakóhá­zak és lakások korszerűsítésé­re, a felújítási elmaradások felszámolására is. Ilyen cé­lokra az V. ötéves terv végé­ig mintegy 30 milliárd forint fordítható. Az országban az idén ös­­­szesen 90 ezer lakás készül. A résztvevők hangsúlyozták: Az új lakások építésénél és a régi házak felújításánál a környezet megfelelő kialakí­tására is törekedni kell. Nem szabad megfeledkezni a ját­szóterek és a parkok építésé­ről, a kikapcsolódást, a pihe­nést szolgáló létesítmények megteremtéséről. Szakali József államtitkár, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke a tanácsok és a népi ellenőrzési bizottsá­gok együttműködésének idő­szerű feladatairól tájékoztatta az ülés résztvevőit. Ábrahám Kálmán bejelent Korom Mihály igazságügy­­tette: már dolgoznak a mások miniszter .az alkoholisták kö­­dik 15 éves lakásépítési prog- telező intézeti gyógykezelésé­­ramon, az 1990-ig szóló tér-­nek tapasztalatait ismertette, vek szerint elsősorban a ta- (MTI)

Next